Felsőoktatási rangsor
-
A számok nyelvén
Hivatalos munkaidejükhöz mérten keveset tanítanak és keveset is keresnek a magyar tanárok, diplomát szerezni viszont a túlképzéssel kapcsolatos aggodalmak ellenére még mindig nagyon megéri.
-
Továbbra is népszerű
Az idei évben már negyedik alkalommal készítjük el az általános orvosi képzést nyújtó intézmények értékelését. Az előző kiadványokhoz hasonlóan rangsort ezúttal sem készítettünk, csupán négy különböző mutatószám alapján elemezzük a négy egyetem helyzetét.
-
Mindörökké Corvinus
A közgazdasági és üzleti képzések 2011-es rangsora 24 intézményt hasonlít össze. A listavezető a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), de a Pécsi Tudományegyetem (PTE) is stabilan őrzi második helyét. A harmadik-negyedik helyen csere történt, így a Debreceni Egyetem (DE) a harmadik a sorban, leszorítva ezzel a dobogóról a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet (BMGE).
-
Elméletben kommunikálnak
Idén újra 17 intézmény kommunikáció- és médiatudomány-képzését mértük össze. A rangsort továbbra is magasan az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezeti, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őrzi a második helyét, igaz, egyre csökken előnye a mögötte álló Budapesti Corvinus Egyetemhez (BCE) képest.
-
A kommunikáció védelmében
Aligha van olyan képzési terület, amit olyan gyakran érnének támadások, és olyan sokan vitatnák a társadalmi hasznosságát, mint a kommunikáció. Mégis súlyos tévedés lenne az egész tudományágat értéktelennek minősíteni.
-
Megelőzhetetlen ELTE
A jogi képzést folytató intézmények rangsorában idén is nyolc egyetem szerepel. A lista élmezőnye változatlan maradt tavalyhoz képest, továbbra is magasan az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a listavezető, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a második, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) foglalja el a harmadik helyet.
-
Hiányos infók
Az informatikusképzéseket rangsoroló lista három főiskolával - Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF), Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) és Károly Róbert Főiskola (KRF) - 20 intézményre bővült idén. Az első három helyezett nem változott, a listát továbbra is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) vezeti.
-
Hozott anyagból
A középiskolák rangsorában rendszeresen élen végző intézmények kapcsán felmerülhet a kérdés: mitől lesz sikeres egy gimnázium? A legjobbak különböző pedagógiai elvek szerint dolgoznak, de lustálkodni sehol nem engedik a diákot.
-
Törvényre jót és rosszat
Helyesnek tartja, hogy szétválasztják a tudományegyetemeket, az egyetemeket és a főiskolákat, nem ért viszont egyet azzal, hogy megvonnák a társadalomtudományi képzések támogatását. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a felsőoktatási reformról.
-
A feltörekvők sikere
Az idei évben a turizmus-vendéglátás szak összesített rangsorában markáns átrendeződést figyelhetünk meg. Ez főként az intézmények közötti, évről évre szorosabbá váló versenynek köszönhető.
-
Gépész kerestetik!
Az idei rangsorban 11 intézmény gépészmérnöki képzését hasonlítottuk össze. Az első helyezett jelentős előnnyel továbbra is a Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetem (BMGE), amely a munkáltatói és a fejvadászvélemények szerint is magasan kiemelkedik a mezőnyből.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Fordulat: Keményen megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Fordulat: Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Sikkasztás a társasházakban: Így verik át tömegesen a lakókat
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
