Pedig Jancsi maga is nős volt (1882-ben vette feleségül a prímás lányát, Barcza Mariskát), meg ragyás is kicsit, amellett félszeg, alacsony növésű. De hát ki tudna a szív szavának - meg a tremolók csábításának - ellenállni? Clara Ward nyilván különös borzongásként élte meg az egzotikus kalandot, s a századvég divatos feminista szabadosságában tetszelgett. A korabeli sajtó pedig felfedezte az első celebházaspárt: "Chimay hercegnő Stradivarit vásárolt Rigó Jancsinak", "Tízezer forintot ígértek Barcza Mariskának, ha elválik a férjétől". Egész Európa szegény Chimay hercegen röhögött. Heltai Jenő még verset is fabrikált róla: "Hogy ingatag az asszony / Megmondta Rigoletto / Az én megszégyenítőm / A cigány Rigó lett, Ó".

A prímás és a hercegnő regényes szerelme szenzáció lett, megfestette Toulouse-Lautrec, megrajzolták a karikaturisták, a hercegnő (mint csábító Vénusz) testhez álló dresszekbe öltözve pózolt a Moulin Rouge és a Folies Bergere színpadán, merész képeslapjait II. Vilmos német császár betiltatta. Az eset akkora port kavart, hogy még Mikszáth Országos Hírlapja is tudósított a válásról. Mintha Győzike elcsábította volna Diana hercegnőt.

Hírnevük még 1905-ös budapesti látogatásuk alkalmával is töretlen volt. A Rémy hotelben szálltak meg - a mai Hotel Nemzetiben a budapesti Blaha Lujza téren -, a rajongók majdnem betörték az étterem kirakatát, a rendőrkapitánynak lovas rendőröket kellett kivezényelni. Pedig ekkor már szinte semmi közük nem volt egymáshoz. A pénztelenség, a hűtlenségek, a folyamatos veszekedések megmérgezték életüket. Nem sokkal később Clara Nápolyban meg is szökött egy olasz portással. Rigó János elzüllötten, nyomorult körülmények között halt meg 1927-ben. A manhattani Kensico temetőben nyugszik. Beszélték, hogy élete utolsó hónapjaiban lepukkadt New York-i lebujokban magyar nótákat játszott Stradivariján.

Sorsa a gasztronómia hatalmát példázza. Rigó Jancsi nevét nem virtuóz hegedűjátéka, szerelmi kalandjai őrizték meg az utókornak, hanem egy sütemény. Ráadásul ezt a desszertet még csak nem is ő készítette, mint Dobos C. József a tortát, Rákóczi János mestercukrász a túróst, vagy Gundel Károly a palacsintát. Még az sem biztos, hogy ő rendelte volna cukrász ismerősétől akár Párizsban, akár a Rémy szállóban, ahol a legendás szavakkal nyújtotta volna át szerelmének: "Kóstold meg, olyan barna, mint az én bőröm." Ez inkább a giccs kategóriája. A rigójancsi feltehetően egy ismeretlen pesti cukrász találmánya, aki volt annyira leleményes, hogy a korabeli hisztériát kihasználva a Rigó Jancsi-mítosszal népszerűsítette habos-csokoládés édességét. Még az sem biztos, hogy megmutatta a hegedűsnek. Viszont a tétel újra igazolódott: senki sem halhatatlan addig, amíg nem neveztek el róla egy ételt.

Az már csak hab a tortán, hogy a történet többi szereplőjét is megörökíti egy-egy étel. A hercegről tojást (Oeufs farcis a la Chimay), a hercegnőről kappant neveztek el. Bár, ha szigorúan vesszük, akkor a Poularde Chimay Clara módra inkább kövér tyúkot jelent.