A mobil- és vezeték nélküli technológiák előkelő helyen állnak a világunkat formáló tényezők sorában, és egyértelmű, hogy Magyarország átalakításában is katalizátorszerepet játszhatnak.
hirdetés
A gazdaság élénkítésén túl a társadalmi fejlődésben is értékes lehetőségeket nyújtanak, és gyökeresen átformálhatják az ország lakosainak életét. Globális távközlési szolgáltatóként a Telenor mindent megtesz ennek a lehetőségnek a kiaknázásáért, hogy ezzel is hozzájárulhasson Magyarország fejlődéséhez. Az európai tudásalapú gazdaság élvonalában található digitális Magyarországról alkotott jövőképünk értelmében hozzásegítjük az országot, hogy az innováció és a haladó gondolkodás hagyományait felelevenítve utolérje, sőt akár meg is előzze a világ más, digitális szempontból fejlett államait.
E jövőkép beteljesítéséhez mélyreható változásokra van szükség Magyarországon, ezek pedig az új ötletek és új technológiák talajáról indulhatnak el. A Telenor a gyorsan fejlődő mobiltechnológiák terén jelentős beruházásokat hajtott végre, és ezeknek köszönhetően minden feltétel adott ahhoz, hogy a változások élére álljunk. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk Magyarországnak valóra váltani lehetőségeit, és hosszú távú partnerként kívánunk jelen lenni a változásban.
Alapvető emberi jognak tartjuk az internethozzáférést, és szeretnénk, hogy 2013-ra Magyarországon a lakosság többsége számára elérhető legyen a mobil szélessáv, 2020-ra pedig közel egyetemes hozzáférést kívánunk nyújtani.
A távközlési piac radikális átalakítását célzó terveinkkel összhangban olyan új termékekkel és szolgáltatásokkal jelenünk meg, amelyekkel a magyarok egyszerűen, megfizethető költségek mellett vehetik igénybe a mobiltechnológia adta intelligens lehetőségeket. Az egyéni előfizetők és a vállalatok ily módon történő "felszabadítása" és önállóságuk növelése új energiát teremt a közszolgáltatások, a társadalom és a gazdaság átalakításához.
A világszerte mintegy 179 millió ügyfelet kiszolgáló Telenor csoport egyesített erejét és szakértelmét bevetve sokféle területen indítottunk projekteket, többek között a magyarországi közlekedés, logisztika, élelmiszeripar, mezőgazdaság, valamint a városi és vidéki élet fejlesztésére. A legújabb mobil szélessávú és M2M (machine-to-machine, gépek közötti kommunikáció) technológiákat hasznosító kezdeményezések kímélik a környezetet, és ezzel együtt számottevően javítják a gazdasági hatékonyságot, ami pozitív hatással jár a helyi gazdaság és a vidék számára, és elősegíti a méltányosabb és fenntarthatóbb növekedést az ország minden részén.
A további projektek azt mutatják be, hogyan hozhat a mobiltechnológia óriási társadalmi előnyöket az egészségügy, az oktatás, az e-kormányzat, a társadalmi esélyegyenlőség és a közbiztonság terén. A távgyógyászat legújabb fejlesztései révén például a beteg állapotának alakulása annak otthonában kísérhető figyelemmel, így nem kell gyakran felkeresnie orvosát, és eredményesebbé válik a betegségek megelőzése, diagnosztizálása és kezelése. Egy másik, egészségügyi projektünk keretében vidéki háztartások lakóit kapcsoljuk össze orvosukkal, jelentősen javítva ezzel a vidéki egészségügyi ellátás gyorsaságát és színvonalát.
A fenti kezdeményezések a városi és vidéki térségek közötti digitális szakadék megszüntetéséhez is hozzájárulnak, mérséklik a lemaradást, és az ország minden lakosa előtt megnyitják a mobiltechnológiában rejlő lehetőségeket.
A Telenor tehát kész arra, hogy a gazdasági és társadalmi átalakulás élére álljon, de a magyar kormányra és más iparági szereplőkre is fontos feladatok várnak a digitális Magyarország ígéreteinek megvalósításában. Megítélésünk szerint ehhez a kormánynak át kellene vennie a hatósági szabályozás máshol már bevált gyakorlatát, és támogató, átlátható szabályozói környezet kialakításával elő kellene segítenie a digitális technika előnyeinek minél teljesebb körű kiaknázását. A prioritások közül említést érdemel a távközlési frekvenciadíjak reformja, a frekvenciasávok liberalizálása (a 900 MHz-es sáv újrahasznosítása; nyílt és korrekt versenytárgyalás az EGSM sáv hasznosítására és a digitális hozadék - Digital Dividend - versenytárgyalásos újraelosztása). A fenti intézkedések ösztönözni fogják a digitális technológiába történő beruházásokat, csökkentve ezzel a digitális szakadékot, és segítve a közel egyetemes széles sávú hozzáférés megteremtését az ország egészében, különös tekintettel a legelmaradottabb térségekre.
Mindebből az következik, hogy a digitális Magyarország program sikeréhez együttműködésre és közös munkára van szükség. Arra bátorítunk minden érintettet, hogy csatlakozzon hozzánk az innováció és a társadalmi-gazdasági átalakulás izgalmas útján!
E jövőkép beteljesítéséhez mélyreható változásokra van szükség Magyarországon, ezek pedig az új ötletek és új technológiák talajáról indulhatnak el. A Telenor a gyorsan fejlődő mobiltechnológiák terén jelentős beruházásokat hajtott végre, és ezeknek köszönhetően minden feltétel adott ahhoz, hogy a változások élére álljunk. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk Magyarországnak valóra váltani lehetőségeit, és hosszú távú partnerként kívánunk jelen lenni a változásban.
Alapvető emberi jognak tartjuk az internethozzáférést, és szeretnénk, hogy 2013-ra Magyarországon a lakosság többsége számára elérhető legyen a mobil szélessáv, 2020-ra pedig közel egyetemes hozzáférést kívánunk nyújtani.
![]() |
| Anders Jensen, a Telenor Magyarország vezérigazgatója |
A világszerte mintegy 179 millió ügyfelet kiszolgáló Telenor csoport egyesített erejét és szakértelmét bevetve sokféle területen indítottunk projekteket, többek között a magyarországi közlekedés, logisztika, élelmiszeripar, mezőgazdaság, valamint a városi és vidéki élet fejlesztésére. A legújabb mobil szélessávú és M2M (machine-to-machine, gépek közötti kommunikáció) technológiákat hasznosító kezdeményezések kímélik a környezetet, és ezzel együtt számottevően javítják a gazdasági hatékonyságot, ami pozitív hatással jár a helyi gazdaság és a vidék számára, és elősegíti a méltányosabb és fenntarthatóbb növekedést az ország minden részén.
A további projektek azt mutatják be, hogyan hozhat a mobiltechnológia óriási társadalmi előnyöket az egészségügy, az oktatás, az e-kormányzat, a társadalmi esélyegyenlőség és a közbiztonság terén. A távgyógyászat legújabb fejlesztései révén például a beteg állapotának alakulása annak otthonában kísérhető figyelemmel, így nem kell gyakran felkeresnie orvosát, és eredményesebbé válik a betegségek megelőzése, diagnosztizálása és kezelése. Egy másik, egészségügyi projektünk keretében vidéki háztartások lakóit kapcsoljuk össze orvosukkal, jelentősen javítva ezzel a vidéki egészségügyi ellátás gyorsaságát és színvonalát.
A fenti kezdeményezések a városi és vidéki térségek közötti digitális szakadék megszüntetéséhez is hozzájárulnak, mérséklik a lemaradást, és az ország minden lakosa előtt megnyitják a mobiltechnológiában rejlő lehetőségeket.
A Telenor tehát kész arra, hogy a gazdasági és társadalmi átalakulás élére álljon, de a magyar kormányra és más iparági szereplőkre is fontos feladatok várnak a digitális Magyarország ígéreteinek megvalósításában. Megítélésünk szerint ehhez a kormánynak át kellene vennie a hatósági szabályozás máshol már bevált gyakorlatát, és támogató, átlátható szabályozói környezet kialakításával elő kellene segítenie a digitális technika előnyeinek minél teljesebb körű kiaknázását. A prioritások közül említést érdemel a távközlési frekvenciadíjak reformja, a frekvenciasávok liberalizálása (a 900 MHz-es sáv újrahasznosítása; nyílt és korrekt versenytárgyalás az EGSM sáv hasznosítására és a digitális hozadék - Digital Dividend - versenytárgyalásos újraelosztása). A fenti intézkedések ösztönözni fogják a digitális technológiába történő beruházásokat, csökkentve ezzel a digitális szakadékot, és segítve a közel egyetemes széles sávú hozzáférés megteremtését az ország egészében, különös tekintettel a legelmaradottabb térségekre.
Mindebből az következik, hogy a digitális Magyarország program sikeréhez együttműködésre és közös munkára van szükség. Arra bátorítunk minden érintettet, hogy csatlakozzon hozzánk az innováció és a társadalmi-gazdasági átalakulás izgalmas útján!
- cikk értékelése /digitalis_magyarorszag/a-telenor-a-digitalis-magyarorszagert-29959/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 245
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Váratlan hír: Durván megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Ma: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Ma: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Ma: 15:55
-
Fordulat: Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Sikkasztás a társasházakban: Így verik át tömegesen a lakókat
- Időpont
- Ma: 12:25
hirdetés
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
A Jobbik cinizmussal vádolja a Fideszt
- Időpont
- 05.21: 18:40
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- Tegnap: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- Tegnap: 07:10
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Zavargás tört ki Bamakóban - megsebesült az elnök
- Időpont
- 05.21: 19:07
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Ma: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Ma: 12:25
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Ma: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Ma: 06:28
-
A férfi vízilabdásoknál járt az államfő
- Időpont
- Ma: 04:52
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Ma: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Ma: 12:25
-
Demján: az IMF/EU-hitelkeret egy részét gazdaságösztönzésre kellene fordítani
- Időpont
- Tegnap: 21:59
-
Aggódom
- Időpont
- Ma: 15:55
-
Szemerédi Endre átvette az Abel-díjat
- Időpont
- Tegnap: 19:09
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Ma: 10:07
-
Két év mérlege
- Időpont
- Ma: 18:37
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- (Társas)házszabály

