Az elmúlt hetekben egy elveszett póni óriásplakátja borzolta a kedélyeket a fiatalabb reklámfogyasztók körében. A póni a Magyar Közterületi Média Szövetség kampányát segítette, amellyel a közterületi hirdetések hatását vizsgálták - sikerrel.
A nagy médiavisszhangot is kiváltó kreatív kezdeményezés egyik nem titkolt célja az volt, hogy más médiatípusokon futó kampányrészektől elkülönülten tegye vizsgálhatóvá a közterületi hirdetések eredményeit.
A Magyar Közterületi Média Szövetség felkérésére a kampány hatékonyságát az Ipsos mérte. A kutatásból kiderült, hogy az elveszett póni már a második héten elérte a legmagasabb észlelési értéket: a budapesti lakosok 56 százaléka tudta felidézni a plakátot, ennyien mondták, hogy már találkoztak vele.
Ezek az eredmények megerősíthetik azokat a feltevéseket, amely szerint a közterületen a kéthetes kampányok felé fog elmozdulni a reklámozás. Ezt a tendenciát támasztja alá az is, hogy a spontán felidézés két hét után csökkenni kezdett (spontán módon az új, de már felépült kampányokat említik az emberek), és egyre inkább segíteni kellett a megkérdezetteket az emlékezésben.
A pónis kampány másik fontos tanulsága, hogy önálló eredményei is figyelemreméltóan magasak, hiszen nem szerepelt más médiában, ami az áthallás miatt erősíthette volna a hatását. Kiemelendő ugyanakkor a kampány által generált WOM (Word Of Mouth) hatás is: az internetes közösségek találgatásai, a rádió és tévéműsorok érdeklődése és foglalkozása a kampánnyal, nem utolsó sorban pedig a második, a póni megtalálásáról szóló plakát humoros átalakításai mind azt mutatják, hogy a jól eltalált képi elemek, valamint a megfelelő üzenet párosítása sikert és ismertséget hozhat az adott márkának.
- cikk értékelése /itthon/az-elveszett-poni-igaz-tortenete-31640/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 21
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #14
- 1istvan
- 2010.09.05. - 15:55
Előzmény:
#12 spider
mondja el a nagyfőnök.
nem is kérném, kötelezném rá, hogy soha többet ne lehessen megismételni azt amit az elmúlt 8 évben tettek. -
- #13
- tothjani
- 2010.09.03. - 20:38
Azért ez egyértelmű volt hogy nem veszett el a póni ez csak valami felmérés mivel ebből a pénzből egész ménest lehetett volna venni.
Viszont a szervezők javára szól ha már élő e-mail címet adtak meg legalább válaszoltak ha irt valaki, igaz csak automata válasz volt. -
- #12
- spider
- 2010.09.03. - 18:18
Előzmény:
#9 Babatündér
és szépen átvert mindenkit. Ön is.
Mondja el a trükkök százait? -
- #10
- narancsvirág
- 2010.09.03. - 17:10
Előzmény:
#9 Babatündér
Nem fogják megszokni a demokráciát. Törik a fejüket, hogy mit lehetne még kitalálni a FIDESZ lejáratására. Nehezen megy, már minden "golyót kilőttek". -
- #9
- Babatündér
- 2010.09.03. - 16:10
Előzmény:
#8 spider
Hát bizony, a Fidesz 2/3-al nyert aranybimbóm.
Pedig nem is csaltak, loptak és hazudtak, mint az MSZP, és nem is vetették be trükkök százait, mint a csaló MSZP, ahogy a nagy gyurcsányi őszödi hazugság-hablatyban bevallotta.
Most szokni kell nektek a demokráciát. Nehéz lehet. -
- #8
- spider
- 2010.09.03. - 14:55
Eljött az átverések korszaka. A fidesz is így nyert 2010ben. Persze joggal mondhatják, h a szocik betliztek. -
- #7
- supapaMxFoMAOJ29
- 2010.09.03. - 13:50
Pontosan úgy,mint ahogy az új szdsz (LMP) verte át a pestieket,a kopogtató cédulákkal! -
- #6
- pillfe
- 2010.09.03. - 13:34
Nemcsak kis hazánkban de az egész világon ez megy:a tömegek teljes hülyítése.
És ez az egyik mocskos eszköze(mikor nem volt az-már az ősközösségi tár-
sadalmakban is megvolt!)az oly nagyon áhított hatalom megszerzésére.
Sajnos ilyen az emberiség "krémje". -
- #5
- stirlicc
- 2010.09.03. - 13:32
Megy az uborkaszezonban a habverés. Amikor nincs reklámmegrendelés, akkor - hogy a plakátragasztóknak legyen munkájuk, meg a szemlélő se érezze, hogy hónapokon át nem változnak a reklámfelületek, mert az ciki - no akkor találnak ki ilyen reklámpótló megoldásokat - majd utólag még a médiában elterjesztik: micsoda siker volt... eredeti ötlet. Ha-ha-ha...
Mókás, mi tagadás - ahogy a reklámszakma önmagát szórakoztatja, és azt gondolja, hogy mi meg elhittük, megettük, bedőltünk, egyszóval jó reklámfogyasztók vagyunk :-)
De mi tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudtuk... -
- #4
- d.a.angela
- 2010.09.03. - 12:33
Ja, de egy édes kis póni felkelti az ember figyelmét. Egy isten tudja micsoda áru márkája, v. csak egy politikus... nem:)))))))) -
- #2
- Babatündér
- 2010.09.03. - 12:17
Előzmény:
#1 narancsvirág
Én meg azt hittem, hogy valami keresőoldal indul, és azt reklámozzák. :-)
Egyben biztos voltam: nem a pacit keresik. -
- #1
- narancsvirág
- 2010.09.03. - 12:04
Minden reggel a metróra várva ez a bájos kisleány mosolygott rám. Nem lehetett nem észre venni. Azt gondoltam, hogy egy film címe. Ennyi:-))
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Fordulat: Keményen megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Fordulat: Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Sikkasztás a társasházakban: Így verik át tömegesen a lakókat
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
