Fülfirka
-
Bombasztikusan szóla
Kevés dolog áll távolabb tőlem, mint Friedrich Nietzsche istentagadó, az "emberfeletti ember" ("Übermensch") fenségét fitogtató filozófiája, mégis, érdemes megismerkedni gondolkodásával, mert esendő hitünk megizmosodhat. A két út között - hit vagy hitetlenség - kinek-kinek könnyebb választani.
-
Beethoven csak egy van!
Micsoda idők voltak, amikor királyok, hercegek, grófok és mindenféle hatalmasságok személyesen támogatták a művészeteket! Amikor arra is képesek voltak, hogy megalázkodjanak a muzsikusok zsenije előtt, és eltűrjenek nekik különböző arcátlanságokat!
-
A Lidércektől a Turandotig
Láttak már ifjú hősszerelmest, aki éjnek idején egy villamosmegállóban megpróbálja szíve és tüdeje mélyéből elordítani kedvesének Rodolfo áriáját a Bohémélet első felvonásából? Én nemcsak láttam, hanem hallottam is, és mondhatom, szörnyű volt. De Puccini az Puccini: a fiatalúr feltűnően romantikus vallomása "átütő" siker volt, az biztos.
-
Hol vannak a pfujolók?
Tiltsuk be a tapsot! - hirdette meg "programját" a világhírű kanadai zongoraművész, Glenn Gould nagy visszhangot kiváltó 1962-es írásában. Ezzel azoknak a kritikusoknak replikázott, akik szóvá tették, hogy a társadalmi elvárások miatt eltűnnek "a kakasülők pfujoncai", vagyis kihalnak a nemtetszés elfogulatlan és ösztönös kifejezései a koncerttermekből, operaházakból. Gould szerint semmi szükség rájuk, sőt, a lelkesedés is árt, a tapsot is el kellene felejteni.
-
Mesterfogások
Láttak már négyszáz éves mesterbrácsát? Bevallom, én eddig nem, és egy ilyen hangszert szemlélni is élmény, hát még hallgatni, avatott muzsikus kezében!
-
Magyar szívvel
Új magyar vonós kamarazenekar alakult - méghozzá a Magyar Kamarazenekar!
-
A zongorahuszár
Van az úgy, hogy az európai sajtó nem ért meg bennünket. Röhög rajtunk.
-
Borisz cár
Ágyúk dörögjenek, fanfárok szóljanak! Borisz újra eljött, hogy immár ne csak minden oroszok, hanem minden magyarok cárja is legyen.
-
Echte Mosonyi
Ne köntörfalazzunk: nem a legfergetegesebb alkotásokról van szó, mégis, kincsekről, amelyeket élmény megismerni.
-
A hatodik érzékkel
Létezik, hogy valaki a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul, és nem azzal tölti az idejét, hogy elmélyül az ábrázoló geometria rejtelmeiben, hanem azzal, hogy zenetörténet-órákat hallgat a Zeneakadémián?
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Fordulat: Keményen megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Fordulat: Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Sikkasztás a társasházakban: Így verik át tömegesen a lakókat
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
