Elfogadta a kormány Magyarország nemzeti biztonsági stratégiáját. A határozat, amelynek szövege a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, szerdán lép hatályba. A dokumentum többek között kimondja azt is, hogy egy Magyarország ellen irányuló, hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadás veszélye jelenleg elenyésző.
![]() |
| NATO radar Bánkút felett |
Mint a dokumentumban olvasható, a stratégia célja, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyekkel Magyarország a nemzetközi politikai, biztonsági rendszerben érvényesítheti nemzeti biztonsági érdekeit.
Magyarország biztonságpolitikájának alapvető keretét a NATO- és EU-tagság jelenti – állapítja meg a stratégia, hangsúlyozva azt is, hogy a határon túli magyarság különleges helyet foglal el a biztonságpolitikában.
Kitér arra is, hogy Magyarország mind földrajzi, mind gazdasági értelemben nyitott ország, és földrajzi adottságai kiemelten sebezhetővé teszik, különösen az energiabiztonsággal, az ellátási útvonalakkal és a környezeti biztonsággal összefüggésben. A stratégia szerint a gazdaság nyitottsága, a nemzetközi gazdasági környezetbe való beágyazottsága fokozottan kiteszik Magyarországot a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági folyamatok, válságok begyűrűző hatásainak.
A nemzetbiztonsági stratégia világosan kimondja, hogy egy Magyarország, illetve szövetségesei ellen irányuló, hagyományos fegyverekkel végrehajtott támadás veszélye jelenleg elenyésző.
Rögzítik, hogy Magyarország biztonságpolitikájának alapvető keretét a NATO- és EU-tagság jelenti. A dokumentum emlékeztet, hogy az észak-atlanti szerződés 5. cikke, a kollektív védelem Magyarország biztonságának sarokköve, hozzáfűzve, hogy az aktív hozzájárulás a kollektív védelemhez és biztonsághoz az ország legfontosabb biztonságpolitikai kötelezettsége.

A határon túli magyarság különleges helyet foglal el Magyarország biztonságpolitikájában – írják, megjegyezve: tekintettel a szomszédos államokban honos magyar közösségek jelenlétére, sajátos helyzetükre és kapcsolatukra az anyaországgal, ezen államok biztonsága elválaszthatatlan Magyarország biztonságától és fordítva. Magyarország támogatja, hogy a határon túli magyarok – az európai gyakorlattal összhangban – közösségként, szülőföldjükön megmaradva élvezhessék az önkormányzatiság és az autonómia sajátos helyzetüknek leginkább megfelelő formáit és az ezekből eredő jogokat.
E célok megvalósítása elválaszthatatlan azon országok társadalmi, gazdasági és pénzügyi fejlődésétől és biztonságától, amelyekben magyar kisebbségek élnek. Magyarország a határon túli magyar közösségekkel fenntartott kapcsolataival, a magyar közösségek legitim törekvéseinek támogatásával hozzájárul a térség stabilitásához és erősíti harmonikus kapcsolatait szomszédjaival.
Hangsúlyosan foglalkozik a dokumentum az energiabiztonsággal is, amelyről megállapítja, hogy kulcsfontosságú Magyarország számára. Rámutat, hogy erős az ország importfüggősége, „a fosszilis energiahordozók forrás- és útvonal-diverzifikáltsága elmarad a kívánatos szinttől, ez pedig számos kockázatot rejt magában”. Mind a lakossági ellátás szempontjából, mind a magyar gazdaság energiaigénye miatt stratégiai jelentőségű a stabil, versenyképes áron hozzáférhető és tervezhető energiaellátás – emelik ki. Hozzáteszik: Magyarország számára elsődleges fontosságú a regionális és európai integrált belső energiapiac kiépítése.
- cikk értékelése /itthon/dokumentum-geopolitikai-helyzetunk-biztositasarol-46156/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 17
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54

