Jön Mork! - hallhattuk a kurta reklámot a rádióban, olvashattuk a plakátokat. Emlékeznek még a csettintéses Müszi-reklámra? Óriási hatása volt, az egész ország azt találgatta, mi a csoda lehet az a Müszi. Nos, most azt kérdezték egymásra nézve az emberek: oké, jön Mork, de ki lehet az, és ugyan miért jön?
hirdetés
A reklámot feladó Budapesti Fesztiválzenekar nagyon is jól tudta, mit csinál. Akik a komolyzenében járatosak, jól ismerik szólista vendégük, a norvég csellista, Truls Mork nevét, így azonban mások is, sokkal többen felfigyeltek érkezésére. Október közepén a Művészetek Palotájában Sosztakovics I. csellóversenyét szólaltatta meg, elementáris kifejezőerővel.
Sosztakovics Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlotta 1958-59-ben komponált művét, aki arra ösztönözte az alkotót, hogy a cselló számára minél virtuózabb szólamot írjon. Rosztropovics visszaemlékezései szerint, miután megkapta a zeneszerzőtől a mű kéziratát, négy nap alatt megtanulta, és háromszor eljátszotta neki fejből. Sosztakovics kísérte zongorán, aki az első előadás után olyan izgalomba jött, amit csak vodkával tudtak csillapítani. Másodszorra viszont nem sikerült jól a produkció, emiatt még több vodkát ittak. Rosztropovics úgy emlékszik, hogy harmadszorra már nem is a Sosztakovics-darabot játszotta, viszont Sosztakovics a sajátját kísérte... "Iszonyú boldogok voltunk" - írta a gordonkaművész.
Nem jön Heinrich Schiff! - ez volt a következő hír, ami futótűzként terjedt: az osztrák világsztár betegség miatt lemondta október 26-i koncertjét a Nemzeti Filharmonikusokkal. Ugyancsak a Müpában szintén a Sosztakovics-csellóversenyt játszotta volna. De nem maradtunk koncertélmény nélkül: beugrott helyette egy másik zseni, az örmény Suren Bagratuni, aki a gordonkaversenyben - Kocsis Zoltán vezényletével - a zeneszerzőnek egy teljesen más arcát mutatta be, mint Mork.
Mindkettőjüké felejthetetlen játék volt: felrázott és ellazított. Lám, a boldogság nem vodka kérdése!

- cikk értékelése /fulfirka/vodka-sosztakoviccsal-43011/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 123
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
HETILAP
hirdetés