2010. március 19-én nyílik a Hatlábúak birodalma című időszaki kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban .
Az interaktív kiállítás a legnépesebb állatcsoport, a rovarok titokzatos világába kalauzolja el a látogatókat. Szó szerint nagyító alá vesszük ezeket a kicsi élőlényeket, a számtalan rovarpreparátum mellett a nagy méretű rovarmakettek, a szakértők által írt ismertetők és az interaktív játékok ígérnek igazi családi időtöltést.
A kisebbek cincéreket öltöztethetnek, játszhatnak kirakóst a lepkeszárnybetűkkel és elmélyedhetnek a rovarrekordokban, de hogy a nagyobbak se unatkozzanak addig, a 18 éven felüliek felderíthetik a bűnügyi rovartan rejtélyeit.
A rovarok - a tenger mélyét kivéve - mindenütt előfordulnak, ahol állati élet egyáltalán lehetséges.
Bár nagyon régóta élnek a Földön, különleges testfelépítésüknek és élettani megoldásaiknak köszönhetően állandó megújulásra képesek. A földi élővilág legtöbb tagja - köztük az ember is - ma nem létezne rovarok nélkül.
A „változatosság gyönyörködtet" kifejezés, a rovarvilágban nagyon is találó, mert sokféleségük végtelennek tetszik, a „természet kreativitása" pedig ennél az állatcsoportnál hatványozottan megfigyelhető.
Habár az emberek gyakran a kártevő, a gusztustalan vagy az undorító jelzőkkel illetik a rovarokat, valójában inkább csodálatra méltóak. Így a kiállítás egyúttal egy izgalmas utazás is egy olyan birodalomba, amelynek lakói sokunk számára ismeretlenek, és éppen ezért sok érdekes meglepetést tartogathatnak.
Hinnénk-e, hogy az ájtatos manó, nevével ellentétben egyáltalán nem egy szent, hanem veszélyes ragadozó? Hogy a fürkésznek is van fürkésze? És hogy egyetlen tölgyfán több száz rovarfaj is táplálékot találhat?
Az ENSZ 2010-et a Biológiai Sokféleség Világévének, azaz a biodiverzitás évének nyilvánította. A többi tagállammal együtt Magyarország is részt vesz az ehhez kapcsolódó eseménysorozatban. Az egyik ilyen esemény a Hatlábúak birodalma kiállítás is.
A biodiverzitás szóval a Föld élővilágának változatosságát fejezzük ki. E változatosság alatt nemcsak az összes növényt, állatot és gombát értjük, hanem a szabad szemmel nem látható baktériumokat és vírusokat is. A biodiverzitás mértéke a legegyszerűbb formában a fajok száma.
Az élővilággal foglalkozó szakemberek eddig mintegy kétmillió fajt azonosítottak, melyek közül több mint egymillió a rovar, és a valójában létező rovarfajok nagy részét ma még nem is ismerjük.
- cikk értékelése /itthon/gusztustalan-de-csodalatra-melto-hatlabuak-budapesten-27922/
- jelenlegi érték
- szavazatok száma:
- 5
Kapcsolódó hozzászólások
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!-
- #2
- karelgoot
- 2010.03.16. - 19:54
A cím olvastán egy pillanatra azt hittem, ismét ellepi a várost a 100ezernyi fidesz aktivista.
Legfrissebb a HetiVálasz.hu-n
-
Kemény döntés született: Többezer közalkalmazott kerülhet utcára
- Időpont
- Ma: 08:40
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Borókai kikéri magának: "Kapitális öngólt lőtt a Fidesz"
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Lovagkereszt
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
A Fico-kormány változtatna a nyugdíjrendszeren
- Időpont
- 05.22: 12:46
-
Jobbik: „Éveken keresztül valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes politikus”
- Időpont
- 05.22: 11:52
-
A férfi vízilabdásoknál járt Áder János
- Időpont
- Tegnap: 04:52
-
Az NGM ma közli az államháztartás áprilisi részletes mérlegét
- Időpont
- 05.22: 07:10
-
A Jobbik és az MSZP együttműködésén csodálkozik a Süddeutsche Zeitung
- Időpont
- Tegnap: 08:34
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
A Fidesz elnöksége előtt a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló koncepció
- Időpont
- Tegnap: 06:28
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Pokolgépes merénylet Damaszkuszban, legalább öt ember meghalt
- Időpont
- 05.22: 10:16
-
Aggódom
- Időpont
- Tegnap: 15:55
-
Két év mérlege
- Időpont
- Tegnap: 18:37
-
Börtönbe kerül a Horthy park alapítója?
- Időpont
- Tegnap: 14:25
-
(Társas)házszabály
- Időpont
- Tegnap: 12:25
-
Matolcsy György: "Visszafordultunk a görög útról"
- Időpont
- Tegnap: 18:25
-
Belehalt sérüléseibe egy megkéselt jemeni zsidó férfi
- Időpont
- Tegnap: 21:07
-
Ötven ház károsodott Környén a keddi esőzés következtében
- Időpont
- Tegnap: 17:31
-
Átadták a Hégető Honorka-díjat
- Időpont
- Tegnap: 10:07
-
Bestseller lett a Fifty Shades of Grey
- Időpont
- Tegnap: 22:13
-
Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
- Időpont
- Ma: 07:04
