Akár már ezen a héten benyújthatja a kormány a jó adósokat megsegítő árfolyamgátról szóló módosító javaslatot az Országgyűlésnek; a törvénymódosítás tervezete elkészült, jelenleg a szakmai egyeztetése folyik – közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a Világgazdasággal.
A megállapodás szerint az árfolyamgátat igénylők svájcifrank-hiteleiket 180, euróhiteleiket 250, jenhitelüket pedig 2,5 forintos árfolyam mellett törleszthetik 2016 végéig. A piaci és a kedvezményes árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlára kerül, ahol a részlet tőkerészére a mindenkori bankközi rátákkal megegyező mértékű kamatot kell majd fizetnie az ügyfélnek, a kamatrész pedig kamatmentesen gyűlik, utóbbi kamatát ugyanis az állam és a bankok átvállalják az ügyféltől.
A 90 napnál többet késő adósoknak szóló két kedvezmény még függőben van. Az egyik alapján az ilyen adósokra is kiterjesztenék az otthonteremtési kamattámogatást, jelenleg az Európai Unió jóváhagyására várnak, hogy a kedvezményt jogszabályba foglalhassák – közölte Müller János.
A másik jogszabályi változás azokat érinti, akik számára reménytelen a kölcsönük további törlesztése, számukra a kiutat a Nemzeti Eszközkelező társaság jelentheti. Az erről szóló törvényt két ponton kellene módosítani: egyrészt 5 ezerről 25 ezerre kellene növelni a befogadható ingatlanok számát, másrészt az egy gyermeket nevelőkre is ki kellene terjeszteni a programot. A kormány január 15-ig vállalta, hogy az erről szóló módosító javaslatot az Országgyűlés elé beterjeszti, de ez eddig nem történt meg – ismerteti a Világgazdaság.
- cikk értékelése /itthon/csuszasban-a-kormany-a-hiteleseket-erinto-egyes-ugyekben-45699/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 5
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
