Egyre többen veszélyeztetik uralmát, de még mindig a Mini a király. Új dízelmotorral próbáltuk.
Alfa MiTo, Citroen DS3, Audi A1 - ezek a prémium kisautók törtek mostanság a Mini trónjára. És lesznek továbbiak, erre akár mérget is vehetünk. Hiszen meglévő platformra építve viszonylag kis ráfordítással szép nagy hasznot hozhatnak direkt és közvetve.
Példa: embernek megtetszik a DS3, fussa rá, megveszi, a gyár keres. Másiknak megtetszik a DS3, nem fussa rá, de hopp, ott az alapjául szolgáló C3, az is tetszik, arra fussa, megveszi, a gyár keres. Plusz a gyár a modellpalettájának bővülését, folyamatos növekedését is kommunikálhatja, kommunikálja is.
No, a Mini "alatt" nincs semmi. Mögötte bezzeg két roppant fontos dolog: a legendája és a BMW. Ergó retrós, azaz örökdivatos, és már inkább német, mint angol. Üzenet: minőségi... Nem véletlen az Audi ismételt betörési kísérlete a kisautók piacára. De az A1 nem olyan jó kocsi, mint a Mini. Amiben veri, az a csomagtartó mérete és a hűvösen logikus kialakítás, azonban ez olyan liga, ahol a vásárló nem agyal a litereken és a miérteken.
Pöttöm a poggyásztér? Hangyányi a hely hátul? A célközönség max. kettecskén, kevés holmival közlekedik. Tanulni, szokni kell a billentyűkapcsolók helyét és kezelését? Nagyobb baj sose legyen. De milyen hangulatos és vidám! Mennyire kerek! Szinte minden kerek, középen pedig ott az a bőségtál, elképesztő.

További képekért kattintson ide!
Amúgy valamicskét a ruháján is varrtak a tavalyi modellfrissítés során, mindazonáltal minket leginkább most az új dízelmotor, a Cooper D viselkedése érdekelt. Lökettérfogatra ugyanúgy 1,6 literes, mint a dobott, PSA-féle, viszont ezt a blokkot a BMW kétezreséből reszelték. Tavasztól egyébként SD néven "igazi" kétliteres érkezik 143 lóerővel és 305 Nm-rel.
Hogy minek, kinek? Passz. Mert ez az egyhatos nagyjából tökéletes. Elég izmos (112 LE, 270 Nm), rendkívül alacsony fordulaton elketyeg, rugalmas, kiválóan gyorsít, alkalmasint a pörgést is csípi, hangja csak hidegen zavaró, fogyasztása és károsanyag-kibocsátása alacsony. Az ígért 3,8-as érték (és így a 99 g/km is) persze illúzió - nálunk csúnya mínuszokban, jobbára városban és meg-meghajtva 5,9-et evett a tesztautó.
A környezettudatos takarékoskodásban start-stop rendszer és remek fokozatkiosztású váltó segít, ha pedig örömautózni támad kedvünk, a Mini feszes, rossz úton nyilván rázó futóműve és etalon kormányzása csupán egyvalamit nem feledtet velünk. Hogy a benzines Cooper S még élvezetesebb... Annak a fogyasztása sem vészes, és hát a Cooper D-vel is kijózanítóan drága a spórolás.
A 6,5 millió forintos alapáron túl még 1-1,5 M nem árt, ha jut pár extrára. Vagy mégis tágasabb utas- és csomagtér, magasabb karosszéria, netán összkerékhajtás is kéne? A Mini (és a BMW) válasza a Countryman, és itt végül gyors visszakanyar az első bekezdésben taglaltakhoz: az A1 jó, de nem a legjobb, az olcsóbb MiTo és DS3 közül utóbbi az izgalmasabb. A dübörgő Mini egyelőre nem adja a trónt, várjuk a következő kihívót.
- cikk értékelése /automobil/nem-adja-a-tront-a-mini-35212/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 338
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #1
- KO_bela
- 2011.02.04. - 19:06
"Alfa MiTo, Citroen DS3, Audi A1 - ezek a prémium kisautók törtek mostanság a Mini trónjára."
- Már megint keverednek a dolgok. Na persze a dolgoknak az a dolguk, de Citroen, sőt Citroën ;) a prémium szegmensben?!
"Hiszen meglévő platformra építve viszonylag kis ráfordítással szép nagy hasznot hozhatnak direkt és közvetve."
- Megint itt vannak azok a frány dolgok. DS3 sikerességéről nem olvastam, de a MiTo információim szerint valahogy messze esett ama "szép nagy" hasznot hozó fától. Rosszul tudom?
"Példa: embernek megtetszik a DS3, fussa rá, megveszi, a gyár keres. Másiknak megtetszik a DS3, nem fussa rá, de hopp, ott az alapjául szolgáló C3, az is tetszik, arra fussa, megveszi, a gyár keres. Plusz a gyár a modellpalettájának bővülését, folyamatos növekedését is kommunikálhatja, kommunikálja is."
- Megint a dolgok, csak most megint más dolgok és "ember"rel keverve. Ilyenek, mint: "fussa rá", vagy a "gyár keres".
Nem lehet, hogy érdekesen, de nyelvezetében igényesebben is meg lehet ezt fogalmazni? Tudom, korrektor se lássa, merakkó nemmaradnabenne, deakkóis. Ez nem vicces, nem poénos, és csak másutt lájkolható... autósan fogalmazva egy szegmenssel lejjebb. Ott, igen a blog szférában, vagy valahol akörül.
Namega "de hopp".
Olyan szegényes. Nem érzi Kend? Egy komoly teszt - remélem ez az írás az szeretett volna lenni, mert különben minek? - ahogy egy komolyabb ember sem mond "dehoppot". Ezt a kocsmában mondják egymásnak, vagy a "didzsiben". Látott Kend Osztovicsól dehoppot? Vagy Michnaitól? Vagy Dévényitől? Vagy...
Ugyan, olvasson már bele az írásokba és járja utánuk ezt a pennatáncot, legalább nagyjából. Éreznie kell, hogy amit művel az itt nem kóser! Ha meg nem érzi, értse meg, hogy nem való a Kend keze alá a billentyű.
Higgye el kedves szerző, nem azért írom ezt mert ellensége vagyok. Gondolkodjon, rájön majd, hogy nem az a barátja, aki azt mondja, hogy amit itt leír az így jó.
"De az A1 nem olyan jó kocsi, mint a Mini."
- Ha ez úgy folytatódna, hogy nem olyan, hanem amolyan jó, még rendben is volna, de sajnos nem.
"Amiben veri, az a csomagtartó mérete és a hűvösen logikus kialakítás, azonban ez olyan liga, ahol a vásárló nem agyal a litereken és a miérteken."
- Na, az a liga, drága MINIkirály elvtárs, nem is olyan liga, mint azt Ke' sugallja, mert sem a DS3, de még csak az A1 sem ott játszik.
Gondolja át még1x, mielőtt leírja az ilyent. A MINI a tipikus lifestyle járgány, és sok éve jelentős szereplője ez a BMWs is a piacnak.
Az A1 meg olyannyira jellemzően női autó, hogy alig összehasonlítható a MINIvel (Panaszkodtak is Kendék, hogy szűk a hely, nem?) és piaci újonc. Az viszont biztos, hogy aki MINI-t venne, az nem venne A1-gyet és fordítva. Ugye így van? Milyen ligáról ír akkor Kend?
Nem is értem miért kell összehasonlítani? Ezt valami kényszer alatt teszik Kendék? Mint egykor a dizájnleírást?
"Tanulni, szokni kell a billentyűkapcsolók helyét és kezelését"?
- No ez az amit felesleges leírni, mert minden autóra igaz. Olyan ember még nem született, aki megveszi első autóját és tudja, mi hol van. Persze a másodiknál már igen, ha az ugyanolyan... na hagyjuk is, mert nem csak az autóknál, a mobiltelefonoknál, de még a távirányítónál is igaz ez.
No, aki sok autóban ül, na annak "szokni kell", de az meg olyan minimális aránya a társadalomnak, hogy érdektelen. (Igen, a saját véleménye, ha nem élményszerűen írja le, é r d e k t e l e n. Más lenne a helyzet, ha leírná, hogy a fények bekapcsolása helyett az ablakot tekerte le, vagy valami hasonló, de azt meg - helytelenül, szerencsétlenül - szakmai öngyilkosságnak tekintené.)
"...középen pedig ott az a bőségtál, elképesztő."
- Kár, hogy nem derül ki, mi is az a "bőségtál".
"...és hát a Cooper D-vel is kijózanítóan drága a spórolás.
A 6,5 millió forintos alapáron túl még 1-1,5 M nem árt, ha jut pár extrára."
- A legkomolyabb gond ezeknél a mondatoknál az, hogy nem a "tesztelő" függetlensége szól belőlük, hanem a gyarló ember írígysége, és ez zavaró.
Mit értek ez alatt? Kendnek meg kellene végre értenie, hogy a MINI ennyiért NEM drága, hanem ennyi AZ ára. Akinek készítik, akik megveszik, azoknak meg kifejezetten NEM drága. Ezek ugyanazok, akiknek NEM kell szokniuk, hogy kevés csomaggal utaznak. (ezt is leírta Kend - hibásan) És ugyanazok, akiknek nem kell spórolniuk, de a kis fogyasztással a környezetet óvják.
"...az A1 jó, de nem a legjobb,..."
- Itt már felmerült bennem, hogy mi szüksége van a cikk írójának az A1-et szapulni, miközben MINI tesztet ír? Természetesen megint érvek nélkül. (Nem, nem Audim van és nem is VW csoportbeli, de Kend ellen vétettek valamit az biztos :)
"... az olcsóbb MiTo és DS3 közül utóbbi az izgalmasabb."
- És itt bújik ki megint a szög a zsákból, a MINIből az olcsóságot hiányolja. De miért is? Prémium lifestyle autó legyen olcsó? Olcsó mint a DS3, amelyik a nem prémiumban van? Vagy mint a MiTo, amelyik sehol sincs?
Meg egyáltalán, mi köze a MiTonak, meg a DS3-nak egy MINI teszthez. Az ilyenek kihagyhatók volnának és akkor végre 3 csillagot is adhatnék...
Remélem a konstruktivitás, a javító szándék érezhető hozzászólásomból.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelntés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minisztere - Zárt ülésen folytatták...
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
Törvénytelenül adott fegyvert a honvédség a 2006-os tömegoszlatáshoz
- Időpont
- Tegnap: 06:26
-
Varga Mihály: őszre lehet IMF-hitel
- Időpont
- Tegnap: 06:51
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Anyósa vidéki házába költözött családjával Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
