Az egész világra kiterjedő válság ellen a helyi kezdeményezésekkel lehet a legtöbbet tenni. Így gondolkodnak azok, akik ma Magyarországon új pénzek, illetve pénzhelyettesítő eszközök bevezetésével próbálkoznak. A közösségi bankók abban különböznek a hipermarketek hűségkártyáitól, hogy az előbbieket nem üzleti hasznot remélő cégek, hanem társadalmi célokat is maguk elé tűző szerveződések bocsátják ki. A közösségi fizetőeszközök - melyek kézzelfoghatóan vagy virtuálisan, elszámolóegységként is megjelenhetnek - abban hasonlítanak egymásra, hogy az állam pénzével párhuzamosan használják őket, tehát nem a társadalomból való kivonulás jelképei.



Csak marketingfogás?

Az Értékmegőrző Üzleti Hálózat (ÉrMe) bankója, a pilisi korona vagy a soproni kékfrank előzményei évekre nyúlnak vissza, ám a pénzügyi válság tavalyi kezdete óta megnőtt az érdeklődés a lokális gazdasági válaszok iránt. A mozgolódásra a politika is felfigyelt: november elsejével hatályba lépett a törvény, amely a közösségi pénzek használatát szabályozza.

"A bankó legalább annyira társadalmi kísérlet, mint gazdaságélénkítési vállalkozás" - mondja lapunknak Salzmann Zoltán, az ÉrMe hálózat vezetője. A keresztény szemléletű, etikus üzleti magatartást vállaló szervezet első embere szerint ma Magyarországon minden területen olyan mértékű a bizalomhiány, hogy komoly elszánás kell egy bizalomra épülő kezdeményezés elindításához. Sokan ugyanis a közösségi fizetőeszköz hallatán a multilevel-marketing egy újabb fogására gyanakodnak, mások pedig egyszerűen azt fejtenék meg, a kezdeményező hol okoz kárt a többieknek.

Az ÉrMe-bankót (ami valójában meghatározott körben igénybe vehető kedvezményre jogosító eszköz) csak a hálózathoz tartozó cégek használják, s a "pénz" még kézbe is vehető. Vállalkozások meghatározott köre kapta meg az "ÉrMe-bankó-elfogadóhely" címet. Ők azt vállalták, hogy termékeikből, szolgáltatásaikból legalább tíz százalék kedvezményt adnak a hozzájuk fordulóknak. Másodsorban az ennél szélesebb kört lefedő ÉrMe Klub tagjai, valamint azok kaptak a bankóból, akik önkéntes munkát végeznek a hálózaton belül - ez is a "pénz" közösségszervező vonásait erősíti. A tízbankós címletek tíz eurónak (majdnem háromezer forintnak) felelnek meg; ez azt jelenti, hogy a kedvezmény harmincezer forint értékű vásárlásnál használható fel. Az ÉrMe-bankó egy éve működik, s kitalálói még nem döntötték el, akarnak-e léptéket váltani. Ez ugyanis komoly kérdéseket vet fel: a rendszer akkor működik, ha tagjai megbíznak egymásban. Márpedig ha néhány tucat cég helyett több százan vesznek részt benne, az általános bizalom aligha tartható fenn.

Koronázás Piliscsabán

A bankót egy üzleti közösség indította el, a koronát viszont Piliscsabán és környékén élő lokálpatrióta értelmiségiek találták ki. A világválságot ez nem oldja meg, igaz, nem is ez volt az ötletgazdák célja - hiszen már öt éve gondolkodnak a maguk pénzhelyettesítőjén. Mint Ugrin András piliscsabai önkormányzati képviselő, a korona egyik kezdeményezője mondja, elsősorban közösséget, értéket akartak teremteni, a gazdasági szempont másodlagos volt. Ezzel együtt eleinte sokkal szabályozottabb rendszerre gondoltak. "Amikor elkezdtük hirdetni a korona megszületését, valaki megkérdezte: ez újfajta piramisjáték? Ekkor döntöttünk úgy, hogy bedobjuk a gyeplőt a lovak közé, és egyesületi tagságtól függetlenül mindenki számára elérhetővé tesszük a kifejlesztett szoftvert, s nem kérünk licencdíjat sem" - meséli Ugrin.

A pilisi korona csak virtuálisan létező pénz, valójában egy csereklub elszámolási eszköze. A rendszer tagjai Piliscsabán és környékén élő magánszemélyek, akik a koronák gyors forgásában érdekeltek; felhalmozni nem érdemes, mert a felhasználatlan koronák havonta elveszítik értékük egy százalékát. Egy munkaóra legfeljebb száz koronát ér, s minden tranzakció - például egy bicikli eladása vagy egy kert felásása - alku tárgya eladó és vásárló, illetve megrendelő és szolgáltató között.

"Az óvoda játszóterének betonját a balesetveszélyesség miatt gumitéglára akartuk cserélni. A nemes célra adakozó szülő koronát kapott cserébe, amivel szolgáltatást vagy terméket vásárolhatott" - hoz egy példát a közösség segítésére az önkormányzati képviselő. A helyi pénzrendszert kitaláló egyesület már egy raktár nyitásán gondolkodik.

Míg az ÉrMe-bankó vállalkozások közötti tranzakciókra szolgál, a pilisi korona pedig csak virtuális pénz, egy térség reálgazdaságára a legnagyobb hatással a soproni kékfrank lehet. Legalábbis ezt várják a "leghűségesebb város" pénzének megálmodói a jövő januári indulástól. Derűlátó becslések szerint a kékfrank Sopron és térsége készpénzforgalmának akár 15-20 százalékát is kiválthatja - márpedig ez már milliárdos nagyságrend. A kékfrank születését a gazdasági kényszerrel is magyarázza Perkovátz Tamás közgazdász, a kezdeményezés mögött álló, 123 tag 38 ezer eurónyi befizetésével létrehozott Ha-Mi Európai Szövetkezet elnöke. "Amit a köznyelv válságnak hív, az a csereeszköz - azaz a pénz - elégségesnél kisebb mennyiségéből és drágaságából származik. Ezen akar segíteni a kékfrank" - mondja.

Jut is, marad is

Az utalványként, csereeszközként használatos soproni pénz lehetővé teszi majd a forint nélküli tranzakciókat. A szövetkezetbe való belépéskor vásárolt kékfrank ellenértékét az illetőnek 1:1 arányban kell befizetnie a magyar tulajdonú rajkai takarékfiók számlájára. Ezzel a pénz megkettőződik, hiszen a bankban elhelyezett összeg megmarad, s a szövetkezeti tag a kékfrankokkal is vásárolhat az elfogadóhelyeken. A cél elsősorban az utalvány forgása, ezért az nem is kamatozik. Így - a pilisi koronához hasonlóan - nem éri meg felhalmozni.

A szövetkezet európai jelzője nem véletlen, a tervek szerint ugyanis a kékfrank még jobban összeköti majd a történelmileg összetartozó nyugat-dunántúli régiót. "Szövetkezetünk alapítói között van a neves borász, Franz Weninger és más, Sopron ausztriai vonzáskörzetében élő osztrák állampolgárok is. Igazgatótanácsunkban pedig képviselteti magát a Járai Zsigmond vezette CIG Pannónia Biztosító és a soproni ipartestület is" - hoz példát a kezdeményezés komolyságára Perkovátz. Így már csak néhányat kell aludni, hogy a többek között Liszt Ferencet és Esterházy Pál nádort ábrázoló kékfrankkal fizethessünk Sopronban a jófajta kékfrankosért.


Wörgl élni akart

A helyi pénzek, pénzhelyettesítő csereeszközök megálmodóinak kedvenc példája az ausztriai Wörgl. A tiroli kisvárosban 1932-ben, a nagy gazdasági világválság idején helyi pénzt (tulajdonképpen egy utalványt) vezettek be, mely nemcsak áruvásárlásra, szolgáltatások kifizetésére volt alkalmas, de még a települési adókat is leróhatták vele. Fedezetül a helyi takarékban elhelyezett összeg szolgált - a wörgli valutát sem volt érdemes felhalmozni, ugyanis havonta egy százalékot veszített értékéből. A Silvio Gesell német közgazdász elméletére alapozott ötlet annyira bevált, hogy számítások szerint a helyi pénz tizenháromszor gyorsabban forgott, mint a schilling. Emellett Wörglben jelentősen csökkent a munkanélküliség és nőtt a gazdaság.

A kezdeményezésnek hatósági szóval vetettek véget 1934-ben, az osztrák nemzeti bank ugyanis pénzkibocsátási monopóliumának elveszítésétől tartott. Máig létezik viszont a wörgli modell lezárásának évében létrejött svájci szövetkezet. A WIR 60 ezer közép- és kisvállalkozó tagja Svájc-szerte használja a közösség pénzhelyettesítőjét.

A helyi gazdasági élet fellendítése mellett a civil társadalom támogatását és a szolidaritás erősítését tűzte ki célul a bajor Prien am Chiemsee gimnáziumának tanára, amikor 2003-ban diákjaival útjára indította a chiemgauer elnevezésű pénzhelyettesítőt - jelenleg háromezer tag és hatszáz üzlet vesz részt a rendszerben. Ma már Kanadától Dél-Afrikán át Japánig 2500 helyi, közösségi pénzhelyettesítőt tartanak számon, s elterjesztésük néhol politikai stratégia lett. A fenntartható fejlődést zászlajára tűző angol Zöld Párt például a helyi pénzek minél szélesebb körű alkalmazását szorgalmazza.