hirdetés
 
MSZP-s beismerés: felrobbanhat a cigány-magyar bomba

Ez a harc lesz a végső?

Ablonczy Bálint
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.02.20. - 03:28
Létrehozás:
2010.02.08. - 14:21
2010.02.08. - 14:21
 

Az elmúlt húsz év legnehezebb voksolására készül az MSZP Kazincbarcikán, az ország legbaloldalibb választókerületében. Győzelemben reménykedik az európai parlamenti választáson helyben megtáltosodott Fidesz - a Jobbik pedig mindkét nagy párt megelőzését tervezi.

Hirdetés
 

Kevés olyan város van, amely kórházának rozsdás csöveivel kerül be a politikai évkönyvekbe. Kazincbarcika egészségügyi intézménye a 2002-es miniszterelnök-jelölti vitában kapott szerepet: Medgyessy Péter a helyi kórház példájával igyekezett szemléltetni az egészségügy sanyarú állapotát. Borsod megye 7. választókerülete, Magyarország legbaloldalibb körzete vélhetően nem emiatt juttatta nyolc éve már az első fordulóban az Országgyűlésbe a szocialista Gyárfás Ildikót (Kazincbarcika utolsó tanácselnökét).

Helyben 1994 óta csak egyszer, 1998-ban került sor második fordulóra, egyébként mindig első körös győzelmet aratott a baloldali jelölt. Most azonban a jobboldal a - több más ősszocialista nagyvároshoz hasonlóan - "kis Moszkvának" becézett fellegvár elestében bízik.

Amikor a Fidesz vezetői arról beszélnek, jelöltjeik mind a 176 egyéni választókerületben esélyesek a győzelemre, a Kazincbarcikához hasonló vörös erődök elhódítására is utalnak. Az országos felmérések szerint erre mutatkozik esély, ám a szintén balra húzó Budapest 16. választókerülete óvatosságra inthet. Jóllehet itt az MSZP-t az ország más helyeihez hasonlóan elutasítják a választók, a szocialista jelölt, Molnár Gyula - XI. kerületi polgármester - eséllyel indulhat az első helyért.

Borsod megye 7. választókerületében is az egyéni varázsban bízik a baloldal: a plakátokon Szitka Péter polgármester, képviselőjelölt mosolyog a járókelőkre. A kazincbarcikai balfélen az elmúlt húsz év legnehezebb választására készülnek. És nemcsak a Fidesz okoz számukra fejtörést, hanem az ország egyik legerősebb térségi Jobbik-szervezete is. A szélsőjobboldali párt a tavaly júniusi európai parlamenti választáson a városban 20 százalékot, a környező, szintén szocialista nagyipari, bányászati múlttal rendelkező falvakban néhol 30-40 százalékot is elért. (Ugyanekkor Kazincbarcikán a Fidesz 38, az MSZP 29 százalékot kapott.)

 

A múlt itt kulcskérdés. Azon dől el a választás, hogy ha a jelen eredményei nem hozzák lázba az MSZP-szavazókat, a párt képes-e még egyszer politikai tőkét kovácsolni a nosztalgiából. A nagyipar rég leépült, a hajdani 9-10 ezer embert foglalkoztató vegyi kombinát, a Borsodchem két és fél ezer embernek ad kenyeret. A bányászat is megszűnt, de Kazincbarcikán máig van bányászszakszervezet. Negyvenezren, főleg fiatalok lakták 1990 előtt az iparvárost - mára harmincezerre csökkent a lélekszám, s egyre több a nyugdíjas.

A kórházi csövek idén vélhetően nem kapnak főszerepet; az intézményt mára felújították - bár a központi épület üvegfelületéből kifelejtették az ultraviola-szűrőt, ezért ott nyáron néha szinte elviselhetetlen a meleg. Vita a felújítás után is kialakult az intézmény körül, a tervezett privatizálás országos figyelmet keltett. Egy helyi - az alacsony részvétel miatt érvénytelen - népszavazáson a többség a magánkézbe adás ellen voksolt. Az intézményre pályázó Hospinvest azóta becsődölt, a kórház ma a Debreceni Egyetemhez tartozik.

Tamás Barnabás

Az intézmény bizonytalan jövőjéről beszél lapunknak Tamás Barnabás, a Fidesz jelöltje. A politikus 15 éve vezeti a történelmi Gömör vármegye Magyarországon maradt kisvárosát, a szintén a választókerülethez tartozó Putnokot, mely a környék baloldali tengerében az egyetlen, polgári hagyományokkal is rendelkező sziget.

"A 7500 lakosú Putnok közel kétmilliárd forint pályázati pénzt szerzett. Ezzel szemben a Kazincbarcikát és az országot vezető szocialisták még azt sem tudták elintézni, hogy a barcikai kórház súlyponti intézmény legyen, azaz ne fenyegesse a bezárás réme" - háborog Tamás Barnabás.

A polgármester az építőipar, a mezőgazdaság és a turizmus fejlesztésével teremtene munkahelyeket. Közbevetésünkre, mely szerint a válságrégióban a nagyarányú munkahelyteremtés egyik ciklus alatt sem volt sikertörténet, a fideszes jelölt azt mondja: az Orbán-kabinet idején a Miskolcra vezető M30-as út építésére minden környékbeli településről buszokkal vitték a munkásokat - szerinte az építőipar képes lehet felszívni a képzettség nélküli munkaerőt.

És ezzel máris ott vagyunk a cigányság kérdésénél. Mert akár tetszik ez fővárosi szalonokban, akár nem, Észak-Borsodban ez lesz a választás egyik fő témája. Nem messze van ide Sajóbábony, ahol kis híján cigány-gárdista összecsapás lett egy lakossági fórumból. Különösen a falvakban szenvednek a közbiztonság hiánya, az állam meggyengülése miatt. A Fidesz jelöltje nem kér a szocialista településőrségből és a jobbikos csendőrségből sem, ehelyett a rendőrségi törvény megerősítésének ígéretével kampányol áprilisig.

Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere, az MSZP képviselőjelöltje szerint is a választók számára a legfontosabb témák egyike a cigánykérdés. Bár úgy véli, a Jobbik drasztikus válaszaira a konfliktusos helyzetben élők fogékonyak, a segélyezés rendszere a jelenlegi formában már nem tartható fenn. Ám nem a szociális kártyához hasonló kezdeményezések jelentik a megoldást. "Nálunk jól működik az Út a munkához program, melynek révén a munka világából régen kikerült embereket tudunk foglalkoztatni. De bármilyen kormány is alakul, mindenkiben tudatosítani kell, hogy a gyermekvállalás felelősség. Ha ez elmarad, előbb-utóbb felrobban az időzített bomba" - utal a cigány-magyar együttélés problémáira Szitka.

Kérdésünkre, mely szerint nem fenyegeti-e választási esélyeit a tény, hogy kihallgatták a Zuschlag-ügyben, korábban pedig a ma már példátlanul népszerűtlen Gyurcsány Ferenc támogatójának számított, a pályáját a Fiatal Baloldalban kezdő politikus azt mondja: a bűnügyben a hatóság csak tanúként hallgatta meg, a városban "tudják, hogy nem vagyok érintett". A korábbi miniszterelnök pedig "sokat segített, amikor Kazincbarcika nehéz helyzetben volt". Igaz, Szitka ettől még nem szerepel egy szórólapon Gyurcsánnyal, ahogy más szocialista politikussal sem - inkább a városba érkezett hatmilliárd forint fejlesztési pénz elköltésének bemutatására összpontosít.

A szocialisták esélyeit az is csökkenti, hogy a legnagyobb munkáltató, a Borsodchem nehéz helyzetben van. A válság miatt kérdéses, hogy mind a két és fél ezer dolgozó megtarthatja-e állását - a leépítések viszont tovább rontanák Kazincbarcika nyomott közhangulatát. S bár április 11-én csak egy szocialista párt áll rajthoz, Szitka Péternek vélhetően lesz baloldali kihívója is. Minden jel szerint a Lehet Más a Politika színeiben ringbe száll Király Bálint, aki 1994 és 2006 között Kazincbarcika MSZP-s polgármestere volt, ám posztjától a jelenlegi városvezető elütötte.


A csalódott szocialista szavazókat elcsábíthatja a Jobbik is. Endrésik Zsolt, a radikálisok képviselőjelöltje azt mondja, a kiábrándult baloldaliak közül sokan már az EP-választáson is pártját támogatták, s tavasszal hasonlóra számít. A 34 éves fiatalember történelem-földrajz szakos tanár, pályáját egy döntő részben cigány gyerekek által látogatott sajóvárkonyi iskolában kezdte. Az ottani viszonyokat jól jellemzi, hogy fegyveres biztonsági őr vigyázott a rendre, Endrésiknek azonban nem kizárólag rossz élményei vannak. Elmondása szerint nagy volt a gyerekekben az igény a szeretetre, s családlátogatásain járt belülről makulátlanul tiszta putriban; még cigányul is megtanult. Persze szűkebb pátriája egyik legnagyobb gondjának a cigányokkal való együttélést tartja.

Endrésik Zsolt cigányul is megtanult

E differenciált megközelítésen meglepődve felidézzük neki Szegedi Csanád jobbikos politikus szavait, aki tavaly "állami felügyelettel történő cigánytenyésztésről" beszélt. "Csanád néha előbb beszél, s csak utána gondolkodik" - mondja Endrésik, de hozzáteszi: a jelenleg európai parlamenti képviselő Szegedi hatására lépett be a pártba 2007-ben. Korábban a MIÉP-ben politizált, ám onnan 2003-ban kilépett. Úgy látja, nem kizárólag a "cigánybűnözésről" szóló retorikájuk miatt támogatták őket az európai választáson. "Mind többeknek van elege az elmúlt húsz év politikájából, s egyre fontosabb a nemzeti érzés, amit mi vállalunk fel a legerősebben" - magyarázza.

Az országban legtöbben Borsod megyében szavaztak az "új erőre": a megszerzett majd 23 százalékkal megverték a 19 százalékos MSZP-t is. Az eredménnyel azonban nem elégszenek meg a szélsőjobboldali párt háza táján: tavasszal 30-35 százalékot s két-három egyéni borsodi jobbikos mandátumot várnak - ezek között Endrésik szerint ott lehet a kazincbarcikai skalp is.

 
0
cikk értékelése
/itthon/ez-a-harc-lesz-a-vegso-26991/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
34

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 22 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #22
    gyergyai
    2010.02.09. - 20:07
    Érdekes ez a libsi-bolsi kettős mérce : ha rám szavaznak úgy a dolgozó nép akarata nyilvánult meg, ha ugyanazok máskor a Jobbikra, akkor fasiszta,náci,rasszista, traktorista csőcselék.
     
  2. #21
    odgobe
    2010.02.09. - 11:31

    Előzmény:
    #20 krisztoforo48
    Ezeknek az alakoknak az Internett előfizetést a párt átvállalta,és költségként elszámolja.
    Nem kell értük aggódni.Van mibű.
     
  3. #20
    krisztoforo48
    2010.02.09. - 11:19

    Előzmény:
    #18 karelgoot
    Nem rólam volt szó,hanem több millió megnyomorított magyarról!Én szerencsére még nem minimálbéren vagyok,mint több százezer ember az országban,de már én is a tartalékaimat élem fel,ha ez Téged megnyugtat.Nekem például 5 éve nem volt béremelésem,hol van itt a 34%?
    Úgy látom Neked is fusssa még netre és ezzel elégedettt is vagy.Sovány megelégedettség ez koma.
     
  4. #19
    olvaso6
    2010.02.09. - 10:53

    Előzmény:
    #16 joci0504
    Joci!
    Gondolkodj, mielőtt írsz!

    Nem csak a magánembereknek van adóssága. Az államnak is! NÉGYSZERESÉRE EMELTÉK 8 ÉV ALATT! Ez már akkora böszmeség, hogy csak a tied múlja felül, aki elhiszed a propagandájukat!
    Az elvtársak úgy vettek fel hitelt, hogy nem gondolkodtak el azon, MIBŐL tudják majd visszafizetni. Egy céljuk volt csak, MEGTARTANI a HATALMAT. Persze hitelből, - amit a "megajándékozott" fog kamatostól visszafizetni - a hülye is tud nagyvonalú lenni.

    Az, aki nem a gazdaság fejlesztésére, a magyar vállalkozók segítésére fordítja a hiteleket, hanem osztogat, hogy "jó" legyen a választóknál, az bizony országot rombol! Akár van a buxádba pénz, akár nincs!
     
  5. #18
    karelgoot
    2010.02.09. - 10:44

    Előzmény:
    #17 krisztoforo48
    De aért az internetre neked még fussa!
     
  6. #17
    krisztoforo48
    2010.02.09. - 10:32

    Előzmény:
    #16 joci0504
    Tudod mi az a fogalom,hogy reálérték?Számszakilag sincs igazad a nyugdíjaknál!Épp tavaly csökkentették kb.10 százalékkal.A bérek csak az állami szektorban emelkedtek,de azt már rég elinflálták.Nézd csak meg mennyivel nőttek az árai azoknak a termékeknek,szolgáltatásoknak,amelyeket kénytelen vagy igénybe venni!Már a saját pénztárcádnak sem hiszel?
     
  7. #16
    joci0504
    2010.02.09. - 10:11

    Előzmény:
    #14 krisztoforo48
    Hát ezzel a "nyomorba" döntéssel én vitatkoznék. Mostani adósságállományunk egyik oka a nagyarányú bér és szociális juttatás kiáramlás! Az életszinvonal még mindig magasabb mint 2001-ben volt. 8 év alatt több mint 40%-al nőttek a nyugdíjak, 34%-al a bérek. A válságot a lakosság azon része érzi saját bőrén akinek deviza hitele van, vagy munkanélkülivé vált.Aki dolgozik azt kevésbé érinti. Az is óriási hzugsága a fidesznek hogy rmokban hever az ország!
    Csak körül kell nézni mi változott szűkebb környezetünkben!
     
  8. #15
    Rgyulawrs
    2010.02.09. - 07:41
    Pár napja megkeresett egy Fideszes aktivista,és megkért vegyek részt a kampányukban.Közöltem vele hogy én a Jobbik-ra fogok szavazni,és elmagyaráztam neki hogy miért.Egyet értett velem,nem próbált ellenérvelni,a végén annyit közölt ő is jónak tartja a jobbik programját,de még nem tettek semmit az asztalra.Tehát az a megállapításom hogy a Fideszen belül is hatalmas a bizonytalanság.
     
  9. #14
    krisztoforo48
    2010.02.09. - 01:03

    Előzmény:
    #13 Leandros
    Egyetértek,ha kiprovokálták maguknak a kormányzásukkal,viseljék következményeit!Nyomorba döntötték az egész országot,örüljenek ,ha börtönnel megússzák.
     
  10. #13
    Leandros
    2010.02.08. - 21:29
    Bocs, egy "és" kimaradt. Helyesen:

    "A szélsőjobboldali párt a tavaly júniusi európai parlamenti választáson a városban 20 százalékot..."

    A cikkíró hazudik, a Jobbik nem szélsőjobboldali párt. A Jobbik jobboldali párt. Kérem a cikkírót, hogy javítsa hazugságát és a továbbiakban ne hazudjon a Jobbikról. Köszönöm.
     
  11. #12
    Leandros
    2010.02.08. - 21:26
    "A szélsőjobboldali párt a tavaly júniusi európai parlamenti választáson a városban 20 százalékot..."

    A cikkíró hazudik, a Jobbik nem szélsőjobboldali párt. A Jobbik jobboldali párt. Kérem a cikkírót, hogy javítsa hazugságát a továbbiakban ne hazudjon a Jobbikról. Köszönöm.
     
  12. #11
    krisztoforo48
    2010.02.08. - 20:27

    Előzmény:
    #9 krisztoforo48
    Bár hogy ne legyek nagyon drasztikus ,azért egy jogukat meghagynám!Nagy klasszikusunk szavaival élve:"el lehet innen menni"!
     
  13. #10
    liub
    2010.02.08. - 19:54
    Hát igen szorítja a hurkot a jobbik rendesen Kbarcikán meg máshol is én egy valódi komcsi régióban élek (Jász-Nagykun )de itt is igen nagyot fordult a világ mostanában nyiltan és öszíntén felválalják az emberek ,hogy a jobbikra szavaznak .
    Győzzön a Jobbik !! Hajrá
     
  14. #9
    krisztoforo48
    2010.02.08. - 19:40
    Aki nem akar a többségi társadalom törvényei szerint élni,azt igenis ki kell rekeszteni!
    Jogaitól megfosztani,jogai csak annak lehetnek,aki normálisan próbál élni és tesz azért,hogy hasznára váljon a társadalomnak.
     
  15. #8
    sirkavics
    2010.02.08. - 18:02

    Előzmény:
    #2 tutticarlos
    Eléggé hihetetlen a 176 mandátum meg szerzése szerintem már 100 NAK is örülnének Viktorék.Én nem is BAZ megyében élek de szerintem itt nálunk is a JOBBIK nyer.
     
  16. #7
    butterfly
    2010.02.08. - 16:41
    A FAL.Szlovákiában:FAL.
    Nézem a sok szerencsétlen tengődő putrilakót.Hallom a helikopter zúgását,h ledobja az élelmiszercsomagot.
    Falak.Vannak,lesznek...?

    Azt a kérdést azonban még egyetlen újságiró ,riporter sem tette fel,h mi a búbánatért gyártanak annyi gyereket,amikor még egy gyermek eltartása is problémát okoz nekik!

    Miért tabu ez a kérdés?
    Pedig a lényeg itt van.Mi persze tudjuk a választ:több gyerek több családi pótlék,több segély.
    A társadalom pedig majd fizeti.Meddig?
    Persze mobiltelefonra,cigire,piára,digi-tévére futja nekik,...vagy ha nem hát elmennek lopni,rabolni.
    De hát ez messze van...legalábbis kilométerben messze... a Rózsafáktól.
    Hát ne csodálkozzon senki,ha a JOBBIK jön felfele.
    Mert hát mit mondott Viktor?Minden egyes születendő gyermekre nagy szüksége van az országnak !No comment.
     
  17. #6
    sutbaone
    2010.02.08. - 16:22
    Ezt is elqurták a 20 év alatt a szoclibek, mert a cigánykérdést belpolitikai célokra használták végig akár regnálás akár ellenzéki szerepben,pedig ennek nemzeti kérdésnek kellett volna lennie, nem egy ideológizált katyvasznak. A főcigány vonulat meg lenyúlta a pénzeket,a csórinak meg ottmaradt a "szociális bűnözés", az elnyomorodás.Nem integrálni kellene őket, hanem élni hagyni a saját szintjükön. Nem az okos gyerek mellé a szerencsétlen cigánygyereket. Dehát ez szegregáció a sok őrölt szerint.
     
  18. #5
    nagy-manitu
    2010.02.08. - 15:56
    Más fórumokat is olvasva,biztosnak vehető,hogy
    az Ep-s15%-ék már sokkal több.Ez nagyon sokaknak
    rettenetesen fáj,és ápr.11-én+nagyon "fájni"fog idézet
    (a Kárpátok legnagyobb Géniuszától)
     
  19. #4
    nagy-manitu
    2010.02.08. - 15:50

    Előzmény:
    #2 tutticarlos
    És nem csak itt!!!most kezd a Magyar ébredni!!!!
     
  20. #3
    lacilaci
    2010.02.08. - 15:29
    Hiába tanul,cigányul ,esetleg oroszul,a nép az istenadta,radikalizálodott,nics min csodálkozni..tetszettek volna jobban,SOKKAL,joban sáfárkodni a megszerzett bizalommal,elqtuk,nem is kicsit,momdá a volt nemzetcsalogány........................................
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 22 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés
hirdetés
hirdetés