"Boldog embernek tartom magam. Olyannak, akinek vannak lehetőségei. A családom nagyon fontos számomra" - nyilatkozta három évvel ezelőtt.
Tegnap este, rövid, súlyos betegségben, 56 éves korában elhunyt Wermer András orvos, film- és tévérendező, producer, kommunikációs és stratégiai tanácsadó - adta hírül a család.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Makk Károly tanítványaként végzett, diplomája megszerzése után a BBC-től is kapott állásajánlatot; több filmjét megvette a Canal+, a Bayerische Rundfunk és a BBC. „Zavartalanul üzemel" című munkája tananyag lett a londoni Film Academyben és a New York Universityn, a filmvilág legnagyobb keleti parti egyetemén.
Nevéhez fűződik több száz cég és termék stratégiai marketingje; Orbán Viktor és a Fidesz megjelenésének tudatos megtervezésével ő honosította meg Magyarországon a profi politikai marketinget. Legismertebb munkái közé tartozik az 1998-as Fidesz-kampánynak a „polgár" fogalmát középpontba állító stratégiai terve és sikeres megvalósítása. Orbán Viktor bizalmát a 2002-es, a Fidesz számára vereséggel végződő választás után vesztette el, a párt 2006-os és 2010-es kampányaiban már nem vett részt.
Nevéhez fűződik a magyar Millennium évének egyik legjelentősebb projektje, a Millennáris Központ létrehozása, és a központ kiállítócsarnokában az „Álmok álmodói, világraszóló magyarok" című kiállítás tető alá hozása.
Gyors lefolyású betegsége miatt egy ideig az Egyesült Államokban, Houstonban kezelték, de utolsó napjait a debreceni egyetemi klinikán töltötte.
Három évvel ezelőtt így beszélt terveiről az UFi-nak:
„- Elégedett embernek tartja magát?
- Az nagyon rossz lenne. Boldog embernek tartom magam. Olyannak, akinek vannak lehetőségei. A családom nagyon fontos számomra.
- Van-e még olyan saját álma, amit szeretne megvalósítani?
- Rengeteg.
- Egyet mondjon.
- Még nem jött el az ideje, hogy ezekről beszéljek. Szakmai megbízásaim mellett új és izgalmas projekteket tervezünk. Ezekből sokat kell kitalálni ahhoz, hogy egy-egy megvalósuljon. Remélem, hogy lesz közöttük olyan, amely jelentős pozitív hatással lehet Magyarország életére."
- cikk értékelése /itthon/elhunyt-wermer-andras-31651/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 25
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #25
- Snoopydogg
- 2010.09.05. - 20:02
"Pont és haza
Az ördög limonádét hörpöl.
Akik bort, csupán szerencsétlenek.
A nyomorultak arca elmosódik,
az ördögé mind fényesebb, mind rajzosabb.
Övé a pont és minden egyenes,
mindaz, ami áttekinthető.
Az igazak homályban kóborolnak,
de épp ezért egyedül ők,
az elveszettek találnak haza."
(Pilinszky János)
Nyugodjon békében!
-
- #24
- olvaso9
- 2010.09.04. - 23:33
A wermer.hu honlapon egy interjút, egy előadásrészletet és egy blogot találhatunk Wermer Andrástól - érdemes meghallgatni, elolvasni.
Érdekes, értelmes, szuggesztív, lelkes ember volt, aki önmagát amatőrnek tartotta. Érdekelne, miért váltott át az orvosi pályáról tanácsadásra, miért ebben találta meg célját.
Sokat tanulhatunk Tóle így is, hogy élete teljében ragadta el a halál.
Isten nyugtassa. -
- #23
- outsider1
- 2010.09.04. - 16:14
Előzmény:
#22 respondent
Miért kegyeletsértő az, ha elmondjuk, hogy Orbán bűnbakká tette 2002-ben?
És sajnos Wermer elgondolását, miszerint a polgárosodás köré kéne felfűzni a kormánypárt politikáját, tényleg kiforgatták.
-
- #22
- respondent
- 2010.09.04. - 14:27
Előzmény:
#21 outsider1
Kedves outsider, helytelen és kegyeletsértő ilyen direkt módon politikát vinni a tragédiába.
(off:Kedves outsider, mind nektek, mind nekünk van egy elképzelésünk a világról és benne hazánkról. Lehet, h ez a ti világotok, de egyelőre Magyarország még a mi hazánk!) -
- #21
- outsider1
- 2010.09.04. - 14:17
Orbán csak félig értette Wermer tanácsait. Az igaz, hogy Wermertől származik az idézet, miszerint a mosópor és a politika eladása technikailag ugyanaz.
Csak azt felejtette el Orbán, hogy függetlenül a reklámoktól, a mosóporok általában megfelelnek a célnak. Ha viszont nincs jó politika, akkor hiába a csomagolás. Persze egyszerűbb volt bűnbaknak megtenni Wermert 2002-ben, mint valódi elemzést készíteni a bukás okairól.
A polgárosodás kérdése még mindig aktuális, és sajnos igaza volt Wermernek a Bálint által idézett 2007-es interjúban: mindkét oldal közrejátszott a szó amortizálásában.
Szegény Wermer még megérte, hogy az Orbán féle "polgári körös" mozgalom koordinátorából miniszter lett. Gondolom, nem így képzelte el a polgári Magyarországot.
Nyugodjék békében. -
- #20
- határeset
- 2010.09.04. - 13:42
Ha lehet hinni Jézus Krisztusnak, akkor a Lk 16 alapján (a gazdag és Lázár) kimondható: az ember örök sorsa a halála pillanatában végleg eldől, megmásíthatatlanul. Wermer András vagy az örök élet boldog részese, vagy nem lesz az már soha. -
- #17
- zsil
- 2010.09.04. - 11:39
Előzmény:
#15 juli61
Nem szeretek offolni, ezért csak annyit: gondra nem is gondoltam!
/Néha összekeverem a közvetlen kapcsolatot a virtuálissal, ezért "mosakodtam"/. -
- #14
- zsil
- 2010.09.04. - 09:38
Előzmény:
#13 juli61
Kedves Juli!61!
Köszönöm a hozzászólását!
Most látom, hogy megint túl rövid voltam!
/Természetesen semmi negatív ügyre nem gondoltam, hanem -biztosan gyorsan küldtem el a h.sz.-t! /
Wermer Andrást értékes embernek tartom, sajnálom, hogy eltávozott, Isten nyugosztalja Őt!
-
Üdvözlöm Zsil!
Teljesen egyetértek a "tiszta batyu-gondolatával"!
DE!-Illetve mindezek mellett
"...Nevéhez fűződik a magyar Millennium évének egyik legjelentősebb projektje, a Millennáris Központ létrehozása, és a központ kiállítócsarnokában az „Álmok álmodói, világraszóló magyarok" című kiállítás tető alá hozása...."
-Aki látta eme kiállítást, talán egyetért velem, hogy több ilyennek kellene lenni! -
- #11
- gyaloggos
- 2010.09.04. - 08:19
Előzmény:
#10 plébános
Isten megbocsátja!
Amúgy mindannyiunknak, de, bizony, nem marad következmények nélkül semmi!
No nem a pokolra, meg ilyen marhaságokra gondolok, természetesen.
Szóval, nem ok nélkül szokom én mondani, nem lennék én egy Gyurcsány, egy Bajnai, egy vörös expénzügyminiszter, Draskovics, a mocskos rablóbanda tagjainak a bőrében!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kemény döntés született: Többezer közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Visszautasítja a Jobbik vádjait az Országgyűlés sportbizottságának elnöke
- Időpont
- Tegnap: 16:25
