Családi tragédia történt a Komárom-Esztergom megyei Ácson csütörtökön, a helyszínen négy holttestet találtak: két gyermeket, egy nőt és egy férfit. A rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy nem keres elkövetőt. A gyanú szerint a férfi ölte meg a két kisfiút és az asszonyt, majd magával is végzett.
Az ácsi családi házban csütörtökön négy holttestet találtak: két kisfiút, egy férfit és egy nőt. A gyerekeket az eddigi információk szerint késsel ölték meg, a felnőtteket felakasztva találták.
A kisváros Dózsa György utcájában lévő családi házhoz reggel 10 óra magasságában hívták a rendőröket. A lakossági bejelentés azért érkezett, mert gyanúsan nagy csend volt a házban. A helyszínre érkező hatóságnak nem nyitottak ajtót, ezért betörték azt. A mentősök a beérkezett riasztás után három autót és két helikoptert küldtek a helyszínre.
Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az egyik kisfiú még élt, a szomszédok hallották, ahogy sír - erről a TV2 Tények című műsora számolt be. Ám hamarosan ő is meghalt, mert mire az első mentőautó kiérkezett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani, újraélesztésre nem volt lehetőség. Ezek után a két helikopter még a levegőben visszafordult, közölte kérdésünkre az Országos Mentőszolgálat.
Az egyik áldozat, H. Mária élettársával másfél éve költözött Komáromból Ácsra. A helyiek elmondták, hogy a 27 éves asszony az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt.
A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója egy helybélitől úgy értesült, hogy a 28 éves férfi verte a nőt és a gyerekeket is, a nő ezért félt tőle. A Hírszerző információi szerint az élettársat pszichiátriai problémák miatt kezelték korábban. A férfi nemrég jött haza egy intézetből, ismerőseinek azt mondta, "saját felelősségére", a helyiek elmondása szerint korábban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért orvosi kezelés alatt állt.
Az Index információi szerint a gyermekek anyja részt vett a helyi közmunkaprogramban, a kultúrházat takarította és segélyből élt. Az asszony férje, a gyerekek vér szerinti apja börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben Almásfüzitőn meggyilkolt egy benzinkutast.A gyerekekkel kapcsolatban két információ látott napvilágot, mely szerint állami gondozásban voltak, és csak a nyári szünetre jöttek a családhoz, a másik teória szerint, mióta Ácson éltek azóta nem voltak az intézetben, hanem édesanyjukkal éltek.
A feltételezések szerint az élettárs végzett a két kisfiúval és a nővel, de a helyiek között az is elterjedt: a nő korábbi élettársa, akit börtönbe zártak, kijelentette, hogy ha az asszony kapcsolatot létesít a másik férfival, lemészárolja a családot. A helyiek azt is beszélik, hogy jelentős tartozása volt a családnak - a házat is jelzáloghitel terhelte -, s mivel a férfi nem talált munkát, így súlyos anyagi gondok között éltek, ez mérgezhette meg hétköznapjaikat.
A Magyar Televízió Híradója úgy értesült, hogy a házra felvett 9 millió forintos jelzáloghitel törlesztő részlete az utóbbi időben a kezdeti 80 ezer forintról 120 ezerre nőtt, ezért a pár mindenféle alkalmi munkát, újságkihordást, favágást is elvállalt. A férfi pedig rosszkedvű, lehangolt volt az utóbbi időben az ismerősei szerint. Az egyik szomszéd a kamerák előtt azt mondta, hogy ugyanő agresszív is volt, s az asszony rettegett tőle.
Korábban Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen újságíróknak csak annyit mondott: a rendőrség nem keres elkövetőt, a cselekmény a jelenlévők között játszódott le. Tehát a gyilkos személye a rendőrök előtt ismert.
Ugyanezt erősítette meg a Makula György, az ORFK sajtószóvivője a délután fél 3 magasságában tartott sajtótájékoztatón, ahol úgy fogalmazott családi tragédia történt, amelynek következtében egy 10 és egy 9 éves kisfiú, 27 éves édesanyjuk és egy 28 éves férfi meghalt.
A környéken azt beszélik, hogy a helyszínről egy idős embert elvittek a mentők, ő állítólag az elhunyt nő apja, ezt azonban eddig sem a mentők, sem a rendőrség nem erősítette meg. Egyes források szerint férfi a helyszínen tartózkodott, megsérült, kórházba szállították. Mások szerint a kórházba szállított férfi a helyszínen, a bűncselekménnyel szembesülve lett rosszul.
Makula György, az ORFK sajtószóvivője azt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta, hogy van egy ötödik áldozat is. Arról sem kívánt beszélni, hogy a kórházba vitt férfi, aki sajtóhírek szerint az áldozatul esett édesanya apja volt, szemtanúja, sértettje, vagy elkövetője lehetett-e a bűncselekménynek, így nem tudni, hogy tanúként, vagy gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
Makula György arról sem nyilatkozott, hogy a gyerekek apja valóban az almásfüzitői rablógyilkosság elkövetője-e. Részletesen arról sem számolt be, hogy valóban három gyilkosság és egy öngyilkosság történt-e a házban.
A helyiek az épületet gyilkos háznak nevezték el mivel korábban egy győri katonatiszt lakott ott, aki fölakasztotta magát, és még azelőtt is történt öngyilkosság az épületben.
A közvetlen környéket a rendőrség kordonnal lezárta, jelenleg helyszínelnek. A közelben négy-öt rendőrautó áll.
Tájékoztatása szerint a helyszíni szemle valószínűleg késő estig elhúzódik.
Idén márciusban, mint arról cikkünkben hírt adtunk a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn egy apa megölte a feleségét, két kislányát, majd magával is végzett. A vizsgálat megállapította: a férfinél skizofrén állapothoz vezető pszichózis, téboly alakult ki. Az eljárást büntethetőséget kizáró ok - az elkövető halála - miatt júliusban megszüntették.
- cikk értékelése /itthon/csaladmeszarlas-az-egyik-gyerek-meg-elt-amikor-odaertek-a-rendorok-31369/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 38
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #37
- Babatündér
- 2010.08.21. - 11:55
Előzmény:
#34 juli61
Ha nem fizeti maga után a 4950 Ft egészségügyi járulékot, alapellátásra akkor is jogosult. Nem beszélve arról, hogy itt segélyesekről van szó, és aki segélyt kap, annak az önkormányzat intézi az egészségbiztosítását is.
Itt a gyilkosságot elkövető után elsősorban az anya a felelős, aki az állítólagos verések ellenére is a férfivel maradt, kiszolgáltatva magát és a gyerekeit. A gyerekeket vissza kellett volna adni az állami gondozásba, ha ilyen veszélyeztetett volt a helyzete. Egyébként ha annyira rettegett a pasitól, akkor hogy járt el diszkóba? És ha annyira nem volt pénzük, akkor miből ittak, miből jártak diszkóba, miből telt cigarettára stb.? -
- #36
- juli61
- 2010.08.20. - 20:01
Előzmény:
#35 VincsEszter
OK! -pont erre gondoltam én is!!! A fiatalok nevében is!
Napnál fűtők ezek asz.... intézmények, és erre is u.így gondoltam, mint Ön! -
- #35
- VincsEszter
- 2010.08.20. - 19:46
Előzmény:
#34 juli61
Kétlem, hogy a szomszédok féltek, inkább a rossz lelkiismeretük miatt "dőlt belőlük a panaszáradat" és pont ez az ízléstelen, mert a holtak már nem tudnak védekezni.
Frissen végzett egyetemista ismerőseim regisztráltatni akarták magukat a munkaügyi központban ahol közölték: semmit nem fizetnek utánuk, tehát fölösleges regisztráltatni magukat. Az APEH ugrásra készen áll, bevasalni rajtuk a havi tb-t, hiába nincs semmi jövedelmük. Mégis miből fizessenek?
Családsegítő csak a nevében az, gyakorlatban egy közpénzen pumpált látszat intézmény. -
- #34
- juli61
- 2010.08.20. - 19:25
Előzmény:
#33 VincsEszter
Bocsánat én az egészségügyi ellátásra gondoltam! (háziorvosi, szakorvosi) annyit tudok, hogy aki semmilyen szinten nincs bejelentve, tehát még munkanélkülin sincs, annak valami minimális 4000,-Ft kell befizetni! Ilyen beteg embert ennek ellenére-vagy ezzel együtt, de figyelnie kellett volna a hatóságoknak! Hmm?
V.Eszter, azért abban egyetérthetünk, hogy van "némi" hanyagság a hatóságok részéről ill az ellátó szervezet részéről: gyámhatóság, védőnő, családsegítő szolg.- s tényleg nem a szomszédok dolga a figyelőszolgálat! Legfeljebb totál jóindulat, ha nem ilyen kerge birkával lett volna dolguk . Lehet, hogy ők is nagyon féltek, hiszen a tragédia után csak úgy dőlt belőlük a panaszáradat-infó! -
- #33
- VincsEszter
- 2010.08.20. - 19:08
Előzmény:
#31 juli61
"Ha bejelentett munkanélküli, akkor is kapja az ellátást," - tévedsz, sajnos nem kapja ha már a járadék lejárt. Hiába van regisztrálva álláskeresőként ellátás nélkül, csak egy év munkaügyi hivatallal tartott "együttműködés" után kaphat az állástalan polgár önkormányzattól havi 28.500 Ft-ot. -
- #32
- VincsEszter
- 2010.08.20. - 18:57
Előzmény:
#31 juli61
20-a utáni azaz jövő héten vitték volna vissza gyerekeket a nevelőszülőkhöz, talán ez a tény is közrejátszhatott a tragédiában? Nyilván nem akarták, hogy elvigyék gyerekeket, hatóság pedig nagyon lélektelen. Ki tudja mi zajlott le az anyában is, hiszen nem önhibájából (dolgozott, ha volt munka, gyermekeit tisztességgel ellátta) került ilyen nyomorult helyzetbe, hogy gyermekeit újra elszakítsák tőle. -
- #31
- juli61
- 2010.08.20. - 18:01
Minden orvosi ellátást az ember maga vesz igénybe, munka által válik biztosítottá,-vonják a járulékot.Ha bejelentett munkanélküli, akkor is kapja az ellátást, de itt kezelt emberről van szó. Mióta volt ez az ember munkanélküli, mikor volt pszichiátriai kezelésen?-Élettársi viszonyban volt ugye?! Az édesanyának, amikor visszakapta gyermekeit a nevelőszülőktől, s maguk nevelték, nem követte a gyámhatóság nyomon a körülményeket? Védőnői szolgálat, családsegítő-szolgálatnak bizonyos kötelezettsége tuti van! Nem a szomszédoknak kell figyelőállásban lenni, sőt azokra is veszélyes lehet! Olyan felelőtlen, nyegle viselkedést látok itt a hatóságok részéről. Elsősorban a gyerekek miatt kellett volna nagyon odafigyelni!!
-
- #30
- Akyrea
- 2010.08.20. - 15:41
Előzmény:
#21 szilvia100
Szilvia!
Lehet, hogy nincs lehetőséged elbujdosni, elköltözni, DE VAN MÁS EZER MEGOLDÁS, CSAK NE LEGYÉL TÉTLEN! Az illetékes jegyzőhöz is fordulhatsz, MOZDULJ MEG, AMÍG NEM KÉSŐ! -
- #29
- Akyrea
- 2010.08.20. - 15:30
Bármennyire furcsán hangzik, bizony- bizony nagyon sok ember felelős ezért a tragédiáért!
Még a rendőrség is!!
Rengeteg olyan információt szereztek meg az újságírók a közvetlen környezetükből, akik név nélkül nyilatkoztak, és tudtak arról, hogy milyen életvitele volt a házaspárnak. A fenyegetőzés, az öngyilkossági kísérletek, a mindennapos félelme az élettársának, agresszivitás, bántalmazás, stb. ...
A családot ismerő nő szerint a tragédia előtt 2-3 héttel H. Mária azt mondta neki, hogy élettársa egy kötelet és egy kétliteres borospalackot készített be ágya mellé.
Egy [origo]-nak nyilatkozó helyi rendőr is megerősítette, hogy többször kellett kimennie a rendőrségnek és a mentőszolgálatnak a házhoz Cs. Krisztián öngyilkossággal való fenyegetőzése miatt. "Nagyon labilis volt" - mondta a rendőr.
Nagyobb empátiakészséggel, nagyobb odafigyeléssel a környezetünkre, több emberséggel, emberszeretettel, vajon képesek leszünk megakadályozni, hogy a Tényőn és Ácson történtek valahol máshol újra és újra megismétlődjenek!??
-
- #28
- sophar
- 2010.08.20. - 15:27
Előzmény:
#26 VincsEszter
T....VincsEszter....egyetértek az irásával,még annyit szeretnék hozzátenni,minden ilyen családi borzalom után,számon kellene kérni,a volt szicialista-szdsz-es politikai-gazdasági döntéshozókat,akik jelentősen hozzájárultak,az ezekhez hasonló családi tragédiákhoz! én a magam részéről,azt kívánom ezeknek a lelketlen-gazember politikai-gazdasági bünözőknek,hogy életük végéig kisérje őket a lelkiismeret furdalás,egy nyugodt percük,soha ne legyen nekik!!!!! -
- #27
- VincsEszter
- 2010.08.20. - 15:12
Előzmény:
#23 juli61
Csupán idő és idegrendszer kérdése, hogy ki és milyen helyzetben válik "elmebajossá". Ki tudja, mivel kezelték ezt a szerencsétlen, bekattant apát. Szabadság hídról nem rég leugró apánál (előtte meggyújtotta magát - is felmerült a család gyanúja, hogy csak a "gyógyszer" hatására vadult meg, gyógyszer szedés nélkül normális volt. -
- #26
- VincsEszter
- 2010.08.20. - 15:03
Előzmény:
#20 ácsról
Jól érzed, ez a család is a rossz (liberális) rendszer áldozata: villany kikapcsolva, házkölcsön 70-ről 110 ezerre nőtt, munka nincs, állami támogatás/segély szűkös, a hivatalok lélektelen fenyegetése folyamatos… teljes kilátástalanság őrölte fel az idegeiket és vezetett ehhez a tragédiához. Hiába fordulnak a hivatalokhoz, főleg azok akiknek már semmi tartalékuk nincs. Szomszédok, település lakói zömmel hasonló gondokkal küszködnek akik még tartják valamennyire magukat anyagilag azok a saját tűzoltásukra kénytelenek koncentrálni. Én ezt a családot a rendszer és nem a bekattant apa áldozatainak gondolom. Megpróbáltak egyénileg és nem parazitaként (segílyke, munkakerülés, rablás, betörés, …) boldogulni, ezért tisztelet nekik. -
- #25
- juli61
- 2010.08.20. - 11:52
Előzmény:
#24 borbolya75
OK! Elnéztem, ha a helyesírásra gondolsz!
Pontos meghatározása,- jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételek helyesírására gondoltál? Nem szimpla ige!! Ekkor egybeírjuk! -
Egyet értek Önnel, de tudja még néha az emberek egy rosszindulatú szomszédtól is félnek és családjukat is féltik. Mindezek mellett, jobb jelezni az illetékeseknek, mert egy ilyen elmebajosnál kiszámíthatatlan, hogy kire támad, ha fáj neki az élet,- lehet a mi családtagjainkra!!!! -
- #22
- juli61
- 2010.08.20. - 09:11
Előzmény:
#21 szilvia100
Kedves Szilvia100!
Az isten szerelmére ne hagyja, próbáljon segítséget kérni, ahogy Devenyi hozzászóló is írta, azért ezen kívül még jó akaratú emberek is vannak!!!!!! -
- #21
- szilvia100
- 2010.08.20. - 08:15
Rám is ez a sors vár,érzem....Nagyon félek,és nincs lehetőségem elbújdosni,elköltözni.Félek,és féltem a gyermekemet! -
Ha Te észleled mit tennél?
Mit észlelsz ebben a rohanó világban a körülötted élőkről? Tudod-e, hogy a szomszédodban miként nevelik a gyermeküket? Veszekszik-e egy házaspár? Meghalt-e valakinek a hozzátartozója? Netán kórházban van? Sajnos mindenki bezárkózik a saját kis világába ahol megpróbálja kizárni a külvilág zavarását. Hacsak nem baráti kapcsolat fűz a szomszédodhoz, nem tudsz a másikról semmit..... -
- #19
- ácsról
- 2010.08.20. - 07:55
Kedves Imre608, kerekferko, prozac!
Felháborodva olvastam hozzászólásaikat, úgy mondanak véleményt, hogy fogalmuk sincs kikről van szó. Nem, nem roma család volt. A férfi aki elmeháborodottságában lemészárolta a családját, hosszú ideig dolgozott a közeli ipari parkban az élettársával együtt. Amikor a hitelüket felvették még nem tudhatták, hogy jön a válság és velük együtt 10-12000 (!) embert elküldenek csak arról a helyről.
Ismertem és sajnálom a családot. Javaslom, hogy a köpködés helyett, ami itt ezen az oldalon megy, tanúsítsanak némi együttérzést. Köszönöm! -
- #18
- parketta
- 2010.08.20. - 01:36
Előzmény:
#1 kuripari
??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kemény döntés született: Több ezer közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Fordulat: Keményen megerősödött a Jobbik
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Rendkívüli bejelentést tett Matolcsy: Megemelik a szocpolt
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Visszautasítja a Jobbik vádjait az Országgyűlés sportbizottságának elnöke
- Időpont
- Tegnap: 16:25
