Életem egyik legfelemelőbb zenei élményében volt részem október 22-én, a Liszt-születésnapon.
hirdetés
Soha nem gondoltam, hogy éppen egy temetőben ér majd ez a hatás, és azt sem álmodtam, hogy kórusművek fognak így megérinteni. Elkísérhettem a Zeneakadémia zenekarát és énekkarát Bayreuthba, Wagner városába, ahol Liszt Ferenc is nyugszik, és ahol a Stadthalléban a Krisztus című oratórium részleteit szólaltatták meg Kovács László vezényletével a 200. évforduló, a World Liszt Day estéjén. A koncert előtt a csapat megkoszorúzta Liszt "Tudom, hogy a Megváltóm él" feliratú síremlékét a városi temetőben. A koszorúzásból rövid "mennyei hangverseny" kerekedett. Ennyire szívből énekelni ritkán hall énekkart az ember. A Zeneakadémia Erdei Péter vezette kórusa a lemenő nap fényénél, dacolva az őszi hideggel, Liszt két a cappella művét, a Salve Reginát és az Ave Mariát énekelte áhítattal, majd felhangzott Kodály alkotása, a Vörösmarty versére írott Liszthez, végül pedig a Himnusz.
Megható percek voltak. A világ Lisztet ünnepelte aznap a földkerekség számos pontján, de mi ott azt éreztük, hogy Liszt, aki magyarnak vallotta magát, hallja az énekünket, és ránk tekint. A zeneakadémiai diákság egész Magyarország köszöntését, háláját, tiszteletét hozta, olyan mély lélekkel, amit csak dallamokkal lehet kitárni. Erdei Péter öt év alatt csodát tett a Zeneakadémia kórusával, melyre most Európa is felfigyel. Mert az esti koncert hatalmas sikert hozott, köszönhetően persze a zenekarnak és a kitűnő szólistáknak, Rácz Ritának, Balogh Eszternek, Pataki Potyók Dánielnek, valamint a Krisztust éneklő Szegedi Csabának is. A bayreuthiak máris jelezték: lesz folytatás. A síremléknél a fiatalok hozzáállását megtapasztalva pedig a Liszt Ferenchez költemény sorai visszhangozhatnak bennünk: "És ha hallod, zengő húrjaiddal / Mint riad föl e hon a dalon, / Melyet a nép millió ajakkal / Zeng utánad bátor hangokon, / Állj közénk és mondjuk: hála égnek! / Még van lelke Árpád nemzetének."

- cikk értékelése /fulfirka/szuletesnap-a-sirnal-42623/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 120
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
HETILAP
hirdetés