Budai Bernadett lehet a Neo FM hírigazgatója

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.10.01. - 15:27
Létrehozás:
2010.09.09. - 17:46
2010.09.09. - 17:46
 

Budai Bernadett valóban részt vett megbeszéléseken a Neo FM képviselőivel - ezt az MTI-nek nyilatkozva ő maga erősítette meg csütörtökön. A Gyurcsány-kormány és az MSZP korábbi szóvivője ezzel a Népszabadság értesülésére reagált, mely szerint ő lehet a kereskedelmi rádiócsatorna hírigazgatója.

hirdetés
 

Budai Bernadett azonban hangsúlyozta, ezeket a megbeszéléseket nem lehet hivatalos tárgyalásoknak sem nevezni. "Konkrét megállapodásról nem lehet beszélni" - jelentette ki. Hozzátette, bízik abban, hogy még ebben a hónapban eldől a kérdés.

Budai Bernadett az MTI kérdésére elmondta: a kormányszóvivői posztjáról történt távozása óta nincs munkaviszonya semmilyen munkáltatóval - a nyarat kizárólag pihenéssel töltötte.

A politológus végzettségű Budai Bernadett Daróczi Dáviddal együtt 2007. június 18-tól látta el a kormányszóvivői teendőket. Daróczi Dávid a Gyurcsány-kormány távozásáig, 2009. április 24-ig töltötte be a posztot, Budai Bernadett viszont 2009. november 1-jéig, amikor az MSZP szóvivője lett. Ebből a pozíciójából a 2010. évi országgyűlési választások után, júniusban távozott.

A Neo FM-nél a nyáron ment végbe változás a cég tulajdonosi körében. A 95 százalékban a Szerencsejáték Zrt. korábbi, a kormányváltás után menesztetett vezérigazgatója, Székely Gábor tulajdonában lévő FM1 Friends Kft. augusztus elején szerezte meg a Neo FM-et üzemeltető részvénytársaság 75 százalékát 530 millió forintért.

Székely Gábor akkor az MTI-nek annyit mondott: bízik abban, hogy ez a befektetése néhány éven belül megtérül. Székely Gábor - aki a rendszerváltást követően négy éven át a fővárosban az SZDSZ főpolgármester-helyettese volt, az elmúlt években a BKV felügyelőbizottságát vezette, illetve a főváros gazdasági bizottságának alelnöke volt - kijelentette: kizárólag üzleti befektetésnek tekinti a Neo FM-beli tulajdonszerzését.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/budai-bernadett-lehet-a-neo-fm-hirigazgatoja-31762/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
7

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 77 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #77
    nemzeti
    2010.09.11. - 00:30

    Előzmény:
    #61 spider
    Ezt komolyan kérdezed? Hadd ne soroljam már fel, hogy mit igért, és mi jött utána. Nem lenne elég egy oldal rá, meg már késö is van. De ha nem emlékszel, talán keresek neked linket, hogy utánaolvashass. Vagy nem ebben a világban éltél az elmúlt években? Mert már ne is haragudj, megkérdöjelezni gyurcsány hazugságait az elég nagy ostobaságra vall. Hiszen ö maga is "beszámolt" róla az öszödi elhíresült beszédében: "Hazudtunk reggel, délben és este. Nyilvánvaló, hogy amit mondtunk, az nem volt igaz... Kb-i idézet.
     
  2. #76
    zsil
    2010.09.10. - 22:24

    Előzmény:
    #75 pimepime
    Nem vagyok én óra, hogy felhúzzál, pajtika!
    Amint látod, elmentem Veled a végsőkig, még szóba is álltam Veled.

    Mára ennyit volt kedvem "ápolót játszani".

     
  3. #75
    pimepime
    2010.09.10. - 21:58

    Előzmény:
    #73 zsil
    Sajnálom, hogy ennyivel felhúztalak. :-(
    Nem is tudom, hogy idevessem-e ezt a pár sort...mégis bátorkodom:

    "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a jogsértő állapot még fennáll"

    "azonnali hatállyal kell felmondani a szerződést, ha a szerződést nem lehetett volna megkötni, és a – kizárólag a műsorszolgáltató által előidézett – jogsértő állapot még fennáll"

    A különbséget érzékeled? Tudod, honnét származnak a sorok? Tudod mire ékes bizonyíték?

    Ha esetleg kiváncsi vagy a válaszokra (kétlem), üsd be a google-be, hogy lex sláger, és AKKOR HÁBORODJ FEL, TE, ÉRZÉKENY LÉLEK!
     
  4. #74
    zsil
    2010.09.10. - 21:44

    Előzmény:
    #73 zsil
    Bocs az elütésért.
     
  5. #73
    zsil
    2010.09.10. - 21:43

    Előzmény:
    #72 pimepime
    Tényleg nevetnem kell!
    Borókai és Budai!
    Hogy gondolod, hogy azonos planétán lehet őket emlegetni?

    Vegyétek már tudomásul: a szocialista ember saját magából csinál selejtet, ha ez nem sikerül neki, Ti mindent megtesztek azért, hogy annak látszódjanak!
    Komolyan mondom, hogy Budai Bernadett, Szanyi, Török és sorolhatnám /Szűcs Erika/ és Ti egy húron pendültök.
    Értelmes ember nem is érti, miért fogadjátok el magatokat olyannak, amilyenek vagtok!
    Semmire, de legfőképpen magatokra, semmilyen idényetek!
    Szórjátok a hülyeséget az éterbe!
     
  6. #72
    pimepime
    2010.09.10. - 19:48
    Úgy látszik, az ex kormányszóvivők némelyike szívesen kamatoztatja képességeit valamely médiumban. Igazam van Borókai Gábor úr?
     
  7. #71
    misibá
    2010.09.10. - 19:20

    Előzmény:
    #70 kankangyal
    Gyurcsány után
     
  8. #70
    kankangyal
    2010.09.10. - 19:01
    Szép és okos kis csaj....hadd haladjon:-))))
     
  9. #69
    kékvitorla
    2010.09.10. - 17:25

    Előzmény:
    #68 kékvitorla

    Mindkettőjüknek és Mindkettőtöknek!
    A tegeződét és magázódást előző hozzászólásomban is direkt kevertem, ebből ne legyen sértődés!
     
  10. #68
    kékvitorla
    2010.09.10. - 17:21

    Tisztelt Obulus és Eszter14!

    Ne haragudjon Obulus!
    Témához most nem írok, mert nem érdekel a megnevezett hölgy és hovatartozása.
    Az viszont jó, hogy a helyesírásról most említést tesz! Bár vannak speciális jelek, a fórumozásban, amelyek jelzések a gondolatokhoz, de nem zárják ki a jó helyesírást Elképesztő a fórumozók magyar nyelvtannal való ismeretsége-barátsága,- tiszteletem a kivételeknek,- itt is és más oldalakon is!
    Nem árt, ha segítesz annak, akinek szüksége lehet rá!!

    Ne haragudj Eszter14!
    Nemcsak helyesen írni, de legalább másolni jól kellene! Látom a véleményed más, mint Obulusé: vitázol vele, de segíteni akar. /Gyakorolni kellene azért, hogy menjen, s kivédjed a "beszólásokat"!/
     
  11. #67
    spider
    2010.09.10. - 16:20

    Előzmény:
    #64 zsil
    nézd a 71 hsz-t
     
  12. #66
    kankangyal
    2010.09.10. - 16:20

    Előzmény:
    #64 zsil
    Rajtad meg a hülyeség hagy nyomot, zsil. Ahogy már régen ismerlek, egyre inkább meggyőződésem, hogy nagyon buta ember vagy, a szó legszorosabb értelmében.

    Kérlek, ne válaszolj, mert abszolut nem érdekel:-)))
     
  13. #65
    spider
    2010.09.10. - 16:20

    Előzmény:
    #63 august2
    a korábbi hsz-el leírtam kik kerültek kereskedelmi médiákhoz(halász Zsuzsa közszolgálatihoz), akik szintén párttagok voltak. Várom hasonló hangvételű hsz-det.
     
  14. #64
    zsil
    2010.09.10. - 16:07

    Előzmény:
    #62 spider
    Okoska!
    Felőlem BB hottentotta is lehetne, vagy bármi!

    Értsd meg: ha egy ember akár tudatosan, akár "felkérésre" hazudik, azon nyomot hagy a dolog!
    Úgy emberileg lejáratja magát, amit BB esetében sem fodrász, sem a legújabb kosztüm nem kompenzál .
    Ennyi, erről van szó. Ennek semmi köze a Párthoz, az egyéniség hiánya!
     
  15. #63
    august2
    2010.09.10. - 16:02

    Előzmény:
    #62 spider
    A párttagsággal éppen semmi baj, de ezt magatoktól is kérdezzétek meg, amikor arról megy a szöveg, hogy párt ( történetesen a Fidesz) "elfoglal" ezt meg azt.
    Pártkinevezettel torzítja és aláássa a demokráciát.
     
  16. #62
    spider
    2010.09.10. - 15:02

    Előzmény:
    #60 august2
    És miért baj, ha valaki belép egy pártba?

    korrupt Mszp: nézd ezt a fideszre is el lehet mondani. Az egész hazai társadalom korrupt. Nem tudom mivel foglalkozol, de meglepő adatokat tudok neked mondani.
     
  17. #61
    spider
    2010.09.10. - 14:59

    Előzmény:
    #59 nemzeti
    Miben hazudott gyurcsány? Választáskor mindenki valamit elmond, aztán jön a kormányzás. Ezt még OV is elismerte.

    Minden kormány árnyalan fogalmaz, vagy azt, amit éppen a valakik hallani akarják.
    Ez elmodnható BB elődjére és most Szijártóra is.
    Nem vettem észre, h kiverte volna biztosítékot, amikor hazai gazdaság van válság/nincs válság-ról beszélt.

    A rádió műsorprogramja sokkal jobban érdekel és nem az, h kik a vezetői. Bár nem hallgatok Neo-t.
     
  18. #60
    august2
    2010.09.10. - 14:09

    Előzmény:
    #56 spider
    Ki a Quasimondo szővivője?
    ----------
    Egy torzszülött nyáladzó púpos és velejéig korrupt MSZP új szóvivőt választott, még anno, Budai Bernadettet. (majd később azonosult vele, és belépett a pártba)

    Csak erre akartam utalni.
     
  19. #59
    nemzeti
    2010.09.10. - 13:49

    Előzmény:
    #55 spider
    "Milyen hazug kommunikációról írsz?"

    Budai Bernadett a gyurcsány-kormány szóvivöje volt. Minden ferdítés, hazug állítás, álhír, amit a kormány megosztani kívánt a jónéppel, azt Bernadett adta tovább. Ezt nevezem hazug kommunikációnak. Vagy te másként látod?
    A hölgy ezért sem tetszik nekem. Meg azért sem, ahogyan kinéz. De mint írtam, ízlések és pofonok...
     
  20. #58
    nemzeti
    2010.09.10. - 13:44

    Előzmény:
    #53 zsil
    Pontos fogalmazás.:-))))
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 77 db -

hirdetés

HETILAP

hirdetés