"Nekem Hubay mutatta így, ő Joachim Józseftől vette át. Ő pedig magától Brahmstól hallotta" - tanította hangszerén kedves tanítványát, Keller Andrást a legendás hegedűművész, Végh Sándor, amikor a fiatal muzsikus Brahms egyik szonátáját játszotta mesterének. Ez a híres magyar hegedű- és vonósnégyes-iskola titka: a hagyomány, amely nemzedékeken át öröklődik, a zenepedagógiai lánc, amelynek szemei szorosan egymásba kapaszkodnak.
hirdetés
A kolozsvári születésű Végh Sándor az egyik legfontosabb láncszem. Ott voltam a kilencvenes évek elején több zeneakadémiai fellépésén is, a zsúfolásig megtelt "kakasülőn", a diákok "bérelt páholyában". Ők mindig jól tudták, kit érdemes meghallgatni. Végh Sándor ezek közé tartozott. Világhírű zenekarát, a salzburgi Camerata Academicát hozta Budapestre. Nyolcvanévesen fogadta a Zeneakadémia tiszteletbeli tanárává, és nem sokkal ezután kapott magas állami kitüntetést.
Hiszen az egykori Hubay-növendék - a Végh-vonósnégyes alapítója (mellyel megnyerte a genfi versenyt), a Magyar Trió tagja, Casals kedvelt partnere, Bázel, majd a salzburgi Mozarteum egyik legnagyobb hatású hegedűtanára - miután a háborút követően elhagyta az országot, sokáig "nem létezett" a magyar zenei élet számára. Éppen ő nem, aki oly büszke volt magyarságára, aki azt vallotta fájdalmasan: "Otthonosan sok helyen érezheti magát az ember a nagyvilágban, de igazán otthon csak a hazájában." Ugyanakkor, ha játszott, vezényelt, mindig mosolygott, a zene, s főként a kamarazene volt a mindene.
Jövőre lesz Végh Sándor születésének 100. évfordulója (május 17.). Ebből az alkalomból a kulturális államtitkárság kezdeményezésére, a Zeneakadémia, a Müpa, a Végh család és Végh Sándor tanítványainak összefogásával nagyszabású rendezvénysorozatot terveznek. (A tárca ötvenmillió forintot szán erre.) A lebonyolításhoz a Páva utcai zeneházban megalakult a Végh Sándor Kamarazenei Központ, melynek művészeti vezetője Keller András lett.
Ám a legörömtelibb, hogy jövő júniusra hagyományteremtő szándékkal meghirdették az I. Nemzetközi Végh Sándor Vonósnégyesversenyt, azzal a céllal, hogy idővel ez a viadal legyen az egyik legrangosabb kvartettverseny Európában (www.veghsandor.com). Miért is ne, hiszen a XX. században kiemelkedő kvartettek sorát adtuk a világnak.
Végh Sándor lánya, Alja Végh-Batthyány ezek után csak annyit mondott: ha édesapja mindezt látná, fantasztikusan boldog lenne. Egy fontos láncszem a helyére került. Mi pedig belekapaszkodhatunk.

- cikk értékelése /fulfirka/egy-fontos-lancszem-41623/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 119
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelntés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
Varga Mihály: őszre lehet IMF-hitel
- Időpont
- Tegnap: 06:51
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
HETILAP
hirdetés