Az ügyészség javaslatára három hónappal meghosszabbíttathatják Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának letartóztatását.
A fővárosi ügyészség kezdeményezte, hogy további három hónappal hosszabbítsák meg a BKV volt humánpolitikai igazgatójának az előzetes letartóztatását - mondta el az MTI érdeklődésére Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn.
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán az MTI érdeklődésére elmondták: a bíró meghozta végzését az ügyben, ám addig nem adhatnak tájékoztatást annak tartalmáról, amíg az érintettnek nem kézbesítik a döntést.
Szalainé Szilágyi Eleonórát január 6-án vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt. A volt humánpolitikai igazgató a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal élt.
Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta őt.
A napilap cikke nyomán Kocsis István vezérigazgató és Hagyó Miklós (MSZP) akkori, a BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes is vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel az egykori humánpolitikai igazgatónak. Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tízmillió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét és átvizsgált minden, 2007. januártól kifizetett végkielégítést.
Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, mások mellett Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását. A BKV belső ellenőrzése is vizsgálatot indított, amely 2009 augusztusában megállapította: a volt hr-igazgató nem volt jogosult a végkielégítésre, mert már nyugdíjas volt, és felvette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését.
Szintén a belső ellenőrzés indított vizsgálatot 86 ember ellen, akiknek menedzserszerződésük volt vagy 10 millió forintnál nagyobb végkielégítést kaptak. A jogosulatlan végkielégítések kifizetésével a BKV-t becslések szerint több százmillió forintos kár érte.
- cikk értékelése /itthon/eleonora-tovabb-ul-27078/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 2
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #4
- balaton
- 2010.02.08. - 20:25
Az MSZP és az SZDSZ összeveszett a koncon, melyet a budapestiek fizetnek. -
- #3
- bottka
- 2010.02.08. - 19:03
Ma már tudjuk, hogy több mint 30 milliárdot "loptak" el végkielégítések és egyéb juttatások címén. Belegondolok, talán ma sem a koszos, büdös, zörgős, nyikorgós ócska busszal kellett volna hazajönnöm a munkából, ha ezt a tolvaj bandát előbb leleplezik.
A legszebb az egészben, hogy szinte mindegyik panasszal élt az előzetes letartóztatás miatt.
Harácsoló, kapzsi emberek, mind többet és még többet akartak. Remélem, hogy többen és többen kerülnek rács mögé! -
- #2
- emilke
- 2010.02.08. - 18:52
Érdekes csönd lett Rényi-Vámos Krisztína ügyében. Pedig ott letelt a hosszabbítás. Vagy nem? -
- #1
- odgobe
- 2010.02.08. - 18:26
Szép lassan megvárja a többieket,le is fogyhat egy picit ,mert hála van miből.
Aztán jönnek a vádalkuk,fenyegetőzések,üzengetések és a többi sok-sok MSZP-SZDSZ-es
manipulálása a tényeknek,erős támogatását élvezve "házi sajtójuknak" és hűséges "bértollnokaiknak"
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Mozart-maraton a Művészetek Palotájában
- Időpont
- Ma: 20:05
-
Elkeserítő a helyzet: Orbánék azonnal léptek
- Időpont
- Ma: 19:41
-
Kínos ügy: Rengetegen lemaradnak a köztévé adásáról
- Időpont
- Ma: 18:47
-
Különös fordulat: Nem várt 2011-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 18:21
-
Óriási változásra készülnek: Rengeteg család életét változtatnák meg
- Időpont
- Ma: 17:17
-
„Orbán Viktor kétségtelenül jól látja a helyzetet”
- Időpont
- Tegnap: 08:10
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Extrém hideg
- Időpont
- Tegnap: 17:23
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
A papír ára
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Orbán értékvilágát elemzi TGM a Le Monde diplomatique-ban
- Időpont
- Tegnap: 14:43
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
A pangasius-átverés
- Időpont
- 02.05: 08:28
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
"Úgy borult el Medveczky Ilona, mint egy krumpliszsák"
- Időpont
- Tegnap: 04:45
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- Ma: 12:16
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
Orbán: Készek vagyunk küzdeni, de megegyezni is
- Időpont
- Tegnap: 21:02
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Óriási siker: magyar a világ legerősebb embere
- Időpont
- Ma: 13:41
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Magyarországról tanácskoztak Washingtonban
- Időpont
- Ma: 07:20
-
Erősödik a forint
- Időpont
- Ma: 10:20
