Gazdasági mozaik - 2010.06.03.

Utolsó módosítás:
2010.10.05. - 03:31
Létrehozás:
2010.06.02. - 18:40
2010.06.02. - 18:40
 

Célpontban a Főtáv - Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Főtáv Zrt. ügyével összefüggésben a BRFK.

hirdetés
 
A feljelentése szerint a Főtáv nem szabályszerűen vett részt egy csepeli lakópark fűtésrendszerének kiépítésében, amellyel a vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot. A Hír Tv Célpont című műsora szerint a Főtáv vezérigazgatója, Kovács Lajos (képünkön) utasítására az önkormányzati cég saját beruházásban végezte el az építést, sőt meg is vásárolta azt a társaságot, amelynek eredetileg el kellett volna végeznie ezt a munkát. A televízióban az is elhangzott, hogy egy Joó Tibor nevű férfi révén vett ki Hagyó Miklós havonta 50 millió forintot a cégből, és ugyanő Kovács Lajosnak is rendszeresen juttatott pénzt. Kovács alaptalannak nevezte a vádakat, és hamis vád címen a tévé ellen feljelentést tett.



Nyomozás az MVM-nél

Több tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Magyar Villamos Művek (MVM) tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Főügyészség. Az eljárás a cég székháza, valamint a sopronkövesdi szélerőműprojekt beruházása ügyében indult. Az MVM 2009-ben 18 milliárd forintért megvásárolta székházát, a feljelentés szerint azonban az épület hosszú távú bérlete gazdaságosabb lett volna. A szélerőműpark megvásárlása pedig a feljelentő szerint felesleges volt, mert az soha meg nem térülő beruházás. Mártha Imre vezérigazgató szerint a székház megvásárlása az eredeti bérleti konstrukció helyett előnyösebb volt. Mindkét tranzakciót több független szakértő és könyvvizsgáló bevonásával végezték.



Már az átadáskor elszállt a hiány?

Az államháztartási hiány brutális növekedésével számol a leköszönő Pénzügyminisztérium egy, a Napi Gazdaság birtokába került titkos átadás-átvételi dokumentum szerint. A költségvetésben tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal szemben 6,5 százalékos deficittel kalkulál az irat, főként az adónemeknél elmaradó bevételek és az állami cégek kiadásai miatt. Így a büdzsében rögzített 987 milliárd forint helyett 1358 milliárd forintig is elszaladhat a hiány. Oszkó Péter leköszönő pénzügyminiszter hamisítványnak nevezte a dokumentumot, és azt mondta: tartható a kitűzött 3,8 százalékos hiánycél.



Újraterveznék a pályázati rendszert

Harmadára csökkentené az uniós pályázatokban közreműködő szervezetek számát, egyszerűbb, átláthatóbb és olcsóbb pályázati rendszert vezetne be Essősy Zsombor. A Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója a cég konferenciáján kifejtette: a 16 közreműködő szervezet helyett öt is elég lenne, ez létszám- és költségcsökkenést eredményezne, de az összes uniós és hazai forrást is össze kellene vonni, hogy ne kelljen ugyanazon célokra több helyről pénzt osztani. A szakember szerint az egyes pályázati kiírásokat is egyszerűsíteni lehetne. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió 2007-2013-as költségvetéséből Magyarország 7000 milliárd forintnyi forrást hívhat le. Ennek eddig felét kötötte le hazánk, de csak 940 milliárd forint jelent meg a magyar gazdaságban. Azaz a következő öt és fél évben további 6000 milliárdhoz lehetne hozzájutni. Essősy komoly problémának látja, hogy 3000 magyar település ki van zárva a pályázatokból, az ottani mikrovállalkozások egyáltalán nem pályázhatnak uniós forrásokra. (A társadalmi vitára bocsátott tanulmány a www.ujratervezes2010.hu oldalon olvasható.)



Az áramár csökkenhet, de a gázé durván nőhet

Átlagosan öt százalékkal, háztartásonként havi több száz forinttal csökkenhet az áram ára júliustól, ha elfogadja az egyetemes áramszolgáltatók javaslatait a Magyar Energiahivatal. A piaci szereplők szerint ezt a beszerzési árak visszaesése teszi lehetővé. Hamarosan egyébként egy asztalhoz ülnek az iparág és az új kormány képviselői. Hosszabb távon ugyanis a kötelező áramátvételi rendszer leépítése és a szénfillér megszüntetése vezethetne el az áramár csökkenéséhez. Előbbit a hőt és áramot egyaránt termelő erőművek, utóbbit a bezárni tervezett márkushegyi szénbánya kapja a befizetett áramszámlákon keresztül. A gáz ára viszont júliustól akár ötödével is drágulhat. A gázszolgáltatók ugyanis 15-20 százalékos áremelést tartanak indokoltnak a forintgyengülés és a gáz behozatali árának emelkedése miatt.



Nyereséget tervez 2012-re a Malév

Elfogadta a Malév közgyűlése a társaság tavalyi évről szóló beszámolóját és a jövőre vonatkozó hároméves üzleti tervét. A légitársaság 2009-ben 26,82 milliárd forintos konszolidált veszteséget könyvelt el. A jövőre nézve azonban optimisták a társaság vezetői: a közgyűlés által is elfogadott üzleti stratégia három év alatt 48,8 millió eurós lefaragás nyomán 2012-re 25 millió eurós üzemi nyereség elérését tűzte ki. A Malév közben továbbra is küzd a korábbi orosz tulajdonos felé fennálló 30 milliárd forintos adósságával. Ennek megoldásakor felmerült, hogy az újra tulajdonossá vált magyar állam hagyja inkább csődbe menni a társaságot.



Románia sztrájkol

Általános sztrájkba kezdtek Romániában a közigazgatási intézmények alkalmazottai, pedagógusok, egészségügyi dolgozók és fegyőrök, mivel a kormány ragaszkodik a közszférában dolgozók bérének 25, illetve a nyugdíjak 15 százalékos csökkentéséhez. A sztrájk során a polgármesteri hivatalok dolgozói például csak a halotti bizonyítványokat állítják ki, az egészségügyi dolgozók pedig mindössze a sürgősségi eseteket látják el. A tiltakozó fegyőrök továbbra is őrzik az elítélteket, de minimálisra csökkentik a bebörtönzöttek szabadidős tevékenységének szervezését. Romániában a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetésnek megfelelően, a költségvetési hiány visszaszorítása érdekében hozott megszorító intézkedéseket Emil Boc kormányfő. Az erről szóló törvénytervezet - a benyújtás módja miatt - csak a kormány elleni bizalmatlansági indítvány megszavazásával tudná a parlamentet megbuktatni.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/gazdasagimozaik/gazdasagi-mozaik-20100603-29779/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
110

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 0 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 0 db -

hirdetés

HETILAP