Ebből merítenek erőt a szocialisták
- Utolsó módosítás:
- 2010.04.08. - 03:33
- Létrehozás:
- 2010.03.19. - 16:22
Gyurcsány Ferenc média-főtanácsadója nem fél, és sokakat szeretne emlékezésre késztetni.
Gréczy Zsolt blogjában számol be arról, hogy Gyurcsány Ferenc mai évértékelő beszédére a vártnál többen kíváncsiak, így helyszínt kellett változtatni. Mint írja: „Sokan leszünk ott, akik nem bújnak el, akiknek van véleménye a magyar demokráciáról, a magyar baloldal és liberalizmus jövőjéről - és még csak nem is félnek".
Gyurcsány csak harmadik lesz az előadók sorában, hiszen őt megelőzően mond beszédet Vitányi Iván és Bauer Tamás is.
Gréczy szeretné megfejteni, vajon mit gondol a média Gyurcsány szerepéről, az MSZP jövőjéről, annak ellenére, hogy szerinte megnyugtatóan hatott a szerdai bejelentés: „az MSZP elnöksége fontosnak és hasznosnak tartja Gyurcsány Ferenc megszólalását" - bár az MSZP honlapján nem jelzik az eseménynaptárban a volt kormányfő értékelő beszédét.
A rendezvényen kapható lesz egy CD, az őszödi beszéddel és a Gyurcsány-Orbán-vitával.
A CD árusításának okát így magyarázza: „Baloldali és liberális embereknek az a tévévita örök pozitív emlék és kapaszkodó. És Orbán Viktor politikai pályafutásának talán a legnagyobb pofonja." Gréczyék ily módon szeretnék emlékezteti Orbánt, hogy „kár elhinnie, ha nyer három hét múlva, az örökre szól."
Gyurcsány média-főtanácsadója szeretné, ha minél többen meghallgatnák az őszödi beszédet, mert szerinte abból kiderülne, hogy miért nem hajlandó a Fidesz idén tévévitába, vagy bármilyen más vitába szállni.
- cikk értékelése /itthon/ebbol-meritenek-erot-a-szocialistak-28029/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 17
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #23
- ihavrilla
- 2010.03.21. - 16:48
Előzmény:
#20 optika
Üdv!
A bíróság nem azt mondta ki, hogy az Elvtársak nem marasztalhatóak el, hanem saját magáról mondta, hogy nincs kompetenciája az ügyben és ezért gyakorlatilag megszünt az eljárás. Egy elvről kellett volna dönteni és nem károkozásról. A probléma az, hogy a törvények nem anak jogot a z Elvtársak hazugságának szankcionálására. Azaz valami tilos, de ha mégis megteszik, akkor vállrándítás és "na és" a "büntetés" A jövőben - bízom benne - konkrét kárösszeggel megtámogatott hűtlen kezelés, sikkasztás, visszaélés, stb lehet a vádpont, ahogy egy jogállamhoz illik! -
- #22
- ihavrilla
- 2010.03.21. - 16:41
Előzmény:
#12 sagdiyev
Üdv!
Drága Sagdiyev, a hozzászólásidból már régóta látom, mekkora szarevő vagy. Most sem tagadtad meg önmagadat. Orbán, mint Fideszes (és nem Kiszes!!) vezető az ellenlábas Demiszről nyilatkozott úgy, hogy egy ember van közöttük, akiről még hallani lehet és aki számít majd a továbbiakban a politikában,. egy Gyurcsány nevezetű.
Azért ez teljesen más, mint a Te hazugságod.
Jó benyalást a továbbiakban is! -
- #21
- olvaso6
- 2010.03.20. - 14:14
Azért azt nem kellett volna írni, hogy a baloldali emberek a hazudozós Feri hazugságaiból merítenek erőt.
Én remélem, hogy a lelkiismeretükből merítenek erőt, ahhoz, hogy elismerjék tévedésüket.
Azt pedig már talán nem is kell mondanom, hogy ez az mszp minden, csak nem baloldali. -
Nem lesz előzetesben a főbűnösök közül senki!
A független (mitől?) magyar bíróság a napokban kimondta, hogy Gy.F. és V.J. jogilag nem marasztalható el amiatt, hogy politikusként MAGYAR emberek egy csoportja a magyar bíróságot akarja felhasználni etikai és egyéb kérdések-vádak-feltevések igazolására.
A független magyar bíróság köszöni, jól van!
KB így áll a dolog... -
- #19
- laszlovo
- 2010.03.19. - 19:31
Előzmény:
#3 Professzor
Üdvözlet Mindenkinek!
Professzor ajánlott egy meglehetősen jó cikket a 3. hozzászólásban, bizonyos Nyíri Jánostól: http://gondola.hu/cikkek/70289
Mivel szervesen kapcsolódik itt bocsátanám vitára. Véleményem szerint ugyanis ha nem lesz még a Fidesznek a kétharmad, a Jobbikkal együtt működve igenis számonkérhető az mszp, vagy ezt kizártnak tartják?
Továbbá kételkedem abban is h 2,5 millión stagnálna a Fidesz szavazóbázisa, sokan jönnek-mennek a Jobbik felé és még csak most kezd el kampányolni igazán, sőt gyanítom a második forduló előtt dobnak be mindent a Jobbikosok megszerzéséért. Hogy milyen hírek jönnek napvilágra akkor (homokos Jobbikos v Trianon mellett (!) felszólaló Fideszes Győri Enikő esetleg ,,betévedt" kémrepülő, kreált MÁV feljelentés) ezek fogják befolyásolni a közhangulatot és a végeredményt, nem néhány ezer Gyurcsány cd. -
- #18
- tuttitiz
- 2010.03.19. - 19:15
Előzmény:
#11 KISOKOS2
Valószínűleg annak a kis létszámú agymosott csapatnak vagy a tagja akik jól élnek a gyurcsány-kóka féle lopott pénzből. (a reakcióból ítélve tiszta cuslág, aki a komcsik szerint is "A HÜLYE GYEREK") Olvass 168 órát, vagy halgass oroszjozefinát ők is azt mondják, hogy gyurcsány persona non grata. -
- #17
- odgobe
- 2010.03.19. - 19:13
Előzmény:
#10 tuttitiz
El fognak tűnni.
A Gyurcsányi ág az már Indonéziában,hála az Apró (Klein) Piroska érdekeltségébe tartozó GARVOX ENTERPREISE cégen keresztül , szénbányákban befektetett milliárdok árnyékában ,páholyban érzi magát,nagy ívben leszarva a hazai törvényeket.
Jogosan felteheti bárki a kérdést:Hogyhogy mi itt erről nem tudunk semmit?
A válasz egyszerű:A hazai sajtónak valamilyen okból kifolyólag nem állt érdekében erről tájékoztatni a közvéleményt.
Akit érdekel a valós helyzet,tekintsen be az Indonézia-i sajtó híranyagába őnékik nem kényes tájékoztatni országuk adófizetőit a nagy (magyar) beruházásokról. -
- #16
- tuttitiz
- 2010.03.19. - 19:09
Előzmény:
#13 KISOKOS2
Na előbújt az egyik szövegírója az ország első számú kreténjének! (értsd: lopcsány fletó) Ezért beszél ilyen baromságokat ez a komcsi véglény, mert, ilyen gyenge értelmű senkik adják alá a lovat! -
- #15
- tuttitiz
- 2010.03.19. - 19:05
Nagyon helyes dolognak tartom, hogy nincs vita! Miből gondolja egy áldozati bárányként (értsd: birka) odalökött Szarházy Attis, hogy ő egyenlő vitapartnere lehet egy volt miniszterelnöknek. Mikor érti már meg, hogy ő az a bandabéli hülye gyerek, akit a nagyok elküldenek csokit lopni, mert felmérték, hogy nekik esélyük sincsen a 140 kilós biztonsági őrrel szemben!? Ha mégis sikerül a pofonok után megmenteni valamit a zsákmányból azt majd elszedik tőle és elosztják maguk között. Siralmasan gerinctelen bagázs! ( még politikusnak is gerinctelenek) -
- #14
- bicnicc
- 2010.03.19. - 19:05
Előzmény:
#12 sagdiyev
---Kutyabol nem lesz szalonna---
Élő példa vagy rá, seggdijev, hirhedt tagja a kommunista csürhének. -
- #13
- KISOKOS2
- 2010.03.19. - 19:03
Előzmény:
#10 tuttitiz
Te kis buta naiv........majd 2 év múlva mit fogsz ide írogatni ,te állat ? Hogy Orbán Viktor takarodj .? Remélem akkor is ennyire büszke leszel magadra mint most.....A legjobb amit megtehetnél ,hogy elhúzol a búsba........... -
- #12
- sagdiyev
- 2010.03.19. - 19:01
Mekkora csusztatas ez a hihetetlen Orbanozas a Gyurcsanyi ocsmanysag felemlegetese mellett. Csak emlekeztetni szeretnem a posztkommunista kartarsakat, hogy Orban Viktor bizonyos "Fekete Doboz' videojara, ahol mint buszke KISZ-es emlegeti Gyurcsany pajtast , mint tehetseges embert, akire figyelni kell. Kutyabol nem lesz szalonna, a fityesz ugyanaz a posztkommunista csurhe, mint az atvedlett MSZ(M)P, csak piros helyett narancssargak. A Jobbik kritikan aluli, igy nem lesz itt semmi valtozas 21 evvel a modszervaltas utan. Hajra Gyorban Fektor! -
- #10
- tuttitiz
- 2010.03.19. - 18:50
Az a legnagyobb fájdalmam, hogy ezt itt egymás között elpuffogjuk és ebből egy szó sem jut el a csekély-, vagy akár nem is csekély értelmű szoci bibsi szavazókhoz. Őket sajnos ezzel a feltüzelt, sápítozó őrülttel rá lehet venni mindenféle ökörségre. Azt viszont én is osztom, hogy ha a FIDESZ kormányon nem tesz meg mindent azért, hogy ez a gané és tettestársai eltűnjenek, (mindegy hová, csak innen el!) akkor a cinkosának lehet tekinteni őket. Csak hogy egy nagy gondolkodótól idézzek, " el lehet menni!" -
- #9
- Lali52
- 2010.03.19. - 18:41
Előzmény:
#2 Professzor
T. Professzor !
Amit leirt, ahhoz nincs mit hozzatenni. Az aprilis 11-i valasztasnak sokkal agyobb a tetje, mint azt sokan gondolnank. Ahogyan On nevezi a szonokot, az csak egy laikus velemenye, az igazi az lenne, ha ezt vegre mar egy igazsagugyi szakerto is megallapitana. -
- #8
- btom
- 2010.03.19. - 18:36
Ha véletlenül nyerne a fidesz, és ez a majom /elnézést a majmoktól/
nem lesz,előzetesben 2 éven belűl,attól kezdve a fideszt teszem cinkosává!!
A Jobbiknál szintén. -
- #7
- august2
- 2010.03.19. - 18:19
"....ön úri ember elnök úr vonja vissza, hogy itt valaki VZITDIJAT akar bevezetni!"
:)))))
Ez a kedves baloldali emberek örök kapaszkodója,, amikor kb Gyurcsány 3 millió néző szemébe lehazudja terveiket.
Valamelyik bölcs, mondta, ha már hazudsz, akkorát hazudjál, hogy az ellenfelednek a lélegzete is elálljon. -Sikerült.
Gyurcsány úr egyre nagyobban utazik.
Apropó mi a CD neve, vagy főcíme?
Az öszödi szenvedélyes igazságbeszéd? -
- #6
- Professzor
- 2010.03.19. - 17:56
Ha az őrült Néro ellenzékbe kerül (egyáltalán nem biztos sajnos), akkor tudjuk, mi is lesz a programja:
"Gyurcsány bírálta a Fideszt, amiért szerinte semmit nem árul el arról, hogy mit tervez kormányra kerülése esetén. "Ha a Fidesz ezzel a politikával kormányra kerül, akkor jó előre tudjuk, hogy ez a politika és az a kormány a hazugság mocskában születik" - jelentette ki. "
Érdekes, a gazdasági élet szereplőinek erről más a véleménye, de még én is, egyszerű szavazó tudom, melyek lennének a fő irányai a Fidesz-KDNP-kormánynak, ha egyáltalán megnyeri a váalsztásokat. -
- #5
- Professzor
- 2010.03.19. - 17:30
Hibban Néro 2:
"Gyurcsány a Fidesz támogatóihoz is kérdéssel fordult: Tényleg azt gondolják, hogy demokraták azok, akik olyan kifejezéseket használnak, mint az ocsmány, a féreg, a korcs, a szemét? A volt miniszterelnök ismét számon kérte, hogy Orbán nem határolódik el a szélsőségesektől. Azt is a szemére vetette, hogy a Fidesz semmit nem mond el a programjáról: "a semmihez képest a bármi is hazugság" - mondta. Szerinte ez a magatartás annak az erkölcsnek és azoknak a választóknak az elárulása, akikre a Fidesz hivatkozik. "Azt gondolom, hogy ez gyávaság és árulás" - mondta. "Ez a jobboldal vezetőinek gyávasága és árulása", a jobboldal szavazóinak megtévesztése - mondta." -
- #4
- Professzor
- 2010.03.19. - 17:29
Az origo idézi a beszédét:
"Gyurcsány azt mondta, 2002 óta nem demokratikus vetélkedés, hanem nyílt, uszító politikai háborúskodás folyik Magyarországon, pedig nem természetes, hogy így kelle lennie. Ennek a háborúnak szerinte nem a baloldal, hanem Magyarország a kárvallottja: ebben a háborúban ugyanis az ország elvesztette morális viszonyítási pontjait - mondta."
Ez az ember tényleg egy hibbant Néró. Én vele ellentétben emlékszem, hogy a háború 1990-ben kezdődött, még Antall ellen, és a szoclib kezdte. Iszonyú mocskot szórtak Antallra (Borossra is, de az most nem érdekes). Aztán 1998 és 2002 között amit csak Orbánra szórtak, az sem volt piskóta. Amikor Frei megkérdezte egyik bulvárTVműsorben, mennyibe kerül "egy" miniszterelnök meggyilkolása. Más: Maga Debreczeni írja le a könyvében, mit is művelt kedvence, Gy.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Budai Bernadett titkolózik: volt SZDSZ-es poltikussal tárgyal
- Időpont
- Ma: 17:46
-
Botrányos ásatások, gyanús pénzügyek: Ez ment 3 évig az állami intézménynél
- Időpont
- Ma: 16:44
-
Szenzációs program: Világsztárok és hazai csillagok együtt Budapesten
- Időpont
- Ma: 15:39
-
Orbánnak és Bajnainak is beszólt: most lelép a bankvezér
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Fejszenyéllel verték agyon - Máig tisztázatlan az ügy
- Időpont
- Ma: 12:28
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Újabb áldozatokat szedett a fertőzés
- Időpont
- Tegnap: 06:11
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Négy fővárosi lista szerepel majd a szavazólapon
- Időpont
- Tegnap: 07:15
-
Az államfő nem enged a 62-ből
- Időpont
- Tegnap: 17:23
-
Mit keresünk Afganisztánban?
- Időpont
- Tegnap: 09:51
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Matolcsy: Jövőre átalakul a gázár-kompenzáció
- Időpont
- Ma: 07:51
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Milliók Sarkozy ellen
- Időpont
- Tegnap: 19:41
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Budai Bernadett lehet a Neo FM hírigazgatója
- Időpont
- Ma: 17:46
-
Eltussolt ügyek a kiskunhalasi pszichiátrián
- Időpont
- Ma: 08:43
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
-
Felcsutinak igaza lett: maradtak a durva törlesztőrészletek
- Időpont
- Ma: 14:07
-
Csontváz a laboratóriumban - feljelentést tesz az államtitkár
- Időpont
- Ma: 10:43
-
Így alázza porig az RTL Klub a TV2-t
- Időpont
- Ma: 06:28
-
Szabad-e szidni az iszlámot, vagy nem?
- Időpont
- Ma: 11:00
-
Szabó Zsófi szeretne szeretni
- Időpont
- Ma: 04:36
-
Milliók Sarkozy ellen
- Időpont
- Tegnap: 19:41
-
Láncsegítség
- Időpont
- Ma: 10:00
-
Elképesztő döntés - Az egész város bukhatja a milliókat
- Időpont
- Ma: 06:54
-
Gyanús pénzügyek és botrányos ásatások a KÖSZ-ben
- Időpont
- Ma: 16:44
-
Eva Rhodes-ügy: pénteken ítéletet hirdetnek
- Időpont
- Ma: 12:28
-
PRTovábblépés a kultúrában
- Időpont
- 07.29: 14:00
HETILAP
- 2010. 09. 09. |
- 36. heti lapszám

