Bemutatkozott a Citroën DS4

Automobil.hu
- szerkesztoseg@automobil.hu
Utolsó módosítás:
2010.10.12. - 03:37
Létrehozás:
2010.08.30. - 17:21
2010.08.30. - 17:21
 

Párizs előtt leleplezték a DS-sorozat második tagját.

hirdetés
 

Nemcsak az új Citroën C4, hanem prémium testvére, a DS4 is bemutatkozik a Párizsi Autószalonon. Utóbbi lényegében nem más, mint a Genfi Autószalonon leleplezett DS High Rider tanulmány szériaváltozata.

Nagy különbség a két autó között, hogy míg a koncepció három-, addig a végleges modell ötajtós kialakítással készült, rejtett hátsó kilincsekkel. Nagy, majdnem crossoveres hasmagasságot álmodtak a DS4-nek, a Citroën nem bánná, ha a kompakt szabadidő-autók egynémelyikétől is sikerülne vevőket elszipkázni az új modellel.

Mivel a DS-sorozatba tartozó modelleket eggyel feljebb pozícionálja a Citroën, a karosszéria nem teljesen azonos, sőt a franciák szerint csak a frontrész közös. Azért a C4-gyel egyező alapok miatt a hasonlóság egyértelmű, bent viszont szinte tapintható a jobb minőségérzet. Még masszázsfunkciós első ülések is rendelhetőek többszínű hangulatvilágítással.

A C4-nél hat centivel rövidebb a DS4, ugyanakkor két centivel szélesebb és néggyel magasabb. Csomagtartója 370 literes, amely 38 literrel marad el a C4-től. Motorból öt lesz, két dízel (1,6 HDi 110 LE, 2.0 HDi 160 LE) és három benzines, mind 1,6-os. A normál feltöltésű változat 120, a két turbós 155 és 200 lóerős. Hatfokozatú manuális vagy automata váltóval párosíthatók a blokkok, a forgalmazás jövőre indul.

További fotókat itt talál. 

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/automobil/bemutatkozott-a-citron-ds4-31554/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
35

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 11 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #11
    KO_bela
    2010.09.02. - 16:06

    Előzmény:
    #9 Matyi_bá
    "a moderátorral fenyegetőzni"
    nem érti Kend. nem fenyegetőztem, csak nincs mondanivalója, így nincs mit vitázni Kenddel, ráuntam

    kapott egy KO-t, ennyi, mehet Kend mosakodni

    örültem a szerencsének ;)
     
  2. #10
    Matyi_bá
    2010.09.02. - 07:36

    Előzmény:
    #8 KO_bela
    Ja, és a qrva anyázásról csak annyit, hogy így jár az idomár, ha túl messzire megy!
     
  3. #9
    Matyi_bá
    2010.09.02. - 07:33

    Előzmény:
    #8 KO_bela
    Most aztán rám ijesztettél! Ugye tudod, hogy egy fogatlan oroszlán bömbölésével egyenértékű a moderátorral fenyegetőzni, te szerencsétlen! Főleg részedről....

    Láttad már milyen hozzászólások kerültek ki erre az oldalra moderálás nélkül? Te, mint "szakértője" az online újságírásnak, tudhatnád hogy működik ez a része a dolognak. Mindegy...ha ismered a játékelméletet, tudhatnád, hogy korábban kellett volna kiszállnod, ezután már nem ajánlatos.

    És mi a helyzet a személyes találkozással? Csak tényszerűen szeretném demonstrálni, hogy nem vagyok automobilos...vagy esetleg egy nyuszival van dolgom, aki csak a klaviatúra fedezékében nagyarc!?
     
  4. #8
    KO_bela
    2010.09.02. - 06:20

    Előzmény:
    #7 Matyi_bá
    Kedves Matyikám!

    Még egy utcsót idézek tőled, búcsúzóul.

    "És idomítsd a jó qrva anyádat Te ártány!"

    reméltem bár, de úgy néz ki, mégsem voltam elég hatékony, átadlak a moderátornak, hátha ő jobb idomárnak bizonyul

    na nem baj. én sem lehetek tökéletes :DDD

    Üdvözlettel,
    KO :)
     
  5. #7
    Matyi_bá
    2010.09.01. - 18:06

    Előzmény:
    #6 KO_bela
    Úgy tűnik a nehezen emészthető dolgok, mintha üldöznének téged, Bélám!

    Csak akkor állhat szemben veled valaki, ha automobilos? Mintha az üldözési mánia első jelei mutatkoznának rajtad. Többször utalsz arra, hogy én is szerkesztőségi tag vagyok (ha nem haragszol, most nem másolok be idézeteket). Ennyire nehéz elfogadni, hogy egy kívülállónak is szemet szúrt a szőrszálhasogatásod?

    Lehet, hogy már az utcán is forgolódsz, félvén az automobilosoktól? Egyébként ha ennyire a tényekre támaszkodik Ke' győződjön meg személyesen az identitásom felől!

    A privát e-mail címemet megadom, ha nyitott vagy egy személyes találkozóra és akkor majd megbeszéljük ki-kicsoda! Rendicsek?

    És a motoros cikknél található #37 bejegyzésedben azt írod hogy "mocskolódni meg nem szeretek ;-)"
    Bocsi, lehet hogy csak rosszul értelmeztem az eddigi hozzászólásaidat, de elég sok mocskolódás van bennük! Ha egy fórum nem csak a tényekről szól, hanem a benyomásokról is, vállalhatnád az átlagtól nagyban eltérő stílusodat!

    És idomítsd a jó qrva anyádat Te ártány!
     
  6. #6
    KO_bela
    2010.08.31. - 08:31

    Előzmény:
    #5 Matyi_bá
    "listázzam a - szerintem - téged illető jelzőket?"
    listázza Ke', azzal önmagát jellemzi
    persze, az első hozzászólása óta már sokat idomítottam Kenden, de van még munkám rendesen

    pl. azzal, ha tapintja Kend a minőségérzetet (mert amíg a minőség tapintható, annak érzete már maga a tapintás, vagy a vizuális élmény...)

    hogy is híjják azt a tudományt, amit művel Kend?
    újságírás az automobil.hu-nál? :DDDD
     
  7. #5
    Matyi_bá
    2010.08.31. - 07:36

    Előzmény:
    #3 KO_bela
    Bélám, ugye nem akarod, hogy listázzam a - szerintem - téged illető jelzőket?

    Áááá, dehogy....! Szerintem hagyjuk.

    A minőségérzetről csak annyit, hogy az új C3-at kipróbáltam, a DS3-at egy céges rendezvényen láttam, szóval éreztem és láttam, hogy a franciák nagyon rágyúrtak az anyagminőségre. Persze a tartós mivolta továbbra is nyitott...
     
  8. #4
    KO_bela
    2010.08.31. - 06:15

    Előzmény:
    #1 koronaszep
    kedves koronaszep

    A cikk "Utolsó módosítás:2010.08.31. - 03:31", szerinted hogy lehet az, hogy este hozzászólsz és még módosítanak rajta 3:31-kor???
     
  9. #3
    KO_bela
    2010.08.31. - 06:12
    szeretem a "szinte tapintható" minőségérzetet
    különösen azt ami jobb :)

    Kend, Matyi_bá, szintén szereti?

    ....
    valahogy, megszoktam, hogy a cirtoen kicsit másképp néz ki mint a többi
    kár hogy nem a dizájneros csávó körmölt ide, mert akkor kiderülhetett volna, hogy ez már, így oldalról, meg sem különböztethető az összes többi hasonlótól...

    de biztos csak azért gondolom így, mert szeretethiányos vagyok, ugye, Matyi_bá?
     
  10. #2
    Matyi_bá
    2010.08.30. - 20:37

    Előzmény:
    #1 koronaszep
    Üdv a Bélát hiányolóknak!

    Elnézést, hogy elvontam KO_bela-t a Schwarzenegger gépe alatti fórumozással...reméljük hamar visszatér! Kéretik megtekinteni, érdekes, tanulságos párbeszéd zajlott odaát...kezdem megszeretni. Nem csoda, hogy már rajongói vannak.

    Gone crazy, back soon
     
  11. #1
    koronaszep
    2010.08.30. - 18:09
    Lassan egy órája van fenn az írás, hol van Béla ?
    De hová lett KObela ?
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 11 db -

hirdetés

HETILAP