Alan Walker zseniálisan mutatja be Liszt-életrajzában azt a háborút, amely a XIX. század közepén dúlt zeneszerzők és kritikusok között a művészetek összetartozásáról, tartalom és forma titokzatos kapcsolatáról, az úgynevezett "programzenéről", illetve a szimfonikus költemény műfajáról. A korszak gyilkos tollú kritikusa, Eduard Hanslick a kérdésre, hogy mit is fejez ki a zene, azt a választ adta, hogy "semmit", azaz saját magát. "Hol találjuk meg a külvilágban Mozart Jupiter szimfóniájának modelljét? Talán a madárdalban? Az állatoknak nem a hangja, hanem a belei fontosak számunkra" - írta cinikusan a korszak nyúl- vagy báránybélből készített vonós hangszereinek húrjaira célozva.

Hanslick Liszt Ferencnek is hadat üzent. A Les Préludes című, Alphonse de Lamartine filozofikus meditációját alapul vevő szimfonikus költeményét gyenge próbálkozásnak ítélte. Valamiféle "akusztikus parfümnek" hallotta, amely körülleng egy szánalmas gondolatsort. Ám a zenetörténet azt igazolja, hogy a művészet és a kritika csatájában mindig a művészet győzedelmeskedik. Hanslick elbukott: a Les Préludes manapság Liszt egyik legnépszerűbb alkotása.

Liszt 12 szimfonikus költeménye közül kettő is hallható azon a CD-n, amelyet a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Warner Classics jelentetett meg a Nemzeti Filharmonikusokkal, Kocsis Zoltán vezényletével. A Les Préludes mellett a korongon a szerzőnek ebben a műfajban írt darabjai közül az első, az Amit a hegyen hallani című szimfonikus költemény is szerepel, amely Victor Hugo versére született. Ez utóbbi mű, valamint a lemez harmadik opusza, a Magyar fantázia - Farkas Gábor zongoraszólójával - élő koncertfelvétel: január 22-én este hangzott el a Művészetek Palotájában, a Liszt-évet megnyitó ünnepi hangversenyen. (A Les Préludes-öt pedig aznap délelőtt játszották lemezre, ugyancsak "élesben".)

Jó meghallgatni ezt a lemezt újra és újra. És közben arra gondolni, hogy a zsenik mindig győznek. Milyen kár, hogy manapság nem zajlanak olyan agyagba döngölős esztétikai viták, mint százötven évvel ezelőtt. Én magam örömmel tüntetnék a "zenefanatikusok" mellett: Wagnernek igaza volt, éljen a muzsika mindenekfelett!