Több mint egy éve annak, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - mintegy 30 hazai és nemzetközi civil szervezet nyomására - visszavonta a nagy létszámú intézmények kitagolásra (azaz kiscsoportos lakóotthonok létrehozására) szánt pályázatát, mivel az eredeti formájában éppen azon intézmények fejlesztését támogatta volna, amelyek felszámolására kiírták. Jelenleg mintegy 16 ezer értelmében akadályozott- és 8 ezer pszichiátriai beteg ember él átlagosan 130 fős otthonokban, míg lakóotthonokban nagyjából 1300 személynek biztosítanak lakhatást. A 7 milliárd forintos uniós keret a következő három év költségvetési periódusára szól, ezért a felhasználás tétje óriási; még jó, hogy kiderült: jogszabály módosítások sora és széleskörű társadalmi egyeztetés kell ahhoz, hogy az idén újra meghirdetésre kerülő pályázat valóban az elavult tömegintézmények kiváltását szorgalmazza.

„Januártól csak lakóotthoni formában hozhatnak létre új szociális intézményi férőhelyeket a fenntartók - ápolás-gondozás céllal - fogyatékos embereknek, míg uniós forrásból az 50 férőhelynél nagyobb intézmények kiváltását lehet támogatni" - tudtuk meg Bódy Évától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Főosztályának megbízott osztályvezetőjétől. „És, bár a megüresedett helyekre való felvételt nem tiltja a törvény, a rossz állagú intézmények a jövőben - amennyiben működési engedélyük visszavonásra kerül - csak akkor kaphatnak új működési engedélyt, ha lakóotthonná alakulnak." A most elkészült kitagolási stratégia szerint a teljes intézményrendszer átalakítása mintegy 30 év alatt valósítható meg, míg 2013-ig 1500 fogyatékos embert - ami a bentlakásos intézetekben élők mintegy hat százalékát jelenti - helyeznek át lakóotthonokba az uniós pénzek felhasználásával.

Életfogytig kastélyba zárva

A Nyírlak-pusztai Pszichiátriai Betegek Otthonáig hosszú az út a buszmegállótól, de a kapu tárva nyitva, aki akar, rendszeresen kisétálhat. „Összesen 115 lakónk van, akiknek hetven százaléka szenvedélybeteg, de élnek itt értelmi sérültek is, akiket még az ezredforduló előtt vettek fel" - világosít fel Kustos Lászó igazgató, miközben sokadszorra tolja félre szelíden a kávéért kuncsorgó középkorú férfit.

Az egykori Tarányi kastély halljában csak a kandalló, a hatalmas ablakok és az emeletre vezető karzat emlékeztetnek a régmúltra, egyébként mindenfelé emberek; egyesek a kifakult szőnyegen hevernek, mások karosszékekben méláznak. A termek tömöttek, általában hatan élnek egyben, míg a bútorzat kimerül az ágy-éjjeliszekrény-tévé kombinációban; az intim tér pedig abban a két lépésben, ami a fekhelyek között megtehető. „Elvannak itt az emberek, még ha időről-időre mondják is, hogy nem szeretnek itt lenni. Van olyan leányzónk, aki rendszeresen jön hozzánk sírdogálva, és szomorú történeteket talál ki az életéről" - halljuk egy nővérkétől, miközben úgy nyitogatjuk az ajtókat, mintha otthon lennénk. Mégis van szoba, ahová nem jutunk be: egy pár él benne, akik zárják ajtójukat. Rajtuk kívül még ketten élnek együtt, nekik a toronyszobában sikerült elszeparált életteret kialakítani. A szűk csigalépcső ellenére, ezek a helyiségek szokatlanul barátságosak és tartozik hozzájuk fürdőszoba is, ami itt igazi luxus, tekintve, hogy általában 30-an osztoznak egyen.

A bentlakásos intézmények nyolcvan százaléka ápoló-gondozó otthon, melyekben az elsőrendű feladat nem a rehabilitáció és a gyógyítás, hanem az állapot fenntartása. Ez a hozzáállás aztán bekerülésüktől életük végéig elkíséri a lakókat, és legyen csupán 30 éves az illető, csekély a reménye a kiútra. „Biztos, hogy egy jól működő közösségi ellátórendszerben sokan otthonukban maradhatnának, és sokan vannak azok is, akiknek pszichoterápiával esélyük lenne, hogy ne csupán fenntartó (gyógyszeres) kezelést kapjanak, hanem gyógyultan távozzanak" - állítja dr. Lehóczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) leendő elnöke, aki az ágyszám csökkentését csak fokozatos átmenetben látja megvalósíthatónak. „Súlyos hiba, hogy a pszichiátrai betegek nem szerepelnek a kitagolási tervben; ráadásul az 1500 fő kiváltásáról szóló korábbi jogszabály szerint ebbe a körbe ők is beletartoznak" - hívja fel a figyelmet Bugarszki Zsolt szociálpolitikus, aki ennek ellenére üdvözli a koncepciót, azonban a 30 éves időtávlatot veszélyesen hosszúnak tartja: „30 évig még egyetlen rendszer sem tartott ki, nemhogy egy társadalompolitikai folyamat. A reális, és tényleg lassú átmenetet maximum 15 év alatt végre kell hajtani."

A nyírlaki pszichiátriai intézet

Addig is, a fegyelmezés kézenfekvő módja a gyógyszerezés, az állandósított napirend és a szabályok betartatása, egész egyszerűen azért, mert száznál is több ember ellátása csak futószalag üzemmódban valósítható meg. Bugarszki szerint mindez oda vezet, hogy a rendszer mint önbeteljesítő jóslat zárja a bekerülő köré az ördögi kört. A lakók hozzászoknak a teljes kiszolgáláshoz, és mivel inger csak ebből az egydimenziósra csupaszított világból éri őket, előbb-utóbb intézményfüggővé válnak.

Szégyelljük a valóságot

Magyarországon 840 műemlékvédelem alatt álló kastély és kúria található, közel ötödükben ma is fogyatékos emberek és pszichiátriai betegek élnek. A szokatlan elhelyezés oka, hogy más lehetőség híján az 1948-as államosítást követően a szociális szféra birtokba vette az elhagyott kastélyokat. Így bár az ellátottak száma megkétszereződött, elszigeteltségük alapjait is lefektették.

Az intézeti hálózat kialakítása az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig tartott, amikor is újabb kihívással; az integráció és az intézménytelenítés kívánalmával találta magát szemközt a szociális szektor. A „szabadítsuk fel a fogyatékos embereket és pszichiátriai betegeket" irányelv azonban az elmúlt tizenkét évben nem volt más, mint importált cikk. Jó példa erre, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998-as törvény, amely egyszerre tartalmazta a nagy létszámú intézmények lebontásának és humanizálásának kötelezettségét; így jogilag nehezen volt támadható, miért csak 2 milliárd forintot költöttek lakóotthonok létrehozására, miközben a meglévő intézmények korszerűsítése 22 milliárdot emésztett fel.

Az ellenállás számos okból ered: egyfelől az igazgatók vonakodásából, akiknek saját munkahelyük felszámolására kell pályázatot beadniuk; másfelől a fenntartók félelméből, a megyei önkormányzatok ugyanis legitimációjukat érzik veszélyeztetve csökkenő feladatkörükkel; de meg kellene küzdeni a lakosság és az intézményfüggő lakók ellenszegülésével is. „Szégyelljük beismerni, hogy a rendszer megrekedt a hatvanas-hetvenes évek szemléleténél, és még mindig a posztszocializmus terheit cipeli. A hangzatos szavakat elsajátítottuk, de a realitást nem merjük vállalni, így sajátos kettősség jön létre: reformduma a tudatos időhúzás törvénybe iktatott taktikájával" - állítja a szociálpolitikus Bugarszki, majd nekünk szegezi a kérdést: „Mit szólnának, ha fogyatékos ember vagy pszichiátriai beteg lenne a szomszédjuk?"

Otthon, édes otthon

„Nem szeretünk sírni, mert akkor sírhatnánk ezer dolog miatt" - mosolyog Görcsös Éva intézményvezető a tiszafüredi Fogyatékosok Református Otthonában, ahol két éves koruktól halálukig zömében súlyos és halmozottan sérült emberek élnek együtt, jelenleg 165-en.

Az intézetben éppen óriási felfordulás; a többnyire ágyban fekvő lakók épületének felújítása az utolsó szakaszhoz érkezett. Bár tíz éven belül ez a harmadik beruházás, folyamatosan létszámstop van érvényben, és már most át kellene alakítani az alig tízéves szárny hatfős termeit. A folyosón erős hipószag terjeng, jobbra-balra sokágyas egyenszobák, különböző korú nőkkel. Ide-oda ringatják testüket, ketten egy szőnyegen térdelnek, egyiküknek erősen folyik a nyála. Mint megtudjuk, ezek a katatón állapotok egyfajta boldogság érzetet keltenek a lakókban, csakúgy, mint a táncterápia és a fényterápiás szoba, amelyben a diszkólámpától kezdve a buborékgépen át a stroboszkópig minden az érzékek beindítását célozza. „Legjobban a karaktertáncot szeretik, de tudnak keringőzni és a néptánc sem esik nehezükre" - meséli Szabóné Faragó Judit, aki mintegy húsz embernek tud bonyolultabb mozdulatsorokat megtanítani.

A sződligeti kúria

Másnap már Sződliget határában járunk, hogy szemügyre vegyük a felnőtt fogyatékosokat gondozó Viktor Speciális Otthont. A kúriaépület zöldre csempézett szűk folyosóiról a legszívesebben menekülnénk, a 2006-ban átadott lakóotthon-park viszont idilli; a házakat terrakotta köves utak kötik össze, a művészien megkomponált virágágyásokat pázsit veszi körül, míg a nyári szabadtéri programokat a középen álló pergolában rendezik.  

„Nééézd...ezt rajzooltam" - lép hozzánk egy férfi, aki a nappaliban zajló foglalkozásról pattan fel, hogy bezsebelje a dicséretet. Fülig ér a szája a szép szavaktól, és bár láthatóan nagyon kíváncsi, az alkotás vágya visszahúzza az asztalhoz. „Nemrégiben villanytűzhelyeket vásároltunk, hogy lehessen sütő-főző szakkörünk, és, hogy karácsonykor mézeskalács illat lengje be a házakat, mint odahaza" - halljuk az igazgatónőtől, dr. Pitzné Heinczinger Mónikától, akitől megtudjuk azt is, hogy a 110 lakóból képességeik alapján válogatták ki azt szerencsés 48 embert, akik a kertvárosi miliőbe költözhettek.

„Örvendetes, hogy a tervezetben helyet kapott az általunk régóta javasolt támogatott lakhatás intézménye, amely a legtöbb nyugati országban - sőt, már Prágában is - létezik" - mutat rá Bugarszki, aki emellett fontosnak tartja, hogy a stratégia csak az eredeti telephelyen kívüli lakóotthonokat ismerje el. „Egészen más városi környezetben, mint egy intézmény területén élni, ehhez képest a legtöbb jelenlegi lakóotthon kamu, tízből hat ugyanis intézetekhez csatoltan működik". A civil szerveztek mégis a koncepció harmadik típusú lakhatási megoldásával vitatkoznak leginkább, amely legfeljebb 50 fős lakócentrumokat hozna létre településekbe integráltan. „A svédországi intézménytelenítés során is próbálkoztak ehhez hasonlóval; egész lépcsőházakat és utcarészeket töltöttek meg fogyatékos emberekkel, de a saját kárukon megtanulták, hogy ezekkel csak újabb mini gettókat hoztak létre. Bízom benne, hogy a társadalmi egyeztetés során ezen még változtathatunk, egy azonban biztos: még ez sem állíthatja meg a kitagolás folyamatát, ami várhatóan tényleg elindul."

„Magánszféra egy folyosós intézetben nem létezik, a lakóotthonban már el lehet húzódni a többiek elől, de a legjobbak a »félutas házak«", melyek az önálló életvezetésre készítenek fel" - fejti ki egy sződligeti gondozónő, mialatt a park távoli szegletében álló, kiskerttel körbevett három apartmanos házikóhoz érünk, melyben hatan találtak otthonra. „Felügyelet nélkül is remekül megvannak és bármikor kijárhatnak. Este maguktól vacsoráznak és fekszenek" - meséli, miközben illedelmesen kopogtat. „Nagyon szeretem, ha tisztaság van" - reflektál a középkorú hölgy elismerő pillantásunkra, miközben két kezét maga előtt összekulcsolva figyelget. Lenyűgöző hangulatba csöppenünk, ezernyi csecse-becse szépérzékkel elrendezve, hímzett párnák és díszbabák - az embernek az az érzése: ez a lakás életre kelt.