Nem áll meg a Fidesz

MTI
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2010.04.10. - 21:49
Létrehozás:
2010.03.09. - 13:01
2010.03.09. - 13:01
 

Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden Budapesten.

hirdetés
 

A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az összegyűjtött ajánlószelvények száma országosan meg is haladta a kétmilliót. Reális volt tehát a célkitűzés - mondta.

Közölte azt is, választási felkészülésük vasárnap véget ér, ezen a héten ugyanis minden Fidesz-KDNP-s jelölt leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényét a helyi választási irodáknál, vagyis a hét végére hivatalosan is lesz 176 Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelölt.

A pártszövetség választási kampánya jövő hétfőn, március 15-én kezdődik. A kampánynyitó nagygyűlés és egyben ünnepi megemlékezés a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál lesz, ahová több tízezer embert várnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyivel lépték túl a kétmilliót, Nyitrai Zsolt azt mondta, számításaik szerint vasárnap haladták meg a kétmilliót, a pontos számot azonban később hozzák nyilvánosságra, ugyanis várhatóan még emelkedni fog. Az összegyűjtött ajánlószelvények közül az esetlegesen érvénytelenek kiszűrését alapvetően a választási irodákra, választási bizottságokra hagyják - tette hozzá.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/ez-is-bejott-a-fidesznek-27767/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
28

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 48 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #48
    syphax
    2010.03.10. - 02:58
    Sajnos a szerencsétlen "egypolgár" meg a "nagyturo"-"miserabló" olyan alacsony, pince-, és szuterénszinten kommunikálnak, hogy mondhat nekik bárki-, bármit européer kultúremberi szinten, szegény szerencsétlenek meg sem hallják, föl sem fogják.Úgyhogy totálisan reménytelenek és olyannyira azok, hogy föl sem képesek--szellemi állapotuk retardáltsága okán--fogni, mennyire azok.Esetük kb. olyannyira reménytelen, mintha egy vak embernek magyaráznók a szivárvány szjneinek a szépségeit. Sysiphos és Danaidák együttvéve, amiről persze ők azt sem tudják micsoda..Dehát bocsássunk meg nekik, mert valószínűleg ők is a "kommunizmus áldozatai", csak nem tudnak róla...szegények.Olyannyira nem, hogy "egypolgár Geyza" barátunk munkásőrként fegyverrel "szolgálta és védte" amazt a társadalmi rendszert, amelyik ilyen szerencsétlen fogyatékossá tette őt.Imádkozzunk szegények lelki üdvéért az Úrhoz!
    syphax
     
  2. #47
    zsil
    2010.03.09. - 21:52

    Előzmény:
    #46 nagyturo
    Misike!

    Rám fér már, hogy valaki sajnáljon egy kicsikét!

    Mondd!! Mi az, hogy "bekonzerválódik a dél amerikai modellre" ????

    Te is azt látod, ami van? Magyarul: itt van már az a modell, nyolc év elég is volt ahhoz, hogy "dunsztolódjon".

    Ahhoz mit szólsz, hogy Demszky tizenhat évig azt sem tudta, mi megy a Fővárosban?
    Gondolom, ilyen egy europér főpolgármester!
     
  3. #46
    nagyturo
    2010.03.09. - 21:41

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Te lelketlen kufár, ha éltél az Usában most kiabálnod kéne ,mit akar Orbán csinálni.
    Te nem gondolsz már 20 -40 évre meg látszik.Vagy talán a fiadnak lesz egy jó üzlet Magyarország meg bekonzerválódik a dél ameriaki modellre!
    Egypolgár ,sajnos kevesen vagyunk akik látjuk a szomorú jövőt.
    Az elixirek meg Zsilek a csodákban hisznek.Chambala és tsi meg azt hiszik ha valaki a Vezért kritizálni meri az csak Gyurcsány embere lehet.Szegények!
     
  4. #45
    zsil
    2010.03.09. - 20:07

    Előzmény:
    #41 egypolgar
    ".Drága lesz a számla, az ellenzék aknamunkája miatt nyugdijas és nem nyugdijas honfitársaim.............."
    *** Melyik országra gondolsz?
    Mert itt már drága!
     
  5. #44
    Laci46
    2010.03.09. - 19:16

    Előzmény:
    #37 ticcsi
    Lehet Máz a Politika nálunk a képviselő jelőltje kökemény szdsz es volt!!
     
  6. #43
    chambala
    2010.03.09. - 19:04
    Drága Egypolgar!

    Hogyan leget olyanokkal vitatkozni, akik először kifejtik, hogy egy uriember nem hazudik, azután bejelentik, hogy hazudtak éjjel-nappal.
    Tudom, Mesterházy akkor nem jelenthetett ki semmit. De a hazugság-hajóban bennmaradt..
     
  7. #42
    bela49
    2010.03.09. - 18:59

    Előzmény:
    #35 egypolgar
    Tőled értelmeset olvasni olyan,mint a kommunistátol a tisztességet tanulni!
    Normális vagy?.
     
  8. #41
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:57

    Előzmény:
    #24 lacilaci
    Laci...Laci
    "Én már nagyon várom a FIDESZ, KDNP, győzelmet..." ez rendben is van...
    Tisztelt, megtévesztett Honfitársam...a tükör reggel hol van, az unokáknak mit fogsz mondani? Bevallod pl az unokáknak, majd, hogy kire kikre szavaztál???
    Az élet egyszeri és megismételhetetlen....
    ...Drága lesz a számla, az ellenzék aknamunkája miatt nyugdijas és nem nyugdijas honfitársaim..............
     
  9. #40
    bolhapiac
    2010.03.09. - 18:49
    Szép volt fiúk, nagy meló volt!
     
  10. #39
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:47

    Előzmény:
    #36 egypolgar
    Ugyanis a jobboldalon favorizált ugynevezett független politológusok jó része nem független elemzéseket készit, hanem simán kampányolnak a Fidesz mellett és a kijelölt ellenfél- ellenség ellen....ezzel persze a zembereket akarják megvezetni..de óhatatlanul magukat is becsapják
     
  11. #38
    elxir
    2010.03.09. - 18:46

    Előzmény:
    #35 egypolgar
    Téged biztosan érdemes rollozni. Egész itteni életed fröcsögés. Értelemről pedig esetedben nem beszélhetünk.
    Most is csak azért olvastalak el, mert Bicniccnek válaszoltál, egyébként simán lépek túl rajtad, pedig én szinte mindent elolvasok.
     
  12. #37
    ticcsi
    2010.03.09. - 18:44

    Előzmény:
    #34 egypolgar
    mdf lmp jobboldal?
    Hol élsz te?
     
  13. #36
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:44

    Előzmény:
    #35 egypolgar
    A politológusok közül is azért idézek olyat aki itt nem kivánatos (egyesek szerint még KIS JÁNOS is) , mert én például bezárkózást látok a Fidesz hivek között ez strucc viselkedés...ez könnyen vezethet oda hogy a legdurvább saját bakikat sem fogják észrevenni
     
  14. #35
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:40

    Előzmény:
    #0 bicnicc
    Azért másolok ide részleteket, hogy olvashasson valami ertelmeset az aki akar, mert itt ha olvasgatja a hozzászólásokat, akkor láthatja hogy a 90 százalékban az indulat és nem a gondolkodás vezeti a tollat-billentyűzetet nem nagyon olvashatunk érveket, csak fröcsögést 80 százalékban, amelyben egymásra licitálnak érzésem szerint elsősorban a jobboldali beirók...valamit szinesedett a paletta, mióta a JOBBIK nem puszipajtása a FIDESZNEK.
     
  15. #34
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:33
    A kopogtató cédulákból miért kellene több mint kétmillió darabot összeszedni????
    Ha ez az MSZP ellen zajlana, talán még érteném is... bár nem az én stilusom ez..
    Ez ink'bb a kisebb pártok ellen irányul, azaz az LMP és főleg az MDF azaz egy JOBBOLDALI párt ellen...talán ez már az egypártrendszer elérése érdekében zajlik!!!, mindenesetre én ezt elfogadhatatlannak tartom.... pitianer dolog is egyuttal
     
  16. #33
    egonka8
    2010.03.09. - 18:20

    Előzmény:
    #31 GyulaX
    Ezt ök is tudják.
     
  17. #32
    egypolgar
    2010.03.09. - 18:14
    Bzony jó lenne a hagyományoknak megfelelően egy vita a miniszterelnökjelöltek között - - -
    "Ma a nyugdíjakról és szociális kérdésekről, holnap az agrárügyekről, csütörtökön a gazdaság helyzetéről fejtették volna ki álláspontjukat a szocialisták és a fideszesek. Orbán és emberei a vitakerülést választották, azaz homályban tartják, mit szeretnének. Pedig ki ne akarná tudni, hogy lesz-e svéd nyugdíjmodell, újratárgyalják-e az IMF-megállapodást, milyen lépések lesznek az oktatásban, az egészségügyben, vagy hosszabb távon számolnak-e a vagyonadóval. Ezek azok a témák, amelyekre egy demokráciában a választások alkalmával igent vagy nemet mondhatnak az emberek. Ezt - a valódi választási lehetőséget - veszi el Orbán. Tudja, hogy a vitával sokat kockáztatna. Most nem olyan bátor, mint elődei (és régi önmaga). A miniszterelnök-jelölti tévéviták hagyományát épp a Fidesz elnöke indította el, amikor 1998-ban szópárbajra invitálta Horn Gyulát. Ő nem tért ki, pedig tanácsadói arra bíztatták, hogy ne fogadja el a meghívást. Vállalta a megmérettetést, ahogy négy évvel később Orbán fogadta Medgyessy kihívását, majd 2006-ban Gyurcsány Orbánét. Most a Fidesz elnökének kellene megtennie a gesztust."

    Nem az MSZP-ért, hanem az emberekért, a vitáért, a hagyományokért. Amelyeket oly előszeretettel hangoztat.
     
  18. #31
    GyulaX
    2010.03.09. - 18:14

    Előzmény:
    #30 egonka8
    Nem mert ott lesznek a Jobbik-képviselők is.
     
  19. #30
    egonka8
    2010.03.09. - 18:05
    Csak ovatossan azokkal a választásokkal. Ne igyon senki elöre a medve börére. Nem tanultatok az elmult 8 évböl? Ezek gátlástalan tolvaj gazemberek,majd pont a választásokon nem fognak csalni.
     
  20. #29
    misibá
    2010.03.09. - 17:54

    Előzmény:
    #27 GyulaX
    Mondom igazad van ,de ha összefogunk az aki ellen küzdünk 8 éve be sem jutnak a parlamentbe .és akkor boldogak lehetnének a mentelmi jogaikkal.
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 48 db -

hirdetés

HETILAP