A Jobbik vevő az LMP ötletére

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.10.31. - 03:49
Létrehozás:
2010.09.07. - 18:47
2010.09.07. - 18:47
 

Az érintett főpolgármester-jelöltek közül egyedül a Jobbik indulója jelezte azt, hogy részt venne az LMP által kezdeményezett vitán. A Fidesz-KDNP mérlegeli, hogy van-e értelme egy ilyen disputának, az MSZP azonban közölte, nem hajlandó egy asztalhoz ülni a Jobbikkal.

hirdetés
 

Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje hétfőn jelentette be, hogy szeptember második felére nyilvános vitára várja a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik jelöltjét: Tarlós Istvánt, Horváth Csabát és Staudt Gábort. Jávor Benedek szerint a vitával a budapestiek első kézből tudhatják meg, hogy a jelöltek mit gondolnak a város állapotáról, és hogyan kívánnak XXI. századi választ adni a problémákra.

A Fidesz-KDNP úgy reagált, mérlegelni fogják, hogy a jelen körülmények között van-e értelme egyáltalán egy ilyen vitának. Szűcs Somlyó Mária, Tarlós István sajtófőnöke azt mondta: a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének október 3-ig, az önkormányzati választás napjáig nagyon sűrű a programja. Ezeken az eseményeken a budapestiekkel találkozik, számára ugyanis fontosabb a fővárosiak véleménye, mint a politikusoké - jegyezte meg.

A Jobbik bármilyen vitának áll elébe, egy esetleges főpolgármester-jelölti vitán is szívesen részt vesz - jelentette ki az MTI kérdésére Staudt Gábor. A Jobbik főpolgármester-jelöltje hozzátette, hogy ő már hetekkel ezelőtt tett egy ilyen felhívást, és nagyon örülne, ha szakmai kérdésekről folytathatnának vitát.

A szocialisták jelöltje a Jobbik meghívása miatt azonban elfogadhatatlannak tartja az LMP javaslatát. Horváth Csaba hangsúlyozta: "demokratának nem lehet partnere egyetlen szélsőséges párt vagy annak képviselője, nincs vele miről vitázni, nincs vele mit egyeztetni". "Nem ülök egy asztalhoz koncentrációs táborokról álmodozókkal, elutasítok a Jobbikkal való minden kapcsolatot" - fűzte hozzá közleményében az MSZP-s jelölt.

Vasárnap dőlt el, hogy csak a parlamenti pártok (a Fidesz és a KDNP esetében a két párt közösen) indíthatnak főpolgármester-jelöltet az október 3-ai önkormányzati választáson.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/a-jobbik-vevo-az-lmp-otletere-31694/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
39

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 22 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #22
    zsil
    2010.09.08. - 17:44

    Előzmény:
    #20 Kereki
    2014-ig még bemennek!
    Ők lesznek a Jobbik "kisfrakciója"/, már ami a támogatottságukat illeti!

    Aztán meg majd "újrakezdik", csak három farokkal, hogy jobban lehessen őket csóválni!
     
  2. #21
    zsil
    2010.09.08. - 17:39

    Előzmény:
    #16 zuglauer
    Ez nem hit kérdése!
    Az ember először csak felfigyel bizonyos "jelenségekre", majd párhuzamba állítja őket.
    A kőbevéséstől Bokrosig vezető út mintájára!
     
  3. #20
    Kereki
    2010.09.08. - 15:03
    Idióta mszp ! Ilyen alapon akkor a Parlamentbe se menjenek be, hiszen ott ülnek a Jobbikosok mellett. Kiderült róluk, hogy maffiózók csapata, és még ők finnyáskodnak.
     
  4. #19
    Babatündér
    2010.09.08. - 12:50
    Óhhh, a szív megszakad!

    Az MSZP nem hajlandó leülni a Jobbikkal. Hogy mik vannak.

    Közben meg egy listán indulnak bizonyos városokban.

     
  5. #18
    julianus
    2010.09.08. - 12:25
    „számára ugyanis fontosabb a fővárosiak véleménye, mint a politikusoké”

    Szerintem világos és egyértelmű üzenet, arról nem beszélve, hogy racionális. A pártok ne egymással beszélgessenek, vitatkozzanak, hanem hallgassák meg választóikat és a felmerülő kérdésekre ott, helyben adjanak választ. Amennyiben ezt nem tudják megszervezni és megtenni, akkor minek vállalják a képviseletet. Nem az ellenfelet kell meggyőzni, hanem a választót, hogy ügyüket jól fogják képviselni. Ez viszont csak személyes találkozással érhető el a leghatékonyabban.
     
  6. #17
    Kereki
    2010.09.08. - 11:35
    Elég nagy tétbe mernék fogadni, hogy a mérlegelés után a fidesz nem vesz részt rajta, mert őméltóságuknak nem érdekük egy ilyen vita.
    Ha részt vennének, akkor esetleg mondani is kellene valamit a szokásos lózungok helyett. Ha pedig mondanának valamit, akkor másnap nem győznék cáfolni, módositani, visszavonni, stb. Ezért inkább ne legyen szerintük.
     
  7. #16
    zuglauer
    2010.09.08. - 11:18

    Előzmény:
    #14 zsil
    Azért ez talán túlzás.
    Igaz, hogy vannak ugyan ún. "vérnyugdíjasok" akik eddig MSZP-sek (vagy MKMP-sek) voltak, és most, hogy jött egy radikális megoldásokat hirdető párt, átpártoltak, de sokkal több közös nem hiszem hogy van bennük. :)
     
  8. #15
    szederinda
    2010.09.08. - 10:12
    Az MSZP előd-elődpártja szintén működtetett koncentrációs tábort - Recsken 1950-53 között. De hát az már nagyon régen volt...
     
  9. #14
    zsil
    2010.09.08. - 08:17

    Előzmény:
    #0 heki11
    "a maszop.Szikszón meg kiegyezett a Jobbikkal."
    ***

    Egyre világosabbá kezd válni, hogy nem "egyezségről", hanem egyezőségről van szó!
     
  10. #13
    zuglauer
    2010.09.07. - 22:44
    Szerintem lehet sokféle indokot találni, hogy valaki miért nem akar (mer?) elmenni egy ilyen vitára, de a választókkal szemben az a leginkább korrekt, ha mindegyik jelölt megjelenik, és megfelelő moderálás mellett mindegyik beszél a konkrét kérdésekről, problémákról, és azok megoldásáról.
     
  11. #12
    Fubarius
    2010.09.07. - 21:02
    Jah, de annyira sunyi tetvek voltak Szikszón is, hogy egy volt kisgazda miép közeli egyesületet szivattak be, hogy függetlenként indultak. A Jobbik pedig ebbe alaposan belesétált. Ennyi történt Szikszón.
     
  12. #11
    pimepime
    2010.09.07. - 20:25
    ""Nem ülök egy asztalhoz koncentrációs táborokról álmodozókkal, elutasítok a Jobbikkal való minden kapcsolatot" - fűzte hozzá közleményében az MSZP-s jelölt."

    Mondja ezt az egyén, aki nem átalott a magyar országgyűlés alakuló ülésén Dávid-csillagos kitűzőjével a mellén megjelenni, azon állammal vállalva büszke közösséget, mely koncentrációs táborrá változtatta Gázát. Ez a magyar szocialista párt főpolgármester jelöltje. Apropó, ki viselt még hasonló kitűzőt magán?
     
  13. #10
    gertam
    2010.09.07. - 19:40

    Előzmény:
    #9 spider
    Miből gondolod? nem mondok rosszat a JOBBIK-ra...
     
  14. #9
    spider
    2010.09.07. - 19:36

    Előzmény:
    #6 gertam
    Bepótolod helyettem.
     
  15. #8
    szekfűnarancs
    2010.09.07. - 19:26
    Vona: Politikai közhelygyűjtemény volt Orbán beszéde

    A Jobbik konkrétumok nélküli, politikai közhelygyűjteménynek tartja Orbán Viktor kampánybeszédét - írja közleményében Vona Gábor, alább a folytatás.
    Álságos az a bejelentés, hogy a kormány tagjai az eddigi gyakorlattal ellentétben nem csak négyévente
    találkoznának a választókkal, s emiatt tovább folytatják a Fidesz-kampányban megindított Nemzeti Konzultáció rendezvénysorozatot. Az emberekkel történő konzultációhoz azonban magukkal az emberekkel kellene beszélgetni a valós problémákról, nem pedig a Fideszhez közel álló, Kötcséről is ismert belterjes társasággal. Orbán Viktort az elmúlt 100 nap kommunikációjából jól felkészítették tanácsadói, de a jövőről - akár a következő 100 napról - nem beszélt.

    Így továbbra sem tudni, milyen kormányzati intézkedéseket várhatnak a brutálisan eladósodott devizahitelesek, a munkából élők, a családosok, a lakással nem rendelkező fiatalok, a természeti csapások miatt is óriási gondban lévő gazdák, vagy a lánctartozások miatt fizetésképtelenné vált kis és közepes vállalkozások. A Jobbik azt is hiányolta, hogy a miniszterelnök nem ejtett szót a multinacionális
    tőke előjogainak eltörléséről és a közteherviselésben való nagyobb mértékű részvételéről sem.

    A rend és közbiztonság pedig nemhogy két hét, még száz nap alatt sem állt helyre, a javulás jelei sem látszódnak. Ehelyett viszont a kétharmados kormánytöbbség megalkotta a szájkosártörvényt, a
    jogállamokban példátlan lex Gárdát, a cigánybűnözés kérdésében pedig továbbra is struccpolitikát folytat. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a kilakoltatási moratórium meghirdetése után egy héttel Budafokon egy többgyermekes családot telepítettek ki rendőri, azaz kormányzati segítséggel. A tiltakozó jobbikos politikusok ellen rendőrségi eljárás indult a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

    A demokratikus normák állítólagos helyreállítása terén sem tartjuk eredménynek, hogy a politikai zsákmányszerzés tovább folytatódhat: a költségelszámolási botrányba keveredett képviselőből az Állami Számvevőszék elnöke, a megfelelő jogi tapasztalat nélküli politológusból alkotmánybíró lehetett. A kisebb parlamentre és önkormányzatokra vonatkozó populista jogszabályok pedig az álláshalmozó politikusbűnözők számának további növekedését eredményezik.

    A Jobbik az "Éljen a valóság!" szlogen helyett azt üzeni a kormány tagjainak, hogy éljenek a valóságban!
    Vona Gábor, a Jobbik elnöke
     
  16. #7
    zsil
    2010.09.07. - 19:17
    Na, már ők is kezdik!
    Bokros is /az MDF listás videóval a háta mögött/ kizárólag vitatkozni akart/.

    Úgy, egyébként szívesen megnézném, ahogyan Tarlós a maga higgadt modorában kioktatja őket főváros-vezetésből.
    Remélem, Salsázni nem fognak, mert Bokrost ebben a műfajban nem lehet utolérni!
     
  17. #6
    gertam
    2010.09.07. - 19:12

    Előzmény:
    #4 spider
    Még jó, hogy nem indoklod meg. Gondolom a közhelyek tára elég nagy...
     
  18. #5
    civil1
    2010.09.07. - 19:08

    Előzmény:
    #3 gertam
    Teljesen mindegy, hogy ki lesz a második erő; a Fidesz bőven megszerzi az abszolút többséget...
     
  19. #4
    spider
    2010.09.07. - 19:07
    Nekem sem tetszik a Jobbik, de a szociknak illene ott lenni, vagy mondják azt, nem mennek el. Kérhetik, h az asztal ellenkező oldalán üljenek. Szóval, ha komolyak, akkor el kell menni. A fidesz mindenkinek beint.
     
  20. #3
    gertam
    2010.09.07. - 19:05

    Előzmény:
    #1 civil1
    A kérdés ki lesz a 2. erő.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 22 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés