Első fokon még felfüggesztett, másodfokon viszont már letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Geréb Ágnesre. Tavaly tavasszal ugyanis az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság súlyosabb ítéletet hozott a vádban indítványozottnál, akkor két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a szülésznőt. A Fővárosi Ítélőtáblán ma kezdődött másodfokú eljárásban a bíróság elutasította a védelem bizonyítási kérelmét, hogy külföldi bábák szakvéleménye alapján határozzon.
![]() |
| Fotó: MTI |
Az otthonszülés emblematikus alakját még tavaly márciusban marasztalta el a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Az otthonszülési mozgalom vezetőjét a bíróság szerint felelősség terheli egy gyermek maradandó károsodásának kialakulásáért, és egy másik újszülött haláláért, így halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége valamint maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt marasztalták el. Az első fokú tárgyalás egyik érdekessége, hogy az ügyész felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte, a bíróság viszont - 96 oldalas ítéletében - végül letöltendő börtönre ítélte a szülészt. Így a másodfok egyik kérdése az volt, vajon kitart-e eredeti álláspontja mellett az ügyész, vagyis enyhítést kér-e Geréb Ágnes számára. Nem kért.
Első fokon két otthonszülésnél állapítottak meg jogsértést, mindkét esetnél meghalt a baba. Az ítélet szerint 2003. december 24-én Geréb Ágnes egy ikerszülést vezetett, és helytelenül adott gyógyszert (oxitocint) a szülő nőnek, mert ez a másodszorra megszülető magzatnál már a méhen belül több percig tartó oxigénhiányt okozott. Megszületése után pedig nem megfelelően lélegeztették az újszülöttet, ami visszafordíthatatlan állapotromlást okozott, a gyermek féléves korában meghalt.
A második eset 2007. szeptember 15-én történt, ekkor a magzat válla elakadt az anya szeméremcsontjában. A bíróság szerint Geréb Ágnes három súlyos szakmai hibát is elkövetett, amelyek egyenként is a magzat halálához vezethettek volna. Helytelenül adott oxitocint a szülő nőnek, emellett rosszul alkalmazott egy külföldön használatos szülészeti műfogást, és eközben „a gyermek nyakát kitörte" és a szülés közben elmaradt a gátmetszés, holott ez elengedhetetlen lett volna a sikeres vállkifejtéshez.
Az alig fűtött teremben megkezdődő másodfokú tárgyalást ismét az az ellentét határozta meg, hogy a bíróság és a védelem nem értett egyet a szakértők személyében. A magyar igazságügyi szakértők ugyanis véleményüket kizárólag kórházi szülésekre alapozták, mert csak ott szereztek gyakorlatot. A védelem viszont külföldi bábákat kért volna fel szakértőként. (Ina May Gaskin otthonszüléseket kísérő bába, aki decemberben Alternatív Nobel-díjat kapott, a stockholmi díjátadó ünnepségen éppen emiatt kritizálta Magyarországot.) A bíróság elutasította Pelle Andrea ügyvéd előre benyújtott indítványát, majd a szóban előadott újabb kérését is. (Pelle Andrea a Társaság a Szabadságjogokért - TASZ - munkatársa.)
Scherné dr. Bagi Edit ügyész személyes vallomással kezdte perbeszédét, mint mondta, nem először áll szemben Geréb Ágnessel, aki „szinte fanatikusan küzd az otthonszülés" elterjedéséért. „Egyesek szemében úgy tűnik, az ügyészség egy gonosz hatalmi szerv" - fogalmazott, és leszögezte, nem az otthonszülések ellen van, ám Geréb Ágnes és segítői sorozatosan vállalják olyan szülések kórházon kívüli levezetését is, amelyek az átlagosnál nagyobb „kockázati tényezőt hordoznak magukban". Az ilyen kockázatvállalást pedig a jogszabályok tiltják. Az ügyész elismerte, kórházi körülmények között is előfordul, hogy meghalnak betegek. Ám ezek rendszerint más-más orvos nevéhez kötődnek, és ellenük is eljárás indul. Geréb Ágnes esetében viszont halmozódnak ezek az esetek.
„Inkább különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésre hasonlít" mint körültekintő orvosi ellátásra - fogalmazott az ügyész az egyik elveszített magzat ügyében. Az anya többféle betegségben szenvedett, Geréb ennek ellenére javasolta az otthonszülést. „Inkább eltöri a magzat kulcscsontját, de nem alkalmaz gátmetszést, holott a szakértők szerint erre lett volna szükség" - mondta az ügyész.(Pelle a tárgyaláson „túlzó, indokolatlan hangulatkeltésnek" nevezte az ügyész szavait: a magzat kulcscsontjának eltörése, „orvosi tankönyvekből ismert, bevett beavatkozás", nem vethető fel Geréb Ágnes hibájaként, inkább csak a közvéleménynek a vádlott ellen hangolására alkalmas - értékelt az ügyvéd.)
Az ügyész emellett az első fokon felmentett vádlottak büntetését is kérte.
Pelle Andrea védőbeszédét a szakértői vélemények támadására alapozta. Ismét hangsúlyozva, hogy a perben részt vett magyar igazságügyi szakértők nem ismerik a háborítatlan szülés szabályait, holott ezeket szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pelle Andrea - hazai statisztika hiányában - egy külföldi tanulmányt idézett eszerint 56 halálos vállelakadásos szülés 64 százalékában végeztek csak gátmetszést, ám ennek elmaradását a tanulmány készítői nem rótták fel szakmai hibaként. Pelle szerint a mentőkkel a helyszínre érkező orvos sem alkalmazott gátmetszést, mert szerinte ez nem segített volna az elakadt magzat világra segítésében. Az oxitocin adása sem szakmai hiba volt, hanem éppen a gyermek megszületését segítették ilyen módon - vélekedett. A bíróságot arra kérte, hogy megalapozatlanság miatt változtassa meg az első fokú ítéletet, és bizonyítottság hiányában mentse fel a vádlottakat. Fazekas Tamás, aki Geréb három vádlott-társának védelmét látja el, arra figyelmeztetett, hogy sérült a tisztességes eljáráshoz való jog, mert az eljárás védencei ellen immár kilenc éve van folyamatban. Az ügyvéd szerint a vádlottakat meg akarják hurcolni, mert bármilyen szülés közbeni komplikációnál azonnal rendőrt hívnak.
A per jövő pénteken folytatódik. Geréb Ágnest nem először marasztalják el, korábban már eltiltották hivatásának gyakorlásától, ám újra szüléseket vezetett, azt állítva, hogy nem orvosként, hanem bábaként segédkezik. Egy másik ügy miatt pedig jelenleg is házi őrizetben van.- cikk értékelése /itthon/folytatas-jovo-penteken-45587/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 19
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Folytatódik az ügy? Kizárással fenyegették meg Schmitt Pált...
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Súlyos dologgal vádolták meg Navracsicsot - íme a válasz
- Időpont
- Ma: 13:44
-
Kínos ügyek: Ez lesz Gyurcsány sorsa is?
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Elképesztő számok: Ezért büntethet a NAV
- Időpont
- Ma: 10:01
-
Szép, kora nyárias idő lesz ma
- Időpont
- Tegnap: 05:12
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
A haza több, mint a profitszerzés színhelye
- Időpont
- Tegnap: 11:20
-
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást a hétvégén
- Időpont
- 05.19: 13:28
-
Játékban a magyar kártya
- Időpont
- Tegnap: 14:35
-
A Ponta-kormány „szolidaritási” adót akar kivetni a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra
- Időpont
- 05.19: 09:37
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Félidőben a kormány - Cséfalvay: küzdelmes két év volt
- Időpont
- Tegnap: 09:00
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország
- Időpont
- Tegnap: 20:32
-
Nehéz napok várnak a NATO-ra
- Időpont
- Ma: 08:48
-
Európai tetthelyek
- Időpont
- Ma: 11:10
-
Holnap néhol felhőszakadás
- Időpont
- Ma: 04:40
-
Vasárnap konfirmált Hagyó Miklós
- Időpont
- Tegnap: 18:55
-
Kétségbe vonták a Fidesz konzervativizmusát
- Időpont
- Ma: 10:48
-
Az adósság növelése már nem járható út
- Időpont
- Tegnap: 19:21
-
Schmitt Pál plágiumügye is napirendi pont lesz a NOB ülésén
- Időpont
- Ma: 14:25
-
Nem mindig kritizálhat őszintén a Csillag Születik zsűrije?
- Időpont
- Ma: 11:44
-
Tadic pártja fölényesen győzött
- Időpont
- Ma: 06:41
HETILAP
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
Twitteren megosztott cikkek
- Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
- Orbán: Magyarország egy zálogba adott ország

