A szemtanú szerint leteperték, és fejbe is rúgták az áldozatot. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
Letepertek, majd fejbe is rúgtak a BKV ellenőrei egy fiatal férfit a Magyar Nemzet Online egyik olvasója szerint a népligeti metrómegállónál szombat este, mivel nem volt érvényes jegye.
A szemtanú fényképet is készített az esetről, melyen a rúgás nem, csak az látható, hogy két jegyellenőr a hassal földön fekvő utas hátán térdepel.
Az olvasó arról is beszámolt, hogy megpróbált segíteni a fiatalemberen, de majdnem ő is kapott az ellenőröktől, majd a fotózás után megpróbálták elvenni a telefonját. Az állomás forgalmi diszpécsere arról nyilatkozott a lapnak, hogy valóban lehetett atrocitás az ellenőrök és egy utas között. A közlekedési társaság kedden arról tájékoztatta az újságot, hogy az ügyben rendőrségi vizsgálat zajlik, ezért a részletekről bővebb tájékoztatást csak annak lezárulta után tudnak adni.
A BKV a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy az incidensben résztvevők nem a cég alkalmazottai. A lap szerint az állítás azért kérdéses, mivel a felvételen a földre tepert férfi hátán térdelő személy „a közlekedési társaság karszalagjához feltűnően hasonló megkülönböztető jelzést visel." A kérdéses vizsgálat kapcsán megkeresték az eljárást lefolytató VIII. kerületi kapitányságot is, akik szintén azt nyilatkozták, hogy az ügyről bővebb tájékoztatást nem adhatnak.
A közlekedési társaság ellenőrei ellen legutóbb januárban emelt vádat a II. és III. kerületi ügyészség társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés kísérletének gyanújában. Az eset még 2008. december 2-ára virradó éjjel történt, a 906-os éjszakai buszon esett egy utasnak nyolc biztonsági őr. A sértett nem akart jegyet venni, mivel aznap egyszer már megbüntették, amit csekkel is tudott igazolni. Az utast lelökték a buszról, kirúgták a lábát, majd a földön fekvő férfit körbeállva rugdosták. A bántalmazásnak csak a jármű indulását jelző csengetés vetett véget. Az utas a fején és a mellkasán szenvedett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket.
Az esetnek szemtanúja volt egy fiatal pár, valamint egy férfi is, akiről később kiderült, hogy rendőr. Közeledtére a biztonsági őrök felugrottak a buszra, de a sértett információi szerint egy megállóval később a kiérkező rendőrjárőr utolérte a buszt, és felvette az elkövetők adatait.
A Discrate Security Kft. alkalmazásában álló biztonsági őröket a 2009. novemberi vádemelési javaslatot követően felmentették a szolgálatvégzés alól, így azok az eljárás végéig nem dolgozhatnak a BKV járatain. Akkor a BKV sajtóosztálya arról tájékoztatta az esetről beszámoló Index hírportált, hogy amennyiben a vádemelési eljárás megindul, annak kimenetelétől függően, a vagyonvédelmi törvény által meghatározottak szerint történik majd a biztonsági őrökkel szembeni további intézkedés. Az Index értesülései szerint ez az első eset, hogy a BKV ellenőrei, vagy biztonsági emberei utasbántalmazás miatt bíróság elé állnak.
- cikk értékelése /itthon/brutalis-bkv-ellenorok-fejberugtak-a-bliccelot-27823/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 34
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #12
- Ymma
- 2010.03.11. - 17:59
Előzmény:
#4 Professzor
Egy olyan országban és városban, ahol a fejberugó és szemkilövő rendőrök nagyfőnökét, Gergényi nevűt, a rendőrök brutalitása miatt kitüntette egy köpedelem liberális városrohasztó, bizonyos Demszky nevű, ahol a BKV tolvaj vezetése a város vezetésével, bizonyos Hagyó nevű másik erkölcstelen gazemberrel szétlop, amit tud, a gengszter társaival egyetemben, nos ott kiket alkalmaznak szerinted a főtolvajok?
És főleg hány normális fizetést hajlandóak kifizetni a dolgozóknak? Ha el lehet lopni, le lehet nyúlni a sok jó fizetést, a sok jó eszközt, a sok jó új buszt, és egyáltalán, mindennek az árát, minden pénzt, akkor kit is ültessenek a buszra jegykiadónak, kalauznak? És ugyan minek? Egy minimálbérét? De hisz az a sok aprócska fizetés jobb helyen van egy cipős dobozban, milliós összegként, Hagyó és társai mancsában., tárcájában..
Hát a legjobb még a szemeteseket is leszerelni az utcákon, nehogy már alkalmazni kelljen egy darab utcaseprőt, aki kiüríti!!!!
Gyere már ide, és nézd meg élőben, hogy rohasztotta ez a szennyes erkölcsű gerinctelen banda ezt a várost és országot le.
Vagy az elkonfiskált budai villákból nem lehet látni a valóságot? -
- #11
- karelgoot
- 2010.03.11. - 17:26
A Budapesti Korrupciós Zártkörűen Működő Rablótársaság új szlogenje:
Az utasok ideje lejárt. Eljött az orkok kora! -
- #10
- marci83
- 2010.03.11. - 17:18
Előzmény:
#9 liverpool
Első körben sztem a nemzetesek is azt hitték, h kedden történt az esemény, csak a szerdai cikkükben írták azt, h március 6-án, szombaton történt. Bár pillanatnyilag már csak a szerdai cikket találom.
http://www.mno.hu/portal/699909 -
- #9
- liverpool
- 2010.03.11. - 16:06
Előzmény:
#6 marci83
Hát, ők sem kapkodták el.Az ezerszer lefikázott radi oldalakon már jóval korábban olvastam ezt a hírt. Gondolom, ellenőrizték a hír valóságtartalmát, azért tartott eddig. A Magyar Hírlap a Vona-hamisítással nem vacakolt ennyit. -
- #8
- marci83
- 2010.03.11. - 14:42
Előzmény:
#0 csendor
Nem tudom, hol sikerült a bolsi-libsi vonalat belekeverni, de a cikk arról kívánt szólni, hogy földre tepertek, s talán fejbe is rúgtak egy bliccelőt, s az effajta erőszakos hajlam nem példa nélküli. -
- #7
- marci83
- 2010.03.11. - 13:35
Előzmény:
#4 Professzor
2 euróért 60 perc nem is olyan drága, ha ezidő alatt annyiszor szállhatsz át, ahányszor csak akarsz. Budapesten az 1 átszállást biztosító átszállójegy kerül 500 valahány forintba... -
- #6
- marci83
- 2010.03.11. - 13:30
Előzmény:
#3 liverpool
Az alaphírt kedden este hozta le az MNO és a HírTV. -
- #5
- misibá
- 2010.03.11. - 13:04
Inkább a BK V- s FÖNÖK ELVTÁRSAKNAK kellett volna berugni mert egy idő után előléptették volna őket -
- #4
- Professzor
- 2010.03.11. - 12:29
Elítélendő az ellenőrök viselkedése, de ettől függetlenül:
1) Helyre kell tenni a BKV működését
2) Jegyet venni kell. Vissza kell vezetni az úgy tudom, még az 50-es években létező megoldást, hogy minden járműben van egy ellenőr-kalauz (vagy csak a vezetőnél lehet felszállni, egyesével). Aki pedig megtagadja a jegyvásárlást, az rendőrségi eset legyen, szigorú büntetéssel. Nemrégen voltam Amsterdamban (igen, a liberális Hollandiában), ahol legnagyobb meglepetésemre valóban egy kalauz ült a villamoson, akinek be kellett mutatni az érvényes jegyet ill. lehetett nála venni. Jó drága, egy jegy 60 percre 2 Euro fölött volt, úgy emlékszem. -
- #3
- liverpool
- 2010.03.11. - 09:26
Ez elég régi hír.Hogy, hogy csak most ütötte meg a HV ingerküszöbét? -
- #2
- zsil
- 2010.03.11. - 08:08
"A BKV a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy az incidensben résztvevők nem a cég alkalmazottai. A lap szerint az állítás azért kérdéses, mivel a felvételen a földre tepert férfi hátán térdelő személy „a közlekedési társaság karszalagjához feltűnően hasonló megkülönböztető jelzést visel." A kérdéses vizsgálat kapcsán megkeresték az eljárást lefolytató VIII. kerületi kapitányságot is, akik szintén azt nyilatkozták, hogy az ügyről bővebb tájékoztatást nem adhatnak".
***
Ha nem a BKV alkalmazottai, akkor kié? Ki felel azért, hogy szakszerűen járjanak el a bliccelőkkel szemben?
Mitől nem adhatnak bővebb tájékoztatást a rendőrök?
Meddig kell egy nyilvánvaló ügyben titkolózni?
Nem a titokszobában, hanem egy járművön és az utcán történt a dolog!
Az ész megáll! -
- #1
- bmiska
- 2010.03.11. - 05:06
Azt hittem hogy csak a romák között vannak ilyen szemetek de miröl is beszélünk BKV ellenör taxis csordába támadó cigányok mind szenny itt a BKV-nál az a furcsa hogy mégg ennyi bünözés után jegyeket mer ellenőrizni. Viszont nem értem miért nem lehetne ezeket ugyanugy fejberugni mert hivatalos személy? Mitöl hivatalos egy személy amelyik egy bünöző céget képvisel megmondaná valaki???
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Fordulat: Keményen megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Fordulat: Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
Sikkasztás a társasházakban: Így verik át tömegesen a lakókat
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A magyar pénzügyekről ír a Gazeta Wyborcza
- Időpont
- 05.21: 20:55
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
