Gazdasági mozaik - 2010.06.17.

Utolsó módosítás:
2010.10.19. - 04:13
Létrehozás:
2010.06.16. - 17:51
2010.06.16. - 17:51
 

Célkeresztben Simor fizetése - A kormány múlt héten meghirdetett akciótervében a közpénzből gazdálkodó cégek és intézmények vezetőinek bruttó bérét kétmillió forintban maximalizálta, ami több tucat embert érint.

hirdetés
 
Simor András jegybankelnök fizetése az egyik legkirívóbb: havi bruttó 8,34 millió forintos javadalmazása több mint kétszerese Ben Bernanke amerikai jegybankelnök 3,8 millió forintra tehető bérének. A magyar jegybank két alelnöke, Karvalits Ferenc és Király Júlia is lekörözi Bernanke-t havi 6,67, illetve 5,84 milliós fizetésével. Az MNB-vezetők fizetéséről a jegybanktörvény rendelkezik. Ahhoz, hogy meg lehessen kurtítani a felsővezetők fizetését, módosítani kell a jegybanktörvényt, és a jogszabály tervezetéhez meg kell nyerni az Európai Központi Bank (EKB) támogatását is. Az EKB épp most véleményezett egy lett jegybanki vezetői fizetéscsökkenési tervezetet, és kiállt a központi bankok személyzeti függetlensége mellett. Tehát nem egyszerű az ötletet keresztülvinni az uniós intézményeken. De nem is esélytelen, ha a kormány úgy tudja elővezetni a tervezetet, hogy az része egy tágabb nemzeti szabályozásnak. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő leszögezte: a kormány nem enged abból az elképzelésből, hogy kétmillió forintban szabja meg az állami vezetők, így a jegybankelnök fizetését.



Megveheti az állam az orosz Mol-pakettet

Terven felüli állampapír-kibocsátásokból finanszírozná a kormány az orosz Szurgutnyeftyegaznál lévő Mol-részvénycsomag megvásárlását. A Szurgut állítólag 1,5 milliárd eurót kért már az előző kormánytól is a 21,2 százalékos pakettért. Az új vezetéssel is e körüli összegről folynak a tárgyalások. A Szurgutnak ez jó ár lenne, hiszen így nyereséggel adna túl az 1,4 milliárd euróért megvett csomagon. A tavalyi és a mostani euróárfolyamkülönbségek miatt a kormány sem járna rosszul: a Szurgut egy éve 300 forint feletti euróárfolyamon vásárolt be, így a részvényenkénti ár 19 212 forint volt. Most 280 forintos euróval számolva az 1,5 milliárd eurós összeg 18 928 forint részvényenkénti árat jelentene. A piaci kurzus jelenleg valamivel 17 ezer forint felett mozog. Az üzletre azonban nincs pénze az államnak, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint még az sem biztos, hgy az állam lesz a vevő. Az ügyletben egyéb megállapodások is szerepet kaphatnak: az oroszok kérhetik, hogy hazánk támogassa a Déli Áramlatot, engedjen be orosz céget a gáztárolóba vagy az atomerőmű bővítésébe, netán adjon el részesedést a Dunai Finomítóból.



Jön a második akcióterv

Néhány hónapon belül újabb akciótervekkel rukkol elő az Orbán-kormány, az előkészületek már júliusban elkezdődnek. A most meghirdetett 29 pontos program finomhangolását a kabinet a következő akciótervben hajtja végre, a részletek kidolgozására ugyanis most nem volt ideje. Az adórendszer átalakítása során nemcsak tíz kis adót szüntetnek meg, hanem folytatják az egyszerűsítéseket, egyes adónemek összevonását és eltörlését. A kormány az újabb csomagban külön figyelmet szentel majd a foglalkoztatási helyzetnek, valamint a hazai korrupció leküzdésének is. Ennek elemei már beépülnek a 2011-es költségvetésbe. A második akciótervben új otthonteremtési programot is elindítana a kabinet.
 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/gazdasagimozaik/gazdasagi-mozaik-20100617-30110/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
108

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 1 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #1
    mokus
    2010.06.25. - 11:15
    Gyurcsány már korábban megmondta, most csak emlékeztetek rá.
    AKINEK NEM TETSZIK ELMEHET AZ ORSZÁGBÓL.
    Simor, mégis mit gondol magáról, olyan mint a pápa, hogy neki az Isten a főnöke.
    Elárulom Simorka, a pápának sem a Teremtő a főnöke, mert Ő a Mindenható,
    Ön pedig ezen a szinten egy nagyon jól megfizetett SENKI.
    Az adófizetők pénzéből, nehogy már a szavazók, a nép első embere
    akkor ne szabhassa meg a munkáltatóinak az érdekében tetteket.
    Ha nem tetszik, el kell takarodni, elszámolás után.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 1 db -

hirdetés

HETILAP