2011-ben immár hetedik alkalommal készítette el a Heti Válasz és a CEMI (Central European Management Intelligence) a magyar egyetemek és főiskolák rangsorát.
hirdetés
A legsikeresebb külföldi kiadványokhoz hasonlóan rangsorunk nemcsak az oktatás színvonalát és a diákok preferenciáit tükröző, nyilvánosan elérhető statisztikai adatok alapján készült, hanem kiemelt szerepet kapott benne az egyes felsőoktatási intézmények munkaerő-piaci megítélése is, amit a potenciális foglalkoztatók és a munkaerő-közvetítő cégek véleménye reprezentál.
Évről évre figyelembe vesszük a rangsorral kapcsolatos visszajelzéseket, finomítjuk és pontosítjuk számítási módszerünket. A 2011-es rangsor ismét teljességre törekvő módon, az egész magyar felsőoktatás eredményességének vizsgálatára törekszik, hogy segítse a pályaválasztás előtt álló fiatalokat az egyes képzések reális értékének felmérésében, vagy éppen azokat az egyetemi hallgatókat, akik második, harmadik diplomájuk megszerzését fontolgatják. Tapasztalataink szerint a Heti Válasz rangsora fontos visszajelzés a felsőoktatási intézmények számára is arról, hogy mennyire igazolja a munkaerőpiac, amit az általuk nyújtott képzés értékéről, rangjáról gondolnak. A rangsorokhoz tartozó elemzések végén igyekeztünk rámutatni egy-egy képzési terület jellemző problémáira, hiányosságaira, mégpedig elsősorban a munkáltatóktól begyűjtött vélemények alapján.

A magyar felsőoktatás intézményi struktúráját és finanszírozási rendszerét tekintve egyaránt jelentős átalakulás előtt áll. A felsőoktatási rangsor számai, adatai segítenek eligazodni ebben a bonyolult, sokszor kaotikusnak tűnő világban. Az adatsorokat ezúttal is kiegészítettük néhány cikkel, interjúval, amelyek megvilágítják a felsőoktatási rendszer egy-egy részproblémáját. Idén a felsőoktatási reform állásáról faggattuk Mezey Barna jogászprofesszort, a legnagyobb magyar egyetem, az ELTE rektorát. Önálló írást szentelünk annak, hogy milyen jövő vár az állami forrásoktól várhatóan eleső magánintézményekre, és megvizsgáltuk azt is, hogy tavaly ősz óta hogyan változott a magyar felsőoktatás infrastruktúrája, mivel gyarapodtak campusaink, és milyen beruházásokat sodort el a gazdasági válság. A kommunikációs képzések szükségességéről és minőségéről évek óta folyó vitában a Debreceni Egyetem docense, Szirák Péter mondja el érveit „a kommunikáció védelmében". Az éves OECD-felmérés tükrében értékeltük a magyar felsőoktatás eredményességét, legfontosabb hiányosságait és a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyét. A felsőoktatás sikeressége a közoktatáson múlik, ezért górcső alá vettük az ország legkiválóbb gimnáziumait, hogy megtudjuk, mi a sikerük titka, és miként lehetséges, hogy a legkülönbözőbb pedagógiai szemléletű iskolák közel egyforma eredményeket képesek elérni.
| Kedves Játékosaink! |
A Felsőoktatási Rangsor 2011 melléklet megtalálható a Heti Válasz 2011. október 20-án megjelent számában.
Figyelem! A lapszám november 9-ig kapható az újságárusoknál.
A kiadvány kapható az alábbi árushelyeken:
Felsőoktatási Rangsor 2011 árushelyek (letölthető Excel-fájl)
Felsőoktatási Rangsor 2011 árushelyek (letölthető Excel-fájl)
- cikk értékelése /felsooktatasi_rangsor/felsooktatasi-rangsor-2011-42238/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 210
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelntés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
Varga Mihály: őszre lehet IMF-hitel
- Időpont
- Tegnap: 06:51
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
HETILAP
hirdetés