hirdetés
 

Az MSZP-lista alapján kezdi a számonkérést a Jobbik

R. Sz.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.02.14. - 13:31
Létrehozás:
2010.02.09. - 10:40
2010.02.09. - 10:40
 

"Bevezetünk egy új terminus technicust a jogi fogalmak közepébe, ez pedig olyan embereknek a számon kérése, akik a nemzeti vagyonnal felelőtlenül bánnak" - mondta az alelnök.

Hirdetés
 

Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője a Baranya megyei Harkányban tartott lakossági fórumot.

A politikus a rendezvényen elárulta: a Jobbik számonkérési listaként fogja használni a szocialisták országos választási listáját.

„Pont a kocsiban beszélgettem kabinetvezetőmmel, hogy mennyire jó, hogy összeállították ezt a listát, mert megspóroltak nekünk egy listaösszeírási időt, hogy legalább már ők összeállították ezt a listát helyettünk, így nekünk csak magunk elé kell vennünk az MSZP országos listáját, és akkor megvan, hogy kiket kell szépen számon kérni" - mondta Szegedi.

„Bevezetünk egy új terminus technicust a jogi fogalmak közepébe, ez pedig olyan embereknek a számon kérése, akik a nemzeti vagyonnal felelőtlenül bánnak, tehát nemzeti, állami vagyonnal szemben elkövetett bűncselekmények tulajdonképpen" - árult el részleteket a párt terveiről az alelnök.
 
0
cikk értékelése
/itthon/az-mszp-lista-alapjan-kezdi-a-szamonkerest-a-jobbik-27090/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
25

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 26 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #26
    hajjaj
    2010.02.10. - 19:47
    Normális ez az ember?
    A lista alapján és lehet sorrendjében kérik számon a szoci politikusokat?
    Vagy félreértettem?
    Ha jól értettem ez már megint egy bla-bla, de akkor nincs miről beszélni!
    T. nyilatkozó úr!
    A sorrend mind1, de ha bizonyítéka van akkor a bíróság nyitva van ön előtt! Ha nincs semmi,akkor ne halandzsázzon már és ne butítsa még jobban ezt a szegény magyar népet!
     
  2. #25
    Krisz972
    2010.02.10. - 07:03

    Előzmény:
    #22 Obulus
    Látod,az...Olyan jól sikerült 2002-ben,hogy 8 évig kormányoztak is.
     
  3. #24
    10905
    2010.02.09. - 20:06
    Ha elfelejtik a T. hozzászólok, hogy mikor és hol élünk, akkor ez a radikális elvárás jogos, de mivel nem a mának élünk, s gondolkodni kell gyerekeinkre, unokáinkra és igy tovább, nem hajtható végre igy az elszámoltatás. 1949-ben 1956-57-ben lehetett, most is, de akkor le kell zárni a határokat, létre hozni az ősközösségi állapotot, s mindjárt egy meggondolatlan, de egyre nagyobb támogatást élvező kisebbség érdekeit, vagy ki tudja, táborát elégiti ki, a többség kárára. Gondolom nem ezt akarják. A radikális megoldás egy nép butitó felvetés, mert nem oldható meg.Ez csak a jobbik oldaláról, a Fideszt gyávának nevező, tőle forradalom elmaradását követelő elvárást kivánja közép pontba helyezni. Mindenki várja , elvárja, de csak európai és törvényes formában hajtható végre.Ne , hogy megismételtessük Trianont, mert ez oda vezethet.Jogi oldalon is megoldható, biztos, hogy hosszabb időt fog igénybe venni, de nem mi leszünk az utálatos nemzet.Továbbra is tartom, hogy a jobbik csak hergeli a népet, de cselekvésre képtelen.Hol voltak 2006 okt.-ben, mennyi jobbikost vertek , lőtek meg, kik kerültek előzetesbe. Tudomásom szerint egy sem. Melyik tőrvényt támadták meg az Alkotmány biróságon, peddig ezt bántodás nélkül megtehették volna.? Probáljunk meg 2010-ben élni, s ne játszuk el a jövőt.
     
  4. #23
    Obulus
    2010.02.09. - 18:00

    Előzmény:
    #17 a_hun_
    Hol akarsz uszályozni? A Dunán? Szégyelld magad, tanulatlan, műveletlen hun.
     
  5. #22
    Obulus
    2010.02.09. - 17:58
    Túl sok cikk van a HV-n, a jelentéktelen Jobbikról.
    Fasisztákat reklámozni kifizetődő?
     
  6. #21
    sumpesz
    2010.02.09. - 15:57
    Szegedi Csanád és az ő "kabinetfőnőke" egyetlen egy apró ságot felejtett el a beszélgetésből, nevezetesen : ha mi nyerjük meg a választást, akkor.... Igy aztán sokáig várhatnak még, addig az a lista már régen az enyészeté lesz.
     
  7. #20
    liverpool
    2010.02.09. - 15:02

    Előzmény:
    #19 Basti
    Nem mosolyog, hanem valósággal felragyog, kivirul !
     
  8. #19
    Basti
    2010.02.09. - 14:38

    Előzmény:
    #18 zsil
    Demcsák a másik ilyen "szellemi nagyhatalom". A saját kérdését sem érti, de ha elhangzik a fasizmus vagy antiszemitizmus szó, akkor mosolyog.
     
  9. #18
    zsil
    2010.02.09. - 14:19

    Előzmény:
    #17 a_hun_
    Mit nem adnék azért, ha egyszer valaki a nyilvánosság előtt "kiderítené" , milyen "tudománya" is van ennek a nőszemélynek! /Kizárólag a témákhoz kapcsolódó ismereteire céloztam/.

    Szerintem eszméletlenül buta a hölgy, tipikus betanított s@ggnyaló, aki még " intonálja " is magát!
     
  10. #17
    a_hun_
    2010.02.09. - 14:16

    Előzmény:
    #16 zsil
    Kálmánt? Ha igen hát nem mondom muszály annak midenkivel bunkónak lenni játsza sz észt micsoda meg faggat de gőze sincs csak az a lényeg a baloldalt babusgassa:D Napokban végig néztem amikor Pokorni kimegy tőlle adásból meg avolt egészségügyi miniszter rendre utasitotta és még mindig hatalmat gyakorol, jaj istenem az ilyet meg kéne tanitani mi is az illem meg a viselkedés. :D Na meg igen a sok hazug riporter akik nyalnak csak, remélem a fagyi most vissza nyal. ? :D
     
  11. #16
    zsil
    2010.02.09. - 14:06

    Előzmény:
    #14 Basti
    Az Olgát ki ne felejtsd!
    Tegnap volt szerencsém látni az amazont játszó szimpla fúriát.
     
  12. #15
    liverpool
    2010.02.09. - 14:04

    Előzmény:
    #4 Professzor
    És mi a helyzet Schindler listájával? Nem ide tartozik, de felháborított, hogy a retek klub nem szakította meg anno a film vetítését reklámokkal. Senyvednek a szegény rabok a táborban, oszt se egy coca- cola, egy macdonalds, de még csak egy vacak intimbetétet sem akartak rámsózni. Mit szóltak a hirdetők ?( Azt, hogy shalom)
     
  13. #14
    Basti
    2010.02.09. - 13:33

    Előzmény:
    #13 barna75
    A médialakájokat se felejtsük ki a sorból, mert legalább annyit hazudtak és tettek zsebre közpénzt, mint a politikusok (Gyárfás, Bánó, stb...)
     
  14. #13
    barna75
    2010.02.09. - 13:22
    na most utálni fogtok:
    nem csak az (elsősorban az utolsó 8 év) kormányát/minisztereit kell elővenni, hanem nyugodtan az összes parlamenti képviselőt! 386-an vannak, s amelyikük a patkóban 95%-nál kevesebb ideig volt jelen, mindet repíteni kell: a parlament egy munkahely, nem is kicsike fontossággal! utána kell nézni, ha már általános számonkérésről van szó, hogy ki nem csinált semmit a munkahelyén, és eltávolítani, levenni listákról, stb..! na, ha már így beindult a számonkérés, ne csak egy pártot nézzünk át, hanem az összes parlamentit, és még a független képviselőket is:
    lehet valami abban a kisebb parlamenti létszámban, amit a fidesz dobott fel...
    elsőrendű vádlott az mszp, de azért még van pár köröm, amire talán oda lehet koppintani!
    no persze ez a leendő kormányunk (fidesz) és az esetleg vele szövetségre lépő pártok feladata lesz. a jobbik, bár biztosan bejut a parlamentbe, többségbe nem kerül, és ilymódon korlátozva lesznek a számonkérési lehetőségei (is). a fidesznek kéne ezt a témát forszírozni, mégiscsak ők lesznek többségben! de nem igazán vehemensek..

    B.
     
  15. #12
    a_hun_
    2010.02.09. - 12:46
    Én azt mondom ha itt nem lesz elszámoltatás méghozzá keményen a kicsivel nem szabad kiegyezni, mert akkor folytatódik tovább a trend. Az országban uralkodik korrupció szerintem nincs az a cég ahol ne lenne korrupció és ezt állami szinten! Ezt amig felnem számolják az ország ne várjon addig semit sem, mert nem lesz belőle semmi! Csak kemény büntetéssel és elretentésel lehet távol tartani a sakálokat az állam megtakaritott pénzén mert ezt 10 Millió ember dolgozta össze mint egy méh kaptár egy család. Itt mindegy most ki aki a következő hatalmon lesz járjon el de keményen ez most mindegy melyik oldal is az mert itt a tétünk is ezen mullik a megtisztitáson ha nem tisztul meg az ország tovább romlik és ami romlott elrohad el sorvad és Magyarország meg szünik létezni.
     
  16. #11
    Basti
    2010.02.09. - 12:19

    Előzmény:
    #8 -nori-
    Kedves Nóri!

    Tisztában vagyok vele, hogy mit lehet és mit nem. Azt fogalmaztam meg, hogy mi lenne részemről kívánatos! Sajnos ha nincs "elrettentés" (tudták ezt eleink), akkor "ezek" mindig újratermelődnek. Kínában hetente vannak akasztások sima gazdasági esetekben is, nagyon helyesen. Azt a néhány évet ha le is ülik "ezek", ha kijönnek folytatják tovább. Ott van ez a Klapka is, már Németországban ült a 80-as években és mi történt? Hazajött és folytatta tovább, de itt már nem ültetik le (nyilván ezért jött haza). Más példát azért nem tudok írni, mert még senkit nem ültettek le a "nagyok" közül. Princz 3,6 milliós büntetése 10 év után azt hiszem mindent elmond. Ez az ország a bűnözők paradicsoma.
     
  17. #10
    peter64
    2010.02.09. - 12:11
    Megint kiütközött az agyhugykő. Az idióta vagdalkozás jogi háttér nélkül. Jogi háttér az nem is lesz. Nem véletlen, hogy nem Morvai szól jogi ügyben, hanem a pingvin.
     
  18. #9
    gabuska
    2010.02.09. - 12:09
    "Ezért felesleges erről beszélni, nekem tökéletesen megfelel a vagyonelkobzás (külföldi számláikról is) és az igen-igen hosszúra nyúló börtönbüntetés"
    Akkor most ez azt jelenti, hogy Josip Tot, és Ybrahim előkerült? Gondolom külföldi számlákon tartják a pénzt. :)
     
  19. #8
    -nori-
    2010.02.09. - 12:00

    Előzmény:
    #6 Basti
    Basti!

    Egyetértek a felháborodásával, de hagyja már ezt a "köteles" meg "lógni" dolgokat.......jelenleg nálunk nincs halálbüntetés, és ahogy elnézem nem is lesz.
    Ezért felesleges erről beszélni, nekem tökéletesen megfelel a vagyonelkobzás (külföldi számláikról is) és az igen-igen hosszúra nyúló börtönbüntetés. Eltartani őket a börtönben még mindig kevesebb kiadás, mint hagyni őket tovább lopni.
    Ja és nem úgy, hogy az előzetesben töltött - házi őrizetes évek beleszámítsanak, legfeljebb egyharmada mértékben.
    Maradjunk a valóság talaján.
    Bár én a magam részéről a halálbüntetést támogatnám nagyon sok esetben. Előre megfontolt szándékból aljas indokból elkövetett gyilkosok, gyerekmolesztálók, pedofilok, csecsemőgyilkosok esetében.
     
  20. #7
    -nori-
    2010.02.09. - 11:56
    Szerintem meg nyugodtan kezdhetik a "listázást" a 8 éve parlamentben ülő szoci - libsi képviselőkkel.
    Elővehetik a parlamenti jegyzőkönyveket, hogy ki, hogyan szavazott?
    Utána terjeszthetnék tovább a kőrt.
    Én elhiszem, hogy 1polgárnak visszás dolog a "listázás", de ha jól emlékszem a szocik 2002-ben pontosan ezzel kezdték.
    Amikor megpróbálták Orbánra és másokra ráhúzni a vizes lepedőt.......oda is voltak, hogy nem jártak az elvárt eredménnyel.

    Na szóval az átvett módszertől el is hiszem, hogy némelyeket itt ezen a fórumon is kiráz a hideg, tudva, hogy könnyen kerülhetnek ők is föl erre a listára.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 26 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés
hirdetés
hirdetés