Így verik át a nyugdíjasokat
- Utolsó módosítás:
- 2010.02.13. - 11:20
- Létrehozás:
- 2010.02.08. - 16:25
Többször nem kaptak nyugtát és más szabálytalanságokra is bukkantak a fogyasztóvédők a termékbemutatós utazásokon tartott ellenőrzéseken.
A termékbemutatóval egybekötött olcsó autóbuszos utazásokkal főként a nyugdíjasokat célozzák meg. A közönség az ebéd előtt 4-5 órás bemutatón vesz részt. Gerincvédős, infrás, mágneses matrac és derékalj, edénykészlet több százezer forintért. Az idősek pedig már viszik is az olcsónak korántsem nevezhető terméket. Rendszerint később derül ki, jóval drágábban vették meg, mint a bolti ár.
A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai Tolna megyében tett ellenőrzéseik során azt tapasztalták, hogy az érdeklődők ötből négy esetben vagy nem kapták meg teljes körben azt, amit a meghívóban feltüntettek, vagy a vállalkozó más szabálytalanságot követett el - tájékoztatta a teol.hu-t Póczikné Orosz Valéria vizsgálatvezető.
Egy-egy bemutatóra általában négy felügyelő ment el, valamennyien próbavásárlást is végeztek. Többször előfordult, hogy nem kaptak nyugtát. Egy alföldi cég előadása után 35 ember különböző szerzeményekkel tért haza egyetlen nyugta nélkül.
Az is előfordult, hogy a termék mellé nem kaptak a vásárlók magyar nyelvű leírást. Aki a bemutatót tartotta, sokszor nem volt szakmabeli, így érdemben nem tudott az adott áruról információt adni.
Sokan nem tudják, hogy a terméket a kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül indoklás nélkül visszaküldhetjük az eladónak. Az árát pedig maradéktalanul vissza kell szolgáltatni.
A jogszabály szerint a bemutató szervezője se foglalót, se bánatpénzt nem kérhet - kizárólag előleget -, amit köteles visszafizetni, ha az ügyfél eláll vételi szándékától. A szerződéstől azonban csak írásban és nyolc napon belül lehet elállni.
A férfiak ötrészes késkészletet és elemlámpát, a hölgyek mosóport és szélcsengőt kapnak. Plusz ingyen vérnyomásmérés a helyszínen, és egy pizzasütőt is kisorsolnak - állt az egyik szórólapon. Ezzel szemben a fogyasztóvédők azt tapasztalták, hogy csak három kést tartalmaz a készlet, az elemlámpa elfogyott, vérnyomásmérés nincs, ahogy pizzasütő-sorsolás sem. A 2800 forintos levesporról nyugtát nem kaptak az ellenőrök, ráadásul étrend-kiegészítőt is árultak a bemutatón, ami a jogszabály szerint üzleten kívül értékesíteni tilos.
- cikk értékelése /itthon/becsapott-vevok-27071/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 9
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- janika2
- 2010.02.09. - 09:19
Szeretném idézni Einstein mondását! (lehet, hogy nem lesz pontos, de a lényeget tükrözi.)
Idézet:" Kettö dolog van mi végtelen. Az emberi butaság és a világegyetem. Ez utóbi nem biztos." Szóval, magam is nyugdíjas vagyok, de nem hiszek az olcsó ebédekben. Mint tudjuk, ingyen ebéd nincs. Jó néhányszor kínálgattak már telefonon mindenféle meghívót és ecsetelték míly értékes ajándékot kapok. Erre szoktam mondani, hogy ha meg akarnak ajándékozni adják fel postán. Mert ugyebár az ajándék az egy önzetlen dolog. Ilyenkor szokta a vonal másik végén letenni a telefont az ajándékozó! -
- #1
- bottka
- 2010.02.08. - 19:09
Egy idős, nyugdíjas ismerősömet is jól átverték. Mesélte, hogy sok öreg ölre megy egy-egy értéktelen ajándékért is. Szegényeknek erről kellene előadásokat tartani, hogy ne hagyják magukat becsapni. Volt olyan néni, aki belevágott egy hosszú lejáratú részletfizetésbe is, csak le ne maradjon a szomszédjától, aki vásárolt valami gagyi nyugágyat.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Gyurcsány beszólt, Mesterházy zokogott
- Időpont
- Ma: 07:45
-
Mit tenne Orbán Viktor, ha kiderülne, hogy a lánya jobbikos?
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Döbbenetes titok: egy napon múlt a tényői család élete?
- Időpont
- Ma: 05:00
-
Gyurcsány Orbánt szapulta, majd elárulta, kire szavaz
- Időpont
- Tegnap: 19:52
-
Kiszivárgott Szili Katalin levele: Imre, találjatok ki valamit!
- Időpont
- Tegnap: 17:25
-
A WC-ben fojtogatta a kisfiút az MSZP-s politikus
- Időpont
- 03.18: 04:00
-
Ezért ölt a tényői gyilkos?
- Időpont
- 03.18: 14:17
-
Vége! Elválik feleségétől a magyar színész
- Időpont
- 03.18: 10:36
-
Meghalt Charlie Gillett
- Időpont
- 03.18: 18:38
-
Izraeli kémgépek Budapest fölött: titok, mi volt a feladat
- Időpont
- 03.18: 08:13
-
Gyurcsány Orbánt szapulta, majd elárulta, kire szavaz
- Időpont
- Tegnap: 19:52
-
"Besúgókat menteget Pörzse!" - írja a Kuruc.info
- Időpont
- Tegnap: 10:41
-
Drogozott-e már Orbán?
- Időpont
- Tegnap: 15:33
-
"Világnézetileg legfeljebb a döglött ló semleges"
- Időpont
- Tegnap: 14:11
-
Ebből merítenek erőt a szocialisták
- Időpont
- Tegnap: 16:22
-
"Besúgókat menteget Pörzse!" - írja a Kuruc.info
- Időpont
- Tegnap: 10:41
-
"Világnézetileg legfeljebb a döglött ló semleges"
- Időpont
- Tegnap: 14:11
-
Gyurcsány Orbánt szapulta, majd elárulta, kire szavaz
- Időpont
- Tegnap: 19:52
-
Delegált gyilkosok
- Időpont
- Tegnap: 08:36
-
Kiszel Tünde kinnrekedt
- Időpont
- Tegnap: 19:39
HETILAP
- 2010. 03. 18. |
- 11. heti lapszám
Címkefelhő
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Király Andrásnak szerettei és a magyar sör hiányzott
- Súlyos mulasztással vádolják a törvényszéki orvosi laboratóriumot
