Érdeminek és ambiciózusnak találják az Orbán-kormány akcióprogramját szakértők. Nyertesei a kis- és középvállalkozások, a középosztály valamint a kilakoltatás előtt állók, míg egyértelmű vesztesei a pénzügyi szektor és az állami szféra vezetői lehetnek.
Felfokozott várakozás előzte meg az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját megalapozó akcióterv kihirdetését a parlamentben, amelyre a kormány háromnapos lovasberényi, rendkívüli ülése után került sor. Bár az államháztartási helyzet elemzők szerint lehetővé tette volna, mégsem pótköltségvetés bejelentésével kezdte akciótervét a kormány.
Pedig szakértők abban bíztak, hogy pótköltségvetés benyújtásával a polgári kabinet legalább az induláskor tiszta vizet önt a pohárba. Az elmúlt hetek zavaros nyilatkozatai után máig nem tudni pontosan, hány csontvázat és mekkora lukat talált az idei költségvetésben a minisztériumok átadás-átvételét követően Varga Mihály államtitkár, és az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság. Az akciótervből ugyanis csak következtetni lehet a mértékére.
A 29 pontból álló csomag egyszerre tartalmaz megszorításokat és könnyítéseket. Az adórendszert illetőn a kedvezményezettek leginkább a családos munkavállalók lehetnek, őket hozná kedvezőbb helyzetbe a 16 százalékos családi egykulcsos adózás bevezetésével a kormány. (Becslések szerint csak ez legalább 150-200 milliárd forintos kiesést jelenthet az államháztartásban). Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője szerint egyébként az egykulcsos adót tartja a legnagyobb horderejű változásnak az adócsomagban, bár még sok részletet kell tisztázni ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan működik majd mindez. Annyi biztos, hogy az egykulcsos adó általában a közép- és felsőosztály tagjainak kedvez.
A minimálbéreseknek viszont rossz hír, hogy két év alatt fokozatosan megszűnik az adójóváírás intézménye. Az állam ugyanakkor kivonulna - családi öröklés esetén - az egyenes ági leszármazottak közötti vagyonmozgás megadóztatásából.
A kis- és középvállalkozások számára jó hír, hogy a társasági adó alap felső határa 500 millió forintra emelkedik, az adókulcs mértéke pedig 19-ről 10 százalékra mérséklődik, 10 kisadót pedig egyetlen mozdulattal kivezetnek az adórendszerből. Kérdés, hogy a társasági adó csökkentéséből hány vállalkozás tud profitálni, papíron ugyanis a kis- és középvállalkozások 30 százaléka veszteséges.
A gazdasági akcióterv középpontjában gyakorlatilag a „termelő kapitalizmust" alkotó cégek állnak. Őket hozná helyzetbe az Orbán-kabinet az állami bürokrácia leépítésével, a beruházásokhoz kapcsolódó állami-hatósági engedélyek egyharmadának eltörlésével, a Széchenyi-kártya felhasználási keretének kibővítésével, az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás átalakításával. Kifejezetten a kistermelőknek kedvezhet, hogy a szabad gyümölcspárlat készítésének jogát „90 éves küzdelmet követően" újra visszaadja az állam a számukra (bár kérdés, mit szól ehhez majd Európa), s jelentősen könnyíti az élelmiszer-feldolgozás- és forgalmazás lehetőségeit is. (Az intézkedés némi derültséget váltott ki a parlamenti padsorokban.) Ingatlan-bérbeadás esetén pedig a bérbeadónak a jövőben nem kell vállalkozóvá válnia.
![]() |
| Az Orbán-program új alapokra helyezné a gazdaságot |
Az új gazdasági időszámítás az állami szférát sem hagyja érintetlenül. Ennek jegyében a kormány költségstopot vezet be az állami és a költségvetési intézmények körében, átvizsgálja a bér- és egyéb jellegű kiadásokat, és 120 milliárd forintos megtakarítást remél a külsős megbízások és kiszervezések leállításából, felülvizsgálatából.
Az állami vállalatok esetében havi bruttó kétmillió forintos fizetési plafont vezetnek be, ami a jelenleg 8 millió forintos fizetéssel rendelkező Simor András jegybankelnökre is kiterjed majd. (A lépésnek inkább gesztusértéke van, mert csak néhány tucatnyi felsővezetőt érint.) A kormány brutális, 98 százalékos adóval sújtaná a 60 napon túli végkielégítéseket és a béren felüli juttatásokat, így szabadságmegváltást vagy a titoktartási pénzt is. (Orbán szerint a lépések alkotmányossági alapjait a kormány megteremti.) Tizedére - százról mindössze tízre - csökkentenék az állami vállalatoknál működő igazgatóságok számát, a felügyelőbizottságok 630 helyéből mindössze 450-et tartanának meg.
A meghirdetett bértömeg-gazdálkodással több mint 48 milliárd forintot takarítana meg a kormány. A karcsúbb parlament meghirdetése után a politikai pártokat is fogyókúrára fogná az új miniszterelnök, s 15 százalékkal csökkentené állami támogatásuk mértékét. A jelentős közpénzzel gazdálkodó intézményekhez költségvetési felügyelőket küldenek majd ki, és teljes tilalmat rendelt el körükben a kormány bútor- és gépkocsi-vásárlásra vonatkozóan. Az állami intézmények köre mindössze egyetlen újjal bővülne: a Nemzeti Eszközkezelő Társaság a bedőlt hitelű lakások, ingatlanok vagyonkezelésével foglalkozna.
Nem kíméli a pénzügyi szektort a kormány: miután Orbán Viktor hangsúlyozottan említette beszéde elején a kölcsönös felelősségvállalás elvének alkalmazását a gazdasági életben, az előzetes hírek alapján várható volt, hogy a tavaly 346 milliárd forintos adózás előtti eredményt felmutató pénzügyi szektort alaposan megsarcolja.
Evégett az idei évre betervezett 13 milliárd forint helyett 200 milliárd forintnyi bankadó kivetését szorgalmazza a kormány, mely a bankok mellett a biztosítókra és a pénzügyi lízingcégekre is vonatkozik majd. Hogy az egyes szegmensek és szereplők milyen mértékű befizetésekre lesznek kötelezve, arról még folynak a tárgyalások és egyeztetések.
A 200 milliárdos különadó időbeli eloszlását illetően nem világos a kép. Úgy tűnik, az adó nemcsak az idei évre vonatkozik: Orbán Viktor szavai szerint a bankadó bevezetésére három, kivezetésére pedig további három év állna rendelkezésre. A kormányfő már előre igyekezett elhárítani minden olyan vádat, hogy ezeket az intézkedéseket a bosszúvágy motiválná: Mint kijelentette: „a kormány határozottan fellép a bankellenes hangulat ellen", hiszen jól működő bankrendszer nélkül az ország nem lehet sikeres.
A kormány nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását is javasolja, amelynek lényege, hogy ehhez kerülnének a bedőlt lakáshitelesek jelzálogfedezetei. Ami az utóbbi időben sok galibát okozó devizahitelezést illeti: végleg leállítják ezt a fajta pénzügyi tranzakciót oly módon, hogy jelzáloghitelt csak forintalapon lehet majd bejegyeztetni. Az nem derült ki, hogy mikortól indulna az új szabályozás.
A program utolsó intézkedései lényegében szociális jellegűek: „hogy ne áramolhasson Európa élelmiszerhulladéka Magyarországra" másodlagos élelmiszervizsgálat bevezetését javasolja a kormány. Az utóbbi időben folyamatosan emelkedő közüzemi árakkal birkózó lakosság számára jó hír, hogy moratóriumot rendelnek el a közüzemi díjakra. A kilakoltatásoknak is egyszer s mindenkorra véget vetnének: mindenekelőtt 2010. december 31-ig kilakoltatási moratórium lép életbe, ugyanakkor megkezdik a tárgyalásokat a kilakoltatást el nem fogadó jelzáloghitelezés megteremtéséről.
Egy hevenyészett számítás szerint nem üt nagy lyukat a költségvetésen az Orbán Viktor által bejelentetett intézkedések tömege: A legnagyobb érvágást a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetése jelentheti, mintegy 150-200 milliárd forint értékben. A könnyítésekkel párhuzamosan bejelentett kiadáscsökkentések ezt nagyjából fedezhetik is.
- cikk értékelése /itthon/durva-lett-az-orban-program-29915/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 105
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #868
- zsolo74
- 2010.06.11. - 08:07
Előzmény:
#856 szimpatizáns
Ja én keverem a dolgokat de te egy konkrét cáfolatot sem adtál...ha esetleg bővebben kifejtenéd, mert eddig csak demagóg és...., de valószínűleg csak ennyi telik tőled.
Igen bármilyen fájó a "versenyszféra" termeli ki a közalkalmazottak bérét és a munkanélküli segélyt is. És nálunk mindkettőből rengeteg van...
És igen kell a közalkalmazott is csak nem ennyi és ennyiért. -
- #867
- omarseriff
- 2010.06.10. - 19:17
Előzmény:
#0 bicnicc
Bukfenc bármikor lefényképezem a kocsim a sok holland autó között világit a magyar rendszám és képhostra felteszem csak neked!Akár Lissében is mert szombaton oda megyek a gumiszervizbe és az új okos telefonom is akkorra rendeltem meg,mivel hosszabítom a telefon előfizetésem és a telcsi grátis jár hozzá ingyen.
11 km-re van Warmond Lissétől nézd meg Michelinen. -
- #866
- mikhail
- 2010.06.10. - 18:14
Előzmény:
#862 august2
Valóban nem eccerű
Egy dolog a 26 pont, ami alapjában véve teccik..., bár a szociális érzékenységemet némileg sérti a progresszív adózás megszüntetése, mindazonáltal én jobban járok, de ez az utóbbi az előbbit nem befolyásolja (ugye eddig követhető...)
Másik dolog a Fidesz ellenszenves, gügyögő, emberek alantas ösztöneire építő retorikája az utóbbi 4 évben, ami viszont nagyon nem tetszett
Tudom én, hogy ambivalensek az érzéseim, dehát bonyolult az élet én is csak próbálom felfogni és így sikerül....
-
- #863
- bogika10
- 2010.06.10. - 18:03
Előzmény:
#659 Czupponi
Sok osztás nincs. Hengerlés van. Nem látod? -
- #862
- august2
- 2010.06.10. - 17:59
Előzmény:
#860 mikhail
Azért bátorkodtam szóvátenni az előző írásodat ugyanis az előzőekben ezt írtad:-
-----
"Dehogy a lényegre visszatérjünk, nem nagyon teccet érteni a felvetésem lényegét. Szóval akkor, mint drukker, és tényleg ez egy személyes kérdés, Ön is neoliberális lett, mondja meg az őszintét, veszi be Ön is a neoliberális kanyart a vezérrel együtt? Merthogy Viktorunk 29 pontját valóban megirigyelhetnék a legkarvalyabb szadeszosok is, ahogy hallom Kóka meg is dicsérte.
----
Míg egy másik topikban így fogalmazol:-
------
"Szerintem nagyon rendben van a Fidesz konzervatív fordulata. Részemről piros pont."
--
Valami enyhe ellentmondást érzek az írásaidban. :)
-
- #860
- mikhail
- 2010.06.10. - 17:40
Előzmény:
#858 august2
Nemtom ki az a Ti, én Én vagyok..., nem tartozom semmilyen klubba...
Sose használtam szitokszóként se a liberálist, se a konzervatívot, se a nacionalistát de még a kommunistát se, mert nagyjából ismerem a jelentésüket, mint ahogy van derék konzervatív meg liberális, már engedelmeddel, de úgy hiszem van jószándékú kommunista is. Ez persze jelent értékválasztást, de nem minősít embert egyáltalán. Az embert az minősíti, hogy okos, vagy buta, jószándékú, vagy rossz meg ilyenek
Hát abban viszont igazad lehet, hogy a derék magyar politikusok és választópolgárok szóhasználata nem igazán segíti a tisztánlátást, összekuszálódott a jelentésük, de eredendően igen is van értelme még Magyarországon is, ha arra használják, ami
Merthogy a Fidesz kulturálisan inkább konzervatív, de a választások előtti gazdasággal kapcsolatos retorikáját illetően erősen szocialista volt, hogy finoman fogalmazzak, de inkább buta kádári, hogy ne finoman, mostmeg láss csudát, az adóterhelést a szegények felé tolja, úgy hogy megszünteti a progressziv adózást, államot karcsúsít elég jelentősen stb..
A szocialisták meg inkább liberális vonalat követtek a gazdaságpolitikát illetően, mindenesetre a Fideszhez képest jobbra állt (ha úgy tetszik neoliberális), egészen keddig....
Szóval van itthon is jelentősége, csak semmi sem olyan aminek elsőre kinéz, vagy mondja magát
-
- #859
- 1polgár
- 2010.06.10. - 17:39
Előzmény:
#855 nagyimama
""A minimálbérhez annyit, 1998-2002 -ben az Orbán kormány 250% .al emelte/ 18500Ft-50,000Ft/""
Mennyivel nőtt ehhez képest a TB.járulékok összege?? -
- #858
- august2
- 2010.06.10. - 17:16
Előzmény:
#857 mikhail
Szóval akkor, mint drukker, és tényleg ez egy személyes kérdés, Ön is neoliberális lett, mondja meg az őszintét, veszi be Ön is a neoliberális kanyart a vezérrel együtt? Merthogy Viktorunk 29 pontját valóban megirigyelhetnék a legkarvalyabb szadeszosok is, ahogy hallom Kóka meg is dicsérte.
-----------
Tudod, kedves mikhail nagyon vicces amikor jöttök ezekkel a cimkázésekkel, hogy liberális, meg neoliberális kanyart vett...
Semmi értelme ezeknek a butaságoknak, ugyanis Magyarországon ezeknek a szavaknak semmiféle jelentősége nincs, ahogy annak se hogy a szocialisták baloldaliak, vagy hogy az SZDSZ, az liberális párt.
Ez a propagandisták számára remek szócséplő időtöltés, semmi konkrét értelme sem haszna nincs.
(kivéve egy hasza azért mégis van, amikor ti szitokszóként használjátok, másra)
Főleg olyankor amikor egy pár óra múlva már kommunistázzátok a földbe döngölni való ellenfelet.
Javaslom neked, hogy te se a szakirodalmat tanulmányozzad, hanem a valóságot, ami még nagyon messze van a tankönyvi meghatározásokhoz. -
- #857
- mikhail
- 2010.06.10. - 16:19
Előzmény:
#855 nagyimama
Jóvanna...
Minimálbért legfeljebb 2014-ben fog emelni, hogy szavazatot vegyen, addig legfellebb valami minimálisat, hogy befogja a szakszervezetek és a proletárok száját.
Ugyanis ez nem oly eccerű, mint ahogy teccik gondolni. Kétélű a fegyver, hogy úgy mondjam csínján kell vele bánni, mert ha ez átlép egy határt, akkor az erre érzékeny szektorokat teszi tönkre (pl. könnyűipar, mezőgazdaság, stb) vagy áttereli vállalkozókat és dolgozókat a szürkegazdaságba. A minimálbér adómentességének eltörlése miatti rövidtávú kompenzálás olyan mértékű kellene legyen, hogy cseszheti az alcsony jövedelműek megsarcolásával elért többlet adóbevételt, félő összességében kevesebb folyik be. Szóval nem arról van itten szó, hogy a titokban magyar honleányokat becstelenítő Gyurcsány nem hajlandó emelni és a jóságos Orbán meg igen, hanem makrogazdasági realitásokról, amit Orbán is hálistennek tiszteletben tart
Dehogy a lényegre visszatérjünk, nem nagyon teccet érteni a felvetésem lényegét. Szóval akkor, mint drukker, és tényleg ez egy személyes kérdés, Ön is neoliberális lett, mondja meg az őszintét, veszi be Ön is a neoliberális kanyart a vezérrel együtt? Merthogy Viktorunk 29 pontját valóban megirigyelhetnék a legkarvalyabb szadeszosok is, ahogy hallom Kóka meg is dicsérte. Bár ennek Viktor valszeg annyira nem örvendezett, de ha egy "polgári" körökben közutálatnak örvendő szadeszes megdícséri Orbánt a gazdasági intézkedésekért, akkor egy kádárista maszlagot annó beszopó (értsd, a kádári nosztalgia által motivált, egészségügy nem üzlet, le a gaz spekulánsokkal és társai) fideszes szavazó is tán elgondolkodik azon, hogy itt valami nem kóser. De ha esetleg azzal vitatkozna, hogy a fidesz neoliberális fordulatot vett, és a miérten is hajlandó elgondolkodni, javaslom a vonatkozó szakirodalom tanulmányozását.
-
- #856
- szimpatizáns
- 2010.06.10. - 15:56
Előzmény:
#853 zsolo74
Látom a "versenyszférában" dolgozol! Dícséretes dolog.
De azt gondolom nem teljesen értetted a leírtakat (nem csak a közalkalmazottaknál szorul a hurok) illetve össze-vissza keverted a dolgokat,ezért nem részletezem számodra!
Egyébként meg mindenki nem lehet a "versenyszférában" de sebaj! -
- #855
- nagyimama
- 2010.06.10. - 15:10
Előzmény:
#847 mikhail
Képzeld a "nyája tudja követni"!!
A baj,hogy nem láttok a dolgok mögé!! Nagyon jó a 29 pont!
Minden pont egy irányelven alapszik,közte meg az intézkedések sorozata!
Nagyon helyesnek tartom minden pontját,mert nem kell ennyi korrupt ,köztisztviselő kiket jó pénzér tart el az állam!
Biztos,hogy nem a dolgozó hangyákat fogják lapátra tenni,mert azok teszik a dolgukat!
Vezetőségből van sok! Azok a naplópók, meg kell tőlük szabadulni!
A minimálbérhez annyit, 1998-2002 -ben az Orbán kormány 250% .al emelte/ 18500Ft-50,000Ft/
Erre mi a válaszod?
Gyurcsány tingli-tangli emelése 8 év alatt 50% .....!!! hozzáteszem nem 4 év hanem 8 év!!
Nyilván emelni fogja a minimálbért,mint ahogy ezt tette a fent említett időben és azután adóznak!
Tehát nem kell farkast kiáltani! Egyébként a nyáj jól van és tudjuk,hogy vége a szabadrablás időszaknak!
Még nem nőtél fel,hogy megértsd a 26 pontot,de majd az aratásnál ott leszel!!???
Látom ,hogy mekkora azoknak a tábora,kiket a 8 év hazugsága és egy elmebeteg diktátor agy mosottá tett!! -
- #854
- zsolo74
- 2010.06.10. - 14:30
Előzmény:
#852 szimpatizáns
"Mennyien is vannak minimálbéren bejelentve!!!!"
És mennyien tartanak fen minimálbér mellet két autót, nyaralót esetleg hajót is ....
Ha a családi adózást is bevezetik ott figyelembe tudják majd venni, az igazi minimálbéres érdekeit...de ez az egyetlen járható út az adófizetési morál javítására...ne érje meg elkerülni! -
- #853
- zsolo74
- 2010.06.10. - 14:24
Előzmény:
#852 szimpatizáns
Szóval amit itt összehordtál az szép summázása az idiotizmusnak.
1. egy közalkalmazott bérét a "versenyszféra" teremti meg...és annak nem mindegy, hogy havi 200.000 brutótt (az kb 360.000ft) + kaffetéria+bónusz vagy az általad említett munkanélküli járulékot...
Végkielégítések 98% adóval terhelve (60napon túli)...
2. Ha nem csökkenti az adminisztráció klsg.-it mehetünk a lecsóba...és hogy ez egy két közalkalmazott munkahelyébe kerül ...sírnom azért nem kell... -
- #852
- szimpatizáns
- 2010.06.10. - 14:12
A 29 pont!!
Hááát ez nem jött be! Azt gondolom a 29 pontból az emberek döntő többségét az adózási szabályok változtatása, a legtöbb munkavállalót érintő bértömeg megnyírbálása foglalkoztatja.
A 16 % szépen hangzik csak hogy a terhet nem azokról veszi le akik alig keresnek, hanem az egyébként jobban keresőket hozza helyzetbe. Mennyien is vannak minimálbéren bejelentve!!!!
A - 15%-os bértömeg elvétel már súlyosabb probléma. Tetszik nem tetszik tömeges létszámleépítések lesznek! Kiket fognak a cégek elküldeni??? Nagy valószínűséggel nem a vezetői létszám fog csökkenni. Mi is ezzel a problémám? A kormányzó párt egyik "választási"szövege az hogy 1 millió új munkahely! Azt hiszem elég lett volna csak annyit hírdetni, hogy a munkahelyek megtartása. Ha a -15%-ot veszem figyelembe az utcára tett emberek nem fognak adót fizetni, sőt még a hitelüket sem tudják majd! Bizonyosan végkielégítéseket kell eszközölni. Mennyibe fog ez kerülni?? Munkanélküli segély? Ezt vajon nem az állam adja?? Számomra egy kicsit 22-es csapdájára hasonlít. Hogy lesz ebből belső kereslet élénkítés??? Rejtély.
Azt gondolom a kormányzópárt választási propagandája, stratégiája összedőlni látszik. Különböző közeli forrásokból kiderülő informácóm szerint a Fidesz semmi mást nem akart csak a 2/3-ot!!! Ezzel nincs is lenne semmi bajom, ha az addig kommunikált gazdaságélénkítő (???)
a választópolgárokat segítő programjait véghez vinné, der nem 4 -5 év múlva!
Visszatérve a Kósa- Szíjjártó kijelentéseikhez, attól félek az ehavi( környezetemben megkérdezettek c.c 5000- 7500 Ft-al fizzettek többet) hiteltörlesztések még fognak emelkedni, ammi nagyon érzékenyen érinti a hiteleseket. Legalább fellépnének keményen a tisztességtelen magatartást gyakorló bankokkal szemben!!!
El várnánk a Miniszterelnök Úrtól, hogy aki meggondolatlan kijelentésével milliárdokban mérhető kárt okoz - okozott azt valamilyen formában megdorgálja.( nem biztos hogy be kellene töltetniük bizonyos pozíciókat!!) Az önkormányzati választások előtt szimpatikus lépés volna! Igen........önkormányzati választások!! Biztos, hogy ott is a Fidesz nyer???? Mindezek leírása után is azt mondom a 29 pontban vannak bíztató elemek, remélem minél hamarább kijutunk ebből a zsákutcából. Azonban ne feledjük.............................jönnek az önkormányzati választások.!! -
- #851
- zsil
- 2010.06.10. - 13:49
Előzmény:
#845 koronaszep
Szepi!
Ügyes vagy!
A választások előtt a szocik riogatták a jó népet saját magukkal, most Te Kókát szeretnéd fókuszba állítani.
Minderre rímel a Szakasits unoka megjegyzése.
Összedolgoztok? -
- #850
- zoley44
- 2010.06.10. - 13:22
A 29 pont felvezetése akár pozitívumként is felfogható lenne ha nem lenne tele olyan dolgokkal amik csak egy bizonyos igen szűk rétegnek kedveznek.
Az én olvasatomban egy kicsit árnyaltabb a kép mint ahogy azt a Vezér elővezeti. Ime egy két példa ami inkább összeesküvéselméletnek hat,de talán van némi igazság benne.
A parlamenti képviselők eddig minden ciklust a saját bérük emeléséről szóló javaslatok egyöntetű 100%-ban támogatott(milyen fura) elfogadásával kezdték ami már nagyon hergelte az embereket. Itt most a szitu a következő. Viktor felismerte azt, hogy ha Ö is nyiltan felválalja akkor nagyot zuhan a népszerűsége. Ezért inkább a szűk elitnek(maguknak) kedvező döntéseket hozott meg miszerint 16% lesz az adó, és nem kell a már "adózott" léből alkalmazott "takarítónök" után adót fizetni. A sok sok bizottsági helyel meg hasonló bla bla juttatásokkal nem hiszem létezik olyan politikus aki évi 5 milliónál kevesebbet keresne. Nagyon nagy kérdés mikor is lesz ez a 16% bevezetve.
Kérdem én: ki jár jól ezel mi a pornép(sose volt még takarítónöm és val. nem is lesz soha) vagy a szűk elit beleérve a kedves honatyákat?
A bankok megadóztatása pedig megintcsak felvet bennem egy fura gondolatot. Egy hete hangos a világ a Kósz féle idióta megnyilatkozásról. De kinek is hozott ez megint exrta hasznot? Igen a Bankoknak. Vagyis mi már a bejelentés elött elkezdtük fizetni a 200 milliárdot amit átcsurgatva a bankok kezein közvetve az államnak tejelünk.
No és ki jár jól az ajándékozási illeték eltörlésével? Azok akiknek bizonyos illegálisan szerzet vagyontárgyait ki kell húzniuk az igazságszolgáltatás és az apeh majdani karmai alól. Na ezek sem mi leszünk szerintem.
Na jó elég az összeesküvés elméletekből, de azért egy picit elgondolkodtató a dolgok ennyire egymásraépülésének látszata.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54

