Az MDF állítása szerint már felkerült honlapjukra a helyreigazító közlemény, melyben Herényi Károly bocsánatot kér Orbán Viktortól, amiért gazdasági hazaárulással vádolja - az interneten azonban ennek semmi nyoma.
Zavarosnak tűnik az MDF állásfoglalása Herényi Károly bocsánatkérésének ügyében, melyre március 9-én kötelezte a pártot a bíróság: a Demokrata Fórum szerint már olvasható a honlapon a közlemény, azonban a Heti Válasz minden erőfeszítése ellenére sem talált semmilyen erre utaló jelet.
Ma éjfélig még felkerülhet az MDF honlapjára a helyreigazítási közlemény, melyben Herényi Károly elismeri: a januárban megjelent "Orbán Viktor gazdasági hazaárulást követett el Kínában?" című írással megsértették Orbán Viktor jó hírnévhez fűződő jogát.
A párt honlapján megjelent cikkben Herényi valótlanul azt híresztelte, hogy Orbán Viktor az IMF-hitel átvállalásáért cserébe 100 ezer kínai állampolgár befogadását ígérte, továbbá valótlanul jelentették ki, hogy gazdasági hazaárulást követett volna el. Orbán Viktor a bíróságtól kérte, hogy állapítsa meg a jogsértés megtörténtét.
„A jogsértésért az MDF és elnökhelyettese Orbán Viktortól elnézést kér" - állna abban a közleményben, melyet eddig a Heti Válasz munkatársai annak ellenére sem találtak meg a párt honlapján, hogy megkeresésükre a Fórum sajtófőnöke azt állította: a helyreigazítás teljes és csorbítatlan szövegét közölték.
A Fidesz lapunknak úgy nyilatkozott, ma még felkerülhet a közlemény az MDF honlapjára, így egyelőre nem érdemes foglalkozni az üggyel.
A mai nap folyamán a Stop.hu hírportál is érdeklődött a rejtélyes bocsánatkérés iránt, ám mivel ők sem bukkantak rá a közleményre, egy MDF-munkatárshoz fordultak információért, aki - neve elhallgatása mellett - azt állította: Herényi Károly az MDF honlapján már három hete bocsánatot kért a kijelentéséért. Az illetékes később kijavította magát, és úgy nyilatkozott, Herényi az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül kért elnézést.
Lapunk azonban az MDF-től származó állításokkal szemben továbbra sem talált semmit - sem az OS csatornáin, se az MDF honlapján.
- cikk értékelése /itthon/bocsanatot-kert-e-herenyi-orbantol-kavar-az-mdf-27869/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 27
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #16
- olvaso6
- 2010.03.14. - 19:30
Egyébként kit érdekel ma már, hogy mit tesznek ezek az emberek? Bocsánatot kérnek-e vagy sem! -
- #15
- etienne
- 2010.03.13. - 16:20
Előzmény:
#9 nemzeti
" Vagy talán szerinted Orbán egyszinten van velük?Ha ezt akarod hozzászólásoddal sugallni,akkor ostoba vagy."
Ha te ezt még sugallatra sem látod vagy tudod,ostoba vagy. -
- #14
- jólátó
- 2010.03.13. - 16:05
Gerinctelen ez a rágcsálóírtó, de ezt a bocsánatkérést nem tudja elmaszatolni, vagy leüli? -
- #13
- notram
- 2010.03.13. - 08:10
Herényi? Ibolyával hányszor GÉNMÓDOSÍTOTT ?
Kopogtató sem lesz már… Hacsak harkályoknak nem módosítatják magukat…
Egy tisztességes szót sem érdemelnek!
Okulni sem képesek, az a legnagyobb kisiklásuk. Majd a bíróság, talán kijózanítólag hat.
Alig várom, valaki térítse már végre észhez – őket. Nem tudom, miként lehetnek annyira elvetemültek, van még merszük emberek elé állni? Milyen újabb génmódosításon eshettek keresztül, mindenesetre – sorozatban, üzelmeik után - agyalágyult benyomását keltik. Azt nevetem, hogy úgy állnak az emberek elé, mintha mi sem történt volna, adva az ártatlant.
Pedig a választó igen kifinomult.
Nem ad nekik kopogtatót. Legfeljebb, ökölbeszorított alkart emel, kimondja: nesztek!
-
- #11
- gumiszeg
- 2010.03.13. - 00:19
Előzmény:
#9 nemzeti
Kedves "Nemzeti"!
Nem hiszem, hogy az - elmúlt 8 évben - európai politikai kultúrához az OV és "bagázsa" (idézet egy nagy nemzetitől) által használt jelzők hozzá tartoznak, csak olyat kapott amit megérdemelt.
Nem akarok semmi olyat sugallni amit Ön sejtet. Én is szeretném, ha normális, egymást tisztelő politikusok vezetnék az országot. Hazugok távozzanak GyF- tól az OV-ig, (386 fő) s a hozzájuk tartózó (minimum 500 fő) sleppekkel együtt.
-
- #10
- Cakóúr
- 2010.03.13. - 00:08
Előzmény:
#8 nemzeti
Ez a nemzeti egy megmondó ember, csak melyik nemzeté? -
- #9
- nemzeti
- 2010.03.12. - 23:55
Előzmény:
#7 gumiszeg
Azért kell bocsánatot kérnie, mert egy konkrét esetre hivatkozva hazudott Herényi. Akikkel szemben meg OV ezt a jelzöt használta, az igaz is. Vagy szerinted gyurcsány nem az? Vagy az egész szociszadesz bagázs? Vagy talán szerinted Orbán egyszinten van velük? Ha ezt akarod a hozzászólásoddal sugallni, akkor ostoba vagy. -
- #8
- nemzeti
- 2010.03.12. - 23:51
Előzmény:
#5 egypolgar
Egypolgár, neked biztosan nem fontos, de másoknak talán igen. Ha csak arra gondol az ember, hogy hány agyhalott elhitte ezt a képtelen állítást, és ezek az agyhalottak szavazni is fognak, akkor nem mindegy, hogy a bírósági döntés után megtette-e Herényi avagy sem. Ne bagatellizáld el a kérdést csak mert Orbán Viktorról van szó! Ha Vonáról lenne szó, már itt zúgolódnátok, nemde? -
- #7
- gumiszeg
- 2010.03.12. - 23:49
Előzmény:
#6 gyaloggos
Miért kéne bocsánatot kérni? OV és mamelukjai hányszor használták ugyanezt a jelzőt a másként gondolkozókról, talán volt annyi gerince, hogy bocsánatot kérjen.
-
- #6
- gyaloggos
- 2010.03.12. - 23:06
Á, kinek hiányzik ezek bocsánatkérése?
Mentelmi jog ist zu ende, oszt pályafutásukat folytatják az ügyészségen, meg a bíróságon, azután meg védett övezetben! -
- #5
- egypolgar
- 2010.03.12. - 22:46
Előzmény:
#3 Jancsiesjuliska
"Lapunk azonban az MDF-től származó állításokkal szemben továbbra sem talált semmit - sem az OS csatornáin, se az MDF honlapján."
A STOP és a HV- oknyomozása nem akármi ebben az ügyben, bár szeintem vannak ennél ütősebb gondok is kihazánkban.....
-
- #2
- herczegf
- 2010.03.12. - 22:32
Lezsákéktól sem tudtak tisztességes, gerinces emberhez méltó módon bocsánatot kérni. Most mire számíthatnánk? -
- #1
- Gilles
- 2010.03.12. - 22:25
Heherényi Karesz nemsokára visszatérhet eredeti, rágcsálóírtó szakmájához.
Patkányírtó keresett szakma lesz.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Végzetes esetek: Dobog a szívük, de halottnak nyilvánították őket
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Invázió: Óriási puhatestű lények szaporodnak a tengerentúlon (fotó)
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Szemét, lincshangulatú cikkek Magyarországról
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Nem várt javulás: Különös 2012-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Nagyon kiosztotta a hatásvadász sajtót a Fidesz alelnöke
- Időpont
- Ma: 09:07
-
"Gyászmenet" a Malévért
- Időpont
- Tegnap: 14:24
-
Késnek a vonatok a ceglédi vonalon
- Időpont
- Tegnap: 06:21
-
Bizalmat kapott az Ungureanu-kormány
- Időpont
- 02.09: 14:50
-
"Magyarország fasizmusáról" a bolíviai napilapban
- Időpont
- Tegnap: 08:37
-
Schmitt Pál részt vesz az Arraiolos-csoport találkozóján
- Időpont
- Tegnap: 08:03
-
Betiltják a palackozott vizek árusítását a Grand Canyon térségében
- Időpont
- 02.09: 19:22
-
Extrém hideg!
- Időpont
- 02.09: 18:46
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Egy lincselés és ami mögötte van
- Időpont
- Ma: 11:02
-
Gyurcsányt és Kunczét kapott születésnapjára Göncz Árpád
- Időpont
- Ma: 07:30
-
Kósa Lajos Pető Ivánnal együtt köszöntötte Göncz Árpádot
- Időpont
- Tegnap: 20:35
-
Kósa: „Hülyeségről beszél” a honi sajtó egy része puccs-ügyben
- Időpont
- Ma: 09:07
-
Magára talált a lízingpiac
- Időpont
- Ma: 10:20
-
Tarlós: a főváros még egyszer átvizsgálja a helyzetet a Városházán és cégeinél
- Időpont
- Tegnap: 17:35
-
Csak 55 ezer forintos vörösbort hajlandó fogyasztani a francia államfő
- Időpont
- Tegnap: 20:05
-
Hogyan lehetne növelni a szervátültetések számát?
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- Időpont
- Ma: 12:20
-
Délen havazás, hófúvás várható
- Időpont
- Tegnap: 18:45
