A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletét, mely szerint a Heti Válasz „a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem állított valótlant", amikor tavaly novemberben azt írta: az egri és a kazincbarcikai kórház privatizációs pályázatát az illetékes önkormányzatok a HospInvest Zrt-re írták ki.
hirdetés
A lap azt állította, hogy sem Magyarországon, sem külföldön nincs olyan cég, amely a HospInvest Zrt-n kívül meg tudna felelni a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek. Mint ismeretes, azóta a HospInvest megnyerte az egri pályázatot, és húsz évre elnyerte a megyei kórház működtetési jogát. Kazincbarcikán viszont a helyi Fidesz nyomására elhalasztották az eredményhirdetést, s vasárnap népszavazáson dönthet a lakosság arról, hogy privatizálni szeretné-e a kórházat.
A Heti Válasz Eleve elrendezés című cikke ellen a HospInvest Zrt. helyreigazítási kérelemmel élt, ezt a lap elutasította, és a Fővárosi Bíróság előtt is igazolni tudta, hogy nincs más cég, amely megfelelne a pályázatban előírt feltételeknek. Vagyis gazdasági társasági formában, szerződéses úton, fekvőbeteg ellátással foglalkozik, 2005. január 1-óta legalább egyéves időtartamra rendelkezik üzemeltetési referenciával. Ezen túl 2006-os OEP bevétele eléri az 1,6 milliárd forintot. Mindemellett mérleg szerint eredménye is pozitív 2005-ben és 2006-ban.
A Heti Válasz az összes OEP-bevétellel rendelkező gazdasági társasági formában működő kórháznál talált kizáró tényezőt, bizonyítékait jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla is elfogadta. Az ítélőtábla visszadobta a HospInvest Zrt. arra irányuló kérését, hogy legalább a kazincbarcikai kórház esetében igazíttassa helyre az „eleve elrendezést".
A Heti Válasz ennek ismeretében a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult. Torjákné Amberger Teréz irodavezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy szervezetüknek a tisztességtelen versenycselekedetek ügyében nincs hatásköre. Jogértelmezésük szerint a pályázatot és a szerződéskötést az államháztartási törvény alapján bíróság előtt lehet megtámadni.
A kiskunhalasi kórházban dolgozók továbbfoglalkoztatásával, illetve az ottani szemészeti osztály működésével kapcsolatos bírálatot azonban a bíróság nem találta megalapozottnak, a Heti Válasz csütörtöki száma közli az ezzel kapcsolatos helyreigazítást.

- cikk értékelése /itthon/fovarosi-itelotabla-a-hospinvestre-irtak-ki-a-korhazpalyazatokat-18930/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 0
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Robbanhat Gyurcsányék ingatlanmutyija? Baj van a számokkal
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Érdemi döntéseket követelnek: Szakszervezeti vonulás Bp-en (galéria)
- Időpont
- Tegnap: 21:42
-
Hihetetlen dolgokat művelhetnek - Veszélyben a város jelképei
- Időpont
- Tegnap: 20:36
-
Várni kell a döntésre: Még nem kommentálják Rogán ötletét
- Időpont
- Tegnap: 19:47
-
Érdekes adatok: Többletet jelentett be Matolcsy tárcája
- Időpont
- Tegnap: 17:16
hirdetés
-
Christian Wulfféhoz hasonlítja Schmitt Pál esetét a Berliner Zeitung
- Időpont
- 02.21: 16:17
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
Napsütéses februári hetünk lesz
- Időpont
- 02.21: 11:25
-
Korábbi szépségkirálynő lett öngyilkos
- Időpont
- Tegnap: 04:47
-
Szájer József: „Orbán Viktor nem Superman”
- Időpont
- 02.21: 08:45
-
Gyurcsány: Orbán "ellen-Magyarországot" épített
- Időpont
- 02.21: 19:36
-
Tavaszias napok jönnek
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
A teljesítmény elismerése
- Időpont
- 02.21: 15:50
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
Szakadások
- Időpont
- Tegnap: 13:34
-
495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Időpont
- Tegnap: 16:58
-
Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja
- Időpont
- Tegnap: 11:29
-
A költségvetési bizottság támogatta Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatait
- Időpont
- Tegnap: 15:41
-
Újabb gyanúsítottak - ÁPV-s vezetők a postaszékház ügyben
- Időpont
- Tegnap: 08:12
-
Moszkvai ingatlanmutyi: Már az oroszoknak is büdös az úgy
- Időpont
- Tegnap: 22:16
-
Újabb elképesztő kalandok az On the Spottal
- Időpont
- Tegnap: 13:35
-
Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiát
- Időpont
- Tegnap: 08:56
-
Tavaszias napok jönnek
- Időpont
- Tegnap: 06:49
-
Lecsap a versenyhivatal a Ryanairre
- Időpont
- Tegnap: 14:48
HETILAP
hirdetés
Megosztott cikkek
E-mailen megosztott cikkek
Facebookon megosztott cikkek
- 495 millió eurós befagyasztás - "Nem véletlen Andor László magatartása"
- Az SZDSZ belebukott, a Fidesz megpróbálja