Létezik, hogy valaki a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul, és nem azzal tölti az idejét, hogy elmélyül az ábrázoló geometria rejtelmeiben, hanem azzal, hogy zenetörténet-órákat hallgat a Zeneakadémián?
hirdetés
Ismerek egy ilyen figurát, egészen közelről. Az igazság az, hogy nő van a dologban. Az illető udvarolni járt a Zeneakadémiára. Meg is lett az eredménye: néhány pótvizsga a "műegyetemen", no meg egy házasság. Ám a zenetörténet-órák nem csak a leendő feleség miatt voltak az úriember számára lenyűgözőek. Felejthetetlen élmények maradnak Földes Imre és Kroó György előadásai.
A 85 éve született Kroó György professzor a modern magyar zenetudomány meghatározó alakja volt, nemzedékeket oktatott. "Zsigereiben érezte a zenét, s élményét írásban, szóban egyaránt maradéktalanul át tudta adni. Ez volt megejtően szuggesztív tanításának legfőbb titka. Kulcsa volt a lélekhez, az a bizonyos "hatodik érzék", amelynek segítségével mélyebbre pillantott másoknál" - írta róla Batta András, a Zeneakadémia rektora. Mércét állító, sokszor irodalmi értékű zenekritikáira mindenki figyelt, komponista, muzsikus, és persze a közönség is. Finoman bírált, hol hallgatással, hol szeretettel, ám legtöbbször lelkesedhetett egy-egy új műért, hangversenyért. Kritikáinak jelentős része az Élet és Irodalomban jelent meg 1964 és 1996 között - ez a 239 írás olvasható most 450 oldalon, Várkonyi Tamás szerkesztésében a Gramofon Könyvek sorozatban.
A Zenei panoráma című kötet legtöbb jegyzetének fókuszában a kortárs zene áll. Egyet hadd ragadjak ki közülük, amely az ÉS 1973-as szilveszteri számában látott napvilágot, és amely önparódiának is felfogható. Ebben Kroó Venyige Rudolf nem létező "kontrakomponista" Musica per celesta, clarinetto traspositore, claviphone und verschiedene Streichinstrumente című darabját elemzi: "A foltok - a hangfoltok természetesen - mint pentaton dallamemlékek virítanak az egész kompozíció szándékosan durva szövésű anyagán. Venyige új opusza szinte summája eddigi kompozíciós experimentumainak, mintha csak a csúcsra ért volna, a csúcsra, mely legalább negyven centire emelkedik a tengerszint fölött" - humorizál a tanár úr.
De vissza a komoly zenéhez: a Zenei panoráma igazi kincses könyv, sajátos magyar zenetörténet. Mérnökök, figyelem! Somfai László zenetudós szerint Kroó építőmester volt, "és az általa emelt oszlopok tartósnak ígérkeznek". És e zenei oszlopcsarnok labirintusát élvezet bebarangolni.

- cikk értékelése /fulfirka/a-hatodik-erzekkel-43642/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 93
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelntés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
Varga Mihály: őszre lehet IMF-hitel
- Időpont
- Tegnap: 06:51
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
HETILAP
hirdetés