„Annektálta a Fidesz a színházakat? Igen. De a baloldal ugyanezt csinálta” – mond ellent a jobboldali kultúrkampf miatt siránkozó liberális kánonnak Verebes István a Heti Válasz legfrissebb számában, amely Dörner György Új Színház-beli székfoglalása kapcsán átfogó körképet közöl a forrongó magyar színházi életről.
Verebes a munkáját ellehetetlenítő pénzelvonások miatt mondott le a Mikroszkóp Színpad vezetéséről, amely most Bereményi Géza igazgatása alatt, a Thália Színházzal összevonva újul meg. „Azt a koncepciót valósítják meg, amit én is javasoltam, és amit akkor még nem tartott a főváros jó ötletnek” – állítja Verebes.
Nemcsak Bereményi kapott igazgatói széket Budapesten a Fidesz fővárosi hatalomátvétele óta: Dörner György kinevezetése előtt a József Attila Színház Nemcsák Károlyé lett. A vidéki színházakban pedig a 2006-os önkormányzati választások óta eltelt öt évben lényegében befejeződött az a folyamat, amelyet a balliberális narratíva a jobboldali színházigazgatók hatalomátvételeként írt le.
A Heti Válasz utánajárt, mennyire helytálló a liberális kritikusi körökben dívó vélekedés, mely egyenlőségjelet tesz az igazgató jobboldali kötődése és a kommersz, igénytelen színház közé, milyen önellentmondásokba keverednek az Új Színház miatt Magyarországot ostorozó külföldi szervezetek, és miért ekézi az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke Szőcs Géza kulturális államtitkárt a színházak ügyében.
L. Simon László nem csak azért bírálta a tárcát, mert az évad közben bontotta fel a közszolgáltatási szerződést a Budapesti Kamaraszínházzal és a Játékszínnel, hanem mert még mindig nem „kegyeskedett” megalkotni az új előadó-művészeti törvényhez szükséges végrehajtási rendeletet.
Az összeállítás teljes terjedelmében a február 2-án megjelenő Heti Válaszban olvasható, amely digitalizált formában megvásárolható a Digitalstand oldalán.
- cikk értékelése /itthon/a-baloldal-ugyanezt-csinalta-45500/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 31
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
