Az ismert roma jogvédő és politikus, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába, amit környezetéből többen is megerősítettek - írja a Népszabadság pénteki számában.
![]() |
| Jobbra Mohácsi Viktória |
Mohácsi Viktória korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Jogvédőként a Mozgalom a Deszegregációért Alapítványt vezette. Életveszélyes fenyegetések miatt 2009-ben rendőri védelmet kért. Az Egyesült Államokban 2010-ben rangos emberi jogi díjat kapott - ismerteti a lap.
Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér. Bár névvel senki nem kívánt nyilatkozni, többen elmondták, hogy országosan ismert politikus és jogvédő létére idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött.
A cikk szerint egyelőre pontosat nem sikerült megtudni arról, hogy szándékának megfelelően ténylegesen beadta-e a menedékjogi kérelmet. A lap próbálta felvenni a kapcsolatot Mohácsi Viktóriával, az elküldött e-mailekre még nem érkezett válasz.
- cikk értékelése /itthon/elhagyta-az-orszagot-a-politikusno-45582/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 62
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54

