Tamási Áron azt írja: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Krúdy sosem volt otthon.
hirdetés
Amikor a millennium évében Pestre költözött, hónapos szobákban húzta meg magát a Józsefvárosban. Három évvel később feleségül vette Spiegler Bellát (a híres rabbi lányát), de hamar összekülönbözött az asszonnyal, aki Satanella álnéven beszélyeket írt. Krúdy először áthurcolkodott a "kakasos házba", a város leghíresebb bordélyába, majd a Meteor szálloda cselédszobájába költözött. Itt legalább volt mosdótál és csizmahúzó. Aztán az Astoria Hotel következett, csak mert kedvenc pincnöke, Braunhuber Gyula itt lett főpincér. Végül - miután elszerette a szállodaigazgató világszép hitvesét, Rezsánt - flegma egyszerűséggel beköltözött a Royal szállóba, az igazgatói lakosztály mellé. "Bródy Sándorral laktunk itt - írja később -, ő, mint egy király, én pedig, mint egyszerű hozzátartozója a szállodás családjának." Botrány furcsamód nem e családi háromszögből lett, hanem abból, hogy Krúdy 1918-ban a szállodásné lányát is elcsábította. "Magányosan, szállodákban meghúzódva töltöttem ezt a kort - panaszkodott később álszenten -, nekem soha nem volt otthonom."
Az új asszonnyal (mert Rozsa Zsuzsannát ezek után feleségül kellett vennie) a Margit-szigetre költöztek. Kis híján 13 évig laktak itt, a nagyszállóban, a kisszállóban, a nádori nyaralóban (Szép Ernő is a szomszédjuk volt), majd bérlakásban. A húszas évek vége felé azonban Krúdy már kegyvesztett lett. Írásait a lapok nem közölték, a rezsit nem tudta fizetni, kegyelemből kiutaltak számára egy düledező házrészt Óbudán, a Templom utca 15. szám alatt. "Három szobánkból kettő az udvarra, egy az utcára nézett. Ez lett Apué" - emlékszik Krúdy Zsuzsa. - "A parányi, sötét fürdőszobában ócska, horpadt bádogkád szomorkodott, valóságos istencsapás a szigeti gyógyfürdő után. A megszokott fákat, virágokat Anyu néhány muskátlival, leanderrel igyekezett pótolni. Valamennyien tudtuk, hogy más lehetőségünk nincsen, és ennek az otthonnak is örülnünk kell."
Krúdy itt halt meg 1933. május 12- én. A halála előtti napokban villanyát kikapcsolták, adósságai miatt a bíróságon megalázó vagyontalansági esküt kellett tennie, az asztalon a halottkém nem talált semmit, csak egy kopott halszálkás felöltőt, meg csatos üvegben egy palack zöldszilvánit, amit utolsó este hozatott a Kéhli fogadóból.
A sors fintora, hogy most ezt a lakását is "elrekvirálták". A hatalom (újabb fityiszt mutatva az írónak) épp a hajdani Krúdy-emlékházat "utalta ki" a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum számára. Egyik hajléktalant költöztették a másik helyére. Az elmúlt hat évben a múzeum is többször költözött, először a várbeli Fortuna házból Pestre, majd a Szent István téri palotából ide, a volt Dugovics Titusz térre.
A történet mégis happy enddel zárul. A Krúdy-emlékházat ugyanis az Isten is múzeumnak teremtette. Ha valahol, akkor itt még él a régi Pest-Buda hangulata, ezen a macskaköves szakaszon, ahol hajdanán "lassítani szoktak a leggyorsabb fiákerek is", a házak még mindig a "földbe bújnak", az ódonság illatát érezni, s a kapuból rálátni Kéhli mama bodegájára, amit az író csak kegyhelynek nevezett, hiszen olyan ház volt, ahol "a gyomor és a lélek is felvidulhat".
Nem csak kegyelet tehát, hogy Kiss Imre igazgató és Saly Noémi tudományos munkatárs az új helyen az első kiállítást Krúdy budapesti lakhelyeinek szentelte. A lakások mellett képzeletben végigjárhatjuk az író törzshelyeit is a zugligeti Fácántól a budafoki Kutyavilláig, a tabáni Mélypincétől az ódon Zenélő Óráig, a vízivárosi Zöld Hordótól a Kéhli fogadóig, ahol - feltehetően - legutoljára kötött asztalkendőt. Hiszen "az az ember, aki nem ebédelt, nem sokat jelent ezen a világon". Reménykedjünk benne, hogy végre hazataláltak. Az író is, meg a múzeum is.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum
(Budapest III., Korona tér 1.)
"Nekem soha nem volt otthonom..." - Krúdy Gyula budapesti életének színterei.
A kiállítás 2012. december 31-ig látogatható.

- cikk értékelése /gasztronomia/aki-nem-ebedelt-44039/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 105
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
hirdetés
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
HETILAP
hirdetés