Halálosan kimerült volt - mondja nevelőapja

Ezért ölt a tényői gyilkos?

Heti Válasz Online
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2011.11.24. - 20:39
Létrehozás:
2010.03.18. - 14:17
2010.03.18. - 14:17
 

A tényői tragédia ügyében megszólalt a férj nevelőapja, a kislányok nagyapja is: véleménye szerint túl sokat dolgoztak a szülők, és cáfolta, hogy nevelt fia kezelés alatt állt volna.

hirdetés
 
Hogy pontosan mi történt a nemzeti ünnepen a tényői családi házban, a férj, Sz. Kolos nevelőapja, Ekker Tibor sem tudja, ám abban bizonyos, a túlzott hajsza és a végtelenségig feszített életmód nagy szerepet játszott a tragédiában, adta hírül a Magyar Hírlap.

A kizárólag a Magyar Hírlapnak és Echo TV-nek nyilatkozó Ekker Tibor elmondta, hogy mostohafia tizenhárom éves kora óta nevelkedett nála, és ekkor ismerte meg későbbi feleségét is: együtt ültek a gimnáziumi iskolapadban.

Szerinte Kolosnak mindössze két bűne volt ebben az életben: egyszer jegy nélkül utazott a budapesti villamoson, egy másik esetben pedig motorral szemből behajtott egy egyirányú utcába. A család rendszeresen sportolt: többször is átúszták a Balatont, bicikliztek, futottak, a szülők gyerekeiket szerették, példásan nevelték.

"Hazugság, hogy a nevelt fiam kezelés alatt állt, csak annyi igaz az egészből, hogy az utóbbi másfél hónapban kimerült volt, és sokat fogyott. Annyira gyenge volt, hogy amikor a tévénket kölcsönadtam neki, alig bírta berakni a kocsiba" - mesélte Ekker Tibor.

A Magyar Hírlap kiderítette, hogy Sz.-ék a sajtóinformációkkal ellentétben nem álltak nagyon jól anyagilag. Igaz ugyan, hogy bőven akadt munkájuk, de gyakran csak hosszú hetek múltán fizették ki őket, miközben a számlákat minden hónapban határidőre rendezni kellett.

„Nem tudom, hogy mi történhetett Koloséknál 15-én délelőtt. Talán Virág kérte meg egy újabb szívességre a férjét, esetleg mondhatott neki valamit, amitől elborult az elméje" - találgatott a nevelőapa. Hozzátette: „Ma is előttem van, ahogy Balatonszepezden a Rulett együttes zenéjére nyakamban az egyik unokámmal táncolok. Örömömet csak az árnyékolta be, hogy a nevelt fiam és a felesége ott sem pihent, hanem dolgozott. Mindannyian áldozatai lettek ennek a felesleges hajszának, a minden mellett elrohanó világnak."

„Befelé forduló emberként jellemezném Kolost, aki a problémái­ról nem szívesen beszélt, inkább igyekezett azokat maga megoldani" - mesélte a napilapnak Ekker Tibor, aki elmondta, hogy Kolos feleségének térdét a tragédia előtti héten műtötték meg, az asszony édesanyját pedig súlyos betegséggel ápolták.

Mint kiderült, a mostohaapa szabályosan könyörgött menyének, hogy ne töltse otthon a nemzeti ünnepet, hanem kedd reggelig maradjon a kórházban - ám ő Tényőn akart lenni, a szeretteivel.

Ekker Tiborné, Sz. Kolos édesanyja lapunknak nyilatkozva csak annyit mondott, hogy fia sohasem volt ingerült, mindig jól kezelte a konfliktusokat, kimondottan el- és befogadó ember volt.

 
Megosztom:
0
cikk értékelése
/itthon/ezert-olt-a-tenyoi-gyilkos-27981/
jelenlegi érték
szavazatok száma:
54

Kapcsolódó cimkék

Kapcsolódó hozzászólások

További hozzászólások

Összesen 17 db -

Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
  1. #17
    vacsi
    2010.04.06. - 14:44
    Nekem a leírások alapján úgy tűnik, hogy nem a férj gyilkolt. Persze, egyszerűbb rákenni.
     
  2. #16
    szívész
    2010.03.20. - 07:18

    Előzmény:
    #4 pali1
    Kedves pali1!
    - Miféle motorfűrésze van Önnek?... :-)
    - A többi stimmt.
     
  3. #15
    szívész
    2010.03.20. - 07:03

    Előzmény:
    #8 OLE74
    T. OLE74!
    - A pszichológia nem orvosi tudomány. A pszichológusok nem orvosok.
    - 8. sz. hsz-ben írja, hogy az egészségügyben és az erőszakszervezetben dolgoznak.
    Ön munkálkodik az erőszakszervezetben?
    Fegyveres?
     
  4. #14
    zsil
    2010.03.19. - 09:07

    Előzmény:
    #13 syphax
    Remélem, én sem azt világítottam meg, hogy a hit megszüntet minden problémát.
    Egyetértek Önnel, abban, hogy a hit segít eligazodni, segít a választásban.

    Ártó hatás pedig naponta van, már állampolgárnak lenni is fölér egy megpróbáltatással!
     
  5. #13
    syphax
    2010.03.19. - 08:41

    Előzmény:
    #12 zsil
    Kedves "zsil"!
    Én nem állítottam soha és most sem állitom azt, hogy aki istenhívő, annak az élete abszolúte problémamentes.Nyilván a mai élet és a mai Világ "ártó hatásai" őt is ugyanúgy elérik és meggyötrik.Azt azonban IGENIS ÁLLITOM, hogy a hívő ember ezekkel a --nevezzük így--TÁMADÁSOKKAL szemben fölvértezettebben áll.Ennélfogva az "ártó hatások" is jóval kisebb számban és enyhébb mértékben "érik" és "érik el" a hívő-istenhívő embert.
    Persze a hit sem kapható "ingyen", azért a hitért is küzdeni kell, de--állítom--"megéri" ez a "küzdelem". Tehát ha úgy gondolkodunk, hogy a hívőknek "könnyű" mert nekik "ölükbe hull" a "védetteség", akkor persze tévedünk, mert a hívő embereknek is küzdeniük kell.Egyrészt a hitükért, annak mélységéért és tiszta megéléséért, másrészt a Világ ártó hatásai ellen.Immár a "hit védőpajzsával" fölvértezetten.
    syphax
     
  6. #12
    zsil
    2010.03.19. - 08:23

    Előzmény:
    #11 syphax
    Aki valóban hisz, annak könnyű - szokták mondani az emberek.
    Pedig annak valóban könnyű. Tudja a rendeltetését, nincs identitás zavara és igyekszik mások hasznára élni, amiben örömöt talál.

    A lélek betegsége teszi tönkre fiatal korban a testet.
    Ismertem súlyosan skizofrén embert, aki a HIT gyüliből szorult ki, mert már nem volt semmije. Az utcákat járta, elhanyagolta a párját, a gyerekeit. Időnként agresszíven is viselkedett.
    Az édesanyja, aki valóban hívő katolikus, melléállt a lányának.
    Két évi munkájába került, mire orvoshoz el tudta vinni a gyermekét.
    Azóta a gyerekek visszakerültek hozzájuk, az anyuka jól szinten tartható, az állapotának megfelelő munkát végez. /Még egy dolog ehhez: mindezen folyamat anyagi terheit átvállalta a hölgy fiú tetvére, aki a másodállásából fizette a számlákat, a megélhetést a lánytestvére számára/.

    Mindenből van kiút, csak ember kell hozzá!
     
  7. #11
    syphax
    2010.03.19. - 07:26

    Előzmény:
    #8 OLE74
    Kedves "OLE74"!
    Van megoldás! DE--ez több, mint nyilvánvaló, NEM EZ(!) a "megoldás".
    " Önnön erejéből kell MINDENKINEK a megoldást megkeresni, megtalálni."--NO EZ AZ, AMI VÉGKÉPP(!!!) NEM IGAZ!
    Ugyanis az "ilyen esetek is azt bizonyítják": "Önnön erejéből..." nem találják--nem találjuk meg a "megoldást"! Mert gyengék vagyunk, mert az "Önnön erő" KEVÉS! Nagyon-nagyon KEVÉS!
    Ez az ESET is AZT BIZONYITJA : a "megoldás" "Önnön erőből"--az emberek elsöprő többségének--NEM ELÉG! TUDNIILLIK: ANNYBÓL A "MEGOLDÁS" NEM MEGY! Maga az ESET BIZONYITJA, hogy--sajnos--NEM!
    syphax
     
  8. #10
    syphax
    2010.03.19. - 07:14
    " „Befelé forduló emberként jellemezném Kolost, aki a problémái ról nem szívesen beszélt, inkább igyekezett azokat maga megoldani" - " Hát "baromira "jól" megoldotta"--mondható keserűen a borzalmas tett után!
    A LÉNYEG itt is elvész, ebben a beszámolóban is. Mert aki ISTEN NÉLKÜL ÉL, bálványokat keres és talál.Ki ezt, ki azt találja meg BÁLVÁNYKÉNT--sokan a MUNKÁ-t élik meg BÁLVÁNY-ként.
    Vagy: az ú.n. "szakmai"-"hivatásbeéli" érvényesülést és sikereket. Hiszen olvadható: szegémy áldozatoknak--beleértve Sz.Kolos-t is, mint áldozatot--az Isten-hez való viszonyukról semmit nem mond Ekker úr, a nevelőapa sem! PEDIG ITT VAN A DOLOG KULCSA!
    Aki Istennel és Istenben éli meg az ÉLETÉT, az nem követ el sem gyilkosságot sem öngyilkosságot, mert ezek HALÁLOS BŰNÖK. Persze akkor, amikor már "elborult az agya" a szerencsétlen embernek, akkor már késő, akkor már nem lehet elkezdeni az Istenben megélt életet."Azt" korábban kellett volna, talán már gyermekkorban.Nem "sikeres" életet, nem "átélvezett" életet kellett volna élni, s nem "szorgalmas munkás életet", mert ebben az esetben még ez utóbbi is csak "ÁLCA"! A "belső bajok" és problémák kényszeres elfedő mechanizmusa.
    Istenben és Istennek kell-kellett volna élni: imában, Bibliaolvasásban, hívő Istenhites DERŰBEN! És akkor nem állnak elő ilyen tragédiák.Vagy legalábbis: jóval ritkábban és jóval kevésbé súlyosan.
    syphax
     
  9. #9
    zsil
    2010.03.18. - 22:42

    Előzmény:
    #8 OLE74
    Sajnos, Ön nincs egyedül ezzel a gonddal.
    Nekem is volt "szerencsém" a depresszióhoz egy távoli családtag személyében.

    Hála Istennek módomban állt kezembe venni az "események fonalát", vagyis megtehettem, hogy a szabad időmet teljesen rászánjam az ügyre.
    Minden nap elvittem őt lovak közé. Kb öt helyszínt variáltunk, mikor mihez volt kedve.
    Legtöbbször a tápiószentmártoni Attila dombot választotta az ismerős, mert valamiért ott szeretett ücsörögni.
    Egy fiatalember meg is tanította lovagolni.

    Három hónap után mindenféle gyógyszer nélkül megjött az életkedve, a család visszakapta őt, azóta sem /10 éve/ jött elő a nyavalya, igaz, rendszeresen jár lovagolni, sétálni, még akkor is, ha "kisbalták potyognak az égből".

    Én úgy fogalmaznék, hogy a szorongás fokozásával semmit sem oldunk meg, az életünk egyszeri, muszáj magunkat kedvelni annyira, hogy visszanyerjük az erőnket, mert mindenkinek, aki körülöttünk van egy életerős emberre van szüksége.

    Ha muszáj, a háztól váljon meg, boldognak lehet lenni kisebben is, de Önt az Ön szeretetét, gondoskodását senki sem tudja pótolni!
     
  10. #8
    OLE74
    2010.03.18. - 21:54
    ...amit persze hitetlenkedve fogadtam. NEM VAGYOK BOLOND!!!?
    Megjegyzem, nem tartom az orvostudomány nagy vívmányának a pszichológia tanát. Ezt megerősítendő, "kiváló" antidepresszáns készítményeket ismerhettem,"tesztelhettem". Minden érezhető javulás nélkül. (elnézést, doki!!)
    Másfelől, nem volt egyszerű a család, a munkatársak, egyáltalán,az emberek szemébe nézni ilyen diagnózissal
    /Mert MENNYIVEL más a helyzet,ha az "őrületet" megelőzi egy NAGY TETT? A történelem tele van ilyen nagyságokkal/.

    Úgy gondolom, ha valóban úgy történt a tragédia, ahogyan azt jelenleg tudni vélik,annak okai a túlhajszoltságban, a mások általi meg nem értésben keresendőek. Egy rossz pénzügyi döntés miatt sok család kerülhet vészhelyzetbe. Nagy teher ez, külső segítséget nem igazán kér senki, hiszen ebben a képmutató világban a jóindulatból maradt a legkevesebb. Önnön erejéből kell MINDENKINEK a megoldást megkeresni, megtalálni.
    A fiatalember velem egyidős volt. NEKI EZ volt a "legtutibb" megoldás.
    Szégyenérzet nélkül...



     
  11. #7
    imre608
    2010.03.18. - 20:54
    Sajnos ha az embernek ilyen problémája van, az orvosok szinte komolytalannak veszik és megtagadják az ellátást.Én hasonlóan jártam.Ide jutottunk.
     
  12. #6
    OLE74
    2010.03.18. - 20:36
    "elmebeteg állat", "kegyetlen gyilkos"?!!
    ..."KEDVES BARÁTAIM!!" Ez van ma Magyarországba' jobb, ha tudomásul vesszük!!!
    Drága jó nagyanyám is szokta volt mondani az örök érvényű igazságot: "Addig nyújtózkodj,amíg a takaród ér!"
    Jómagam is építkeztem, öt éve lakjuk a pecót, de még korántsem készültünk el vele."Természetesen" hitelt is vettünk fel 15 év futamidőre. Anno úgy elmélkedtünk, viszonylag biztos munkahelyünk van, elfogadható fizetéssel, fiatalként bevállalhatjuk ezt az időintervallumot. Azt azonban, hogy alig öt év után "filléres"gondjaink lesznek, magam sem gondoltam volna.
    Ugyan a havi törlesztőrészletünk nem emelkedett drasztikusan (köszönhetően az azóta már megszűnt konstrukciónak),ez nem mondható el a közüzemi díjakról, pluszköltségekről. Miután a közszférában (egészségügy, erőszakszervezet) évek óta nincs inflációkövető bérnövekmény -sőt, épp ellenkezőleg, a "szuperbruttósítással" /ami átb*szás ,véleményem szerint/ még kevesebb lett-,az utóbbi időkben kissé nyugtalanul alszom...
    ..."jó magyar" parasztgyerek vagyok, nem félek a kétkezi munkától sem. Éveken keresztül hajtottam, gyűrtem magam,dolgoztam nappal, éjszaka,munka előtt és azután.
    Két évvel ezelőtt azonban -hasonlóan az "elmebeteg állat"-hoz-,gyorsan fogyni kezdtem.
    Túl mindenféle vizsgálaton, végül is "szorongásos" depressziót diagnosztizált az orvos...
    Folyt köv.


     
  13. #5
    Lali52
    2010.03.18. - 19:32

    Előzmény:
    #1 zsolo74
    T. Zsolo74 !
    "Szerintem teljesen kizárt az, hogy valaki felvágja az ereit aztán 2x mellbe szúrja magát majd többszöri próbálkozásra elvágja a nyakát egy láncfűrésszel. "
    Egyutterzek en is az ittmaradottakkal, de azt mondom, hogy ne keressenek tettest ott, ahol nincs. A partvonalrol konnyu tanacsokat osztogatni, a rendorsegre nyugodtan rabizhatjak magukat. A kriminalisztikanak vannak szabalyai, amit a laikusok nem ismernek es a legbol kapott velemenyeikkel a csaladot jol osszezavarhatjak. Sajnos nem kizart az ismertte valt elkovetesi mod. Az, hogy ennyi formajat valasztotta az ongyilkossagnak, azt igazolja, hogy a szandeka igen komoly volt, de a kivant eredmenyt gyorsan egyik megoldas sem hozta
     
  14. #4
    pali1
    2010.03.18. - 19:11
    Nekem csak az nem fér a fejembe ha valaki felvágja az ereit majd mellbe szúrja magát majd ki megy be kapcsolja a start gombot a fűrészen ,majd ki húzza a szívatót a gázt félállásba rakja majd 10×szer megnyomja a szívatót berántja ha elsőre sikerül akkor is leáll mert a szívatót vissza kel fél állásba nyomni,megint berántani utána 1-2percig járatni hogy melegedjen mielőtt vissza nyomja a szívatót mert ha közben felpörgeti akkor leáll és azután lehet kezdeni előröl .Hát ennyi idő alatt amúgy is elvérzett volna és már nem is kellet volna a fűrész .Ja és ha felvágott erekkel rántja be akkor minimum tiszta véres lenne a fűrész teteje ,én a tévében a fűrész elejét láttam véresnek.Furcsa aki fél a haláltól az inkább gyógyszert venne be
     
  15. #3
    pinokkio
    2010.03.18. - 18:05
    Isten adjon megnyugvást az ittmaradt családtagoknak. Önöknek kedves hozzászólók kívánok bölcsességet, hogy tiszteljék a gyászukat. Nincs jogunk itélkezni és főleg rosszízű találgatásokba bocsátkozni, a miérteket illetően, azt magukkal vitték a sírba. Sem a tragédia áldozatainak személyiségét utólag boncolgatni. Az édesanyáknak a mérhetetlen fájdalmukban is szeretett gyermekeik maradnak. Tiszteljük érzéseiket.
     
  16. #2
    sputyulák
    2010.03.18. - 15:35
    Szörnyű , felfoghatatlan tragédia ami történt.
    De! Már bocsásson meg a világ:
    "Ekker Tiborné, Sz. Kolos édesanyja lapunknak nyilatkozva csak annyit mondott, hogy fia sohasem volt ingerült, mindig jól kezelte a konfliktusokat, kimondottan el- és befogadó ember volt."
    Nem akarok ízléstelen lenni,de mi lett volna a nem kimondottan el és befogadó ember? Kiírtotta volna a falút?
     
  17. #1
    zsolo74
    2010.03.18. - 14:42
    Kedves Ekker Tibor Úr fogadja részvétem, és ne inogjon meg a nevelt fiába vettet hite. Hirtelen felindulásból meg lehet ölni egy asszonyt, de egy 5 és 8 éves kislányt azt egy apa képtelen!
    Szerintem teljesen kizárt az, hogy valaki felvágja az ereit aztán 2x mellbe szúrja magát majd többszöri próbálkozásra elvágja a nyakát egy láncfűrésszel.
    Keresse meg a valódi tetteseket, ha van rá lehetősége és Bűnhődjenek!
     
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások

Összesen 17 db -

Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n

hirdetés

HETILAP

hirdetés