A kék-fehér emblémás kétkerekű ikon olyan, mint egy motor. Csak nagyobb. BMW R 1200GS Adventure teszt.
Az állandó technikai fejlődés mellett a kényelem és a praktikusság növelése volt mindig is fókuszban, amit a BMW-től megszokott egyediséggel és precizitással kiviteleztek ezidáig. (Vajon mit lehet ehhez még hozzátenni?) Az említett mérnöki attitűdnek köszönheti népszerűségét a három év alatt (2005-ös megjelenésétől számítva) százezres darabszámban eladásra került modell. A töretlen siker ellenére 2009-ben mégis kapott egy frissítést a kalandvadász túra-enduro.
Végtelen utakon
Robusztus külseje és sokoldalú használhatósága már-már lerágott csont, hiszen 30 éve a világjáró motorok legjobbjaként tartják számon.
Méltó viselője az őt illető elismerő jelzőknek, miszerint aszfalton és földúton, könnyű terepen és sivatagban egyaránt kategóriájának verhetetlen példánya.
Ewan McGregor és Charlie Boorman - a két leghíresebb Adventure pilóta - Long Way Round és Long Way Down c. filmes beszámolóikban embert és gépet egyaránt nem kímélő helyzeteket abszolváltak, demonstrálva ezzel a masina felhasználásának határtalan lehetőségeit.
Azt hiszem, csak józan eszük szabott határt a sorozatban bemutatott - vélhetően triálmotorosokat is meghátrálásra kényszerítő - helyzeteknek. A motor mindent kibírt.
Az erőforrást érintő változások részleteiről a normál (utcai) GS-ről szóló cikkünkben értekezünk. Mivelhogy a blokk Adventure változatba történő adaptációja változtatások nélkül ment végbe, az aggregát műszakiságának taglalásától jelen esetben eltekintünk.
Figyelemre méltó részlet viszont a főtengelyen mért 110 lóerős teljesítmény és a 120 Nm-es nyomatékleadás terhelési rugalmassága, hiszen az R 1200GS feltankolt (229 kg-os) tömege csak három kilóval több az Adventure (226 kg-os) üres tömegénél. Ehhez hozzáadódik még a 33 literes tank súlya. A súlytöbbletből adódó hátrány egyáltalán nem érezhető a nagyobb tesó nyergében ülve, sőt utóbbi mintha puhább, kezesebb lett volna.
Folytatás, műszaki adatok és képek itt.
- cikk értékelése /automobil/gut-besser-gs-adventure-31040/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 35
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- KO_bela
- 2010.08.02. - 12:55
jé! logikusan fogalmazni tudó ember írt.
már majdnem jó is ;-)
meg is mondom, mi az egyetlen kifogásom:
nálam a teszt azt jelenti, hogy van egy termék, tárgy, amit valaki kipróbál, majd leírja tapasztalatait. minden más csak bevezető, hogy maga a teszt érthető legyen.
Hogy erre az írásra értelmezzem.
Ebben a teszt a következő:
"A súlytöbbletből adódó hátrány egyáltalán nem érezhető a nagyobb tesó nyergében ülve, sőt utóbbi mintha puhább, kezesebb lett volna."
ennyi.
És ebben is van egy utalás a "kistesó"-ra, amit sehol nem találok a HVonline-on. (Értem én, hogy át kéne kattintani az automobil.hu-ra és ott kattintgatni, de ha én ezt nem teszem, akkor is konkrét egész anyagot kellene itt produkálni NEM megtévesztő "teszt" címmel.
Kedves Devenyi!
Elég konkrét voltam?
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
„Mindenki erről a hülyeségről beszél” - nagyon felhúzta magát a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Súlyos: Így énekelt együtt az elnöki ház előtt Gyurcsány és Kuncze (videó)
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Meglepő akció: Mit csinált Göncz Árpád az aluljáróban?
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Rendkívüli hideg jön a hétvégén: havazás, hófúvás is lesz
- Időpont
- Tegnap: 18:45
-
Súlyos csörte a Fideszben: Példátlan gazdasági szigort ígértek
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Cséfalvay: Három kihívással kell szembenézni a válság megoldása érdekében
- Időpont
- 02.09: 18:16
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Szerenáddal köszöntik Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 10:27
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Konyec filma
- Időpont
- Tegnap: 15:25
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Jogerős börtön Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Harmincegy éves magyar sztár, díjak nélkül
- Időpont
- Tegnap: 16:09
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
