A KDNP szerint hibát követ el az EBESZ

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.09.30. - 15:55
Létrehozás:
2010.09.08. - 14:41
2010.09.08. - 14:41
 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) értetlenül áll az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) magyar médiaszabályozást kritizáló állásfoglalása előtt, amely álláspontjuk szerint oktalanul bírálja a tervezett szabályozást.

hirdetés
 

Miközben a szervezet a politikai befolyásolás lehetőségével vádolja meg a magyar médiahatóságot, szakmai érvek nélkül éppen maga avatkozik be politikai állásfoglalással a magyarországi szabályozásba - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A kommünikében felidézik, hogy a Pálffy István kereszténydemokrata képviselő által beterjesztett módosító indítvány szerint mindenkinek joga van egy teljes, szabad versenyben folyó újságíráshoz való hozzáféréshez. A KDNP médiaszakembere olyan jog alapítását is javasolja, amely a közönség alapvető jogaként határozza meg a közmédián keresztül az oktatáshoz és a neveléshez való hozzáférést is, és számos ponton könnyítené és segítené a szerkesztői és újságírói szabadság megvalósulását - írták.

Mindezek a KDNP-javaslatok a szabad médiatér kiterjesztésének fontos garanciái lehetnek, amelyek számos európai ország szabályozásában is megtalálhatóak.

A KDNP ezért értetlenül áll az EBESZ sajtószabadság-képviselőjének közleménye előtt, amely a KDNP javaslatainak ismerete nélkül, vagyis oktalanul bírálja a tervezett magyar médiaszabályozást - írják.

Kedden egy jogi szakvélemény alapján ismét a magyar médiacsomag módosítását szorgalmazta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője. A Bécsben kiadott sajtóközleményében Dunja Mijatovic egyebek között azt írta, hogy a magyar médiacsomag nagyon komoly aggodalomra ad okot.

A sajtószabadság-képviselő levelet intézett a tárgyban a magyar külügyminiszterhez. "Ha változatlanul hagynák, akkor erőteljesen korlátozná a médiapluralizmust, a sajtó függetlenségét, megszüntetné a közszolgálati média függetlenségét, és bénító hatással lenne a demokráciában alapvető fontosságú szabad véleménynyilvánításra és nyilvános vitára" - idézett a bécsi közlemény a levélből.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/a-kdnp-szerint-hibat-kovet-el-az-ebesz-31707/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
9

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 196 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #196
    pedroamigo
    2010.09.10. - 16:38

    Előzmény:
    #193 pedroamigo
    Az ucsó kérdés költői.
     
  2. #195
    pedroamigo
    2010.09.10. - 16:23

    Előzmény:
    #193 pedroamigo
    Az ucsó kérdés költői.
     
  3. #194
    pedroamigo
    2010.09.10. - 16:12

    Előzmény:
    #193 pedroamigo
    Az ucsó kérdés költői.
     
  4. #193
    pedroamigo
    2010.09.10. - 16:01

    Előzmény:
    #191 julianus
    Kedves julianus, akkor a két szemednek hiszel ezután ;) Az ucsó mondatodat én is így látom, pedig nagyon örülnék ha nem így lenne. Amit pedig én tanultam az az, hogy ha nincs felvétel nincs kiszivárgás. Azaz a nyilvánosság az egyik legfontosabb eszközünk. Anélkül ugye a két szemednek sem fogod sok hasznát venni, mert nem lesz mit nézni. Megjegyezném, azt írtad igazad volt, ezek szerint ki tudtad számolni mi a szitu. Vajon az ellenzék miért nem tette?
     
  5. #192
    julianus
    2010.09.10. - 15:01

    Előzmény:
    #188 koronaszep
    Kedves Koronaszep!
    Engem az általad meghatározott galaxisok nem érdekelnek. Abban hiszek, amit tapasztalok, amit a számok is alátámasztanak. Amennyiben az ebből levonható következtetés eredménye egyezik a mások által elmondottakkal, akkor elfogadom, ellenkező esetben nem. Nem hiszek a szavakban, nem hiszek a politikai kinyilatkoztatásokban, a jóslásokban, a spekulatív megfogalmazásokban. Igen még elfogadható az emlékezetem és sok év tapasztalata alapján alakult ki a véleményem. Velem kapcsolatban nincs igazad, amikor azt írod: "jön a személyes rész, a korrupt, komcsi bíróság/bíró". Ez valaki másokra vonatkozik. Te jobban tudok kire, kikre.
    A felsorolások sem érdekelnek, csak akkor, ha azt tények, jogerős bírósági végzés támasztja alá. Amíg ilyen nincs, addig bulvártéma.
    Üdv. julianus
     
  6. #191
    julianus
    2010.09.10. - 14:53

    Előzmény:
    #187 pedroamigo
    Bebizonyosodott, hogy igazam volt 2002-ben, 2003 őszén, 2004 tavaszán, 2006 őszén és azt követőleg folyamatosan. Megerősített abban a felfogásban, hogy támaszkodhatok a tapasztalataimra, meg kell nézni az adatokat, összevetni a tapasztaltakkal és az ebből levonható következtetést fogadjam el. Végezetül, a politika semmit sem változott.
     
  7. #190
    pedroamigo
    2010.09.10. - 10:11

    Előzmény:
    #189 koronaszep
    Kedves koronaszep, és ebből a tanúságból Te mit tanultál?
     
  8. #189
    koronaszep
    2010.09.10. - 10:06

    Előzmény:
    #187 pedroamigo
    Mondj igazat, betörik a fejed.
    Ezt jól megtanulta a Kedves Vezető, nem is esik ebbe a hibába.:-(
     
  9. #188
    koronaszep
    2010.09.10. - 10:05

    Előzmény:
    #181 julianus
    Tisztelt Julianus !
    Nem lesznek rémálmaim, hozzá vagyok szokva, hogy a Fidesz szubkultúrából, a Fidesz galaxisról nézve minden más.
    Más értelmet kapnak a szavak, a fogalmak, a tények.
    Tudom, hogy jó a memóriád, magad is emlékszel rá, de hagyjuk.
    Majd visszatérünk rá, ha archiválják, bár nincsenek kétségeim.
    Akkor jön a személyes rész, a korrupt, komcsi bíróság/bíró.
    Nem nehéz kiismerni ezt az észjárást.
    Így nem volt taggyűlés, így nem volt a " ne mi nyerjük a legtöbbet", így nem volt Kaya, Josip, Schlett, Ezüst Hajó, Happy End, székház - ügy, dolomit bánya.
    Barátsággal üdvözöl : Szepi komád
     
  10. #187
    pedroamigo
    2010.09.10. - 08:50

    Előzmény:
    #181 julianus
    Kedves julianus, ha már a hazugság, Neked mi volt Őszöd legfontosabb tanúsága?
     
  11. #186
    pedroamigo
    2010.09.10. - 08:48

    Előzmény:
    #163 julianus
    Kedves julianus, én természetesen a szekérre gondoltam amit közösen kell 'toljunk'. Megnevettettél, köszi!
     
  12. #185
    kankangyal
    2010.09.10. - 01:11
    A mocskosssss ebessssze, ennyi gazembert a mi jobbnál jobb embereinkkel szemben.....pöfujjjj.
     
  13. #184
    kankangyal
    2010.09.10. - 01:10
    Ez a Pálffy egyedül hülyébb, mint az egésu KDMP....és ez a szegény párt ezzel szépeleg......szegény magyar politika. Legalább egy mondatot tudna összeszerkeszteni helyesen, akkor azt mondanám, hogy, jóóólvanna Pálfíka. Dehát ez vagy Pál vagy fika, de együtt.....soha. Külön-külön meg semmi értelme.
     
  14. #183
    odgobe
    2010.09.09. - 21:14

    Előzmény:
    #182 foxi
    Köszönöm szépen
     
  15. #182
    foxi
    2010.09.09. - 19:50

    Előzmény:
    #167 odgobe
    kedves Odgobe Őszintén gratulálok
    http://www.youtube.com/watch?v=0zFP3Fi2Hv8&p=14CB8F4B5E399611&playnext=1&index=5
     
  16. #181
    julianus
    2010.09.09. - 19:24

    Előzmény:
    #179 koronaszep
    Tévedsz, vagy rosszak az információid, vagy rosszul jegyzeteltél. Ilyen szöveg az ítéletben (szerintem végzésben) nincsen. Ezt a Népszava írja és a 168 óra cikke.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=272538
    http://www.168ora.hu/itthon/gyurcsany-nyert-52615.html?print=1

    Majdnem kihagytam; természetesen még te is a 74-ik hozzászólásodban.

    http://hetivalasz.hu/itthon/ettol-ijedt-meg-gyurcsany-borton-lehet-a-vege-30209?orderby=csokkeno&numPerpage=50&hozzaszolas_oldal=16

    Nos Szepi komám akkor most hányadán állunk?
    Engem az álmaiddal nem tudsz megsérteni.
    Pihenj, mert egyre rosszabb lesz, s rémálmaid lesznek, hogy nem találod a bírósági végzést. :)))
    Üdv. julianus barát


     
  17. #180
    julianus
    2010.09.09. - 19:13

    Előzmény:
    #176 odgobe
    Az utóbbi biztos, hogy meglesz a ti segítségetekkel együtt.
     
  18. #179
    koronaszep
    2010.09.09. - 19:13

    Előzmény:
    #177 julianus
    A tények makacs dolgok, kedves Barátom !
    "A gazdaság publikált tényadataival kapcsolatban NEM FOGALMAZOTT MEG KÉTSÉGEKET hazai, vagy külföldi elemző-bank, kutató vagy más AUTENTIKUS INTÉZMÉNY. UTÓLAG NEM VOLT SZÜKSÉG a már korábban publikált adatok korrigálására sem. "
    Te talán más következtetésre jutottál a jogerős bírósági ítélet ezen része alapján ?
    Jó éjt. / Álmodj tovább, ha meg ne sértelek /
    Szepi komád
     
  19. #178
    julianus
    2010.09.09. - 19:11

    Előzmény:
    #175 basthy51
    Kedves Basthy51. Kösz a történetet, ma már ez a második, amin jót nevettem. Az első az általam elkövetett rossz javítás volt.
     
  20. #177
    julianus
    2010.09.09. - 19:07

    Előzmény:
    #170 koronaszep
    :)))
    Tisztelt Koronaszep!

    "Ezen közvetett bizonyítékok alapján kijelenthetjük, hogy nem voltak hamis adatok."
    Ez van benn a bírósági végzésben, vagy a te végzésedben? :)))
    Azt írod "Nem tom, miért ment el ". Megmondom, már a gép, a program sem bírja elviselni a sok ismétlésed. :)))
    Ha így folytatod még megkedvellek ;-) tisztelt és kedves polgártárs.;-)
    Még egyszer jó éjszakát és ne feledkezzél meg arról, amit az utolsó hozzád intézett írásomban írtam.
    julianus
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 196 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés