Ha az LMP jól látja el feladatát, négy év múlva a Fidesz váltópártjaként léphet fel, az MSZP pedig a lengyel baloldal sorsára juthat – véli Elek István, az ökopárt alapító tagja és stratégiai tanácsadója. A közíró reméli, hogy Orbán Viktor kevésbé konfliktusos politikát fog folytatni, mint előző miniszterelnöksége idején.
- Orbán Viktor tanácsadója volt az első Fidesz-kormány megalakításakor. Ha most lenne az, milyen útravalóval látná el a Fidesz elnökét a következő négy évre?
- Ugyanazt tanácsolnám, amit 1998-ban: hogy törekedjen az ellenzéket és a kormánypártokat a nemzeti sorskérdések megoldásában együttműködésre késztetni. Tekintse a beiktatását alkalomnak egy új lap megnyitására. Ha akkor következetesebben képviselte volna ezt a vonalat, nagyobb esélye lett volna 2002-ben a Fidesznek az újabb győzelemre. De túl sok konfliktust vállalt fölöslegesen, holott kormányzó helyzetből könnyen tehetett volna gesztusokat, semlegesíthette volna az ellenfeleit. De konfrontatívabb politikát folytatott, és ez hozzájárult a vereséghez. Most új helyzet van, nem szorul rá a Fidesz, hogy gesztusokkal keresse az ellenzéki pártok együttműködését. De annál könnyebb megküzdeni az országot sújtó problémákkal, minél nagyobb társadalmi, értelmiségi támogatást tud maga mögött a Fidesz. Ezért kell a kétharmad ellenére párbeszédképes erőnek mutatkozni, és akkor is egyeztetni az ellenzéki pártokkal, ha nem kötelező.
- Az előjeleket milyennek látja? A Fidesz nemzeti konzultációt folytat, a választási reformot előkészítő bizottságban pedig paritásos alapon kap helyet a kormány és az ellenzék.
- Vannak pozitív jelek, de még nagyon az elején tartunk a ciklusnak. Az önkormányzati képviselők megválasztására tett javaslatról úgy látom, hogy súlyosan érintené a kisebb szereplőket, és előnyös lenne a többségi helyzetben lévő párt számára. Ezt meg kell fontolni. A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről tett nyilatkozat pedig nehezen értelmezhető fogalmakkal operál. Nehéz elképzelni, hogy egy magát komolyan vevő ellenzéki párt aláírhatná, mivel olyan állítások vannak benne az elmúlt húsz évről, amelyek nehezen elfogadhatók. A Fidesznek is újra kellene értékelnie az elmúlt húsz évét, hogy ezt elfogadja. Nem értem, miért kell aláíratni az ellenzéki pártokkal, hogy forradalmi áttörés történt, az elmúlt húsz év pedig katasztrófa volt, és azokat a paktumokat kárhoztatni, amelyeknek a Fidesz is részese volt. A nyelvhasználatban vannak elidegenítő elemek, amelyek nem az együttműködés irányába mutatnak.
- Az országgyűlési képviselőjelöltek választására tett Fidesz-javaslat viszont nem borítaná fel a jelenlegi rendszert az arányosság szempontjából.
- Ez igaz, de jobb lett volna a választási rendszert úgy módosítani, hogy nem szaladunk előre, és nem foglaljuk alkotmányba a 200 fős parlamentet, mielőtt a részleteket megvitatnánk. Ki tudja, hogy egy komoly vita után 200 vagy 210 fős testületet találnánk indokoltnak? Nagyon szép, hogy egy másfél évig vitatkozó testület kimunkálja a részleteket, de kár volt ezt megelőlegezni.
- Ön is felvázolt a kampányidőszakban egy választási rendszert, ami az MSZP javaslatához áll közelebb, hiszen csak listás, méghozzá nyílt listás választást javasolt.
- El tudnék képzelni egy olyan rendszert, amelyben megvan a választópolgárnak az a lehetősége, hogy befolyásolja, a listán szereplő jelöltek közül ki kap mandátumot. Most a pártközpontok határozzák meg, hogy kiket vesznek listára, és milyen sorrendben lehet mandátumhoz jutni. A nyitott listás rendszer több lehetőséget ad a választónak, mint hogy eldöntse, egyéniben erre szavaz, listán pedig arra. Ez azonban nem az LMP álláspontja, és nem kidolgozott javaslat, csak egy ötlet.
- Tulajdonképpen milyen szerepet játszik az LMP-ben, és milyet szán magának a jövőben? Az aktív politizáláshoz is visszatérne?
- Alapító tagja vagyok a pártnak, és részt veszek a stratégiai tanácsadó testület munkájában, amelyben elvi, elméleti kérdéseket vitatunk meg, és a politikai helyzetet értékeljük. Az utóbbi két évben a közszolgálati rádió műsorkészítője voltam, és ezzel a szereppel nem fért össze az aktív pártpolitizálás. A kérdés, hogy mi lesz a jövőben, épp nekem is fel van téve, de még nem válaszoltam meg. Az elmúlt 20-30 évben a politikusi, tanácsadói és közírói szerep más-más hangsúllyal mindig jelen volt az életemben, és lehet, hogy most megint aktívabb politikusi szerep kerül előtérbe.
- Az LMP-ről mindig mint ökopolitikai erőről beszél - de a választók tényleg zöld pártot juttattak be? Nem inkább egy olyan pártot, amely baloldali-liberális alternatívát nyújt a lejáratódott MSZP-vel és SZDSZ-szel szemben?
- Kétségtelen, hogy az elmúlt húsz évben ilyen nyilvánvalóan nem képviselte politikai alakulat az ökopolitikai vagy zöld alternatívát. Most vált először választhatóvá országos méretekben, és rögtön be is jutott a parlamentbe. De nyilvánvaló, hogy az LMP-t nemcsak azok juttatták be, akik a zöld értékrendet vallják. Azok is, akik fontosnak tartották a határozott antikorrupciós hangot. Akik értékelték, hogy a pártnak érdemi mondanivalója van a társadalom alsó egy-két milliós rétegének helyzetéről, középpontban a roma-magyar együttéléssel. És persze olyanok, akiknek mindegy volt, kire szavaznak, csak azokra ne, akik eddig a színen voltak. Ők két párt közül választhattak: egy barbár, durva retorikájú, szélsőjobb felé hajló, és egy mérsékelt, párbeszédbarát, de szintén határozott rendszerkritikát megfogalmazó alakulat között. Ez volt az LMP. És mivel a választást a jobboldal nyerte meg, természetes, hogy a politikailag otthontalan választók között nagyobb arányban voltak egykori MSZP-s, SZDSZ-es, MDF-es szavazók.
- Akik az utóbbi nyolc évben hatalomra segítették a bukott koalíciót. Nem okoz kognitív disszonanciát önben, hogy egy platformra kerültek?
- Nem. Induló csapatként olyan pártot álmodtunk meg, amely a három nagy ideológiai irányzat értékelemeiből hasznosít elfogadható részeket, és próbál összegyúrni egy szerves egészet, hogy ezáltal létrehozzon egy új szellemi-ideológiai minőséget. Reméltük, hogy erre fogékonyak lesznek a választók. Ha pedig ezt komolyan gondoltuk, azt is komolyan kellett gondolnunk, hogy a támogatók közé fognak jönni innen is, onnan is, amonnan is. Itt találkozhatnak a szociáldemokrácia, a konzervativizmus és a liberalizmus képviselői. De azt is kikötöttük, hogy nem szolgálunk mentőcsónakul olyan politikusoknak, akik személyükben is fémjelezték e pártokat a közelmúltban. Nem igazolunk le olyan szereplőket, akik a politikai élvonalban voltak az elmúlt négy évben, és a régebbiek közül is csak akkor, ha mellé igazolunk egyet a másik irányból is, nehogy félreértés essék. Végül nem került sor komoly igazolásokra, úgyhogy ez a veszély nem is fenyegetett.
- Akik mégis csatlakoztak az LMP-hez, korábban hol politizáltak?
- Bár gyakran fogalmaztak meg olyan kritikát, főleg a szélsőjobbról, hogy az LMP a süllyesztőbe jutott SZDSZ reinkarnációja, fehéren-feketén igazolható, hogy sokkal kisebb arányban vannak a képviselőjelöltek és ismert szereplők között olyanok, akik tényleg kötődtek valamikor az SZDSZ-hez. Többen jöttek a Fidesztől, az MDF-től és az MSZP-től. Az egyetlen képviselőnk, aki már korábban is ült a parlamentben, Mile Lajos, aki az MDF, majd az MDNP tagja volt. Ivády Gábor is az MDF-nél indult, majd a Fidesz választókerületi elnöke lett. Ertsey Katalin szintén Fidesz-tag volt az őskorban. A döntő többség mindazonáltal nem a politikából, hanem civil szervezetektől érkezett.
- A pártot sokan féltik a balliberális elit értelmiségi holdudvarától. Mi lesz, ha holnap rájönnek, hogy mindig is zöldek voltak? Nem jelentenek majd terhet az LMP-nek?
- Úgy érzem, egyelőre nincs ilyen veszély. Mindenesetre egy olyan alakulat, amely már stabil lábakon áll, és a választók szemében hitelesen képviseli ezt az értékszintézist, könnyebben meg tud küzdeni egy-egy hirtelen bejelentett csatlakozással. És persze mindenki előtt nyitva áll az értékrend és a politikai álláspont módosításának lehetősége. A színen lévő politikai szereplők közül is van, aki messziről jött a mostani pozíciójába. Miért ne engednénk a mai értelmiségieknek, hogy, belátva tévedéseiket, illetve az új kihívásokkal szembesülve most az ökopolitikában találják meg a hiteles választ kérdéseikre?
- Bár az LMP-t a három nagy ideológia közé helyezi, ez az első párt a rendszerváltás óta, amely egyszerre hirdeti a liberális demokrácia erősítését az ökoszociális piacgazdaság eszméjével. Nem nevezné ennek ellenére tipikusan baloldali pártnak az LMP-t?
- Nem, mivel nem feltétlenül egy dimenzióban kell egymáshoz viszonyítani az alakulatokat. Ha térben helyezzük el a szereplőket, kiderül, hogy amit a kulturális hagyományról, a kistelepülések érdekképviseletéről mondunk, az szorosan kapcsolódik a konzervatív hagyományhoz. Az MSZP, az SZDSZ és általában a liberális pártok kevésbé fogékonyak e kérdések iránt, a Fidesz vagy a Jobbik viszont e téren közelebb áll az LMP mondandójához, gondoljunk csak a táji adottságokhoz igazodó, környezetbarát vidékfejlesztés programjára. Más kérdés, hogy mit tud kezdeni a közvélemény azzal, hogy egy alakulat nem akarja elhelyezni magát a megszokott koordinátarendszerben. Az LMP nagy kérdése, hogy el tudja-e fogadtatni: a két pólus között van egy harmadik. A Fidesz és az SZDSZ is ezzel próbálkozott, de kiderült, hogy a liberalizmusra építve nem lehet harmadik lábat növeszteni. Az ökopolitika alkalmasabb lehet erre. A kor kihívásaira szükséges holisztikus választ inkább egy ilyen alakulattól lehet várni.
- Erre építve reális lehetőségnek tartja, hogy az LMP valamikor a Fidesz váltópártjává váljon?
- Tudomásul véve, hogy milyen helyzetben jutott a parlamentbe az LMP, rövidtávon a volt MSZP- és SZDSZ-szavazótábor újabb szeleteinek meghódításával lehet számolni. De az értékszintézis vonzerőt gyakorolhat a jobboldali szavazókra is. Ez attól függ, hogy a Fidesz mennyire tudja hatásosan képviselni a programot, amelyre felhatalmazást kapott. Ha a választók egy része elkezd kiábrándulni a Fideszből, az LMP megerősödésének második fázisa is elkezdődhet. Ha az erősödési törekvés eredményes lesz, az elzárhatja az utat az MSZP újbóli növekedése előtt, és az LMP a Fidesz váltópártjaként is megjelenhet, hiszen, bár nem nevezi magát baloldali alakulatnak, képviseli a szocialista szavazók számára fontos szolidaritás eszméjét. Könnyen lehet, hogy MSZP úgy végzi, ahogy a volt lengyel baloldali párt. A hagyományos jobb-bal tengelyen a lengyel fejleményeket sem lehetne megérteni, hiszen ott eltűnt a hagyományos baloldal, és egy populista konzervatív erő küzd egy liberális konzervatívval. Miért nem lehet elképzelni, hogy nálunk a Jobbik hatására középre húzó Fidesz és egy nehezen besorolható ökopolitikai alakulat áll majd szemben egymással? Ideális esetben, ha az LMP jól látja el a feladatát, ez szerkezet fog felállni négy év múlva.
- A Jobbikhoz nemcsak a Fidesznek, hanem a két másik ellenzéki pártnak is viszonyulnia kell. Ebben látható különbség az MSZP markáns elhatárolódása és az LMP barátkozósabb hozzáállása között.
- Így van, az LMP ugyanis azt mondja, hogy a Jobbik létrejötte és megerősödése pontosan azzal magyarázható, hogy a nagy pártok rossz stratégiát követtek a szélsőségekkel és az általuk meglovagolt problémákkal kapcsolatban. Azok a gondok, amelyekre a Jobbik rámutatott, és amelyekre hamis választ adva fölnőtt, léteznek, és nagyon komoly problémák. Ez ellen nem lehet úgy küzdeni, ahogy az SZDSZ és az MSZP teszi, hogy állandóan elhatárolódásra ösztökéljük a többi politikai szereplőt, miközben a problémákról nem veszünk tudomást. A Jobbikkal vitatkozni kell. Nyíltan, őszintén, keményen vitatkozni, mert akkor van esély a Jobbik-szavazókat jobb útra téríteni, ha nem bélyeget nyomunk rájuk, hanem megpróbáljuk kimutatni, hogy az érvelésük miért ad rossz válaszokat a létező problémákra. Ez csak messziről tűnik barátkozásnak.
- Ezért igyekszik az LMP demonstrálni a nemzeti ügyek iránti fogékonyságát, például azzal, hogy elsőként csatlakozott a Jobbik Trianon-vitanapra vonatkozó kezdeményezéséhez?
- Igen. Az MSZP szerint nem szabad hagyni, hogy ennek az érzékeny problémának a kapcsán egymás után szólaljanak fel a jobbikos politikusok, és demonstrálják, hogy a magyar Országgyűlés jelentős része hogyan gondolkodik a múltról, a sebekről, a határon túli magyarokról és a szomszédos államokról. Az LMP pedig azt mondja, hogy ez a helyzet, beszélni kell róla, mert ha a parlamentben nem beszélünk róla, attól még a vita lefolyik a sajtó hasábjain és más fórumokon. Két lehetőség van: vagy beszélünk mi, egy másik nyelven, mást állítva ezekről a problémákról, vagy átengedjük a terepet a Jobbik által képviselt nyelv további térhódításának.
- cikk értékelése /itthon/ertekszintezis-29896/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 464
Kapcsolódó cimkék
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #123
- coolgay
- 2010.07.16. - 01:24
Előzmény:
#114 kopjafa
"Ültessük át az Izraeli törvényeket a magyarba imigyen:
- építsünk falakat a kisebbségek lakta települések köré, vagy gettósítsuk őket
- tiltsuk a vegyes házasságokat
- zárjunk be mindenkit, ki a Jézusi tanokon kívűl mást hírdet ( rabbikat 5 évre)
Ez Izrael, s ez a zsidó kultúra. Ebből mi nem kérünk"
Adoflka,Izraelben vallásszabadság van, és csak Jeruzsálemben több tucat keresztény felekezet van, az probléma,hogy nincs polgári házasság csak a rabbi előtt, de vegyesházasságokat ezért Cipruson kötik. -
- #122
- coolgay
- 2010.07.16. - 01:19
Előzmény:
#78 respondent
Móricka nem veszem,bár lehet,hogy ezen az oldalon meglepetést okozok,hogy nem Scruton a kedvencem. -
- #121
- coolgay
- 2010.07.16. - 01:14
Előzmény:
#7 sutbaone
"Elek? Debreceni? Tanácsadója OV-nek? Na igen. Már csak Fodor Gabika hiányzik, meg az a meleg csaj a másságával. Libsi Árulók!
A turul marad, a siratófal is vége ennek az értelmetlen huza-vonákn"
Te be vagy tépve vagy sokat voltál a Napon? -
- #120
- kopjafa
- 2010.07.14. - 17:19
Előzmény:
#119 Zokni
T. Zokni!
Trianoni diktátum szerint:
Erdély autonóm terület! - nem Románia része.
Az újonnan létrejött államokban biztosítani kell a kisebbségek jogait! - nem Benes-dekrétummal
Látom Önnél sikerrel járt a szocialista oktatás.
Egy az Isten, egy a Nemzet! - ez nem azt jelenti, mint amit Ön taglal. -
- #119
- Zokni
- 2010.07.14. - 15:11
Előzmény:
#118 kopjafa
.Kedves Kopjafa!
Jól példázza hsz-a, a tiranoni irracionalizmus, általam említett káros hatását a gondolkodásra
1. (Állapotokszerződés) Semmilyen állapotok nincsenek, melyek a „szerződéssel ellentétesek” lennének, ezzel csak a tájékozatlan emberek fejét zavarja meg, mintha valamiféle jogi baki lenne az egész…
2.(A világ felülvizsgálati hajlandósága) Mozgósítana, az „egységes nemzetakarat” várható hatékonyságának ígéretével, ezzel szintén az ismerethiányban szenvedőket tévesztve meg. Ugyanis eltitkolja azt a tényt, hogy egy ilyen hatalmi fórum - ami egyébként nincs is -, ha volna, olyan szinten állna, mely figyelembe kellene vegye MÁS nemzetek „akaratát” is, és azok több nagyságrenddel nagyobb létszámot (egységes erőt) képviselnének…
3. (Trianoni Isten) Teljes félretájolásba merül „szellemi” szinten is, ezzel megingatva, hívő, de szintén tájékozatlan embertársainkat. Ugyanis Isten, elég nehezen lehetne egy (1 db) nemzeté, hanem Ő mindazon, szóban forgó nemzeté IS, melyek a miénkkel ellentétes érdekeket képviselnek e kérdésben. Tehát egyoldalúan NEM támogathat, csak egyetlen egy nemzet hívőit, hanem mindegyikét. És azt nem akarhatja, hogy szeretett magyarjai kedvéért, hasonlóképpen szeretett tótjai, ruténjei, oláhjai, horvátjai és szlovénjei stb. szenvedjenek… -
- #118
- kopjafa
- 2010.07.14. - 13:53
Előzmény:
#117 Zokni
T. Zokni!
"Azonban az irracionális érzelmek olcsó kielégítése, még nem feledteti a „trianoni seb” felemlegetésének ártalmas, destruktív hatását az emberek gondolkozásában."
Trianon, az ország keresztre feszítése, melyről minden embernek tudnia kell.
Jelenlegi állapotok magával a szerződéssel is ellentétesek, mely kimondja annak semmisségét, vagyis az eredeti állapotok visszaállítását.
A gyakorlat megcáfolja a nemzetközi jogot, nevetségessé téve azt.
Úgy tűnik az egységes nemzetakarat kikényszerítheti a diktátum orvoslását.
A világpolitikában csak akkor lesz meg a hajlandóság Trianon felülvizsgálatára, ha azt a Nemzet keményen követeli.
Jó úton haladunk e téren, hisz gombamód szaporodnak az emlékművek, illetve a megemlékezők száma. Hiszünk a feltámadásban, hisz EGY AZ ISTEN, EGY A NEMZET!
-
- #117
- Zokni
- 2010.07.14. - 10:26
Kedves Szerző!
(Együttműködés) Megint a kádárizmus: az „ideális” megoldás keresése… E I. is akkor szocializálódott…. Hiszen ez minimum két okból nem fog menni. Egyrészt kettőn áll a vásár: mit nyer, ha az MSZP elfogadja a gesztust? Nem tudom, de biztosan elveszíti azok szavazatait, akik nem bocsájtják meg a Fidesz kb. 8 (/6) évig tartó harcászati politizálását.
Másrészt akkor jobb(ik)ra is engedményeket kell tenni, és az a szélsőtrágyát mindenképpen tovább penetránsítja…
(NE(gyirányításítási)R) Egyetértek: nyilván a legkevésbé sem alkalmas ez a baromság az egységesítésre, csak az elágazások lenyírását célozza meg…
(Kognidisszonáns) BÁRMELY pártra - CSAKIS ellentmondások feldolgozása révén szavazhattunk. Fidesz::liberális-lúzer-konfrontáló-vicces forradalmi-potenciális lúzer; MSZP: létező/valódi baloldali-liberális-jobboldali-lúzer; SZDSZ/MDF: rendszerváltó-liberális demokrata/konzervatív demokrata-szabadkapitalista/horthynosztalgiás-lúzer/lúzer; Jobbik: tisztakezű-fajgyűlölő-hányinger keltő-potenciális lúzer; LMP: liberális-konjunktúra lovas (most fogd meg az Isten lábát)-zöldhiedelmes-potenciális lúzer…
(Válasz) Az soká lesz, amikor majd egzakt politikai kérdésekre kimerítő „ökopolitikai” válaszok adhatók. Ez olyan, mintha a szegények ügye pl. tisztán „nőpolitikai” alapon megoldható lenne…
(Baloldali zöld-ség) Alany az „ökopolitikát”, mint a teljesség (holisztikus) vezérszavát keresgélve, csak a szokásos baloldali bírálatot alapozza meg: a zöld-mozgalom, csak a meglévő, lényegi ellentmondásokat leplezi (színezi), ráadásul oly módon, hogy még a saját legfontosabb célját is – az emberiség és a környezet harmóniáját – a lehető legnehézkesebb módon - üzleti alapon – próbálja, éppen ez által, megvalósítani.
(Zöldség a baloldalról) A baloldali eszmeiség nem tűnhet el, mert a valódi rendszerproblémák magyarázatára csak balról lehet megfelelő perspektívába kerülni. Ettől még persze ott, ahol nincs jelentősége ennek a szemléletnek – az egérlyukban – akár ki is veszhet. A lényeg, hogy a globális politikai léptékekben meglegyen. És erről a világkapitalizmus gondoskodik…
(Zöldség Trianonról) Az LMP úgy véli – akárcsak a Jobbik, meg a Fidesz -, hogy e téma révén majd a választók, - komoly veszély nélkül -, a korábban emlegetett „politikai térben” a megfelelő pontra helyezhetik a pártjukat. Azonban az irracionális érzelmek olcsó kielégítése, még nem feledteti a „trianoni seb” felemlegetésének ártalmas, destruktív hatását az emberek gondolkozásában.
Hisz a környezet sem azért fontos, mert szeretjük a virágokat és az állatokat. Hanem azért, mert szeretnénk fennmaradni, akár az Ő létük árán is…. -
- #116
- Horst_Tappert
- 2010.07.14. - 10:25
Előzmény:
#113 Hunnia
Igen, a színvonal ugyanaz.
Csak az egyik elvtársi berögződések miatt hazudik, a másik meg gyűlöletből.
Ugyanannyit hazudnak.
Nincs lovam.
-
- #114
- kopjafa
- 2010.07.14. - 09:19
Előzmény:
#103 outsider1
T. outsider1!
Izraelben nem 1 hónapja van szélsőjobb kormány. A zsidó "elit" kritikája pedig Izrael politikáját illetően késett 4-5 évtizednyit, amitől szánalmasan nevetségessé, hiteltelenné vált.
Melyik ország tehetné meg, hogy egy ENSZ határozatot 30 éven keresztűl figyelmen kívűl hagyjon?
Ezzel az ENSZ is megmutatta hovatartozását.
A valóság kimondása sosem rasszizmus, ezt csak a liberális hazugok, illetve a megvásárolt zsoldosok állítják.
Ültessük át az Izraeli törvényeket a magyarba imigyen:
- építsünk falakat a kisebbségek lakta települések köré, vagy gettósítsuk őket
- tiltsuk a vegyes házasságokat
- zárjunk be mindenkit, ki a Jézusi tanokon kívűl mást hírdet ( rabbikat 5 évre)
Ez Izrael, s ez a zsidó kultúra. Ebből mi nem kérünk.
Ha ez Ön szerint antiszemitizmus, akkor tévúton jár, vagy a fent nevezettek egyike.
"a jövő kérdése, hogy mikorra születik meg egy olyan elit, amelyik élni tud az ország lehetőségeivel. Ha szerencsénk lesz, két-három év múlva elindul valami."
20 évet kapott az "elit" a megújulásra.
Egyre jobban hisszük, hogy vér nélkűl nincs megtisztulás. Fogy a MAGYAR türelme, csak aztán siránkozni ne tessék.
Majd akkor lesz rendszerváltás meg elszámoltatás. -
- #113
- Hunnia
- 2010.07.13. - 22:18
Előzmény:
#88 Horst_Tappert
(És még egyszer kérlek, az ilyen kuruc, barikád meg hasonló szemeteket ne nekem reklámozd. Népszava színvonal, csak a másik oldalról).
**************************************
Szerinted ezek színvonala a bolsi lappal egyenértékű?
És melyik, mennyit hazudik, az nem érdekel?
Te, magas lovú. Inkább szállj le róla! -
- #112
- outsider1
- 2010.07.13. - 22:12
Előzmény:
#109 pimepime
Ismerem a mitigérnek honlapot. A Jobbik legjobban a célzottságban teljesített (3,5 az ötös skálán). Igen, a célközönséget viszonylag jól kijelölte a Jobbik. De ez csak marketing, édeskevés a megvalósításhoz.
Megalapozottságban viszont a kettes szintet sem érti el a program. Persze a Fidesz és az MSZP csak egy hajszállal jobb a Jobbiknál.
Szóval nem sületlenség az, hogy a Jobbik "programjával" az ország megkockáztat magának egy kis államcsődöt. -
- #111
- Hunnia
- 2010.07.13. - 22:11
Előzmény:
#63 cogito
Jó, ha te józan vagy, részletezd mitől magyar érzelmű Elek? -
- #110
- syphax
- 2010.07.13. - 20:42
Előzmény:
#89 mikhail
AKI HÜLYESÉGEKET BESZÉL VAGY IR, AZ HÜLYE!
syphax -
- #109
- pimepime
- 2010.07.13. - 20:18
Előzmény:
#108 outsider1
" Időnként meg tud/tudott lovagolni egy-egy megoldatlan problémát, vagy fájó történelmi sebet, de semmi több. "
Légy oly kedves, és olvasd el legalább az OGY választási programjukat (nekik legalább van) és utána írj sületlenségeket. 1ébként meg:
http://mitigernek.hu/ -
- #108
- outsider1
- 2010.07.13. - 20:00
Előzmény:
#106 pimepime
Azt hiszem, a jelenlegi keretek között, a parlamenti pártok jelenlegi felállásával nincs megoldás. A liberálisok nem ördögök, politikai érdekképviseletük meg egyáltalán nincs.
Egyetértünk, az LMP nem kormányképes, de a Jobbik sem. És a többiek sem. Igazad van, a jelen helyzet alternatíváért kiált. És demokráciákban ha nyögvenyelősen is, de előbb-utóbb meszületik valamilyen járható út.
Igen Magyarország lakossága csökken, ezen hosszútávon lehet csak változtatni. Egyébként óvatos nyitással, okos bevándorláspolitikával Magyaország sokat nyerhetne. Mint ahogy korábban is, Közép-Kelet Európa egyik központja lehet Budapest, illetve Magyarország. (nem a nagy-magyarország matricák által sugallt birodalmi romantika útján)
A jövő nyertesei azok lesznek, akik tőkét és munkaerőt tudnak vonzani.
A cigányság integrálása csak az oktatáson keresztül lehetséges. Hosszútávú projekt, de nem megoldhatatlan.
Okos és merész tervek kellenének. A Jobbik erősen elrugaszkodott a valóságtól, nincsenek épékézláb ötletei. Időnként meg tud/tudott lovagolni egy-egy megoldatlan problémát, vagy fájó történelmi sebet, de semmi több. -
- #107
- outsider1
- 2010.07.13. - 19:50
Előzmény:
#104 pimepime
Ez sem lenne önmagában baj, ha nem lenne ennyire retardált az egész politikai osztály. Ez rendkívüli módon lenyomja az országot.
Ausztriában pl. évtizedeken keresztül felosztotta a két párt egymás között a pozíciókat, jó sok korrupcióval, de az ország mégis fejlődött. A politikának volt egy kijelölt határa.
Az ÁSZ elnök ha nem lenne pártkatona is gáz lenne, mert nincs hozzá szakértelme. Persze dolgozott hasonló területen, de azért messze más lépték egy megyei közgyűlés.
Egyben talán bízhatunk: azzal, hogy minden féket kioldanak, gyorsabban érünk el falig, és utána majd le lehet vonni a tanulságokat.
Hátha egyszer a mi életünkben még sikerül. -
- #106
- pimepime
- 2010.07.13. - 19:43
Előzmény:
#103 outsider1
"Egyébként ki kell ábrándítsalak: a Jobbiknak nem sok köze lesz a valódi döntésekhez a jövőben sem. A Jobbik ugyanúgy egy médiapárt, mint a Fidesz is, csak más a célközönség."
Most a liberálisok hatalomátvételével, helyesbítek a szociál-liberálisok hatalomátvételével riogatsz?
Mégis kikre gondolsz? LMP?
Nem szíves, de játszuk el a gondolattal: LMP kormányoz. Hogyan oldanád meg a cigánykérdést? Miheztartás végett, Magyaro. lakosság idén 10 millió fő alá fog csökkeni.
http://www.youtube.com/watch?v=0BOISfuSeuE&feature=player_embedded -
- #105
- outsider1
- 2010.07.13. - 19:40
Előzmény:
#95 respondent
Ahogy a józan ész diktálja?
Egyébként nem tűnik fel, hogy ez csak Magyaországon váltott ki némi hisztériát a sajtó egy részében? És az sem túl életszerű, hogy egy ilyen felvásárlási szándékot előre bejelentenek.
Az idézett nyilatkozat, ha jól emlékszem, Lengyelországot is említette. A kémrepülőgép is jó pár ország fölött elrepült, de ebből is csak nálunk lett hiszti.
Ha nem tisztul az agyunk, akkor tényleg az lesz, amit a minapi pozsonyi Új Szó írt, hogy a környező országok is jól elhúznak előttünk. (és nem Izrael miatt) -
- #104
- pimepime
- 2010.07.13. - 19:35
Előzmény:
#101 Horst_Tappert
Jó vitázzunk aktuális dolgokról.
Mi a véleményed arról, hogy szocialista politikus lesz az ÁSZ alelnöke és fideszes az elnök, ennek a fényében?
http://kepmutatas.hu/
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Visszatér a fagy... - Itt a legfrissebb jelentés
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Orbánt nyilvánosan vonta kérdőre a minsztere - Zárt ülésen folytatták
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Itt a vége: Nagy bajba került a népszerű magyar internetes oldal
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
Súlyos következményekkel jár Orbánék bejelentése: Ez vár ránk
- Időpont
- Tegnap: 16:31
-
Lázár János: június 1-jéig választ új frakcióvezetőt a Fidesz
- Időpont
- 05.15: 11:49
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Elmarasztalja Gyurcsányt a közvélemény egy felmérés szerint
- Időpont
- 05.15: 06:53
-
Mindenki csal?
- Időpont
- 05.15: 08:29
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Áder János átszervezte az elnöki hivatalt
- Időpont
- 05.15: 18:00
-
Németh Lászlóné: Továbbra is cél az importfüggőség csökkentése
- Időpont
- 05.15: 14:47
-
Hat ember ellen emeltek vádat a News of the World lehallgatási botránya nyomán
- Időpont
- 05.15: 20:35
-
Ne bántsd a Gyurcsányt!
- Időpont
- Tegnap: 12:46
-
Hegedűs Zsuzsa: Gyurcsányon nevetni jó
- Időpont
- Tegnap: 08:40
-
Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista
- Időpont
- Tegnap: 14:47
-
London: „Hiteles forgatókönyv” Görögország eurótávozása
- Időpont
- Tegnap: 12:11
-
Vidékre költözött Takáts Tamás
- Időpont
- Tegnap: 10:44
-
Balog Zoltán: Akkor lesz sikeres a folytatás, hogy nem magányos farkasként küzdünk a több pénzért
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- Időpont
- Tegnap: 10:17
-
Opel családi nap - A jövő megérkezett
- Időpont
- Tegnap: 17:40
-
A hétvégén napos, száraz idő várható
- Időpont
- Ma: 04:51
-
Magyar Zoltánt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába
- Időpont
- Tegnap: 22:54
