Mezőberény 8. számú választókörzetében egymás ellen indul a szocialista és fideszes testvérpár az önkormányzati mandátumért.
A választókörzet négy jelöltje között található Halász Ferenc, aki a Fidesz színeiben, és Halász József, aki az MSZP jelöltjeként indul, számol be a Békés Megyei Hírlap. A testvérpár az újságnak elmondta, hogy közöttük egyetlenegy téma soha nem kerül szóba, s ez a politika. Mindenről beszélgetünk, kertészkedésről, a családról, hétköznapi dolgokról, de a pártokról egyáltalán nem - nyilatkozták.
Halász József egyébként korábban két ciklusban képviselte a mostani voksolásra némileg megváltozott körzetet a helyi testületben. Halász Ferenc pedig jelenleg is a városrész képviselője.
A lap szerint kis szerencsével akár mindkettőjük bekerülhet az új képviselő-testületbe, egyéniben ugyan legfeljebb egyikük győzhet, pártjuk listáin azonban előkelő helyen állnak, így előfordulhat, hogy két Halász is ott lesz a várhatóan októberben megtartandó alakuló ülésen.
Az ugyanazon városrészben élő szüleik számra viszont komoly dilemma, mikor dönteniük kell, hogy kire adják szavazatukat - írta a Békés Megyei Hírlap.
- cikk értékelése /itthon/fidesz-mszp-harc-egymast-ellen-indul-ket-testver-mezoberenyben-31704/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 22
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #24
- zsil
- 2010.09.09. - 17:35
Előzmény:
#23 julianus
Kedves Julianus!!!
Én minden nap /ha tehetem/ azért (is ) jövök ide, hogy felmérjem: változott-e az itt jelenlévők vitakultúrája, logikusabbá vált-e az érvelésük, valamint kezd-e kialakulni valamiféle "pártsemleges" lényeglátás.
Figyelemmel kísérem azokat a beírásokat is, amelyek mögött bármilyen szakma képviselője sejthető.
Érdemes lenne egyszer erről is "beszélgetni", nagyon érdekes dolgok derülhetnének ki. -
Teljes mértékben osztom a véleményed. Az értetlenségre, a logikátlanságra, s az általam megfogalmazott egyéb attitűdökre jó példa, ha elolvasod az „Orbán Viktor értékelt” cikkhez írt hozzászólásom, majd az azt követő első reagálást. Továbbra is azt mondom, ha nem változtatunk a magatartásunkon, hozzáállásunkon és megnyilvánulásunkon az ország „szekere” nem fog előbbre menni. Továbbra is azt mondom – ezt nap, mint nap tényekkel lehet bizonyítani – nincs okozat ok nélkül. Ennek figyelmen kívül hagyása a problémák megoldatlanságát vetíti előre.
-
- #22
- zsil
- 2010.09.09. - 09:07
Előzmény:
#21 julianus
Szerintem , ha valakit érdekel a közélet, az nem nyilvánulhat meg abban, hogy szimpátiától függően ekézzük az "ellenséget". /Ez nevetséges, éppen Szanyi mai szereplése győzött meg erről/. Vagyis: a politikus azonnal hiteltelenné válik, ha ehhez az eszközhöz nyúl.
Szerintem ez "lent is" igaz!
Örülök neki, hogy erre irányítod a figyelmet! -
Szia Zsil!
Igen, látom, s vérmes reményeim nincsenek. Mégis reménykedem, hogy talán egy picit lehet változtatni, talán többen ráébrednek a megfelelő magatartásra, s változtatnak. Azt írod a hozzászólásodban: „helyi szinten -igaz apró- , de "kellemes " változások”. Így igaz, az épület és a jelen és jövő társadalma, a történések is ilyen apró téglákból épül fel. Mindnyájunknak vannak téglái, melyet rátesz erre a képzelt falra. Ezért fontos, hogy gondossággal járjunk el, amikor kiválasztjuk a téglát, amikor a helyére tesszük. Szerintem nem szabad elfeledkezni, hogy nemcsak a mának, hanem a jövőnek is építkezünk, az utánunk következőknek. Sajnos a rendszerváltozás követő időszak nem ezt a magatartást erősítette mindenkiben, pedig ennek figyelmen kívül hagyása az előrehaladás legnagyobb kerékkötőjévé válik.
Aki azt mondja, hogy az általam leírtak nem a cikkhez kapcsolódnak, javaslom elolvasni újra a cikket és egy kicsit mélyebben elgondolkozni.
Üdv. julianus
-
- #20
- zsil
- 2010.09.09. - 08:28
Előzmény:
#18 julianus
Szia, Julianus!
Gondolom, látod, milyen válaszokra számíthatsz!
A normálisakat meg ismered.
Ezzel együtt igazad van!
Üdv.: Zsil -
- #19
- zsil
- 2010.09.09. - 08:26
Előzmény:
#17 narancsvirág
Ilyet már én is láttam!
Ilyenkor nagyapám jutott az eszembe!
Az ő házába kommunista nem tehette be a lábát! /Sohasem szidta őket, de azt mondta: ebben a családban nincs helye ennek az eszmének/.
Nálunk a széles családban sincs semmiféle politikai ellentét, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy mit nem tartunk helyesnek az aktuális kormány intézkedései, vagy a helyi hatalmasságok lépése, közöshöz nyúlása esetén!!!
Nálunk szokás ötletekkel bemenni a polgármesterhez, aztán, ha kirúgnak valakit, az dühöng egy kicsit, majd átfogalmazza a mondókát és újra kezdi. /Mindig a közösség érdekében "zizeg", aki ezt bevállalja/. Több rokonomnak is köszönhetőek helyi szinten -igaz apró- , de "kellemes " változások! -
- #18
- julianus
- 2010.09.09. - 08:21
Kedves Fórumtársak!
Szép napot kívánok mindenkinek.
Elolvasva a cikket, majd a hozzászólásokat, ismét csak azt lehet tapasztalni, ami a társadalom szintjén is nap, mint nap előfordul. Ítélet, mely nem szólhat másról, mint a mutyiról, a visszaélésről, a „biztos azért mert ….” megjegyzés. Miért van ez így?
Miért nem lehet elfogadni, hogy vannak olyan személyek, akiknek ugyan más a politikai, társadalmi, vallási attitűdjük, mégis tisztességesen tudnak egymással beszélni, élni és a közösség javára dolgozni?
Már a cikk címe is testvérharcot, szembeállást sugall, az alcím már odáig megy, hogy drámát emleget. Miért lenne dráma?
A cikkben leírtakból nem erre lehet következtetni. Bulvárcím?
Véleményem szerint a cikk írója körültekintőbben járhatott volna el. Számomra érdekesebb lenne, hogy a környezet hogyan vélekedik a két személyről, s a két személy hogyan illeszkedik az ottani közösségbe. Meglátásom szerint ennek több értelme, sőt mintaértéke lenne.
A beol.hu honlapon valamivel bővebben taglalják az eseményt.
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/egymas-ellen-indul-a-fideszes-szocialista-testverpar-326470
Kíváncsi lennék, hogy az általam felvetett kérdésekre Ti milyen választ adnátok.
Üdv. julianus
-
- #17
- narancsvirág
- 2010.09.08. - 19:58
Politikai hovatartozástól függetlenül is gyakoriak a családon belüli testvérharcok, melyek általában féltékenységből, irigységből fakadnak.
Ismerek ilyen családokat, bár nem politikus pályán mozognak. Családi összejöveteleken (szülői parancsra) tilos politizálniuk. -
- #16
- imperative
- 2010.09.08. - 17:59
Előzmény:
#0 szodig
"A pedagógusokra és a többi magyarra nincs pénz, de a zsinagógát támogatni fogják Semjénék"
Semjén, a kopasz gazember csintalan, a részeges szekeres ragyogóan szerepelt.
Erdekes, rajtuk nem volt jelmez.
Mi történt? -
- #14
- Rettenetes
- 2010.09.08. - 17:38
Előzmény:
#12 Mr.Boss
Tiszteletem, Főnök!
"....Minden pártba legyen családtag jelölt, amelyik nyer, az tartsa el a többit..." Ez nem csak tipikusan magyar helyzet...
Még 1977 környékén Szíriában jártam, a repülőn összeismerkedtem egy, a szír kommunista párt ösztöndíjával Debrecenben, az orvosin tanuló szír fiúval. Damaszkuszban meghívott a párommal a először a szüleihez, később a testvére családjához. Ez utóbbi igen érdekes volt, miután csak a feleség fogadott minket, a testvér nem volt(lehetett) jelen, mert kormányhivatalnok volt, az akkori Bath-párt színeiben...
Később az is kiderült, hogy van még testvér, aki egy keményebb muzulmánként egy harmadik ideológiát képviselt....
Úgy hogy a cikkben említett testvérek még kereshetnek esetleg egy izraelita családtagot....
Üdvözlettel Rett... -
- #12
- Mr.Boss
- 2010.09.08. - 15:44
A módszer egyszerű:
Minden pártba legyen családtag jelölt, amelyik nyer, az tartsa el a többit
Hagyó-féle dobozzal, Wieszt-féle csomaggal!
Nem örülnék ilyen "szép új világnak"!
Természetesen felvetésemnek feltételezett kivitelezői vannak, minden hasonlóság a valósággal a véletlen szülötte..... -
- #9
- PuPyAl
- 2010.09.08. - 15:04
Egy átlag, épeszű embernek rettenetesen nehéz elképzelnie ezt a helyzetet. Bizonyára a neveltetésük azonos lehetett. Feltételezésem szerint, nagy mértékben befolyásolhatta a más-más munkahelyi légkör.Ennek ellenére a "köpönyegváltás" jellembeli kérdés! Ismereteim szerint, az elhíresült Hagyó családból három, különböző párt tagságát "erősítik". A szülőkön nem lenne ildomos elverni fiuk miatt a port. De melyikük az igaz? Ezek az tipikus szélkakas politikusok! -
- #7
- PuPyAl
- 2010.09.08. - 15:00
Egy átlag, épeszű embernek rettenetesen nehéz elképzelnie ezt a helyzetet. Bizonyára a neveltetésük azonos lehetett. Feltételezésem szerint, nagy mértékben befolyásolhatta a más-más munkahelyi légkör.Ennek ellenére a "köpönyegváltás" jellembeli kérdés! Ismereteim szerint, az elhíresült Hagyó családból három, különböző párt tagságát "erősítik". A szülőkön nem lenne ildomos elverni fiuk miatt a port. De melyikük az igaz? Ezek az tipikus szélkakas politikusok!
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Nem mindennapi változás: Hiánypótló termék került piacra
- Időpont
- Ma: 12:07
-
Bíztatta a színészeket: Ez volt Csurka István utolsó üzenete
- Időpont
- Ma: 11:07
-
A kormány csak ígérgetett: Igazi botrány van kirobbanóban
- Időpont
- Ma: 10:52
-
Lépett az ügyészség: Több párt felszámolását is kezdeményezték
- Időpont
- Ma: 09:17
-
Komoly vádak: Mindent cáfol a Fidesz nagyágyúja
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Időpont
- Tegnap: 06:42
-
"Biztatóak", de még mindig recessziósak a közép-kelet-európai ipari jelzőszámok
- Időpont
- 02.02: 12:28
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Letöltendő börtönt kért az ügyész Geréb Ágnesre
- Időpont
- Tegnap: 12:26
-
Miénk itt a tér?
- Időpont
- 02.02: 13:32
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
Valóságlecke az Avasról
- Időpont
- Tegnap: 11:40
-
Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
- Időpont
- Tegnap: 08:24
-
"Isten áldja a magyar népet!"
- Időpont
- Tegnap: 15:17
-
Egymást és Brüsszelt hibáztatják a pártok a Malév-ügyben
- Időpont
- Tegnap: 18:08
-
Lázár János a közgyűlés jóváhagyásával végzett határidős ügyleteket
- Időpont
- Ma: 08:08
-
Hóhelyzet - Ha tehetjük, ne mozduljunk ki otthonról
- Időpont
- Tegnap: 20:47
-
A szakértő szerint a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Időpont
- Tegnap: 16:06
-
Gyermeke született Szorcsik H. Viktóriának
- Időpont
- Ma: 05:13
-
ÁNTSZ: aggasztó eredménnyel zárult az energiaital-fogyasztás hatását vizsgáló elemzés
- Időpont
- Tegnap: 16:40
-
Óriás bolharákot találtak Új-Zélandon
- Időpont
- Tegnap: 13:55
-
Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben
- Időpont
- Tegnap: 17:46
-
Erin Brockovich ismét harcba indult
- Időpont
- Ma: 10:52
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- Kivándorolt Kanadába a volt SZDSZ-es képviselőnő
- Újságcikkben vette védelmébe a magyar kormányt a svéd Mérsékelt Párt
