Nincs kockázata a szakértők szerint a január elseje óta elérhető tartós befektetési számláknak. Az új konstrukció a számlán tartott befektetésre három év után adókedvezményt, az öt év elteltével pedig kamatadó-mentességet biztosít.
hirdetés
Rengeteg olyan ügyfelünk van, aki évek óta tartja megtakarítását folyamatosan egy hónapos lekötésben - válaszolják példaként lapunknak az egyik banknál arra a kérdésünkre, hogy ki is lehet a célközönsége a tartós befektetési számláknak. De mindenki másnak is megéri igénybe venni az új megtakarítási formát: ha legalább három évig nem nyúl hozzá, már jobban jár, mintha egy sima bankbetétbe helyezte volna a pénzét. Az új megtakarítási forma lényege, hogy a felhalmozott pénzre három év elteltével 10 százalékos kedvezmény, öt év után pedig teljes kamatadó-mentesség jár.
A tartós befektetési számlának (tbsz) a szakértők szerint gyakorlatilag nincs kockázata. Már 25 ezer forinttól nyitható számla, amelyre a megnyitás naptári évének végéig gyűjthető megtakarítás: az ezt követő három, illetve öt év letelte után érvényesíthetők az adókedvezmények. (A konstrukció tényleges ideje a felhalmozási évvel együtt tehát 4-6 év.) Ha valaki mégsem tudja kivárni az adókedvezmény időpontját, hozzányúlhat a megtakarításaihoz: egyedüli "büntetése" az adókedvezmény elvesztése. Ilyen esetben önadózóként ugyanúgy kell fizetni, mintha másfajta megtakarítási formában tartotta volna befektetését. Ugyanakkor a számláról nem lehetséges "részfelvét": ha idő előtt hozzányúlunk a megtakarításokhoz, akkor a számla megszűnik.
Egy ember évente egy szolgáltatónál csak egy betéti és egy értékpapírszámlát nyithat a tbsz keretén belül: az viszont nincs korlátozva, hogy ezt hány banknál lehet megtenni. Azt azonban még a számlanyitáskor el kell dönteni, hogy inkább betét vagy inkább értékpapír jellegű befektetéseket szeretnének tartani. Az adókedvezmény ugyanis csak akkor jár, ha a két különböző típusú számla között később már nem mozgatják a befektetett pénzt - hívja fel a figyelmet Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója. A betéti számlára befizetett pénzből az adott pénzintézet által kínált bankbetétekbe lehet fektetni, az értékpapírszámlával pedig a legkülönbözőbb kockázatú befektetési alapok, állampapírok, kötvények és részvények vásárolhatók meg. Szakértők szerint az alacsony betéti kamatok miatt inkább a magasabb hozamot biztosító értékpapírszámlák lesznek a konstrukcióban a népszerűbbek.
Azoknak, akik mégis betétbe helyeznék a pénzüket, Szimeonov Angel, a Budapest Bank lakossági megtakarításokért felelős vezetője szerint a hirdetéseknél arra érdemes figyelniük, hogy a tbsz-re ajánlott kamat éves hozamot jelent-e, vagy a teljes ötéves ciklusra vonatkozik. Jelentős különbség lehet a hozamok terén akkor is, ha a bank minden év végén hozzáteszi a tőkéhez a kamatot (és így kamatos kamatot számol), vagy csak az ötödik év végén egészíti ki vele a megtakarításokat.
Ugrai Péter, a Concorde Értékpapír Zrt. lakossági üzletágának igazgatója úgy látja: "bár jó konstrukció született, adminisztratív módosítások még bőven lehetnek" a tbsz-szel kapcsolatosan. Egyelőre nehéz például a meglévő értékpapírszámlák tbsz-re való átváltása, ugyanis értékpapírokat közvetlenül nem lehet a számlán elhelyezni, csak forintot (amelyekből csak forintban denominált értékpapírok vásárolhatók). Így a meglévő részvényeket előbb el kell adni, és azután a tbsz-en keresztül kell újra megvásárolni. Az egyedüli kivételt a nyugdíj-előtakarékossági számlán (nyesz) elhelyezett értékpapírok jelentik.
Mindegyik szakember üdvözölte, hogy a tbsz mellett továbbra is megmaradt a nyesz, annak támogatása és adókedvezménye, és hogy átjárhatóság van a két megtakarítási forma között. Ennek ugyanakkor ára van: ha valaki a tbsz-re átviszi a nyeszes megtakarításait, akkor az utolsó két év adótámogatásának 120 százalékát vissza kell fizetnie.
A tbsz-t elsőként a Concorde, az UniCredit és a K&H Bank vette fel termékpalettájába, de a hónap közepétől elérhető lesz már az Ersténél és az OTP-nél is, február elejére pedig a Raiffeisen, a CIB és a Budapest Bank is előrukkol ajánlatával. A szakértők szerint a negyedév végére szinte valamennyi hazai pénzintézetnél elérhető lesz már a konstrukció.

- cikk értékelése /befektetes/sporolni-adomentesen-26500/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 512
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- mokus
- 2010.06.23. - 13:15
Nagyon csúszik lefelé a HV korrektsége. Arról beszélek hogy az energia és szolgáltatás tartalmú írásukhoz a mai napig nem lehet hozzászólni, Nem is reagálnak a fölvetésre.
Ezen cikkhez, eyek a személyek akikre a cikkben hivatkoznak, gayemberek, nem szakemberek.
A papir seggtörlésre való. Milyen hozamról fröcsögnek?
Amit az adófizetők pénzéből a "törlesztés, visszavásárlás stb." kifizetnek.
A MOL pofátlansága is azért "bocsánatos" a nemzet ellen, mert a MOL részvények tulajdonosai között szépszámmal vannak tollasodó állapotban lévő képviselők.
Így inkább még emelnének az adókon, mert az osztalékból őK megkapják.
A nemzetet, a munkáltatójukat pedig leszarják. -
- #1
- pillfe
- 2010.04.08. - 15:13
Csak bankokkal ne kezdjen ki az ember fia-legalább is Magyarországon! Legyen bármilyen
konstrukciójú az ajánlott megtakarítási forma, azon az ügyfél csak veszíthet!!!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Leváltották a tudósítót: Meglepő fordulat hazánk megítélésében
- Időpont
- Ma: 08:34
-
Több volt szoci nagyágyú is megütheti magát: Nagy dolog készül
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Éjjel történt: Egyszer csak betoppant Áder János, és ...
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Varga Mihály: „Nem vagyok Superman”
- Időpont
- Tegnap: 21:32
hirdetés
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- 05.21: 08:48
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- 05.21: 11:44
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
NOB vb-ülés - Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont
- Időpont
- 05.21: 14:25
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- Tegnap: 10:16
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Őrizetbe vették Veres Istvánt
- Időpont
- Tegnap: 15:39
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Fazekas Sándor: az agrárkormányzat a valódi gazdálkodókat kívánja segíteni
- Időpont
- Tegnap: 09:52
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Megnevezték a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti egységeinek vezetőit
- Időpont
- Tegnap: 17:29
-
Volt Malév-dolgozók demonstráltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál
- Időpont
- Tegnap: 14:57
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat