Felsőoktatási rangsor
-
Cégek a felsőoktatásban
Mely cégek járulnak hozzá a legnagyobb összeggel a felsőoktatás fejlesztéséhez? Melyik tudományterület kapja a legtöbb támogatást? A Studiorum Consulting Kft. kutatása – melynek rövidített kivonatát közöljük – úttörő módon tárta fel a vállalati szféra és az egyetemi világ kapcsolatrendszerét.
-
Audi Tanszék
Ha Kecskemét, akkor Mercedes, ha Győr, akkor Audi. Egy-egy óriásvállalat nemcsak a helyi gazdasági életben játszik meghatározó szerepet, de az egyetem, főiskola profilját is saját képére alakíthatja. A nagyvállalati tanszékek egyenes utat kínálnak az iskolapadból a gyárba.
-
Egyre szorosabb verseny
A közgazdasági, üzleti és gazdaságtudományi képzések rangsorában 23 intézményt értékelünk. A verseny egyre szorosabb az élmezőnyben, amit az összetett pontszámok és a munkaerő-piaci értékelések is tanúsítanak. Az első helyen a korábbi évekhez hasonlóan a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) végzett kimagasló rangsorponttal.
-
Katedrán, felsőfokon
Kik tartják a legélvezetesebb előadásokat? Kik azok a tanárok, akik a legnagyobb hatással vannak hallgatóikra? Rangsorunk éllovas képzéseinek legkedveltebb tanárait kerestük – az oktatók hallgatói véleményezéséről szóló kérdőívek eredményeinek segítségével.
-
Tülekedés az élbolyban
Tizennégy intézmény értékelésével készült el a kommunikációs ranglista. Szinte minden mutató tekintetében találni több olyan intézményt is, amelyek kiemelkedő rangsorpontszámokat szereztek. Az első helyezett a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) lett, de a tavalyi legjobb Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csak századpontokkal maradt le.
-
A Corvinust megmérte a piac
A „Közgáz” soha nem volt a kormánnyal szemben ellenséges értelmiségi holdudvar bázisa – hangsúlyozza a Budapesti Corvinus Egyetem vezetője. Rostoványi Zsolt reméli, hogy az állam nem vonul ki teljesen a felsőoktatás támogatásából, de igyekszik minél több külső forrást bevonni az oktatás finanszírozásába.
-
Diákhitel
Piacképes tudáshoz jutni ma egyértelműen az egyik legmegtérülőbb befektetés Magyarországon, ez jelent garanciát a Diákhitel visszafizetésére a Diákhitel Központ és a hallgatók számára egyaránt. A Diákhitel konstrukciók megalkotásánál is ez volt az elsődleges szempont: lehetőséget adni a fiatalok számára saját jövőjük megalapozására direkt a pályakezdő fiatalokra szabott hitelfelvételi és törlesztési feltételek mellett.
-
A helyzet változatlan
Az informatikai szakok rangsora idén nem okoz meglepetéseket, az első öt helyezett változatlan maradt. Az első helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem (BME) áll, a második a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a harmadik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).
-
Például az egyiptológia
Isten óvjon a humán érdeklődésű hídmérnököktől, akik pusztán kényszerből kerültek műszaki pályára! – mondja Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. A jogászprofesszor a keretszámok jelenlegi felosztását hosszú távon nem tartja fenntarthatónak, de nem tart attól, hogy a jogászképzés hallgatók nélkül marad.
-
Utánpótlás-válogatott
„Több területen bevethető embereket akarunk, akiknek sokoldalú ismereteik vannak. Ahhoz speciális az iparágunk, hogy az utcáról vegyünk fel embereket, tudatosan kell terveznünk a belső utánpótlást” – mondja a felsőfokú képzettséggel rendelkezők számára indított képzésekről Steványik Tamás, a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. humánerőforrás-igazgatója.
-
Nagy visszatérők
2012-ben tíz intézmény értékelésével készült el a turizmus-vendéglátás képzések rangsora. Az idei rangsorra is jellemző a mezőny szoros összetartása és az éles verseny. Az első helyezett Budapesti Gazdasági Főiskolának (BGF) és a második helyezett Budapesti Corvinus Egyetemnek (BCE) mégis sikerült kitűnnie teljesítményével.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Rendkívül aranyos lények láttak napvilágot Budapesten (fotó)
- Időpont
- Ma: 05:14
-
Pocsék idő jön viharral és szakadó esővel- Ekkor tér vissza a nyár
- Időpont
- Tegnap: 20:21
-
Elképesztő felvételek kerülnek nyilvánosságra: Ilyet ritkán látni
- Időpont
- Tegnap: 19:50
-
Részegen vezetett az ismert színész - Milliós büntetést kaphat
- Időpont
- Tegnap: 19:30
-
Mégsem nyit trafikot a nyertes fideszes - Részletek
- Időpont
- Tegnap: 18:49
-
6000 méter felett sehol nem kötnek életbiztosítást a hegymászókkal
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Elhunyt Georges Moustaki görög származású francia énekes-dalszerző
- Időpont
- Tegnap: 04:46
-
Kancsendzönga - Szóvivő: sok múlik a serpák kipihentségén
- Időpont
- 05.23: 06:39
-
ByeAlex unortodoxiája
- Időpont
- 05.23: 15:43
-
Így csinált milliárdos üzletet Csehák Judit fia
- Időpont
- 05.23: 15:10
-
Megnősül Nádas György
- Időpont
- 05.23: 11:10
-
Tuti tipp
- Időpont
- Tegnap: 14:15
-
Őszödi árulás: Eduardo dokumentálhatta a találkozót
- Időpont
- 05.23: 06:50
-
Újabb vallomás Őszöd-ügyben: Eduardo ismerte Szili Katalinékat
- Időpont
- Tegnap: 08:02
-
Izraeli nagykövet lesz Orbán kabinetfőnöke
- Időpont
- 05.23: 11:50
-
PRHázhoz jön az MFB
- Időpont
- 05.06: 17:00
-
PRHázhoz jön az MFB
- Időpont
- 05.06: 17:00
-
Újabb vallomás Őszöd-ügyben: Eduardo ismerte Szili Katalinékat
- Időpont
- Tegnap: 08:02
-
6000 méter felett sehol nem kötnek életbiztosítást a hegymászókkal
- Időpont
- Tegnap: 11:34
-
Tuti tipp
- Időpont
- Tegnap: 14:15
-
Borongós gyereknap
- Időpont
- Tegnap: 20:21
-
A magyar EP-képviselők segítségét kéri a 101 éves felvidéki tanítónő
- Időpont
- Tegnap: 14:51
-
A moszkvai Eb-ezüst vereséggel ér fel, Antwerpenből kell a vb-arany
- Időpont
- Tegnap: 08:00
-
Bizonyítékokat ígér és a titkosszolgálatokhoz fordul Szabó Bálint
- Időpont
- Tegnap: 17:50
-
Rogán: bármikor választható legyen az árfolyamgát!
- Időpont
- Tegnap: 17:33
-
Fürjes Balázs: időben elkészül az új Albert Stadion
- Időpont
- Tegnap: 16:03
-
Elhatárolódom!
- Időpont
- Tegnap: 14:32
-
PRHázhoz jön az MFB
- Időpont
- 05.06: 17:00
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
- John Lukacs antiszemitizmusról és a két jobboldalról
- Erőss Zsolt felesége: véget értek a mentőakciók
Facebookon megosztott cikkek
- A citromízű banán esete a barackos naranccsal
- Újabb vallomás Őszöd-ügyben: Eduardo ismerte Szili Katalinékat
Twitteren megosztott cikkek
- A citromízű banán esete a barackos naranccsal
- Gyurcsány „nagyfokú átfedésben” van az őszödi koronatanúval

