Heller Ágnes a kitüntetése kapcsán adott interjút a berlini szélsőbaloldali hetilapnak. Ebben a magyarországi antiszemitizmus erősödését panaszolja fel.
A Jungle World című német szélsőbaloldali hetilap mindig is kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A lap egyik fő küldetése ugyanis az antiszemitizmus és a nacionalizmus leküzdése.
Hosszú ideig a Jungle World volt az „antideutsch" - tehát a Németország megszűnését, a német kultúra eleve bűnös mivoltát hirdető - sajátságos berlini szubkultúra legfontosabb orgánuma.
Heller Ágnes a héten Weimarban vette át munkásságáért a Goethe-medált. Ennek kapcsán készített vele interjút a Jungle World. A téma a magyarországi antiszemitizmus volt. A lap már rögtön az első kérdésével inkább kinyilatkoztat, mint érdeklődik: szerinte a Magyar Hírlap, a Magyar Demokrata és részben a Magyar Nemzet rendszeresen teret ad antiszemita cikkeknek.
Heller hasonlóan látja a helyzetet: „Igen, Magyarországon lehetséges egy olyan antiszemita közbeszéd, ami Nyugat-Európában elő nem fordulhatna." Persze nem azt állítja, hogy a lakosság többsége lenne antiszemita - szerinte azonban a lakosság nagy része mégis eltűri, végig nézi, ahogy egy kisebbség nyugodtan zsidózik. Amerikában is lehet szabadon zsidózni, de ott erre megkapja mindenki a választ: „fogd be a szád". Ezt a bátorságot hiányolja Heller a magyarokból.
Az interjút készítő, bécsi Karl Pfeiffer - aki Gadó György, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő jóbarátja - az Echo Tv és Széles Gábor okán Orbánt is antiszemitának akarná láttatni. „Nem akarok Orbán lelkébe nézni, fogalmam sincs, mi lakozhat ott", válaszolja neki Heller. Csak annyit tud róla, hogy egy diktatórikus figura, aki semmiféle eltérő véleményt nem tűr el maga mellett.
Majd az Európában is erősödő anticionizmusra terelődik a szó. Miközben az interjú elején Karl Pfeiffer és Heller Ágnes még arról beszélt, hogy a magyar helyzet teljesen sajátságos, Nyugaton nincs is antiszemitizmus, Pfeiffer hirtelen mégis felpanaszolja a brit egyetemeken vagy a német baloldal egyes köreiben - főleg a kommunistáknál - tapasztalható anticionizmusnak, Izrael-kritikának álcázott antiszemitizmust. (A dolgot az teszi még sajátságosabbá, hogy mindezt egy szélsőbaloldali lap hasábjain vitatják meg.)
Pfeiffer a magyar helyzetet ehelyütt már csak annyiban látja különlegesnek, hogy mivel „Magyarországon jóformán nincs baloldal", ezért „az Izrael elleni gyűlölet is a szélsőjobbtól jön", holott Nyugat-Európában inkább a baloldal szokott Izrael-ellenes lenni.
Ezután - különösebb átvezetés nélkül - a Kádár-rendszerről beszélgetnek tovább, amiről Heller - akit a lap amúgy egykori cionistaként, marxistaként, kommunistaként mutat be - megállapítja, hogy illegitim volt. De azért még mindig a legkisebb rossz, és ez adta egyetlen legitimációs alapját.
Heller szerint a magyar antiszemitizmusért a Kádár-rendszer is felelős: a maga Izrael-ellenes kiszólásaival, politikájával, azzal, hogy fasizmust mondott nácizmus helyett, vagy hogy Auschwitzról beszélni sem lehetett. Heller szerint a zsidóság volt az, amely átmentette a haladó hagyományokat, ugyanis a Kádár-rendszer ellenzéke leginkább budapesti, zsidó értelmiségiekből állt.
Szerinte a zsidó értelmiségi legfeljebb 1956-ig szimpatizált a sztálinizmussal, utána szembefordult vele - amint a kommunizmus is szembefordult a zsidósággal. Heller példaként említi azt, hogy az ötvenhatos tisztogatások - főleg a Nagy Imre-per utáni kivégzések - leginkább a zsidó származásúakat érintették.
A rendszerváltás Heller szerint azonban nem csak az antiszemitizmust, de a zsidóság felébredését is elhozta: immár nagyon sok „keresztény származású" ember érdeklődik a zsidó kultúra iránt.
Karl Pfeiffer egy kérdésében a Fidesz-kormány kapcsán megállapítja, hogy az csak a nyugat-európai szélsőbaloldal és szélsőjobboldal rokonszenvét vívta ki magának (valóban tény, hogy a nyugati baloldal egyes orgánumai szimpátiával figyelik az Orbán-kormányt, elég furcsa azonban, hogy egy baloldali újság mindezt vádként fogalmazza meg) - a határon túl viszont még a magyarok sem hallgatnak, Pfeiffer szerint, a Fideszre.
Bizonyítékok erre Bugár Béla vagy Markó Béla sikerei, és a Fidesz támogatta Csáky Pál vagy Szász Jenő kudarcai. Heller szerint azonban a nacionalizmus alábbhagyna, ha a szomszédos államok végre autonómiát biztosítanának a magyarlakta vidékeknek.
Heller szerint a Fidesz akkor bukhat meg, ha kiderül a turpissága: azaz, hogy a szimbolikus politika mögött nincs semmi érdemi javaslat, lépés. A Fidesz bukásának azonban az is a feltétele, hogy legyen egy erős, baloldali ellenzék - márpedig jelenleg ilyet nem lát az idős filozófusnő.
- cikk értékelése /itthon/ezen-bukhat-el-a-fidesz-a-filozofusno-szerint-31516/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 75
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #548
- respondent
- 2010.09.03. - 15:38
Előzmény:
#547 outsider1
Nagyon érdekes dolog ez, akik külföldön lejáratják hazánkat, és folyamatosan antiszemitáznak egyben az IMF oldalán is állnak (és balliberális szavazók). Vajon mi lehet ennek az oka? -
- #547
- outsider1
- 2010.09.01. - 16:42
Előzmény:
#544 aksisz
Az IMF működését lehet kritizálni, de most a válságban szükség van rá. Az EU-nak sincs annyi pénze, hogy egymaga ki tudja segíteni a bajba jutott országokat. Egyszerűen mi voltunk a hülyék, hogy kirúgtuk magunk alól a "sámlit", akármennyire tökéletlen is az az ülőalkalmatosság, de több a semminél. Így viszont lehet, hogy padlóra kerülünk. Jó, persze, lehet mondani, hogy nem is olyan nagy a különbség a sámli, meg a padló között, de azért tudunk mi még nagyot bukni innen is. -
Bocsánat, ha azt írom, hogy nem vagyunk a világpolitikában fontosak, az egyáltalán nem leminősítés. Svájc pl. elég jól van, köszöni szépen. Sőt, Finnország sem fontos, mégis milyen irigylésreméltóan fejlett. Nem feltétlenül kell a középpontban lenni. Nem rendelkezünk ásványkincsekkel, nincsenek stratégiai fontosságú tengeri kijárataink, Ja, és nem kell feltétlenül olimpiát álmodni. Azt hiszem, Írország még soha sem rendezett olimpiát, és jól megvannak nélküle. Sokáig lehetne még sorolni. Egy ilyen kis országnak mint mi, okosan kell megtalálnia azokat a lehetőségeket a mára eléggé összekuszált világban, amivel a jövőnket biztosíthatjuk.
A jobboldal mindig valamiféle globális akármitől retteg, minek kiszemelt célpontja Magyarország. Szerintem meg egy dologtól kell félni: az irracionalistástól. Van belőle bőven Magyarországon is és a világban is. De mi nem takarózhatunk azzal, hogy a világ is meghülyült. Épp azért kéne nekünk még jobban észnél lenni.
Az, hogy a két hitelminősítő azonnal lépett, az egyszerűen azért van, mert az adósságállományunk más devizában van, mint a hazai fizetőeszköz. Nem önmagában az eladósodottságunk a nagy, (nálunk eladósodottabb országok is vannak), hanem az eltérő devizában való eladósodottság a kockázat. Ezt enyhítette volna az IMF féle készenléti hitel, ami egy biztonsági tartalékot jelentett volna. Nem a világ esküdött össze ellenünk, mi hoztunk hibás döntéseket. -
- #545
- outsider1
- 2010.09.01. - 16:26
Előzmény:
#538 imperative
Miből volt elég? A gondolkodásból? És az unalmas? Hát nem tudom, pedig nem úszhatjuk meg.
Jó, lehet, hogy fordítva kellett volna írnom: először tükör, helyzetértékelés, majd a jövő végiggondolása. Ha ez számodra uncsi, arra nem tudok mit mondani. -
- #543
- aksisz
- 2010.09.01. - 15:37
Előzmény:
#542 pimpo
Sajnos !
Már nem az a cél amiért létrehozták, hanem az, hogy megélhetést - nem is rosszat - az IMF hivatalnokainak.
Egyszer amikor kórházban voltam nem igazán empatikusan viselkedtek velem az orvosok, amit aztán én sem hagytam szó nélkül , oda vágtam nekik :
Én eddig azt hittem, hogy az orvosok azért vannak, hogy meggyógyítsák a betegeket, de most már látom, hogy tévedtem, mi betegek azért vagyunk, hogy legyen a doktor uraknak munkájuk.
Valahogy így van az IMF-el is. Nem azért vannak, hogy segítsenek, hanem, hogy a bajba jutott országokat még jobban megsarcolják. -
- #542
- pimpo
- 2010.09.01. - 12:20
Előzmény:
#541 aksisz
...." az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása, és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése "
ez volt a reklám helye, de a cél az volt, ami lett belőle...
ha nem is lehet "megtörni" direktbe a bankok hálózatát, még a legegyszerübb megkérdőjelezés is irritálja őket. Valamiképp elkezdtek úgy viselkedni, mintha a bankok épülete templom lenne... -
- #541
- aksisz
- 2010.09.01. - 11:21
Egy kis múltba tekintés :
" Az IMF az ENSZ 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezete....... az árfolyamstabilitás elősegítése, a gazdasági növekedés fokozása, és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése céljából alapították."
Ezzel szemben miért adott nekünk hitelt az IMF ? Kizárólag a hitelek törlesztése, és a bajba jutott bankok megsegítése céljából. Kikötés a kölcsönt tilos felhasználni a gazdasági növekedés fokozására, a foglalkozás növelésére. A hitel törlesztésére az alapokat kizárólag megszorítások révén szabad előteremteni !
Ugye milyen sokat változott a világ ! Az IMF vezetői is már régen elfelejtették, hogy anno miért is jött létre a Nemzetközi Valuta Alap.
Az IMF-től és az EU-tól kapott hitel jelentős részét még ennek megfelelően nem is költhette el a kormány, hanem a Nemzeti Bank deviza tartalékát növeli. Az MNB devizatartaléka emiatt magasabb jelenleg mint a felvett hitel összege, érthető ha egyenlőre a kormány nem akar újabb hitelt felvenni. De ha újra előáll az a helyzet ami velünk 2008-ban, a görögökkel meg az idén megtörtént, hogy a szabad piacon egyetlen bank sem hajlandó megvenni a kibocsájtott állami papírokat, akkor valószínűleg újra az IMF-hez kell fordulni. A görögök sem egyik pillanatról a másikra gyűjtötték össze a horribilis adóságukat, de eddig mindig kaptak a piacról további kölcsönt. Aztán egyszer csak az összes bank nemet mondott. Nem érdekes ? Csak nem súgott nekik valaki ? A görög miniszterelnök személyesen " koldulta" végig a világot, mégsem kapott pénzt, végül kénytelen volt az IMF-hez fordulni. ( Ugyanez kb. 15 éve Dél- Koreával is megtörtént )
Nem ártana emlékeztetni az IMF hatalmasságait, hogy miért is hozta létre az IMF-et az ENSZ 65 éve !!! -
- #540
- egypolgar
- 2010.09.01. - 00:17
nemzeti ellenállásnak nevezi László úr a polgári körös mozgalmat.....elég furcsa nézet -
- #539
- peep
- 2010.08.31. - 21:26
Előzmény:
#528 outsider1
"Ki akarja Magyarországot térdre kényszeríteni? Nem vagyunk mi olyan fontos ország..."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hát először is, eléggé fontos ország vagyunk, még ha nem volna ez a meccs az IMF-el, akkor is. (Ha azt keressük, hogy mitől ellenszenves számunkra ez a két internacionalista világnézet, a liberális és a szocialista/kommunista, akkor ezeknek a minket minden igyekezettel való leminősítési hajlama részben magyarázatot ad erre)
A régióban betöltött szerepünk etalon, történelmi és kulturális respektünk és a tágabb környezet elismerése és bizonyos tisztelete az, ami ezt tényszerűsíti.
De, ezen túlmenően: többszöröződött az IMF és a nemzetközi pénzvilág számára a fontosságunk, hiszen egy olyan helyzet állt elő, amelyre eddig még nem volt példa és ez a helyzet az ő számukra veszélyes! A veszélyt mi jelentjük. (A bankadó már nemzetközi sikert ért el, azt visszafordítani, ki nem találtként eliminálni már nem tudják, félnek a többi precedenstől)
Álnok, hazug és becstelen dolog ezt innen, az országon belülről - állampolgárként - nem így kezelni!
Egyetértek azzal, hogy ebben a feszült és kétséges helyzetben, egyetlen egy tisztességes és racionális álláspontot lehet csak képviselni - politikai szimpátiától függetlenül, az ország vezetése mellé kiállni és ott ki is tartani!
Miként tették ezt az ókori görögök többször is, veszélyes megtámadottságuk esetén, miként ezt tették a sztáligrádiak a háború alatt. Csak így, egységet képviselve lehet a konfliktust sikerrel abszolválni.
Hogy mennyire fontosak vagyunk és főleg lettünk, azt az is bizonyítja, hogy amint az IMF felvette a durcás ábrázatát, a két jelentős hitelminősítő azonnal lépett. Na, nem bonyolult elemzéseket követően, hanem csak úgy pofára, izomból. (Mondja csak valaki, hogy ezek független intézmények - a francokat)
Szóval, kedves outsider, így állunk, bizony, hogy fontosak vagyunk!
-
- #538
- imperative
- 2010.08.31. - 20:57
Előzmény:
#537 outsider1
"Én inkább csendes gondolkodást és tükörbenézést javaslok."
Abból már volt éppen elég. Uncsi.
Te csak bámulgass magad elé, majd a megfelelő emberek intézkednek. -
- #537
- outsider1
- 2010.08.31. - 19:20
Előzmény:
#536 respondent
Hát attól tartok, ismétlem, a helyzet összetettebb.
Igen, most sokan azzal próbálnak kibúvót szerezni a teendők alól, hogy kitalálják, hogy ki az ellenség, és kit kell ellhallgattatni.
Na, most azt hiszem, ha napi 24 órát ordibáljuk, hogy "shut up", attól nem lesz jobb a helyzet, csak még nagyobb a hangzavar.
Én inkább csendes gondolkodást és tükörbenézést javaslok. -
- #536
- respondent
- 2010.08.31. - 19:05
Előzmény:
#535 outsider1
PS2:
Látom téged is foglalkoztat a nemzetközi pénzhatalom terrorja. Túlélte már ez a nép a törököt, tatárt, németet. Ezeket, a vérszívókat is túl fogjuk!
Csak össze kell fogni, és kiközösíteni azokat, akik külföldön lejáratják az országot, azt kell nekik mondani, hogy shut up! -
- #535
- outsider1
- 2010.08.31. - 18:56
Előzmény:
#531 respondent
"Kedves outside, ez is azt mutatja, hogy ezeknek mindegy mit csinálunk, és mindegy mit csinál a kormány."
Nem értem ezt a következtetésed. Számomra csak a kormány kapkodása a világos. Egyik nap ezt, másik nap meg az előző napi szöges ellentettját mondják. De akkor már miért nem hallgatnak.
Az meg, hogy az országot kiszemelték, hát nem semmi. Tipikus magyar kissé tudathasadásos gondolkodás: egyrészt gyengék vagyunk, válság van. Ezzel egyidőben a megalomán gondolkodás sem áll tőlünk távol: mi vagyunk a világ közepe, a legvonzóbb célpont, ezért kiszemeltek minket a nagyok. Mert mint tudjuk, minket irigyelnek.
-
- #534
- respondent
- 2010.08.31. - 18:45
Előzmény:
#532 akisember
Ps:
Bocsika, de remélem te is belátod, nem hagyhattam ki.
Ugye, nincs hari:-)
Amint látod az előzőben már lezártam a vitát, úgyhogy itt már nem lehet hozzászólni.
Küld el postán. -
- #533
- respondent
- 2010.08.31. - 18:43
Az igazán színvonalas vita zárásaként a Magyar Írószövetség előző elnökét szeretném idézni (nem szó szerint). Kb: német származásom ellenére ezek (itt senkire nem célzok) lehetetlenné tesznek (lejáratnak) Németországi körökben.
Mindenkinek köszönöm a hozzászólását.:-) -
- #532
- akisember
- 2010.08.31. - 18:37
Előzmény:
#522 respondent
T.Respondent! Mielőtt a személyeskedés kicsinyes fegyveréhez nyúlnál talán meggyőződhetnél a valóságalapjáról. Az "Ez válasz volt egy teljesen megalapozatlan hozzászólásra." még csak nem is neked lett címezve hanem tényként lett közölve az "egypolgár"-ral kialakult nézetkülönbség és az általa mondott teljesen megalapozatlan hozzászólás véleményezésére. De még mindig fenn tartom azon kérésemet ,hogy ne emelj ki idézeteket más hozzászólásából és ne használd fel az oda nem illő helyen.Köszönettel akisember ka nélkül. -
- #531
- respondent
- 2010.08.31. - 18:35
Előzmény:
#528 outsider1
Kedves outside, ez is azt mutatja, hogy ezeknek mindegy mit csinálunk, és mindegy mit csinál a kormány.
Ha egy országot egyszer kiszemel a nemzetközi pénzhatalom, minden egyes polgárának az a kötelessége, hogy a haza és a kormány oldalára álljon. Szomorú, hogy egyeseknek (l. fenn) a haza már semmit nem jelent. -
- #530
- respondent
- 2010.08.31. - 18:22
Előzmény:
#529 outsider1
Haháhaá, hihihi
http://www.youtube.com/watch?v=eBwdfUq9YwM&p=6DEE45DE5DC7D4D5&playnext=1&index=1 -
- #529
- outsider1
- 2010.08.31. - 18:17
Előzmény:
#527 respondent
Képzeld, én sem mozgok "ilyen körökben", de van némi ismeretem az országról. Valszeg.
De tudod, ha már valszeg, akkor mondok még egy, talán számodra hajmeresztő tippet: esetleg jobb az adózási moráljuk azoknak, akik zsidó egyháznaknak ajánlják fel az 1%-ot, mert azt végül is csak hivatalosan leadózott jövedelem után lehet? A számokból ez is kijöhet.
Tudod, én nem kedvelem a hányavetin megfogalmazott kérdéseket.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kínos ügy: Rengetegen lemaradnak a köztévé adásáról
- Időpont
- Ma: 18:47
-
Különös fordulat: Nem várt 2011-es hazai adatokra derült fény
- Időpont
- Ma: 18:21
-
Óriási változásra készülnek: Rengeteg család életét változtatnák meg
- Időpont
- Ma: 17:17
-
Kiderült: Ennyi ügyfelet buktak a bankok a végtörlesztéssel
- Időpont
- Ma: 16:18
-
Kínos helyzetet kerültek el Orbánék – A Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
„Orbán Viktor kétségtelenül jól látja a helyzetet”
- Időpont
- Tegnap: 08:10
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Extrém hideg
- Időpont
- Tegnap: 17:23
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
A papír ára
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Orbán értékvilágát elemzi TGM a Le Monde diplomatique-ban
- Időpont
- Tegnap: 14:43
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
A pangasius-átverés
- Időpont
- 02.05: 08:28
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
"Úgy borult el Medveczky Ilona, mint egy krumpliszsák"
- Időpont
- Tegnap: 04:45
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Konszolidációt, megértést, változást ígért Lázár János Berlinben
- Időpont
- Ma: 08:41
-
Íme a hazánkról szóló legképtelenebb blődségek húszas listája
- Időpont
- Ma: 12:16
-
Az MSZP-kormányok elodázták, az Orbán-kormány döntött: a Malév-csőd anatómiája
- Időpont
- Ma: 15:01
-
Orbán: Készek vagyunk küzdeni, de megegyezni is
- Időpont
- Tegnap: 21:02
-
Száznyolcvan fokkal előre!
- Időpont
- Ma: 14:50
-
Óriási siker: magyar a világ legerősebb embere
- Időpont
- Ma: 13:41
-
Egy ValóVilág szereplő verte össze a Blikk újságíróját
- Időpont
- Ma: 04:54
-
Műholdfelvételeken az Európán átvonuló hideg áramlat
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Magyarországról tanácskoztak Washingtonban
- Időpont
- Ma: 07:20
-
Erősödik a forint
- Időpont
- Ma: 10:20
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- „Orbán Viktor kétségtelenül jól látja a helyzetet”
- Sok dolguk akadt a tűzoltóknak a lefagyott utakról árokba csúszott autók miatt
