Húsz éves a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete, ám panaszuk kezdettől ugyanaz: nem hallgat szavukra az illetékes.
Blogszerűen írt sorozatunk újabb darabja a húsz évnél is hosszabb gyakorlatot maga mögött tudó bejegyzett adószakértőtől.
A soktízezres könyvelői, adótanácsadói réteg érdekeinek képviseletére vállalkozott szervezet elnöke, Zara László csupa kézenfekvő, ám eddig mégis megvalósítatlan adótani ötletet, javaslatot sorolt elő bajai, ünnepi gyűlésük alkalmával tartott sajtótájékoztatóján.
Mert mit kíván a magyar nemzet? Adócsökkentést és -egyszerűsítést, szól kórusban a válasz mindenfelől, amely kérések ugyan eljutni látszottak legújabb kormányunk illetékeseinek füléhez, ám az adószakma képviselői szerint túlságosan is bátortalanra, hogy ne mondják elégtelenre sikeredett a rájuk hirtelenjében, szakmai egyeztetés nélkül adott válasz.
Mert a 40,5 %-os GDP arányos magyar adóteher nagyjából egyezik ugyan az EU-s átlaggal, ám jóval magasabb az a közvetlen szomszédjainknál, fő konkurenseinknél mért számoknál (Románia: 28,8%, Szlovákia: 29,3%).
És ezen Zara szerint a 29 pontos akcióterv keretében történő, minapi 70 milliárdos adóteher-csökkentés sem segít jelentősen, hiszen az összeg mindösszesen csupán az 1 %-ára rúg a teljes adótömegnek.
A külső szemlélő számára rendkívül látványos, az évi 500 milliós árbevételig közel a felére, 10%-osra mérsékelt társasági adókulcs csökkentés sem hoz a szakma képviselői szerint túlságosan nagy könnyebbséget az eredetileg célba vett kis- és középvállalkozásoknak. Az adóstatisztikák szerint ugyanis ez utóbbi körbe tartozók 98,3%-át, lévén adóalapjuk 50 millió alatti, már eddig is megillette volna ugyanez az alacsony adókulcs, a változás csupán annyi, hogy az alkalmazásához korábban feltételeként szabott szigorúbb előírásokat törölték.
Ami a valódi baj, és azonnali változtatást igényel, az az Adókamara szerint a világviszonylatban is kiemelkedően magas, 53,4%-os adóék, azaz nálunk száz forint nettó bér után 106,8.- Ft. közterhet kénytelen leróni foglalkoztató és foglalkoztatott közösen. (Ugyanez a mutató a lengyeleknél 34%, a szlovákoknál 37,6%, de még a cseheknél is csupán 40,95%). Ezen kellene hát csökkenteni legelőször vagy tíz százalékkal, szól javaslatuk, természetesen továbbra is ügyelve arra, hogy az államháztartás mérlegének kényes egyensúlya fel ne billenjen a művelet közben.
Pénzt nem is igazán, csupán jó szándékot, megfelelő hozzáértést kívánnának a vállalkozókat (és főként könyvelőiket) sújtó adóadminisztrációs terhek csökkentése érdekében megfogalmazott javaslataik. Álljon itt csupán néhány közülük, a legkézenfekvőbbek.
Az állandó értelmezési viták elkerülése érdekében vonjanak be nyelvészeket az adótörvények megszövegezésének munkájába. Könnyítsék meg, egyszerűsítsék le az esetek 99%-ában külső kényszer, csőd miatt vállalkozásukat megszüntetni kényszerülők teendőit. Illeszkedve az EU elfogadás alatt levő irányelvéhez, amely a hazai cégek 95%-át érintené, egyszerűsítsenek a vállalkozások teljesen fölösleges számviteli kötelmein, valamiféle, csupán az adóügyek elszámolásához minimálisan szükséges nyilvántartás vezetésére kötelezve őket.
És ceterum censeo, vonják be az adótani változások szenvedő alanyainak képviselőit is a jogszabály előkészítő munkába, mindannyiunk közös, gyümölcsöző hasznára.
- cikk értékelése /uzlet/egy-jotanacs-a-sok-kozul-be-kell-vonni-a-szenvedo-alanyt-31660/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 12
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #32
- olvaso6
- 2010.09.06. - 10:57
Hogy az adózásról is szóljak, valóban ráférne egy alapos egyszerűsítés!
A vállalkozókra (különösen a szolgáltató szektorban) ráférne az alaposabb ellenőrzés. Én még nem találkoztam egy darab szerelővel sem, aki önként és dúdolva adott volna számlát. Pedig ugye azt nem a vevőnek kellene kikényszeríteni. Azokra a szolgáltatókra gondolok, akik hivatásszerűen űzik az ipart, ez a főfoglalkozásuk. (víz-, gáz-, villany- klíma- szerelők, szobafestők, burkolók, szállítók, bizonyára más is fel tudna sorolni néhány szakmát)
-
- #31
- olvaso6
- 2010.09.06. - 10:49
A jegyzőkönyvek eredetije az Országos Levéltárban megtalálható. Lehet ellenőrizni "elvtársak".
A kigyűjtést BMI végezte, én csak idézem. -
- #30
- olvaso6
- 2010.09.06. - 10:47
Előzmény:
#28 taszisz
Csak hogy ne feledjék! Obulka, taszisz, basatu, (aki elfelejtette, hogy a nyugatiaknak volt tőkéjük kivárni amíg az ellenfél tönkremegy, ugyanis ott nem a maguk kedvenceinek jogelődjei tervgazdálkodtak)
Idézetek az MSZMP KB jegyzőkönyveiből:
"1989.márc.7.
…Csak gondoljunk arra, hogy 1989-ben magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokban 13 %-kal csökken a forgalom, és ez milyen problémákat okoz vállalatainknak? Az elkövetkező időszakban ez még súlyosbodik és nem javul… de itt van az ÓRIÁSI ADÓSSÁGÁLLOMÁNY, aminek KAMATATERHE 1,2 milliárd dollár…
A számaink arra utalnak, hogy a reálbéreket … az elkövetkező 1-2 évben még csökkenteni kell és nem kizárt, hogy 2-3 %-kal … /521,522 old. Hoós J/
1989. febr. 20-21
… a mezőgazdasági jövedelmezősége romlott, a mezőgazdasági nagyüzemek egyre szélesebb körében az egyszerű újratermelés pénzügyi feltételei is hiányoznak, az eszközállomány elhasználódottsági foka növekszik /282 old. Iványi Pál/
Fokozatosan megkezdődött a nagyüzemekben egyes termelési ágazatok, főleg az állattenyésztés felszámolása. Ezért, ha nem lesz gyökeres változás, ÉLELMISZERHIÁNNYAL KELL SZÁMOLNUNK AZ ORSZÁGBAN… /294.o. Rimóczi Sné/
Ma 1300 nagyüzemből ötszáz máról holnapra tengődik… Nagyon sok helyen megindult a vagyon felélése. Riasztó jelzések ezek /317 o.Révészné Kéri A/
1989.máj.8.
A külső tényezők, amelyek jelenleg vasmarokkal szorítják a gazdaságot, nem fognak enyhülni, … lehet hogy még fokozódni fog. Nem látom ma azokat a konkrét lehetőségeket a gazdaságban, amelyeknek alapján azt gondolhatnánk, hogy jövő júliusban valamivel is jobb lenne a helyzet… /806. Tétényi Pál/
Abban azt hiszem mindannyian egyetértünk, hogy EBBEN AZ ORSZÁGBAN VÁLSÁG VAN, ezt az előző központi bizottsági ülésre beterjesztett jelentés is megállapította. Ez a válság jelent van a társadalom felépítményi szférájában is, és jelen van a gazdaságban is /826.old. Guricza László/
..azt hogy az AGRÁRÁGAZAT NAGYON NEHÉZ HELYZETBEN VAN, VÉSZHELYZETBEN VAN, mi magunk is elismerjük…/931.old. Iványi Pál/
…Ha valamit én kiviszek egy dollárért, azért kapok 63 forintot. Ha ugyanezt a terméket kiviszem a Szovjetúnióba, kapok érte körülbelül 18 forintot /949 old. Nagy Gábor/
…Már nem csupán a paraszti jövedelmek vannak veszélyben, hanem a belföldi ellátás és a népgazdaság szempontjából elengedhetetlen agrárexport is /952.o. Nagy Tamás/"
Közben 1990-re az ország tartaléka 9 napra csökkent, a csőd szélén állt a gazdaság, ezért hát rálőcsölték a romokat az Antall kormányra. Volt képük a csődbevivőknak azonnal elégedetlenkedni, és minden baj okának az új kormányt kikiáltani.
Ijesztően hasonló a helyzet most is, amikor 8 év ámokfutásuk után (mikor a 30 év alatt összegyűlt adósságállományt "sikerült" 3-szorosára felturbózni a "szakértő" ballibeknek) van képük azokon számon kérni a bajt, akik most húzzák ki a szekeret a szmötyiből, amibe voltak oly kedvesek a ballibek belelökdösni. -
- #29
- zsil
- 2010.09.06. - 10:38
Előzmény:
#28 taszisz
Ne mosd egybe a dolgokat!
Az MDF-be menekült "sporttásrsid" privatizálták a Gardéniától a "Vörös-csillag Tsz földjéig, eszközéig" mindazt, amit hirtelen le tudtak fedni a "kárpótlás" nevű maszlaggal!!
A tendencia máig is ment MSZP és SZDSZ fedőnév alatt, most az infrastruktúra volt soron!
/Energia, hírközlés, szemét-szállítás, stb/.
Torgyán Józsi bácsi pedig megtalálta a maga "cusiját" Sz. B. személyében.
Józsi bácsi -ha elszabadult volna, mint a hajóágyú-, akkor sem tudott volna ilyen káoszt csinálni, mint a Gyurcsány-Kuncze "nagymenő-páros" -
Ez felvet bennem néhány kérdést:
Az orosz piac és a TSZ-ek felszámolásáért ki is a felelős?
A magyar könnyűipar mikor is múlt ki?
Ki volt az, aki rászabadította dr Torgyán József ügyvéd urat a magyar mezőgazdaságra?
Ezek nem az elmúlt 8 évben történtek.
-
- #27
- zsil
- 2010.09.05. - 20:56
Előzmény:
#24 Obulus
Ja,ja!!!
Bedobták!!!
milyen törölközőt?
A szadeszszoci bagázs még a törölköző tartót is ellopta!
A "rohadt nácik" meg nyögik a kamatokat! -
- #26
- Mr.Boss
- 2010.09.05. - 20:48
Előzmény:
#24 Obulus
Tudtak volna,de kellett a piac és nem korszerűsítettek,hagyták tönkremenni...
Te is tudod, de nem ezért vagy itt...
Befejeztem veled! -
- #25
- Mr.Boss
- 2010.09.05. - 20:45
Előzmény:
#23 Obulus
Ritka rosszindulattal kezeled a témát, én befejeztem, próbáld meg a bankokat akármilyen szuper terv birtokában!
Meg fogsz lepődni "bármelyikükön"!
-
- #24
- Obulus
- 2010.09.05. - 20:41
Előzmény:
#22 Mr.Boss
"a Hankook töredékéért és versenyképes termékkört tudna gyártani exportképesen:
tejipar, édesipar, szeszipar, húsipar"
Nem tudtak, ezért bedobták a törölközőt. -
- #23
- Obulus
- 2010.09.05. - 20:36
Előzmény:
#22 Mr.Boss
" mennyire kreatív pénz birtokában az általad lenézett kis cégek zöme."
A kreatív könyvelésben.
Ha annyira kreatívak és biztos üzleti tervük van, akkor bármelyik bank szívesen ad kölcsönt. -
- #22
- Mr.Boss
- 2010.09.05. - 20:29
Előzmény:
#21 Obulus
Ez nagyon elfogult és általánosító vélemény! Mondok néhány példát, amiket életbe lehetett volna tartani a Hankook töredékéért és versenyképes termékkört tudna gyártani exportképesen:
olajipar,
tejipar,
édesipar,
szeszipar
húsipar
(legszebb példa hagyták kimúlni a Herz-et, miközben alagutat ástak az M-6nál értelmetlenül a megmentéshez kellő összeg többszöröséért)
Kozmetika: pl.Caola
(helyette 1 Ft-ért eladták Nagy Imrének az utolsó Kisz-főnöknek)
Azon pedig meg lennél lepve, mennyire kreatív pénz birtokában az általad lenézett kis cégek zöme.
Az adókerülésre létrehozott társaságok pedig leginkább politikusi ihlettettségűek.... -
- #21
- Obulus
- 2010.09.05. - 20:07
Előzmény:
#20 Mr.Boss
A magyar kis és középvállalkozók zöme valamilyen munkaviszonyt helyettesítő, adóelkerülésre létrehozott cég a minimálbér, vagy annak kétszerese körüli fizetésekkel, ezért sokkal inkább pénzt visz, mint pénzt hoz az államháztartásba. Sok bevételtől esik el a költségvetés a kis cégek „támogatása” miatt. -
- #20
- Mr.Boss
- 2010.09.05. - 19:43
Előzmény:
#14 Obulus
Nincs szó arról hogy ne kapjanak, csak az arányokra kell figyelni! Jelenleg 99% multi támogatás 1% hazai (ez is többnyire have-rock,/ jeee a rock örökké él/)!
Olyan marha meg nincs a szomszédoknál, aki egy munkahelyet 15 millióval megtámogat!
Az a 600.000 munkahely meg szép dolog, de nem úgy, hogy 1.700.000 munkahelyet szüntet meg a versenyelőnye, ez ugyanis 1.100.000 mínusz! -
- #19
- olvaso9
- 2010.09.05. - 18:58
A döntésekbe nemcsak a "szenvedő alanyt", hanem minden érdekelt felet be kellene vonni (fontos TQM alapelv) - ezt ellenzékként mindenki szívesen hangoztatja, kormányra kerülve gyakran elfelejti. A "több szem többet lát" alapon hozott döntések mindig hasznosabbak - bár ezt, elismerem, a gyakorlatban nehéz megvalósítani, mert ebben mi, magyarok szintén "ügyesek" vagyunk (hogyan lehet érdekvédelmi szerepben vagy jogi úton az időt húzni vagy keresztbetenni helyes lépéseknek).
Ami az érdemi adóproblémákat illeti (bár nem szakterületem), úgy látom, itt is a dolgok mélyén erkölcsi kérdések vannak. Úgy látom, meglehetősen nagy az egyetértés abban (bármelyik politikai oldalon állunk is), hogy az adómorállal, a hibás beéllítódással van baj, azon kellene javítani, de ez a mai Magyarországon nagyon nehezen megy. Talán, ha a többség belátná, hogy tényleg fenntarthatatlan a mai állapot, de ahhoz, hogy az "állambácsinak" is legyen pénze, a mi mentalitásunkon kellene változtatni, ha nem belátással, akkor kényszerrel és szigorú ellenőrzéssel. -
- #17
- Obulus
- 2010.09.05. - 18:37
Előzmény:
#16 Tobruki
Igen, adóelkerülők, a minimálbérre bejelentett vállalkozók jelentős része, a feketén, számla nélkül dolgozók, vagy akik ingyen töltik le a jogvédett zenét az internetről a számítógépekre, amelyen persze jogtalanul másolt programok futnak, vagy az, aki jó pénzért elintézte az orvosával, hogy rokkantasítsa, mert elvesztette a jól fizető munkáját, vagy akik különböző alapítványok mögé bújva lopják az állami pénzt, maguknak és másoknak, vagy akik jogtalanul vesznek fel magas összegű végkielégítéseket, stb -
- #16
- Tobruki
- 2010.09.05. - 18:29
Előzmény:
#10 Obulus
A multik adják a magyar export 80%-át. Ugyanis a hazai vállalkozások zöme, kizárólag hazai piacra termel.
Igazad van Obulus, de így lehetne folytatni:
és ügyeskedik, csalja az adót, zsebbe fizet, személyes fogyasztását cége költségei között számolja el. -
- #14
- Obulus
- 2010.09.05. - 18:23
Előzmény:
#13 Mr.Boss
Ha nem adunk a multiknak kedvezményt, kiviszik vállalkozásaikat az országból, hiszen versenyben állunk a régió többi országával. Egyszerűen átviszik a szomszédba, ahol tárt karokkal várják őket. -
- #13
- Mr.Boss
- 2010.09.05. - 18:14
Előzmény:
#10 Obulus
15.000.000.- állami segítséggel / munkahely akár a Marsra is tudna termelni......
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi: Vasárnap egész Amerika ezt a magyart fogja figyelni
- Időpont
- Ma: 14:36
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Igazi botrány van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Elhunyt Csurka István
- Időpont
- Ma: 11:07
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
