Nagy a titkolózás

Atomerőmű Erdély szívében?

Botos László
- vilag@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.02.10. - 04:15
Létrehozás:
2010.06.13. - 20:03
2010.06.13. - 20:03
 

Nagy a titkolózás az új román nukleáris beruházás körül. A Szamos völgyében tervezett atomerőmű mellett a szomszédunknál épülhet meg az Európai Unió tagállamainak közös radioaktívhulladék-temetője is.

hirdetés
 

Három éve a román gazdasági minisztérium az új atomerőműnek több mint száz helyszínt jelölt ki - nem meglepő módon ezek csaknem háromnegyede volt erdélyi. Így már előre sejteni lehetett, hogy végül a magyarok lakta vidékre esik majd a választás.

Alapos terepszemlék és talajvizsgálatok után az illetékesek négy nagyváros - Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben és Arad - övezetét nevezték meg, valamint a Szamos, az Olt és a Maros folyók völgyeit. Ennél többet akkor nem közöltek, pedig a Greenpeace romániai képviselői bíróságon is kérték a beruházás építési helyének pontos ismertetését. Majd az Evenimentul zilei napilap megszellőztette, hogy a Szilágy megyei Nagyilonda, Konkolyfalva és Hosszúrév települések környékén, Dés városától 40 kilométernyire, a Szamos völgyében épülhet meg az atomerőmű.

A lap értesülését a román gazdasági tárca nem kívánta megerősíteni, csupán annyit közölt: a helyszín a nukleáris technológia kiválasztásának függvénye.

Szomszédunk új energiakomplexumának tíz év múlva már üzemelnie kellene, a hivatalos megnyilvánulásokban viszont egyre gyakrabban 2030-at hallani. Az atomerőmű várhatóan kétreaktoros lesz, legalább 1000-1000 megawattos teljesítménnyel, s külföldi együttműködéssel valósulhat meg - valószínűleg francia technológiával. Románia délkeleti részén, a Duna-parti Cernavodán egyébként már 1996 óta működik atomerőmű, alapkövét még 1982-ben rakták le.

Első reaktorának több mint 700 megawatt a teljesítménye, akár a 2007-ben átadott második blokknak. (Mindkettőnek egy kanadai-olasz konzorcium volt a kivitelezője.) A két reaktor az ország energiaszükségletének 18 százalékát fedezi. A tervek szerint 2015-16-ig még két finn típusú, 720-720 megawattos reaktorral bővül a telephely. Amikor párhuzamosan működnek majd az erdélyi és dél-romániai atomerőművek, az ország energiaszükségletének legalább 60 százalékát fogják biztosítani. Románia fő célja ugyanis a térség államaitól való energiafüggetlenség elérése.

A cernavodăi 3-as és 4-es blokkok 3-3 milliárd euróra becsült költségének 30 százalékát befektetők fedezik, a többit hitelből biztosítják. (A 2-es reaktor megépítését például uniós kölcsönök is segítették.) A befektetők a majdani energiaszolgáltatásokból kapnák vissza pénzüket, illetve nyereségrészesedésre számíthatnának. Feltehetően nem lesz ez másként a nagyilondai atomerőmű esetében sem: a beruházás iránt máris jó nevű cseh, belga, olasz, német és spanyol energetikai cégek érdeklődnek.

A több évtizedes atomenergiaberuházások és uránércbányászat dacára Romániában csak 2001-ben készült jogszabály a radioaktív hulladékanyagok szakszerű, biztonságos tárolásáról. Cernavodă 20 ezer fős lakosságának 86 százaléka ellenezte, hogy a város körzetében legyen az uránsalak-tároló, s miután ezt mégis megépítették, az önkormányzatnak nagy nehézségei adódtak abból, hogy a veszélyességi illetéket behajtsa az atomerőmű gazdáitól. A brit The Times lap nemrég pedig arról cikkezett, hogy az Európai Unió tagállamainak közös radioaktívhulladék-temetője is Romániában épülhet meg.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/europaimerce/atomeromu-erdely-sziveben-29997/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
422

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 20 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #20
    orcaoc
    2010.06.18. - 17:51

    Előzmény:
    #19 kutyafejűtatár
    És neked van kultúrád ?
     
  2. #19
    kutyafejűtatár
    2010.06.17. - 09:52

    Előzmény:
    #18 pyroska
    Nem tudom mire vélni makacskodásod, úgy viselkedsz, mint egy oltyán: nincs kivel vitázni, érveid nincsenek, csak mondod a magadét. De a teljes valóság az, hogy ezeknek, tényleg nincs kultúrájuk, amijük van is azt vagy mind tőlünk lopták, a többi máz pedig Franciaországban, vagy egyéb nyugati országokban rakodott rájuk, miközben közülük nem kevesen az ottani börtönöket is megjárták. Különben is ez az ösztönös vonzódás a sitthez, szubkultúrájuk hagyománya. Amint belépsz az országba, máris szembetűnik, hogy a drága termőföldterületek megdolgozatlanul hevernek, mindenfelé felveri a gaz e rendkívül értékes földeket. Ha betoppansz az erdélyi városokba, azt kell észrevenned, hogy a nagyvárosok arculatát jelenleg is azok az épületcsoportok határozzák meg, amelyeket még 1918 előtt magyar kezek, magyar tervek alapján emeltek. Amit pedig ők hozzájuk építettek, az az elképzelés nélküli nagy összevisszaság, lélektelen „élő” balkáni mentalitást tükrözik vissza. Valóságos bazár negyedek épültek a régi városközpontok köré, ahonnan teljesen hiányzik a zöld, illetve ami még meg is maradt belőle, konokul továbbirtják. Köztéri szobraik valóságos az idiotizmus határát súroló szubkultúra kisugárzások, Vitéz Mihállyal kezdődik a sor és Avram Jancu-val záródik. Ezek a giccsszerű alkotások csupán arra valók, hogy általuk kihangsúlyozzák megszállói voltukat. Lónak, embernek egyaránt akkora töke van kialakítva az illető műemlékeken, mintha mindez azt akarná sugallni, hogy bár minden értelembe véve nullák voltak és maradnak, de ők tököseknek vallják maguk. És még volna az Anyafarkas, de mint azt Mario Alinei történészprofesszortól már megtudhattuk, az etruszkok is magyar nemzetiségű népek voltak. A könyvesboltokról szólva az elmúlt húsz évben több száz könyvesbolt zárt be azon a címen, hogy a könyve nem termelnek profitot, ez okból nincs szükség rájuk. Mint magyar könyvesboltos állíthatom, hogy a bukaresti könyvkiadók mikor hetente betérnek hozzánk, szinte rimánkodva kérnek, hogy a megjelenő román klasszikus írók műveiből bár egy-egy kötetet tegyünk ki a pultra. Analfabéta az egész, nem olvasnak semmit, a kifestős a legnagyobb elérhető csúcs náluk, abból is mindig a legolcsóbb a kellendőbb. Színházba nem járnak, mert utálják visszahallani, primitív nyelvükön kiötölt primitív témájú és szövegű darabjaik balkáni mély üres hangzását. Ha betérsz egy ilyen előadásra, már az első negyedóra után várod, hogy történjék már valami, esetleg újra megszólaljon a gong, jöjjön a kiszámolás, mert ott zajlik színházdarab címén, már több mint szabályos boksz-ring béli KÓ! Üresen tátongnak színházaik, könnyűzenében is csak az a menő együttes, aki a férfi vagy női nemi szervet, de lehetőleg inkább egyszerre mindkettőt egy strófában legalább tucatszor felemlegeti egy zeneszám során. Amúgy zeneszövegeik is több mint infantilisek. Szatmárnémetiben történt, hogy együtt léptek fel az Omega és a temesvári Fönix együttesei; az Omega oly jól rajtolt, hogy a Fönix a sárga irigységtől nem volt hajlandó felmenni a pódiumra egy közösen elénekelendő szám erejéig. Vagy itt volt nálunk nemrégiben a Spanyolországban felfedezett operaénekes tehetség, az ugyancsak Temesvár mellőli volt kőműves segéd Costel Busuioc, aki miközben Pavarotti-t idéző előadói képességeket megcsillantva adta elő az egyes opera dalbetét számokat, nem volt hajlandó bár egyetlenegy oláh dalt sem elénekelni az összegyűlt vadoláh nagyérdemű kedvéért. Mi több ő is inkább azzal volt elfoglalva, hogy minket, magyarokat dicsérjen. Bármilyen szépen is énekelt, ismét előjött az oláh depresszió állandó, a hatás újra olyan volt, mint mikor egy temetésre gyűltünk volna össze. Közben, hogy el ne feledjem, a félig magyar ajkú szervező végig biztatta a közönséget: na, most itt kell tapsolni; hangosabban, mert nem hallani; tessék már ott a hátsó sorokban is tapsolni!- s a jelenlévők szó nélkül engedelmeskedtek. És ezek a balkáni fajták szerezték meg, illetve tékozolták el tátott szájú uraságaink elől kastélyaikat, váraikat, udvarházaikat. Templomainkat is elorrozta a balkánja és minden, az unió részéről érkező hivatalos felszólítás ellenére, nem hajlandók egyházainknak visszaadni jogos tulajdonukat. Vagy, valaki még nem emlékeznék, amikor Nastase akkori miniszterelnök Ígéretet tett Medgyessy nevű kollegájának a Kempinski hotelben arról, hogy rövidesen újra indulhat a Bolyai egyetem magyar nyelvű szekciója, akkor 2002. december elsejét írtunk. És nincs is hogyan harcolni ellenük, a hivatalok valóssággal hemzsegnek tőlük, az analfabétáitól. Semmihez sem értenek, ostobák, mint a sötét föld, és ráadásul lusták is, hazudoznak össze-vissza, az újságok naponta számolnak be milliárdos sikkasztásaikról, mindhiába, mert azon kívül, hogy azokat sem olvassák el soha, a bíróságokon, a rendőrségeken, és egyéb hivatali helyeken egyaránt, túlnyomó többségben ugyanazoknak az egykori Görgény völgyi vasvillás, fejszés fenevadak utódai tevékenykednek, mint akik 1990 márciusába a marosvásárhelyi magyarság életére törtek. És erről fog szólni Verespatak eljövendő tragédiája, meg a frissen megálmodott atomerőművet is bátran ide sorolhatjuk: ezeknek, a balkáni szubkultúra örökös nyomása alatt tengődő primitív oláh népeknek rendkívüli veszélyekkel járó kísérletezés a kezükbe adni egy újabb atomerőművet, hát még hagyni őket, hogy egy atomhulladék temetőt létesítsenek számunkra!!!
     
  3. #18
    pyroska
    2010.06.16. - 01:51

    Előzmény:
    #17 kutyafejűtatár
    Ha valaki a pesti fiatalokat hallgatja, úgy általában, tisztelet a kivételnek, kevésbé tudná elképzelni a magyar nyelv gazdagságát, szépségét.
    Én ismerem a román irodalmi nyelvet, és mivel ez egy magyar lap, magyarul-magyaroknak, fontosnak tartom, hogy ne csak azt olvassák, hogy ilyen prímitiv, vagy olyan szegény a román nyelv és nyelvtana, meg maga a román nép milyen elmaradott, legfeljebb csak azt, hogy bizonyos rétege a román társadalomnak elmaradott és nem használja az irodalmi nyelvet.
    Amit esetleg megengedhet magának az ember egy szűkebb körben, bár én ott sem találom egészségesnek, azt, egy nyilvánosabb fórumon, kivételesen károsnak tartom, annak is aki leírja, és annak is aki olvassa. Mindenképpen lélekölő.
    Max Planck írta: „Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőznek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz".
    Élő sebbe nem szabad nyúlni. Az ön érveivel szemben,ha ilyen fájdalmasak, máskor csendben maradnék, de akinek nincs viszonyítási alapja, annak nem szabad csak egy oldalát látnia a szomszéd országnak. A dialógus még vezethet valahová, a gyülölet, csak a bezártsághoz.
    De amiről mindenképpen beszélni kellene, hogy jó-e egy atomerőmű építése Erdélyben, és lessz-e megfelelő hely az EU-s tagállamok közös rádioaktív-hulladék temetőjének, anélkül, hogy ez végzetes következménnyel járjon a környezetre.
     
  4. #17
    kutyafejűtatár
    2010.06.15. - 20:17
    Kedves Piroska!
    Ne beszéljünk rébuszokban, én közöttük élek és igenis tudom mit állítok, az oláhok műveletlenek, rajtunk élősködnek az állami hivatalokban majd szinte csak ők dolgoznak. A városi hivatalban még akad irodánként egy-kettő közülünk, de azok is általában felemás családból kerülnek ki. Egyetlen komolyabb szakember nincs közöttük, nem szeretnek olvasni, nem járnak színházba, gyűlölik a saját primitív egyszerű nyelvüket, a még annál is primitívebb nyelvtanukat, szegényes szókészletüket. Attól lettek többek, hogy velünk, magyarokkal közelebb kerültek és átadtunk számukra sok mindent a saját kultúránkból. Különben egy erdélyi magyar jobban beszéli nyelvüket, mint egy óromániai őshonos oláh, lefordított oláhban nem étező szófordulatok, számukra nem létező magyarról lefordított szóösszetételek, tőlünk kölcsönvett szavak gazdagítják, teljesítik ki nyelvüket, ezáltal képesek jobban kifejezni maguk, úgy szóban, írásban és a különböző művészetekben. Kultúránk nélkül ők mind semmik, egyszerű népek maradnak nélkülünk, egyszerű kultúrával, egyszerű emberi tartással, egyszerű élettel, kik a maguk több mint primitív egyszerűségükben egyszerűen gyűlölik a szépet, ösztönösen gyilkolják a természetet, kerülik a munkát, több érzelem szorul kivágott facsutakba, mint beléjük. De beszéljen a valóság, ha átjössz hozzánk, egyből szembetűnik, hogy körülöttünk minden, ami körbevesz oly élettelen, úgy az ember, mint a lecsupaszított csupa kosz környezet, mintha börtönbe léptünk volna! Románia virtuális börtön ahol nem sepernek! S ha délre látogatsz, a balkáni részekre, azt veszed észre, hogy Románia már teljesen elvesztette hatalmát az ottani részek fölött, amelyeket arrafelé különböző megfékezhetetlen városi cigánybandák uralnak. Ami a buzikat illeti, félművelt jámbor embereket jobb nem provokálni, mert azok nem ismerik a tréfát.Itt a globalizmus is taccsot fog dobni, ezeknek nincs törvényük, nincs semmijük, sörre és csórékolbászra épül az egész nemzetstratégiájuk, míg lesz sör meg csórékolbász ezek a földi primitív barmok vígan meglesznek magukban. Mindenesetre, ha eggyel találkozol közülük, egyet jegyezz meg, soha ne fordulj háttal az illetőnek, ha kettővel kerülsz szembe közülük, akkor inkább menekülj, mert az már falka., és mint olyan bármire számíthatsz, arra is, hogy pár száz forintért kibeleznek. Beszélni lehet, de én mondom, hogy állandó zűr van velük nem létező műveltségük okán, aki nem hisz nekem, az jöjjön el hozzánk, vagy pedig olvassa el Apponyi Albertnek a párizsi békekonferencia résztvevőihez írt levelét, mi nden szava tökéletesen máig aktuális. Sokan Wass Albertre is legyintenek, műveit csak a könyvespolcokon pihentetik, pedig ő azért írta meg ezeket a műveket, hogy a magyarok ezeken az írásokon keresztül megismerkedjenek a sátánfajta nép igazi arcával, hogy időben felkészülhessenek a legnagyobb szörnyűségre, ami érheti őket, az, hogy ezek a vadak elárasztják, lelakják életterüket. JF Kennedy ez esetben valószínűleg azt mondaná: Még hogy kibaszott oláh, inkább meneküljünk, innen a pokol fenekéről. És ami pokol nekünk, pokol az oláhnak is, és ezért fognak velünk tartani az évezredes rend visszaállításáért. Farkasi tisztelettel.
     
  5. #16
    viola.anna54
    2010.06.15. - 09:29
    A páratlan szépségű Erdélyt inkább a világörökség részévé kellene tenni!
     
  6. #15
    orcaoc
    2010.06.15. - 08:23
    Időnként érdemes lenne magunkba nézni, és csak utána itélkezni. Mert nem beszél a szarásról az, akinek nincs baja az emésztésével kedves ősmagyarok.
     
  7. #14
    pyroska
    2010.06.14. - 23:27

    Előzmény:
    #9 kutyafejűtatár
    Nem kell ilyen hangnemet használni.Nagyon sok szép energia van a román népben. Az értelmiségi rétegük messze megálja a helyét bármely országban. Több nyelvet ismernek,mint itt az átlag.Aki a románokat úgy jellemzi ahogyan a fenti írás, az nem ismeri őket.
    És az élősködésről is beszélhetnénk. Az a magyar aki külföldön vállal munkát, mert jobban akar élni mint itthon, azt is élősködönek kell nevezni?
    Igen , kimennek dolgozni, de a pénzt haza küldik a családnak. Itt meg a gazdagok kint költik el a pénzüket mint a régi nemesi világban.
    Sok közülük jelentős hírnévre tettek szert: matematikus, filozófus, színész, operaénekes, fizikus...
    Se istenük- se emberük:- na erről is beszélhetünk. Ott nem tudta volna a lába közzé tenni a keresztett a buzikám, mint itt, mert leszedték volna a kocsiról/ a melegfelvonuláson/
    Kedves kutyafejűtatár, csak Bartókot tudom idézni, ha ezek után engem is szőrös nyelvű oláhnak nevez, akkor AZ VAGYOK.
     
  8. #13
    mucki
    2010.06.14. - 19:27

    Előzmény:
    #11 bigBBCs
    Atomerömü nélkül a radioaktív hulladékanyagtároló még megépülhet........
     
  9. #12
    barna75
    2010.06.14. - 19:09
    meg tudom érteni a román dönéshozókat, különösen, ami a külső energiát illeti. nekünk is el kéne lassan gondolkodnunk az energiafüggőségen... a román atomerőmű miatt csak egy dolog aggaszt. bár az összes atomerőművel kapcsolatban egy dolog aggaszt: a kiégett hulladék. merthogy nem kiégett, csupán gazdaságosan nem hasznosítható..!
    erőmű települhet a közelembe, felőlem, de atomhulladékot kevésbé szívesen tudnék párszáz kilóméternyire.
    és válaszolva egy lentebbi hozzászóláshoz:
    csernobili, régi, elavult reaktorokat már biztos nem építenek. a javított technológiájú atomerőművek biztonságosabbak, mint a repülés...
    a kezelők kiképzéséről, a hozzáértők elérhetőségéről nem is szólva..
    inkább a hulladékkal van bajom. amit otthagynak xy tucat évre...

    B.
     
  10. #11
    bigBBCs
    2010.06.14. - 18:50
    Szerintem az elkövetkezendő 20 évben nem lesz atomerőmű Erdélyben. Az a tapasztalatom, hogy Romániában minden beruházás bejelentése és alapkő letétele közt legalább 20 év telik el. Minimum. Ha egyáltalán megvalósul. Az esetek döntő többségében leragad a bejelentés szintjén. Ezért az ilyesmit helyi értékén kell kezelni.
     
  11. #10
    kutyafejűtatár
    2010.06.14. - 16:28
    Szomszédaid a kifliországban élnek, bárhogyan is nézzük, Erdély még mindig a miénk!
     
  12. #9
    kutyafejűtatár
    2010.06.14. - 16:27

    Előzmény:
    #5 Szaurusz
    Bizony mondom én, hogy ezek egytől-egyig mind analfabéták, innen adódik a veleszületett bűnözési hajlamuk, jellemtelenségük, más nemzetek iránt érzett alsórendű komplexusuk.egyszerűen képtelenek magukra meglenni, ragadványnépek ezek, kik csak a mások hátán érvényesülhetnek, most rajtunk élősködnek, meg a franciákon, olaszokon, németeken, angolokon, egyszóval mindenkin, akin lehet. ugyanakkor ugyanez visszafelé úgy csapódik le, hogy velük is lehet bármit, amit másutt más nemzetekkel soha senki nem merne megtenni. Ha Magyarország nem áll a sarkára, minden balkáni primitívségük végterméke a nyakukba borulhat. Önmagukra nézve is közveszélyes népek ezek! És ne feledjük, ezek a rablónépek egyszerűen képtelenek kezelni bárminemű nyakunkba szakadó természeti katasztrófát, legfeljebb csak annyi érdekli őket, hogy nyert-e a foci válogatottjuk.
     
  13. #8
    őzgidácska
    2010.06.14. - 16:06

    Előzmény:
    #6 Babatündér
    Úgy tűnik, hogy nem a turizmusból akarnak megélni keleti szomszédaink. Azért remélem, hogy nem csernobili technológiával akarják megépíteni meg az erőművet.
     
  14. #7
    bigBBCs
    2010.06.14. - 15:08

    Előzmény:
    #6 Babatündér
    A hegyek közt szinte sosem fúj a szél. A szél leginkább sík vidéken fúj.
     
  15. #6
    Babatündér
    2010.06.14. - 14:36
    Minek ezeknek atomerőmű, mikor erős lejtésű folyók vannak, a hegyek között mindig fúj a szél? Nem a zöldenergia a jövő útja? És képzelem azt a román atomerőművet! Atyavilág! Mindenki meneküljön.
     
  16. #5
    Szaurusz
    2010.06.14. - 14:29

    Előzmény:
    #4 kutyafejűtatár
    @kutyafejűtatár: Minden román analfabéta? Ejnye-bejnye, tudnék a magyarok közül is említeni párat... Gratulálok az éleslátásodhoz! :P
     
  17. #4
    kutyafejűtatár
    2010.06.14. - 10:33
    Az oláhokat amúgy szőrös nyelvűként emlegetjük, se istenük se emberük, az összes mind analfabéta, azt lehet tenni velük, amit csak akarnak globalista uraságék. Még hogy idegengyűlölet, az analfabétáink megszállókként viselkednek velünk, a fele-fel arányban lakott városunkban 94%-ban vannak jelen a hivatalainkban, képzetlenek, arrogánsok és rendkívül buták, ezek vezetgetnek minket, aláznak meg napjába. És még ezeket a szarokat kellene megbecsülni? Csúcs bele a kakiba, hocca, ide hozzánk, lássuk meddig bírnátok az analfabétáit, mert egy szemernyit sem tréfálok. És most előbb jön Verespatak ügye, az idióta Borbély nevű környezetvédelmi miniszter csak idő kérdése és minden civil és egyéb tiltakozások ellenére szabad utat enged az aranykitermelésnek. Ott ahol a legfelsőbb nemzetvédelmi bizottság fél óra alatt eldönti, hogy amerikai interkontinentális rakéta rendszert telepíthet az amerikai megszálló, ott már országról sem érdemes beszélni. És ha tovább tátjátok szátokat, jaj lesz nektek is, szegény Magyarország.
     
  18. #3
    sophar
    2010.06.14. - 10:16
    Közép és Délkelet Európa lett az Unió szemétlerakóhelye! Ezért kellettünk az Európai Uniónak!?
     
  19. #2
    TShran
    2010.06.14. - 08:24
    Csak arra lennék kíváncsi, mért a magyar határ felé építgetnek? Tegyék csak szépen Bukaresthez annyira közel, amennyire lehet!
     
  20. #1
    Szaurusz
    2010.06.13. - 23:24
    @csendor: Székely vagyok (nem piskóta:)... de mi van???!!! Légyszi, ne vigyázz ránk! Majd ha tisztelettel tudsz nyilatkozni más nemzetekkel kapcsolatban (nem így, hogy "szőröstalpúak" meg "csigazabálók"), akkor esetleg lehet róla szó... :) Ismersz egyáltalán más nemzetiségű embert személyesen? Mert a pannon magyarok közül sokan beszűkültek egy homogén közösségbe, s ezért ilyen frusztrált idegengyűlölők. :P
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 20 db -

hirdetés

HETILAP