Fotók: MTI / Kovács Attila

Petri Lukács Ádám moderátori felvezető kérdése ugyan nem a belemenős fajtából volt való (minek köszönhető Göncz minden politikusét felülmúló máig töretlen népszerűsége?), de így is kikerekedtek érdekes történetek. Pető például vázolta: a közhiedelemmel ellentétben Göncz nem az SZDSZ jelöltje volt az államfői posztra. Olyannyira nem, hogy amikor az 1990-es választásokon a Bács-Kiskun megyei liberálisoknak felajánlották Gönczöt listavezetőnek, azok köszönték, nem kértek belőle, merthogy senki sem ismeri.
 
„Eszünkbe sem jutott volna elnöknek jelölni" - mondta Pető, hozzátéve: Antall József volt az, aki az MDF-SZDSZ paktumként elhíresült megállapodás részeként javasolta: Göncz Árpád viselje a legfőbb közjogi méltóságot.
 
„Akkor nem értettem Antall döntését, ma már értem." - mondta Kósa, aki - Petőhöz és Katonához hasonlóan - Göncz civil, laikus, értelmiségi szerepfelfogását emelte ki, mint népszerűségének okát. Kósa szerint ez természetesen, Göncz Árpád személyiségéből fakadt, nem tudatosan felvett köztársasági elnöki szerep része volt, ezért is volt szerethető.
 
A Fidesz ügyvezető alelnöke felemlítette ennek a „naiv" hozzáállásnak a hátulütőit is. Emlékeztetett: Göncz megtartotta stábfőnöknek azt a Szunyog Károlyt, aki már Dobi István alatt is szolgált. Az 56-os elítélt, hat évet börtönben töltő elnök haragmentessége őszinte volt az egykori kommunista rendszerfenntartók felé, de mindebből olyan kínos ügyek is fakadtak, mint az, amikor a kilencvenes évek közepén az elnök stábja Gönczné nevében az éppen háborús bűnöket elkövető Szlobodan Milosevics feleségét invitálta - sikerrel - Magyarországra.
 
„Amit Lajos a stábról mondott, az igaz" - mondta Pető Iván, Katona Tamás ugyanakkor finoman jelezte, egy kilencven éves emberrel kapcsolatban nem biztos, hogy a bírálatnak van itt a helye. Hozzátette: Szunyog Karcsi mindent elintézett, amit csak kellett, más akkoriban erre nem volt képes. Katona nem rejtette véka alá: akkori kormánypártiként az volt az érzésük, hogy az SZDSZ emberei folyamatosan Göncz irodájában ücsörögnek.
 
„Kis János SZDSZ-elnökként valóban hetente találkozott Árpival", de később ezek a találkozók ritkultak - ismerte el Pető, hozzátéve, hogy Göncz valójában a taxisblokádig volt „nemzetegyesítő" elnök, amint azt 1992-es kifütyülése is mutatta, az pedig tény, hogy 1995-ben már egyértelműen a baloldal jelöltje volt.
 
Kósa szerint azt azért akkor is lehetett tudni, hogy azok állnak a rossz oldalon, akik fütyülnek, s ez Göncz szerepe, hagyatéka, ezért volt jó elnök: civilségével, szerethető jellemével fenntartotta a hitet, hogy azért mégsem minden politikus alávaló gazember.
 
Kósa jelezte azt is: semmi baj nincs azzal, ha egy köztársasági elnöknek van politikai véleménye, akkor sem, ha Göncz szerinte többször kifejezetten szerencsétlenül szólalt meg - például akkor, amikor közölte, szerinte az MSZP-SZDSZ kormánynak nincs alternatívája. „A demokrácia lényege éppen az, hogy mindig van alternatíva, az MSZP ráadásul egyedül is képes lett volna kormányozni."
 
Még Pető Iván is felemlített egy furcsa epizódot: az egykori SZDSZ-frakcióvezető szerint amikor a fővárosban betiltották az aluljárókban, standokon történő könyvárusítást, volt írószövetségi elnökként Göncz maga ment le könyvet árulni egy aluljáróba, mert a kultúra elleni támadásnak vette a döntést, amely pedig teljesen racionális volt, az adófizetést megkerülő, rendezetlen seftelést akarta csak felszámolni.

Mindhárom megszólaló egyetértett abban, hogy Göncz Árpád elnöki varázsa éppen ebben állt: sosem játszott szerepet, mindig önmagát adta. Kósa megfogalmazásában: zavarba ejtően nem vette figyelembe a politikusi szakma alapszabályát. „Hiszen ha egy pénzügyminiszternek tudja is, hogy kamatcsökkentést fog javasolni a jegybanknak, az erre vonatkozó kérdésre tagadnia kell, mert rögtön spekulációk indulnak." A hallgatóság itt harsány nevetésben tört ki, többen félhangosan utaltak is Kósa tavalyelőtti, „forintbedöntő", államcsődöt vizionáló megszólalására.
 
Kósa meglepő módon a ma már Fidesz-közelinek számító Szűrös Mátyás „nyálas, szappanoperába illő" köztársaság-kikiáltásával illusztrálta, mikor tudták ők egyértelműen, hogy nem ilyen lovat akartak rendszerváltás címén, azt azonban elismerte: a kommunista rendszer olyan kínos és röhejes volt a végén, hogy már rendesen haragudni sem lehetett rá, és saját nevetségességébe fulladt bele.  
 
Mint mondta, 1990. október 23-án mégis megütközött azon, hogy „Árpád bácsi" csak az összefogásról beszélt, nem nevezte meg 1956 felelőseit, holott addig a természetes törésvonal az ellenzék és a diktatúra fenntartói között húzódott.
 
„Ez is természetes volt. Tényleg nem volt benne harag." - tette hozzá Pető.
 
„Igaz, és ma már úgy látom, nem is baj, hogy így tett. Ha keményen szemébe néz az ott ülő szocialistáknak és kérdőre vonja őket, akkor sem lett volna lényegileg más semmi sem. Legfeljebb később ugyanazok nem kifütyülik, hanem éltetik" - ismerte el Kósa.
 
Szerinte Antall József választása is ezért esett Göncz Árpádra: az első miniszterelnök is úgy gondolta, hogy hirtelen, „varázsütésre" demokrácia van és úgy is kell viselkedni, tehát a törésvonal immár a kormány és az ellenzék között húzódik.
 
A konferencia első kerekasztalánál megszólalók között húzódó világnézeti, politikai törésvonalak ellenére tartalmas, szórakoztató, a vitát sem nélkülöző, ám végig tiszteletteljes beszélgetést hallhatott az Andrássy Egyetem dísztermét teljesen megtöltő közönség. S ugyan Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy „ebből nem lesz címlap", ez a tény talán önmagában is hírértékű.

Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó ügyvezetője igazgatója az alábbi észrevételt fűzte tudósításunkhoz:

„A Pető Iván által emlegetett epizód a valóságban nem így volt, sőt csaknem az ellenkezője történt. Az akkori Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) Balaskó Jenő verseskönyvéből egyetlen példányt sem volt hajlandó átvenni. Ezért, tiltakozásul vonultunk le az Astoria aluljárójába, ahol a Katalizátor (korábban szamizdat) könyvkiadó és -kereskedő saját asztalán adott helyet a kötet árusítására.

Ezen a tiltakozó, egyben az írói szolidaritást demonstráló akción meghívásomra (történetesen éppen az Írószövetség titkára voltam) számos író, közöttük Göncz Árpád köztársasági elnök is megjelent. Hogy megviccelje testőreit, akik az aluljáró szálloda melletti lejárójánál várakoztak, a villamosmegállóban állíttatta meg az elnöki kocsit, és a testőrök elképedésre megindult az aluljáró felé. Mi a delegációt a biztonsági emberek kíséretében, tehát az ellenkező oldalon vártuk. Amikor a tévéhíradó riportere megkérdezte, milyen volt könyvet árulni, az államfő azt válaszolta: »Gondolhatja, jobb, mint hazát!«