Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.
A KSH szerdán ismertetett, az MTI-nek megküldött gyorstájékoztatójában az olvasható, hogy az előzetes adatok szerint 2011-ben 88.050-en születtek és 128.700-an haltak meg.
A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A decemberi születésszám némileg elmaradt az előző évitől.
Számszerűen január és május között 3.623-mal kevesebb, június és november között pedig 1.365-tel több gyermek született, mint egy évvel korábban. A decemberi születésszám 0,4 százalékkal, 27 újszülöttel volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest.
Összességében a születésszám 2.285-tel maradt el az egy évvel korábbitól.
A halálozások száma az év első három hónapjában emelkedett, ezt követően viszont kisebb ingadozásokkal tarkítva, de alapvetően csökkenő tendenciát mutatott.
Január és március között 1.640-nel (4,9 százalékkal) többen, az április és december közötti kilenc hónapban viszont 3.396-tal (3,5 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeként a halálozások száma összességében 1.756-tal, 1,3 százalékkal csökkent.
A házasságkötések száma 230-cal, azaz 0,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, így összességében 35.750-en kötöttek házasságot 2011-ben.
A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Hét hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, egy hónapban lényegében azonos nagyságrendű volt a 2010-es adattal, négy hónapban viszont elmaradt az előző évitől.
A legjelentősebb csökkenés májusban és októberben volt, átlagosan 6,6 százalék, az emelkedés mértéke pedig az év első és utolsó két-két hónapjában volt számottevő, átlagosan 7,8 százalék.
A KSH gyorstájékoztatója szerint ezer lakosra 8,8 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületések száma 0,2 ezrelékponttal, a halálozások száma pedig 0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010-es 4 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett.
2011-ben ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.
A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010-es 40.121-gyel szemben 2011-ben 40.650 főt tett ki.
A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent. Eszerint a 2001-es népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma az időszak végén 9 millió 962 ezer fő volt.
- cikk értékelése /itthon/a-termeszetes-fogyas-uteme-kismertekben-novekedett-46159/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 5
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
